Csak kétféle ember létezik a világon: kutyások és macskások. Ez sokaknál nem döntés kérdése, sokkal inkább hitvallás vagy valami eleve elrendelt dolog – a kutyás nem érti, mit eszik a hízelkedő-doromboló, álságos és lusta szőrmókon a gazdája, míg a másik oldalnak a lihegős, mindenhol jelölős-szaladgálós, rossz szagú és nagyétkű lény tartása érthetetlen. E szembenállás valószínűleg kibékíthetetlen, átjárás nem nagyon létezik. (A felcsattanó döntésképtelenek hadáról most az egyszerűség kedvéért nem veszünk tudomást – a lelkük mélyén ők is tudják, hogy igazából csak az egyik csoporthoz tartoznak. ;-) )

Úgy éreztük, egy ilyen jelentős kérdést nem hagyhatunk feldolgozatlanul: utánanéztünk tehát, az EU országaiban melyik ország inkább kutyás, melyik inkább macskás.

Az infografikához a FEDIAF (Európai Állateledel Ipari Szövetség) legfrissebb éves összefoglalóját vettük alapul. A térképen az adott országban többségben élő háziállatként tartott kedvencek száma volt a meghatározó - Magyarországon például a legutóbbi felmérés szerint összesen 2,25 millió macska és 2,1 millió kutya élt az állatbarát háztartásokban.

Egyik következő beszélgetésünk főszereplője mindössze 17 éves, de már megkapta a világ legjelentősebb emberi jogi elismeréseit – a Nobel-békedíjat (2014) és az Európai Parlament Szaharov-díját (2013), egy éven belül kétszer szerepelt a Time magazin címlapján és 16. születésnapját az ENSZ külön ünnepnappá emelte. Ő Malala Juszufzaj, a pakisztáni lány, aki hazájában az élete veszélyeztetésével is kiállt elveiért – azért, hogy a lányoknak ugyanolyan joguk legyen tanulni, mint a fiúknak.

Tevékenységéről nemrégiben (ön)életrajzi könyv jelent meg, ennek társszerzőjével, az elismert haditudósítóval, Christina Lambbel beszélgetünk mindarról, amiért Malala küzd: a lányok oktatásáról, a nők egyenjogúságáról és természetesen magáról Malaláról december 12-én, az emberi jogi világnaphoz kapcsolódó programunkon.

Malala aktivizmusa már nagyon korán elkezdődött: mindössze 11 éves volt, amikor elkezdett blogolni álnéven a BBC számára. Blogbejegyzéseiben saját tapasztalatait osztotta meg arról, hogyan él a tálib uralom alá került pakisztáni Szvat-völgyben, mivel tölti mindennapjait egy olyan helyen, ahol a tálibok az iskolák közel felét lerombolták, és megtiltották, hogy a lányok iskolába járjanak. A lány aktív szerepvállalásában fontos szerepe volt és van édesapjának, aki tanárként és egy helyi iskola igazgatójaként mindenben támogatja Malala küzdelmét. Malala hamar kivívta a tálib vezetők ellenszenvét, akik többször megpróbálták elhallgattatni – 2012 októberében egy fiatalember közvetlen közelről fejbe lőtte az iskolából épp hazafelé tartó Malalát, aki majdnem belehalt sérüléseibe. Kis híján mártírt csinált a tálib rendszer Malalából, de ehelyett „az ügy”, a lányok azonos jogaiért való küzdelem ikonjává tette Malalát, aki ma az Egyesült Királyságban, Birminghamben folytatja tanulmányait.

Az ügy pedig igen jelentős: a világon jelenleg csaknem 250 millió fiatal lány nem járhat szabadon iskolába. Ez első sorban a fejlődő országokban jelent problémát, ahol vagy a szegénység miatt (ha egy család nem tudja megengedni magának, hogy minden gyermekét taníttassa, olyankor általában a lányok maradnak ki az iskolából), vagy egyéb világnézeti, vallási meggyőződésből kifolyólag esnek el a lányok a tanulás lehetőségétől, de olyan is van, hogy a messzi iskolába az esetleges erőszak miatt nem engedik el szüleik a lányokat. Pakisztán kimagaslóan rossz mutatókkal rendelkezik ebből a szempontból: az UNESCO felmérései alapján arányaiban itt marad ki a legtöbb gyerek az oktatásból, amelynek nagy része (kb. kétharmada) lány. Pakisztánban a lányoknak csak kicsit több mint a fele jár általános iskolába, középiskoláig mindössze közel egyharmaduk jut el. Nagy visszalépést jelentett ilyen tekintetben a 2008-2009-es talibán uralom, amikor az iskolák több mint 400 iskolát leromboltak, zömében lányiskolákat. Bár ez után a kormányzó erők visszaépítették az iskolákat, de arányaiban még mindig kevesebb a lányiskolák száma.

A Szaharov-díj átvételekor Malala úgy fogalmazott: „egy ország nem a hadserege által hatalmas, hanem az mutatja meg az erejét, hogy mennyire iskolázottak állampolgárai”. A pakisztáni tinédzser szerint több segítséget kell kapniuk azoknak a gyerekeknek, akik nem tanulhatnak. „Ezeknek a gyerekeknek nem Iphone-ra, X-boxra, Playstationre és csokoládéra van szükségük. Csak egy könyvet és egy tollat szeretnének” – mondta.

Az Európai Parlament mindig is fontosnak tartotta az emberi jogok védelmét, és immár 26 éve jutalmazza a Szaharov-díjjal a szabadságjogok védelmezőit. A díjjal azokat a kivételes személyiségeket tüntetik ki, akik az intolerancia, a fanatizmus és elnyomás ellen harcolnak.

A könyv társszerzője, az est vendége Christina Lamb a világ egyik legismertebb külügyi tudósítója, aki 1987 óta tudósít Pakisztánról és Afganisztánról. Oxfordban és a Harvardon végezte tanulmányait, öt alkalommal nyerte el az Év Brit Külügyi Tudósítója-díjat, valamint neki ítélték a Prix Bayeux-t, a haditudósítóknak járó legrangosabb európai díjat is. 2007-ben részt vett Karacsiban Benazír Bhuttó kampánykörútján, ahol több tucat ember lett öngyilkos bombamerénylők áldozata. Jelenleg a Sunday Timesnak dolgozik, férjével és fiával London és Portugália között ingázik.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a Szaharov@prime-time.hu címre küldött e-maillel lehet. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a beszélgetésen, részleteket az esemény Facebook oldalán találtok.

Boritókép forrása: Flickr / DFID (CC BY 2.0)

Decemberi programunk két téma – kiváló kortárs (magyar és külföldi) filmek, és jelentős nemzetközi díjak – köré épül. E kettő metszetében is kínálunk jó időtöltést: kétnapos filmfesztiválunk az Európai Parlament Lux-filmdíjához kapcsolódik. Levetítjük 2014 két, talán legjobb magyar filmjét, az Utóéletet és a „VAN... filmet”, de eljön hozzánk a Nobel-békedíjas és Szaharov-díjas pakisztáni lány, Malala életrajzi könyvének brit írója is.

Erős filmes programmal indítjuk a hónapot: a Lux-filmdíjhoz kapcsolódó Lumière filmfesztiválunk december 4-i, első napján két idei magyar filmet láthattok nálunk, melyek számos nemzetközi elismerésben részesültek. A vetítések után pedig a rendezőkkel beszélgetünk. Elsőként Zomborácz Virág Utóélet című filmjét láthatjátok Gálffi Lászlóval és egy amatőr színésszel, Krisfóf Mártonnal a főszerepekben. A film tele van abszurd jelenetekkel, amiben „végig jófajta humor a jussunk, térdcsapkodós, percekkel később is nevetős, belegondolós és magunkon is mosolygós. Szóval a legjobb fajtából való.” Másodikként Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjét vetítjük. Sokak szerint a Török Ferenc rendezte Moszkva tér óta ez a leghatásosabb generációs film. A Moszkva térben budapesti fiatalok épp az érettségire készültek a rendszerváltás évében, a VAN pedig a mai húszas-harmicas éveiben járó korosztály budapesti mindennapjainak nagyon pontos korrajza. És végre egy magyar film, amit a hazai filmkritikusok is egyöntetűen szerettek. Mi erre csak ráerősíteni tudunk, úgyhogy megtekintése „a mai harmincasoknak kötelező”.

A filmfesztivál második napján az idei Lux-díj egyik legnagyobb esélyesét, a lengyel-dán koprodukcióban készült Ida című filmet vetítjük. Az Európai Parlament a Lux-díjat minden évben olyan európai mozifilmnek adományozza, amely témájában az európai értékeket, szolidaritást, integrációt dolgozza fel. Az Ida egy apácának készülő lány történetét meséli el, ahogy szembesül családja történetével egy közeli rokon segítségével. „A lengyel filmiskola legnagyobb alkotásainak stílusában fogant Ida megrendítő, kiemelkedő képi világú dráma, amelyben a két nő intim története finoman összefonódik a közép-európai történelmi háttérrel.” A vetítés után Bognár Péterrel, a LUX-díj döntőbizottságának magyar tagjával beszélgetünk. (A részvétel a kétnapos filmfesztiválon ingyenes, de regisztrációhoz kötött: lux@prime-time.hu.)

December 12-én az emberi jogi világnaphoz és a Szaharov-díjhoz kapcsolódóan a világhírű haditudósító, Christina Lamb lesz a vendégünk, aki a 2013-ban Szaharov-díjjal, 2014-ben pedig Nobel békedíjjal kitüntetett Malala Juszufzai életrajzi könyvét írta. A Szaharov-díjat az Európai Parlament 1988-ban alapította, és évente ítéli oda az emberi jogok védelméért és a gondolatszabadságért. A díj névadója Andrej Dmitrijevics Szaharov, az 1975-ös Nobel-békedíj kitüntetettje.

Malala, a ma 17 éves pakisztáni lány azért kapta ezeket az elismeréseket, mert hazájában a talibán erőszakkal szembeszállva kiállt a lányok oktatáshoz való jogáért. „Szegénység van, nincs mindenhol szabadság, van ahol a félelem és a terror uralkodik. De van remény. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk ezeknek a gyerekeknek, hogy kiálljunk értük, hogy cselekedjünk” – mondta a díj átvételekor. Az est folyamán Az én, Malala című könyvről, a lányok oktatásáról és a nők egyenjogúságáról beszélgetünk Christina Lambbal.

Az Európa Pont minden decemberi programjának részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

2014. november 9-én volt 25 éve, hogy a Németországot évtizedeken át kettéosztó falat ledöntötték – történelmi esemény volt ez nemcsak Németország, de a kelet-közép-európai országok demokratizálódási folyamatában is. Ennek állítottunk emléket az alábbi infografikával:

A hétvégén ünnepeljük a berlini fal leomlásának – pontosabban a fal megbontásának – 25 éves évfordulóját. De 1989-ben, a „csodák évében” nemcsak Németországban, hanem egész Kelet- és Közép-Európán végigsöpört a forradalom szele, megindult a demokratikus átalakulás hosszú folyamata, amely a mai egyesült Európához vezethetett. A megmozdulásokon résztvevőket egy-egy jellegzetes dal lelkesítette – a tüntetők énekeltek a hazájukról, a hazugságról és elnyomásról és a vágyaikról. Ezekből a rendszerváltó dalokból mutatjuk be nektek a legismertebbeket – második válogatásunkban Németországból és a balti államokból. Válogatásunk első részét itt találjátok.

Németország

Bakschischrepublik (Baksisköztársaság)

Dalszöveg: Rex Joswig (Müller-Fornah, Istschenko/Joswig)

A hivatalos beszédeket és az Internacionálét háttérzenének beépítő Baksisköztársaság a hivatalos, „bálványimádó” keletnémet kultúrpolitikát gúnyolta, és egyúttal a „vörös istenek” bukását vizionálta. A dal 1989 nyarán íródott, és vált a német fordulat (németül „die Wende”) himnuszává. A dalt előadó zenekar Boris Vian egyik regényétől (Herbst in Peking / Pekingi ősz) kölcsönözte a nevét – aminek a tienanmen téri vérengzések adtak külön jelentőséget. A zenekar nyíltan bírálta a kínai politikát, amiért hivatalosan nem is adhattak koncertet az NDK-ban.

S.O.S.

Zeneszerző: Danz / Haßbecker

Dalszöveg: Gundermann / Danz

Ének: Silly

A Tamara Danz énekes vezette Silly a nyolcvanas évek NDK-jának egyik legnépszerűbb rockbandája volt. A dal a rendszerváltás előtti kaotikus idők erkölcsi züllöttségét és a vezetők vakságát írja le, amelyben a keletnémet nép hajója zátonyos és jéghegyekkel teli vízre ért, de a kapitány nem törődik a fenyegetéssel, a hajón utazók pedig nem nézhetik az iránytűt.

Balti államok

Atmostas Baltija (Ébredj, Baltikum)

Viktors Zemgals, Žilvinas Bubelis, Tarmo Pihlap

Az Ébredj, Baltikum tulajdonképpen a balti lánchoz készült, amely a balti államok orosz bekebelezését rögzítő Molotov-Ribbentrop paktum 50. évfordulóján jött létre: 600 km hosszan, Tallinntól Vilniusig egyetlen élőláncba állt össze a balti országok lakossága. A dal kimondja, hogy a balti államok nem mondtak le önállóságukról, és a „három balti nővér felébredt álmából”. A dalt mindhárom nemzet saját nyelvén énekelte a láncban.

Észtország

Koit (Hajnal)

Zeneszerző és szöveg: Mägi Tőnis

Észtország békés küzdelme a függetlenségért elképzelhetetlen a zene nélkül: a tüntetések is a tallinni Dalosünnepekről indultak. Amikor 1988 nyarán az egyik éjszakai dalfesztiválon közel 200 ezer észt gyűlt össze, spontán elkezdtek hazafias dalokat énekelni, és hivatalosan először álltak ki a függetlenség visszaállítása mellett. A Hajnal a „Daloló forradalom” egyik himnusza volt.

Lettország

Manai tautai (Az én népem)

(B.Ritmane/ A.Ritmanis)

A lett rendszerváltás legkiemelkedőbb dalát a Lettországtól távol élő Brigita Ritmane és Andris Ritmanis szerezte, és a Perkons rockegyüttessel nagy sikereket elérő Ieva Akuratere énekelte. Amikor Akuratere az 1988-as liepajai fesztiválon elénekelte a hazafias dalt, az egész hallgatóság egy emberként énekelte vele könnyek között – bár az egész területet szovjet katonák őrizték.

Litvánia

Laisve (Szabadság)

Zene: Jurga & Eurika Masyté

Dalszöveg: Justinas Marcinkevicius

Nem véletlen, hogy a szabadságért könyörgő Szabadság melankolikus dallamával a litván rendszerváltás himnuszává vált. Eurika Masyte énekes egy egész nemzet vágyait fogalmazta meg. A dalt 1989 és 1990 békés tüntetésein énekelték, amelyet nemrégiben újra rögzítettek Jurgával, aki a feldolgozással el is nyerte a legjobb balti dal díját az MTV zenei díjátadóján.

A válogatás, és a leírások a Bundesstiftung zur Aufarbeitung der SED-Diktatur és az Európai Bizottság Kommunikációs Főigazgatósága által kiadott „Sound of Revolution” válogatásalbumán és kiadványán alapszik. (A szövegek magyarra átültetése a legtöbb esetben szabad, nem irodalmi igényű fordítások, amelynek célja, hogy a szövegek egy-egy jellemző része megismerhető legyen magyarul is – természetesen örömmel fogadjuk a szebb és pontosabb változatokat! Az észt fordítás ellenőrzéséért köszönet Kristiinának.)

Borítókép: Fortepan / Erdei Katalin (CC BY-SA 3.0)

Novemberi programjaink az idei év fontos évfordulóihoz kapcsolódnak: száz éve tört ki az első világháború, 25 évvel ezelőtt omlott le a berlini fal és bontották le a vasfüggönyt, Magyarország pedig éppen tíz éve csatlakozott az Európai Unióhoz.

A hármas évfordulóról rögtön a hónap elején, 7-én izgalmas fotókiállítással emlékezünk meg, melyen láthatóak lesznek az egyik legjelentősebb magyar származású fotográfus, André Kertész első világháborút megidéző képei, illetve válogatott fotók a berlini fal leomlásáról és EU-s csatlakozásunk időszakáról. A kiállítással az első világháborút és a megosztott Európát idézzük fel – a háború sújtotta Európát, amelyben száz évvel később az Európai Uniónak köszönhetően ismeretlenek a harcok. A kiállítás megnyitóján vendégünk lesz a rendszerváltás előtti időszak alternatív zenei életének legendás együttese, a Bizottság egykori frontembere, Wahorn András, aki az est során a Wahorn Airportformációval lép az Európa Pont színpadára.

November 19-én a Lumière Filmklubban a Buddha elsüllyedt szégyenében című filmet vetítjük. Az alkotás egy hatéves afgán kislányról szól, aki rendes gyerekként nem akar mást, mint iskolába járni, megtanulni írni és olvasni. Ám a kemény muszlim törvények tiltják, hogy a nők részt vegyenek az oktatásban, és senki nem akarja befogadni a kislányt. A film kapcsán a Magyarországon élő afgán bevándorlók helyzetéről beszélgetünk. Vendégünk lesz Mikes Hanna, az Artemisszió Alapítvány, és Kováts András, a Menedék Egyesület képviselője, valamint Akela Sabona, a Baptista Segélyszervezet munkatársa.

November 25-én „Egy csésze Európa” sorozatunkban Lengyelországba repülünk. Beszélgetünk híres lengyel plakátokról, filmekről, könyvekről és zenéről. Felidézzük az idén 75 éves Lengyel Intézet gazdag és kacifántos múltját. Nem felejtjük el bemutatni a mai Lengyelországot – az országot, amely csodával határos módon ellenállt a gazdasági válságnak. A programra a belépés ingyenes, de regisztráció szükséges: euinfo@eu.hu

 

A hónap zárásaként, november 27-én 18 órától Európai gondolkodók sorozatunk harmadik vendége, a világhírű lengyel filmrendező, Krzysztof Zanussi lép az Európa Pont színpadára. A Persona non grata rendezője és a Csoda Krakkóban producere „A Kelet az Kelet, a Nyugat az Nyugat – igaza volt Kiplingnek?” címmel tart előadást. Erre a programunkra is szükséges az előzetes regisztráció: euthinkers@eu.hu.

Az Európa Pont novemberi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

„Menjek vagy maradjak?” – a kérdés sok mindenkiben felmerült az utóbbi időben Magyarországon, statisztikai adatok alapján úgy tűnik, egyre többen élnek az EU adta lehetőségekkel és próbálnak szerencsét hosszabb-rövidebb ideig valamelyik másik tagállamban (a Magyarországot elhagyók 80%-a Európán belül marad) vagy éppen távolabbi országokban.

Nagyon nehezen megbecsülhető, hogy pontosan hányan hagyták el az országot az utóbbi években: az egyes országok regisztrációs rendszerei sokszor nagyon eltérőek, sokan vannak „feketén” is külföldön, emellett nagyon sokan ingáznak is Magyarországról, akik szintén nem feltétlenül jelennek meg a hivatalos statisztikákban. A számháborús találgatások után a KSH nemrégiben ismertette legfrissebb felmérését, amely egy nagyobb, európai projekt (SEEMIG) keretében összegezte a Magyarországot hivatalosan (legálisan és tartósan) elhagyó magyarokat – sok minden kiolvasható a felmérésből. Eszerint jelenleg nagyjából 350 000-re tehető a hivatalosan külföldön élő magyarok száma, akik közül legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban és Ausztriában élnek, nagy többségük (84%) dolgozik. A Magyarországot 1989 és 2013 között elhagyó magyarok általában a fiatalabb korosztályt képviselik (63% 40 év alatti) és általában jól képzettek (32% rendelkezik felsőfokú diplomával, amely a teljes magyar lakosságban csak 18%.)

A felmérés legfontosabb megállapításai itt olvashatók. Ezeket kiegészítve néhány kapcsolódó – szintén a KSH Népességtudományi Kutatóintézetétől származó – anyaggal készítettünk mi is egy rövid összefoglaló infografikát a témáról, ezt itt láthatjátok (kattintásra megnő):

Ha érdekel a téma, akkor szeretettel várunk kétnapos (október 30-31.) fesztiválunkon, ahol ezt a témát járjuk majd körül vendégeinkkel – levetítjük a nemrégiben bemutatott Menjek/maradjak dokumentumfilm londoni epizódját az ott élő magyarok életéről, és beszélgetünk az alkotókkal. Másnap pedig Magyarországon élő, külföldi művészek (és zenekaraik) koncertjeit hallgathatjátok.

Az infografikához felhasznált anyagok:

• KSH Népességtudományi Kutatóintézet SEEMIG („Helyzetkép a magyarországi elvándorlásról”) projekt beszámoló
• KSH Népességtudományi Kutatóintézet: Immigration or emigration country?
• UK adatok a Department of Work and Pensions-től, a 2012-ben magyar állampolgárok által igényelt társadalombiztosítási szám (NINo) alapján
• EUROSTAT migrációs statisztikák

A világirodalom egyik legjobban feldolgozott szerzője, számos világsikerű mozi ihletője, William Shakespeare idén pont 450 éve született. Ehhez kapcsolódóan Réz András filmesztétával beszélgettünk az angol bárd műveinek időtállóságáról, írásainak erejéről és arról a számtalan világhírű filmről, amelyekről talán kevesen tudják, hogy shakespeare-i gondolatokat dolgoznak fel.
 

Shakespeare máig a filmesek egyik legjelentősebb ihletforrása – közel 450 egész estés film alapul írásain, és már három évvel a mozi feltalálása (1895, Lumière-testvérek) után filmvászonra kerültek hősei. Egy-egy híres művének feldolgozása kapcsán mindig felmerül a kérdés: mennyire jó a születő mű, mely adaptáció méltó a nagy mesterhez, amely hűen mutatja be az eredeti műveket? Lehet ez a Sir Laurence Olivier-féle feldolgozás? Vagy a kissé időtlenségbe helyezett, Kenneth Branagh-féle újragondolások a kilencvenes évekből? Vagy a BBC által (és egyébként sokak számára „igazi”, etalonnak tartott) feldolgozások? Ez a kérdés hamis Réz András szerint. Ha azt tekintenénk értékesnek, amely „hűen tükrözi” Shakespeare világát, akkor a drámák és a tragédiák minden egyes szerepét férfiak játszanák, olyan színházban adnák elő, amelyben a nézők állnak, hangosan bekiabálnak, esznek, alkalomadtán megdobálják a színészeket – mindeközben kutyák és gyerekek kóricálnának a lábak alatt; hiszen a legtöbb drámája a Globe színházban kelt életre. Nem mellesleg a mai angol fül szinte egy szót sem értene a korabeli nyelvezetből – az „eredeti” Shakespeare-hez butaság mérni a feldolgozásokat. Éppen ezért a Shakespeare-szövegeket folyamatosan gondozzák, egy-egy adaptációhoz gondosan újraértelmezik, és újra is írják, hogy érthetővé váljanak a XVII. századi mondatok a XXI. században is – és ez szerinte egyáltalán nem baj.
 

Réz András szerint Franco Zeffirelli volt az egyik első, aki igazán új színt tudott vinni a Shakespeare-feldolgozások sorába. Rómeót és Júliát az ő verziójában például nagyon fiatal (amúgy a dráma eredetijének nagyjából megfelelő korú) színészek játszották, megtörve azt a trendet, hogy a karaktereket tapasztalt (idős) színészek formálják meg. Az ő filmjében emellett a szereplők hús-vér emberekké váltak, Zeffirelli nem félt megmutatni filmjében az emberi test szépségét – amely szintén merőben új és merész elgondolás volt. A Baz Luhrmann-féle, Leonardo DiCaprio főszereplésével forgatott Rómeó és Júlia szintén újat mutatott: „korhű”, kosztümös változat helyett a történet átkerült a jelenkorba. A mű mégis kerek maradt, mélysége, mondanivalója pedig e teljesen más korban is nagyot szólt.

Shakespeare a világ minden táján megihlette a művészeket. A dán királyfi tragédiáját elmesélő Hamlet új életre kelt például a szovjet rendező, Grigori Kozintsev jóvoltából. Feldolgozták bollywoodi rendezők, például Kasmírba helyezve a cselekvés színhelyét, Kuroszava is újragondolta (A gonosz jól alszik), és talán nem sokan tudják, hogy a Disney Oroszlánkirálya is Hamlet-adaptáció. Réz szerint azért lehetnek ilyen népszerűek Shakespeare művei, mert történetei egyáltalán nem szimplák; egy-egy egyszerűnek tűnő sztoriba brutálisan sok mindent sűrített a mester, és ezek a sztorik nagyon sokat mondanak el az emberi viszonyokról.
 

Réz András szerint egyáltalán nem kell „védelmezni” Shakespeare-t, nem baj, ha egy alkotó újragondolja az eredeti drámákat. Mert nem a Globe-ban előadott mű az „igazi”, hanem maga az írás, amelyet mindenki úgy értelmez, ahogy szeretne. Ettől válik az írott szöveg élővé, amelynek nem szabad korlátozni a felhasználását, mert azáltal épp megöljük a művet. Ugyanígy nem jó, ha korlátozzuk olyan nagy, magyar művek újragondolását, mint a legnagyobb magyar drámának tartott Bánk bán Katonától, vagy Az ember tragédiája.
 

A több száz évvel ezelőtt megírt szövegek – csakúgy, mint Shakespeare-nél – sokszor gondozásra szorulnak, hogy a mai színházlátogatók számára is befogadhatók legyenek. Egyáltalán nem szentségtörés vagy bűn – aminek sokan titulálták –, ha valaki olyan bátran és újítva nyúl ezekhez a művekhez, mint ahogy Alföldi Róbert tette a Bánk bán junior című előadásban. Ebben az öt felvonást kettővé vonta össze a rendező, jelentősen meghúzták és átírták a szövegkönyvet is, amelyet junior (zömében 30 év alatti) fiatal színészekkel vitt színre, a cselekmények középpontjába egy medencét helyezve. Hasonlóképpen kiverte a biztosítékot annak idején Jeles András Az ember tragédiája- verziója, az Angyali üdvözlet; ebben 9-10 éves gyerekek játsszák el a legfontosabb szerepeket. Különleges és monumentális feldolgozást készített 23 év alatt Jankovics Marcell is Madách fő művéhez, de Jankovics már a hetvenes években döngette a tabukat, mikor a János vitéz feldolgozásában a magyar népi jelkép- és motívumrendszert teljesen új, modern szerepben alkalmazta, amely nagy felhördülést váltott ki annak idején. Réz szerint ez nagyszerű kezdeményezés volt részéről, mert többek között az ilyen újításoknak is köszönhető, hogy a magyar népzene „kiszabadult a Váci utcai folklorshopokból”, a múzeumi merevségéből, és – ötvözve akár jazz-zel, poppal vagy rockkal – ma már a fiatalokhoz is eljut, és „a magyar fül újra hallja”, azt a kincset, amely sokáig úgy tűnt, nem is érdekel senkit.

Illusztrációk: Réz András hivatalos Facebook oldala