Ryszard Kapuściński vitathatatlanul a XX. század egyik legkiemelkedőbb riportere. Tudósításai és könyvei világszerte népszerűek, írásait számos nyelvre lefordították, egy szakmai pályázaton, 1999-ben az „évszázad újságírójának” választották. Kapuściński rangos lengyel folyóiratok és a lengyel hírügynökség riportereként a fél világot beutazta, és beszámolt a fejlődő világ felszabadító mozgalmairól: 27 forradalom szemtanúja volt, sokszor forgott életveszélyben, négyszer akarták agyonlőni, 12 háborús fronton fordult meg Fekete-Afrikától Dél-Amerikáig. Könyvei – mint például a Hailé Szelasszié etióp császár birodalmának végnapjait megidéző Császár (1978) vagy a Reza Pahlavi elűzéséről és az ajatollahok forradalmáról tudósító A sahinsah (1982) – Magyarországon is bestsellernek számítottak a nyolcvanas évek elején. Nem is csoda, hiszen Kapuściński írásaiban olyan helyekre kalauzolta el olvasóit, ahova az előző rendszerben maximum képzeletben juthattak el. Egyesek szerint, ha nem hal meg 2007-ben, előbb-utóbb megkapta volna az irodalmi Nobel-díjat is, ami kevés nem szépirodalmi alkotóról mondható el. Méltatói szerint ő az, aki „irodalmi szintre emelte a riport műfaját” – ez a mondat jól jellemzi írói stílusát, sikerének okát, ugyanakkor összefoglalja azt a szakmai vitát is, amely nemrégiben írói munkássága kapcsán kirobbant. E vitát Artur Domosławski lengyel újságíró, Kapuściński tanítványa és barátja indította, aki nemrégiben életrajzi könyvet jelentetett meg mesteréről.

Domosławski  e könyvét (Háborúk és forradalmak költője) három évnyi kutatómunkára alapozva készítette: mindent elolvasott és alaposan kielemzett mesterétől, felkereste írásainak korábbi helyszíneit, közel száz interjút készített az életrajz minél pontosabb kimunkálásához. Munkájában a riporter családja mindvégig segítette, azonban a mű elkészülte után özvegye mégis jogi úton próbálta ellehetetleníteni a megjelentetését (sikertelenül). Ennek legfőbb oka, hogy Domosławski terjedelmes könyvében a riporter-legenda portréját új színekkel árnyalta: könyvében leplezetlenül beszél házasságtöréséről, a lányával kialakított feszült viszonyról, valamint Kapuściński titkosszolgálati múltjáról. Mégis nem ezek azok a részletek, amelyek a munkásságáról kialakult vitát kirobbantották, hanem az, hogy Domosławski könyvében azt is leírta, hogy a mester sok bizonyított esetben kiszínezte a történteket. Azaz bár jelen volt a helyszínen, egyes sztorikat mégis maga talált ki, beszámolóit nem tényszerűen, a valósághoz hűen írta meg, hanem maga kiegészítette színesebb epizódokkal, ahogy Domosławski fogalmaz, írásaiban „sokszor elragadta az irodalmi hév”. Domosławski továbbra is csodálatos és kiemelkedően értékes műveknek tartja Kapuściński írásait, ugyanakkor azt állítja, hogy írásaiban elmosódik a határ a tényszerű riport és a fikció, azaz újságírás és szépirodalom között.

Számít ez valamit olyan nagyszerű írásoknál, mint a Császár, a Futballháború vagy az Ében? – tették fel a kérdést sokan, a válasz pedig megosztotta a szakmát. Egyesek szerint teljesen lényegtelen, hogy szépirodalom vagy tényirodalom címkével látjuk el Kapuściński írásait, könyvei a XX. század történetének olyan kiemelkedő lenyomatai, ami miatt mindenképpen a legnagyobbak között van a helye. Mások szerint  riporterként nem tehette volna meg azt, amit megtett: újságíróként tartozik annyival olvasóinak, hogy egyértelműsíti, írása valós történetet rögzít vagy fikció – egy riporter nem teheti meg, hogy saját ízlése vagy mondanivalója szerint számol be tényekről.

Többek között erről a vitáról is szó lesz következő rendezvényünkön, május 22-én, amikor az életrajzíró Artur Domosławski lesz vendégünk. Domosławski könyve az általa generált szakmai vitán túl igazán érdekes olvasmány is, élvezetes „történelemkönyv és szakmai tanulmány egy portré ürügyén”, amely megjelenésekor egyetlen nap alatt elfogyott Lengyelországban – ajánljuk mindenkinek, aki szerette Kapuściński írásait, vagy aki szereti a történelmi témájú írásokat – legyen az fikció vagy riport.

Az Európai Unió működésének egyik alapelve az utazás, munkavállalás és letelepedés szabadsága – egyre többen élnek is ezekkel a lehetőségekkel, és vezeti őket kíváncsiságuk, tanulmányaik vagy munkájuk külföldre. Sokan választják a tartós kint maradást és lelnek új hazára egy másik tagállamban. Bár a motiváció a szabadnak korántsem nevezhető szocialista Magyarország időszakában nyilvánvalóan teljesen más volt, a rendszerváltás előtt egy jobb élet reményében vagy politikai okokból külföldre menekülő disszidensek is hasonló problémával találkoznak, mint a mai kor migránsai. Elhagyva családjukat, szülőföldjüket, ahol kiismerték magukat, magyarul beszéltek, és amit hazájuknak éreztek, az új helyen egy teljesen más világba csöppentek. Akkor még látszólag visszavonhatatlanul egy teljesen új életet kellett felépíteniük, Magyarország után egy másik helyet kezdtek el otthonuknak érezni.

Akik 56-ban hagyták el Magyarországot, igyekeztek megőrizni és ápolni magyarságukat, magyar identitásukat, és ebből minél többet átadni gyermekeiknek, akik már kint születtek. Róluk szól filmklubunk következő filmje, az Inkubátor, ezekről a kettős identitással rendelkező „is-is – sem-sem” gyerekekről. Pontosabban arról, hogyan élik meg magyarságukat ezek az amerikai-magyar fiatalok, akik időközben felnőttek, akik nem is feltétlenül jártak Magyarországon, de szüleiktől és az amerikai magyar közösség „inkubátorától” kaptak valamit abból, ami a szüleiknek otthonról hiányzott. A film személyes történeteiket meséli el, szubjektív szemszögből láttatva azt, hogy mit jelent külföldön magyarnak maradni, amerikai magyarnak lenni. Ilyen gyerek volt Pigniczky Réka is,  aki a dokumentumfilmet jegyzi, és a filmben barátait beszélteti – a keretet pedig az István, a király rockopera szolgáltatja, amelyet az emigráns szülők gyerekei egy cserkésztáborban a nyolcvanas évek elején és 25 évvel később, a film jelenében is előadnak – közben megosztva egymással és velünk ezzel kapcsolatos történeteiket és gondolataikat.

A filmet a 2010-es filmszemlén vetítették, ahol hatalmas sikert aratott – dokumentumfilm ilyen nagy érdeklődést (a Puskás Hungary kivételével) ritkán kap, a filmet beválasztották 2010 legjobb 25 magyar filmje közé. A május 11-i vetítést követően a film rendezőjével, Pigniczky Rékával Gyárfás Dorka beszélget.

A közösségi kertekhez – amelyet egy korábbi programunkon már bemutattunk – hasonló urbánus jelenség napjainkban a közösségi terek létrejötte: ezek olyan befogadó, közösségi munkára és együttműködésre épülő kulturális találkozóhelyek, amelyek a modern városi élet különböző szükségleteit igyekeznek kielégíteni valamilyen alulról jövő kezdeményezés keretében. Vannak művészek számára alkotói közösségi terek, kiállítóterek, képző-, táncművészeti vagy akár újmédiás alkotásokat és programokat befogadó és létrehozó helyek, amelyek egyben természetesen találkozó- és szórakozóhelyként is működnek. Ami közös bennük, az a civil kezdeményezés és a közös munka.

Ahogy európai nagyvárosokban, úgy szerte az országban találkozhatunk hasonló kezdeményezéssel. Ilyen a már évek óta működő Sirály (amelyet lassan talán érdemes lenne átnevezni Főnixre), amely rövid idő alatt irodalmi találkozókkal és színházi előadásokkal a pesti Király utca egyik izgalmas és forgalmas találkozóhelyévé vált. Rokona a pécsi Király utca egyik foghíjtelkén 2010-ben létrejött Varázskert, vagy ugyanitt Pécsett a Labor kísérleti kultúrtér. A budapesti szcéna egyik legújabb ilyen helye a MÜSZI (Művészeti Szint), amely a Corvin Áruház harmadik emeletén jelenleg is formálódik. A kortárs művészetet több (előadói és alkotói) szinten megjelenítő kulturális és civil találkozóhely végleges kialakításán jelenleg is lelkes önkéntesek dolgoznak.

Az alulról jövő kezdeményezések az ilyen közösségi helyek mellett a hivatalos kulturális intézmények ajtaján is kopogtatnak – számos civil projekt keres (és talál) helyet magának ilyen keretek között is.

Hogyan és hol találnak befogadóra a független projektek? Mennyiben van szüksége egy városnak ilyen közösségi terekre, kinek és mire jók ezek? Milyen példaértékű nemzetközi előképei vannak ezeknek a helyeknek? Milyen forrásokból gazdálkodnak? A néha a legalitás és – a nyugati foglaltházak mintájára – az illegalitás határán működő terek hogyan tudják megoldani hosszú távú fennmaradásukat? Mennyire lehet központi a „részvételiség” a hagyományos kulturális terekben?

Ilyen kérdésekre keressük a választ meghívott előadóinkkal most csütörtökön az Európa Pontban a közösségi tereket bemutató rendezvényünkön. A beszélgetésen részt vesz Bársony Júlia (MÜSZI), Szuhay Márton (Kulturális Labor Szociális Szövetkezet), Schönberger Ádám (Sirály), Hartmann Zoltán (PeCsa Music Hall) és Rózsa Zoltán (Zsolnay Kulturális Negyed) – gyertek el, izgalmas beszélgetés lesz! :-)

Fotók: Sirály (Budapest), Varázskert (Pécs)

Májusi programunkban az európai identitás, és a nyári szezon közeledtéhez kapcsolódva az európai fogyasztóvédelmi jogok kerülnek előtérbe.

Az Európa-nap alkalmából rendezett családi fesztivál (május 5.) utáni hétre több izgalmas programot is kínálunk: 8-án, kedden az Alpbach Magyarország Egyesület által  szervezett konferencia az európai és magyar ifjúság kihívásait és lehetőségeit vizsgálja meg neves szakemberek segítségével – a témát az idei alpbachi nyári egyetem szolgáltatja. A rendezvényen előadást tart Erhard Busek, az Európai Alpbach Fórum volt elnöke, egykori osztrák alkancellár; Martonyi János külügyminiszter, Paczolay Péter alkotmánybírósági elnök, Balázs Péter volt külügyminiszter valamint Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Az előadásokat beszélgetés követi, ahol bárki felteheti kérdéseit, illetve elmondhatja véleményét a témával kapcsolatban.

Az alulról szerveződő kezdeményezések jó példái azok a kulturális alkotó- és szórakoztatóközpontok, közösségi terek, amelyek a közösségi szellemet, hatékony együttműködést, aktivizmust helyezik a középpontba, és amelyből egyre több nyílik Budapesten is. Erről a pozitív tendenciáról, a „részvételi” kulturális központokról, illetve a(z ön)fenntarthatóságról, társadalmi felelősségvállalásról, nemzetközi együttműködésekről beszélgetünk meghívott vendégeinkkel, a Sirály, a Labor, a nemrégiben a Corvin áruházban létrejött MÜSZI és a PeCsa Music Hall képviselőivel május 10-én, csütörtökön.

Az európai, illetve a nemzeti identitás mibenlétéről illetve kapcsolatáról áprilisban, az európai irodalmi találkozón is szót ejtettek vendégeink, a téma két májusi programunkban is középpontba kerül. Ehhez kapcsolódik e havi filmklubunk is május 11-én, amelyben Pigniczky Réka dokumentumfilmjét, az Inkubátort vetítjük. A film keretét az István, a király rockopera szolgáltatja: ezt adták elő egy cserkésztáborban az 56-os magyar szülők már Amerikában született gyermekei a nyolcvanas évek elején, illetve 25 évvel később, a film jelenében. Ezen fiatalok történetét meséli el a film, hogy hogyan nőttek fel egy másik, nyugati társadalomban emigráns szülők gyermekeiként, miként fogalmazódott meg bennük a kettős identitás, valamint hogy lehet-e valakinek egyszerre „két hazája”. A filmvetítést beszélgetés követi a film rendezőjével, aki maga is az Egyesült Államokban nőtt fel. Szintén az identitás témaköréről beszélgetünk az Európa Szalon aktuális vendégével május 22-én, Artur Domoslawskival is, aki nemrégiben jelentette meg könyvét mesteréről és barátjáról, Ryszard Kapuscińskiról, az öt éve elhunyt, Lengyelországban és világszerte ismert tudósítóról, „a háborúk és forradalmak költőjéről”. Kapusciński az egész világot beutazta, és „szépirodalmi szintre emelte a riport műfaját”. Artur Domoslawski három évig dolgozott Kapuściński életrajzán, amelyben a tudósító családja végig támogatta – később azonban a mester lejáratására hivatkozva özvegye perelni akarta. A kész mű ismeretében az eredeti kiadó is elállt a támogatástól, ami végül egy másik kiadó gondozásában jelent meg. Az életrajz hatalmas sikert aratott Lengyelországban és külföldön is. Ryszard Kapuściński nagy visszhangot kiváltó életrajzának szerzőjével az európai identitásról Magyari Péter újságíró beszélget.

Májusi utolsó programunk, 24-én már a nyári szezonra készít fel: jó, ha tudunk róla, milyen jogaink vannak az EU-ban történő utazásaink során, mit kell tenni és mi jár ha például törlik repülőjáratunkat, ha elvész utazásunk során a poggyászunk, vagy ha az utazásszervező cég nem azt nyújtotta, mint ígért. Lesz még szó a megbízhatónak minősített naptejekről, az üdülőingatlanok időben megosztott használati jogáról (timeshare), külföldi vásárlásokról – a kérdésekre a Tudatos Vásárlók Egyesülete és az Európai Fogyasztói Központ segítségével keressünk válaszokat. Az estet a Dumaszínház humoristája, Dombóvári István fogyasztóvédelmi stand-up showja zárja. Érdemes velünk készülni a nyaralásra! :-)

Az Európa-napot május 9-én ünneplik Unió-szerte, mert 1950-ben Robert Schuman, akkori francia külügyminiszter ezen a napon javasolta, hogy hozzanak létre egy nemzetek feletti együttműködést az életszínvonal emelése és a béke biztosítása érdekében. Ennek állít emléket ez a nap, de emellett május 9. (ami idén a legtöbb városban a hétvége miatt május 5-re „esik”) egyet jelent a hasznos és szórakoztató európai programokkal is – ilyenkor számos színes program várja az EU-ra, valamint az európai kultúra kíváncsi érdeklődőket országszerte.

Ahogy korábbi, a programot is ismertető bejegyzésünkben írtuk, az EU legnépszerűbb ifjúságot célzó mobilitási programja, az Erasmus idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ez alatt a 25 év alatt – uniós tagságunk előtt, és azóta – több mint harmincezer magyar fiatal élt már a lehetőséggel, és töltött el egy-két szemesztert felsőoktatási hallgatóként egy másik tagország főiskoláján vagy egyetemén.

Áprilisi programunk témái – a fenntartható fejlődés és az irodalom – két e havi eseményhez kapcsolódnak: az április 22-ei Föld napjához, illetve a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválhoz (április 19-20., Millenáris).
 

Április 20-án, egy egész napos rendezvény keretében a Könyvfesztiválhoz kapcsolódva ismét az európai irodalom kiemelkedő alkotóit látjuk vendégül az Európa Pontban. Az idei Európai Írótalálkozó témája a Befogadó Európa, amely az EU2020 stratégia egyik alappillére. A témát négy szempontból, négy panelben járjuk körül meghívott vendégeinkkel – eljön hozzánk többek között a Könyvfesztivál díszvendége, Claudio Magris Olaszországból, Jostein Gaarder Norvégiából, de itt lesz magyar részről Konrád György is – a részletes program és a résztvevő írók listája az esemény Facebook oldalán részletesen tanulmányozható.

Szintén az európai írótalálkozó keretében jön el hozzánk Janne Teller dán írónő is. Idén – a dán elnökséghez kapcsolódva – Dánia és az észak-európai kulturális régió kerül a könyvfesztivál középpontjába. Teller Semmi című könyve igen érdekes karriert futott be: megjelenésekor nagy vihart kavart, a könyvet sokan veszélyesnek tartották, be is tiltották, de mára az irodalomoktatás része lett a dán iskolákban, több nyelvre lefordították, jelenleg a legnépszerűbb ifjúsági regény az Amazonon. Az írónővel Karafiáth Orsolya beszélget a Könyvfesztivál Díszvendég standjánál.
 

Április 25-i irodalmi estünk vendége a különleges, játékos stílusban, sziporkázó rímekkel, formai újításokkal és történetekkel szórakoztató író és költő, Varró Dániel lesz, aki tizenéves kora óta ír, illetve ültet át irodalmi műveket magyar nyelvre. Sokan a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényéről ismerhetik, de számos ismert színdarab újramagyarításával is hírnevet szerzett, legutóbb pedig „sms-enciklopédiában” (Szívdesszert) mondta el, hogy „kit, miért és mennyire”.  Ezen a napon egy másik fiatal magyar író műveiből is szemezgetünk: Lackfi János verseit Heidl György zenésítette meg, amelyeket egy „füstös-merengős, keserű-ironikus, jazzes” koncerten Lovasi András és a Véletlen nevű szupergroup ad elő 8 órától.
 

A zene játssza a főszerepet nálunk április 25-én is, a Nemzetközi Jazz Napon, amely napot tavaly jelölte ki az UNESCO, hogy felhívja a figyelmet a jazz alkotó, béketeremtő és együttműködést elősegítő szerepére. Az est folyamán meghívott előadóink egy kerekasztal-beszélgetés keretében beszélgetnek a zene szerepéről a nemzetek közötti párbeszéd erősítésében – az est végén Oláh Kálmán ezt „zongorával mondja el”.
 

Másik fókusztémánk, a fenntartható fejlődés. E havi filmklubunkban, 23-án a magyarországi mozipremier hetében – a Föld napjához kapcsolódva – a Severn, gyermekeink hangja című francia dokumentumfilmet vetítjük. A film Severn Cullis-Suzuki történetét meséli el, aki 1992-ben, tizenkét évesen kiállt az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferenciájának résztvevői elé, és felszólította őket, hogy gondoljanak az elkövetkező generációkra, és cselekedjenek annak érdekében, hogy leszármazottaiknak is legyen jövőjük.
 

A zöld gondolatok kerülnek előtérbe április 24-i programunkon is, amikor a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) szervezésében az élhető és fenntartható városi környezetről hallhattok előadásokat. Szó lesz számos fenntartható példáról, a biodinamikus gazdálkodásról, vagy a mostanában egyre népszerűbb városi, közösségi kertészkedésről, amelynek például a Millenáris park is helyet biztosít. Vendégünk lesz Gönczi Péter is, akit a Debrecenben megvalósított passzív üvegházas – aquapóniás – rendszeréről ismerhettek: hátsókertjében önfenntartó ökoszisztémát hozott létre, ahol egy önmagát hűtő-fűtő házban a pisztráng trágyázza a zöldségeket és fűszereket, a növények pedig tisztítják a halak vizét – az est során az ő előadását is meghallgathatjátok.
 

Az Európa Pont minden áprilisi programjának részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

…legalábbis ha azt nézzük, átlagosan hány napot kell ledolgozniuk ahhoz, hogy ugyanazt a fizetést vigyék haza. Bár a megkülönböztetés tilalma az EU egyik alapelve, mégis jelentős különbség van abban, hogy életük során a férfiak és nők mennyi fizetésre számíthatnak munkájukért. Az ebben mutatkozó különbség a bérszakadék, amely a legfrissebben publikált uniós felmérés alapján még mindig 16,4% a nők és a férfiak átlagos bére között. Az Európa Pont nőnapi beszélgetése ezt a jelenséget járja körül – nézzük meg közelebbről, mit is jelent ez!

Ez a szám országonként változik, Magyarországon az átlagnál egy kicsit nagyobb a különbség (17,6%), de közel sem olyan nagy, mint mondjuk Észtországban (27,6%), Csehországban, vagy épp Ausztriában (25,5%). A legkisebb különbség a nemek javadalmazásában a legfrissebb adatok alapján Lengyelországban (1,9%) Szlovéniában (4,4%) és Olaszországban (5,5%) volt kimutatható.

A jelenség háttere

Miből adódik ez a különbség? Ennek egy része közvetlen diszkrimináció következménye, amikor a nő ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést kap, mint a férfi. Bár ezt uniós és nemzeti szabályok is tiltják, a gyakorlatban azonban mégis találkozhatunk még ilyennel. Eltérés adódik abból is, hogy a nők általában felülreprezentáltak olyan alulértékelt területeken, amelyeken átlagosan alacsonyabb az átlagfizetés – többségében nők dolgoznak az egészségügyben, a közigazgatásban vagy pedagógusként. A hagyományoknak és a sztereotípiáknak is nagy szerepe van abban, hogy bizonyos – egyébként magasra értékelt és jól bérezett szektorokban – kevesebb nő dolgozik (például tudományos és műszaki munkakörökben). Annak ellenére van ez így, hogy a nőknek gyakran magasabb a végzettségük vagy szakképesítésük, mint a férfiaknak, 2010-ben az EU-ban az egyetemi hallgatók majdnem 60%-a volt nő. A nők emellett kevésbé vannak jelen vezető pozíciókban – a vállalatvezetők 32%-a, a mérnökök és tudósok mindössze 29%-a nő, az „üvegplafon” sok esetben tartja vissza a nőket attól, hogy szakmájukban egy bizonyos szintnél feljebb jussanak. Mindezekhez hozzáadódik még a nők családban betöltött szerepe, amely szintén összeütközésbe kerül sok esetben a karrierrel – a családi és gyermekgondozási feladatok zöme még mindig a nőkre hárul, a nők gyakrabban szakítják meg karrierjüket vagy dolgoznak rövidebb munkaidőben, hogy ellássák a családi feladatokat.

Miért érdemes küzdeni a nemek közötti fizetésbeli egyenlőségért?

A bérszakadék a legtöbb nőt végigkíséri karrierje és nyugdíjas évei során is: a kevesebb fizetéshez általában alacsonyabb nyugdíj is társul, így a nőket jobban veszélyezteti az időskori elszegényedés. Erkölcsi érvek mellett gazdaságiak is alátámasztják, hogy a férfiak és a nők ugyanolyan bért kapjanak ugyanazért a munkáért: a nemek közötti egyenlőség a minőségi munkahelyek és a magasan motivált munkaerő elérésének kulcsa. A minőségi munka­helyek erősítik a pozitív munkahelyi légkört, ahol minden dolgozó megbecsülésnek örvend az általa elvégzett munkáért. A munkaadók nyernek azzal, ha hatékonyabban hasznosítják a nők készségeit és tehet­ségét például képességeik elismerésével, a munkahely és a család közötti egyensúly megteremtését segítő irányelvekkel, továbbá képzési és karrierépítési lehetőségekkel. Azok a vállalatok, amelyek egyenlőségi terveket és stratégiákat hoznak létre, a férfiak és a nők számára egyaránt a legjobb munkahelyeket teremtik meg. A munkájuk megbecsülését érző alkalmazottak nagyobb magabiztosságra tesznek szert, ami hatékonyságuk mellett innovációs készségüket is erősíti. A pozitív munkahelyi légkör vonzza az ügyfeleket, fokozza a teljesítményt és szárnyakat adhat a versenyképesség­nek.

Ha érdekel a női esélyegyelőség kérdése, gyere el hozzánk ma este – nőnaphoz kapcsolódó programunkon Keveházi Katalin, a Jól-Lét Alapítvány vezetője, Somogyi Mária író, valamint Wéber Andrea, az Egyenlő Bánásmód Hatóság kutatási koordinátora beszélget a témáról. Az este folytatásában Takáts Eszter akusztikus koncertjét hallgathatjátok meg. Az eseményről további információ Facebook oldalunkon olvasható.

A témát folytatjuk, írásunk második részében a bérszakadék elleni küzdelemről, az EU és a tagállamok ezzel kapcsolatos tevékenységéről és a jó példákról olvashattok.

További információ a bérszakadékról:

• Információs honlap
• Tájékoztató brosúra magyar nyelven
• Hivatalos uniós dokumentumok gyűjteménye