yab10.jpgEurópai gondolkodók sorozatunk legutóbbi vendégeként – Human című dokumentumfilmje kapcsán – tartott előadást az Európa Pontban Yann Arthus-Bertrand francia fotós, filmes és környezetvédő aktivista. Az előadás után néhány kérdésünkre is válaszolt.

0 Vissza

yab1.pngEurópai gondolkodók című sorozatunk legutóbbi vendége a világhírű francia fotográfus és környezetvédelmi aktivista, Yann Arthus-Bertrand volt. Arthus-Bertrand fotográfusként a Föld egyszerű szépségeit és az emberi kéz földi nyomait örökítette meg a magasból. Filmesként figyelme egyre inkább az emberekre, kapcsolataikra és motivációikra irányult, választ keresve a jelenkor néha érthetetlennek tűnő, önpusztító folyamataira. Lebilincselő előadásában saját életéről és munkásságának legfontosabb fordulópontjairól beszélt az Európa Pont közönségének, amelyet képeivel és filmjei részleteivel illusztrált. 

Természettudósból fotográfus

A harmincéves Yann Arthus-Bertrandra nagy hatást tett Jane Goodall munkássága, amelynek nyomán maga is Afrikába – Kenyába – költözött feleségével, ahol a vadon élő oroszlánok tanulmányozásából tervezett tudományos karriert építeni. Családja fenntartásához emellett hőlégballonnal turistákat vezetett körbe Kenya vadvilága fölött, utazásait pedig fényképezőgépével meg is örökítette. A különleges nézőpont által megpillantott és megörökített tájak hamar ráébresztették: a kutatói karrier helyett sokkal jobban motiválja a fényképezés – így lett belőle légi fotós.

Fotósból környezetvédelmi aktivista

Az ENSZ 1992-es riói környezetvédelmi konferenciája (az első „COP” csúcstalálkozó) komoly fordulópontot jelentett Arthus-Bertrand életében. Ekkor határozta el, hogy kamerájával megörökíti a Föld szépségeit és az ember hatását bolygónkra. Ezt követően a kilencvenes években szinte az egész világot beutazta, magasból készített fotográfiái világszerte hatalmas sikert arattak. Az ezredfordulón megjelent Földünk a magasból című könyvével „a szép és törékeny Föld portréját rajzolta meg”, amelyből a mai napig világszerte több mint négymillió példányt adtak már el. A gyűjtemény képeit több mint 200 millióan láthatták a világ több száz nagyvárosának utcai kiállításain, köztük 2002 nyarán a budapesti Felvonulási téren is.


A fenntarthatóság szószólója, az elgondolkodtató filmes

Sikeres fotográfusként egyre hangsúlyosabbá vált munkásságában a fenntarthatóság gondolatának terjesztése. Alapítványa számos környezetvédelmi projektet indított útjára, amelyek közül az egyik legjelentősebb első filmje, a Luc Bessonnal együttműködésben készített Otthonunk (Home, 2009) volt. A film a világ több mint ötven országába kalauzolt el, egyszerre beszélve a világ szépségeiről és arról, hogy élőhelyünk megmentéséhez azonnal cselekednünk kell.

Legutóbbi filmje, a Human – amelynek budapesti bemutatóján az előadást követő napon Yann Arthus-Bertrand részt is vett az Urániában – az emberekre fókuszálva életünk legalapvetőbb kérdéseit boncolgatja. A filmhez közel 2000 interjút készítettek el, a világ legkülönbözőbb tájain. Az alanyoknak mind ugyanazokat a kérdéseket tették fel – életről, halálról, boldogságról, családról, az élet értelméről. A film gyönyörű, ezerszínű portré az emberről: kétségeinkről, félelmeinkről, örömeinkről, küldetésünkről.



Arthus-Bertrand mesélt aktuális munkájáról is, a Woman című filmről, amely a Humanhez hasonló koncepcióban a nőket helyezi a középpontba. Ahogy fogalmazott: „a mai világban mindennél jobban szükségünk van a nőkre, hogy ők vezessenek”. A filmben hihetetlen női sorsok elevenednek meg, akik életük legmélyebb fájdalmáról, vágyaikról, titkaikról mesélnek. Az indiai érinthetetlen anya, a Mexikóból Japánba csábított és ott prostitúcióra kényszerített nő, aki hazatérve – már anyaként – triatlonistaként szerzett elismertséget, vagy Írország első női elnöke és történeteik mind azt üzenik, hogy csak a szeretet képes megváltoztatni a világot – ahogy azt Arthus-Bertrand előadása zárszavaként is megfogalmazta.



Yann Arthus-Bertrand filmjei ingyenesen elérhetők az interneten, érdemes rákeresni és megnézni őket – képei és történetei többet mondanak bármilyen összefoglalónál. :-)

yab2.png

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza
süti beállítások módosítása