Idén november 21-én tudjuk meg, hogy az Európai Parlament (EP) melyik európai filmet jutalmazza a Lux-díjjal. Az elismerést minden évben olyan alkotás kapja meg, amely az európaiak életét, véleményét, identitását, valamint az EU-integráció vitás pontjait mutatja be különleges formában. Idén ismét van kiért szorítanunk: az előválogatások után Fliegauf Bence Csak a szél című, a 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságok történetét feldolgozó filmje is a három döntős alkotás között van.

A díj megszületése óta egyetlen év kivételével mindig volt magyar alkotás a legjobb tíz film között, legutóbb tavaly Tarr Béla filmje, A torinói ló. A döntőbe eddig csak Mundruczó Kornél Deltája került be 2008-ban – akkor azonban végül a belga Lorna csendje című film alkotói részesültek az elismerésben.

A tét nem kicsi: ha 21-én Fliegauf Bence filmjét nevezik meg, úgy a film a lehető legtöbbekhez juthat el Európában – az EP támogatja a nyertes film feliratozását az EU valamennyi hivatalos nyelvére, valamint 35 mm-es filmkópiák elkészítését és DVD kiadását is. A filmek idén már a nyertes kihirdetése előtt is nagy nyilvánossághoz jutnak, november 18-20. között ugyanis szerte Európában műsorra tűzik a három döntős alkotást a Lux- filmnapok keretében. Magyarországon november 19-én vetítik mindhárom filmet a budapesti Corvin moziban, amelyre jegyeket is nyerhettek az EP Tájékoztatási Irodájának játékán (a játékhoz kattintsatok a linkre)!

csaka.jpgFliegauf Bence magyar-német-francia koprodukcióban készült filmje nagyon komoly témát dolgoz fel: a számos európai országban jelen lévő problémát, a romaellenességet. A filmet a 2008 júliusa és 2009 augusztusa között Magyarországon történt romák elleni merényletsorozat inspirálta. A felkavaró film egy négytagú cigánycsalád egy napját mutatja be – kora hajnaltól késő éjszakáig, megmutatva a nehéz helyzetben lévő réteg minden kínját és megaláztatását, néha finomabb jelzésekkel, néha egészen durván. A film különlegessége, hogy a főszerepekben kizárólag amatőr színészeket láthatunk. Az alkotás számos nemzetközi elismerésben részesült, többek között a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a zsűri nagydíját (Ezüst Medvét), emellett idén Magyarország ezt a filmet nevezte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára is.

A fődíjért versenyző másik két film egy portugál és egy olasz alkotó filmje. A portugál Miguel Gomes Tabu című fekete-fehér alkotása egy temperamentumos öregasszony, zöldfoki‑szigeteki szolgálója és társadalmi ügyekben elkötelezett szomszédja története Lisszabonból. Amikor az öregasszony meghal, életének szerelemmel és bűnnel teli titkolt afrikai epizódja is napvilágra kerül. Az olasz elsőfilmes Andrea Segre Io Sono Lí című munkája egy kínai bevándorló, Shun Li történetét meséli el. Li Róma külvárosában egy ruhagyárban dolgozik, hogy papírokat kapjon és nyolcéves fia utána jöhessen Olaszországba. Később Velencéhez közel megismerkedik Bepivel, a szláv származású halásszal – a két ember barátságát a kínai és a helyi közösség sem fogadja jól, és minden eszközzel megpróbálják megakadályozni, hogy elinduljanak azon az úton, amelytől talán ők maguk is tartanak.

Fliegauf Bence filmjét mi is levetítjük, Lumière filmklubunk következő estjén, november 16-án, amikor Vezér Éva, a 2012-es Lux-döntőbizottság tagja, valamint Muhi András, a film producere is vendégeink lesznek, akikkel a vetítés előtt beszélgetünk. A vetítés – ahogy az Európa Pont összes programja – ingyenes, várunk mindenkit szeretettel!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr754907187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása