Decemberben több programunk is foglalkozik az emberi jogok kérdésével. Az EU egyik legfontosabb alapelve az emberi jogok tiszteletben tartása. Az EU a diszkrimináció minden fajtája ellen küzd, bármi is legyen a hátrányos megkülönböztetés alapja: az állampolgárság, vagy valamelyik nemhez, vallási közösséghez vagy bármilyen meggyőződéshez, kisebbséghez való tartozás. Bár az egyenlőtlenségek még nem szűntek meg teljesen, az EU jelentős előrelépést ért el az utóbbi évtizedekben ezen a területen, és folyamatosan dolgozik azon, hogy minél inkább előítélet- és diszkriminációmentessé váljon az unió.

Európai gondolkodók sorozatunkban a brüsszeli rendőrkapitány marokkói származású főtanácsadója, Saad Amrani többek között a „sokszínűség menedzseléséről”, az integrációról és a terrorizmus elleni küzdelemről beszél majd. Egy másik beszélgetésen a Brexit témakörét járjuk körül vendégeinkkel. Lumière Filmklubunkban a Szaharov-díjas, iráni Dzsafar Panahi autójában zajló izgalmas beszélgetéseket követhetjük majd Taxi, Teherán című filmje segítségével. A karácsonyra pedig idén lengyel hangulatban készülhetünk, decemberi menünkön – a kulturális fővárosi címhez kapcsolódóan – ugyanis egy csésze Wrocław szerepel.


December 8-án, 18 órakor kezdődő Egy csésze Európa programunk főszereplője Európa egyik kulturális fővárosa, Wrocław lesz. A város Szilézia történelmi fővárosaként volt Csehország, a Porosz Királyság, a Habsburg Birodalom, a Német Birodalom és Lengyelország része. Miközben bebarangoljuk a különleges belvárost és felidézzük az év eddigi kiemelkedő eseményeit, ellátogatunk abba a 700 éves sörözőbe is, ahol anno Chopin és Goethe is magához vette a folyékony kenyeret, valamint pár karácsonyi falatot is megkóstolunk a lengyel konyha remekeiből. Az est házigazdája Szederkényi Olga, újságíró. A rendezvényen való részvétel szokás szerint ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet az egycseszeeuropa@gmail.com címen lehet megtenni.

Az Európai gondolkodók – European Thinkers programsorozatunkban, december 12-én 19 órakor Saad Amranit, a brüsszeli rendőrkapitány főtanácsadóját látjuk vendégül. Terrorizmus és polarizáció című előadásában bemutatja, hogy a radikalizálódás, a szélsőségek térnyerése, a populizmus miként ássa alá a közös európai ideát, és mit tehetünk azért, hogy a társadalom szétszakadását megállítsuk. Brüsszel az EU „fővárosaként” a terrorizmus egyik fő célpontja. A főtanácsadóval egyebek mellett a terrorfenyegetettségről, integrációról és az iszlámról beszélgetünk. A beszélgetés nyelve angol, angol-magyar szinkrontolmácsolást biztosítunk. Az eseményre regisztráció szükséges, 2016. december 11-ig az euthinkers@eu.hu e-mail címen tudnak jelentkezni a programra.

Másnap, december 13-án 19 órakor „Kívül tágasabb?” címmel a Brexit következményeiről beszélgetünk vendégeinkkel. Milyen hatása lesz a brit kilépésnek az európai gazdaságra, a közös piacra, illetve az európai integráció jövőjére? Hogyan befolyásolja a Brexit az európai munkaerőpiacot, a szabad munkaerő áramlását? Mi történik azokkal az uniós munkavállalókkal, akik az Egyesült Királyságban vállaltak munkát, és mi lesz azokkal a britekkel, akik uniós országokban dolgoznak? Többek között ezeket a kérdéseket tárgyalja meg három vendégünk, Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete, Dr. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, valamint Dr. Balázs Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. A beszélgetés során angol-magyar szinkrontolmácsolást biztosítunk.

December 15-én 19 órától Lumière Filmklubunk idei utolsó programján a Taxi, Teherán című filmet vetítjük. A filmben egy sárga taxi jár fel-alá Teherán forgalmas utcáin. Utasai közt van emberi jogi ügyvéd, kalózkiadású lemezekkel seftelő férfi, iskolás kislány, nyugdíjas asszony. Egy közös bennük: mindannyian őszintén beszélnek a felmerülő köz- és magánéleti témákról. Beszélgetőtársuk, a taxisofőr pedig nem más, mint maga a rendező: az egykor politikai okokból házi őrizetre ítélt, 2012-ben Szaharov-díjjal kitüntetett Dzsafar Panahi. Az iráni filmrendezőnek több, az iráni társadalmat bemutató filmje nyert már rangos nemzetközi elismerést. Panahit hazájában rendszerellenes tevékenység vádjával 2010-ben hat év fogságra és húsz év alkotástól való eltiltásra ítélték. Az „Ez nem egy film” című dokumentumfilmjét egy süteménybe rejtett pendrive-on csempészték ki Iránból és juttatták el a 2011-es cannes-i filmfesztiválra. Az est házigazdája Gyárfás Dorka, a Lumiére Filmklub kurátora Bujdosó Bori, újságíró.

Az Európa Pont decemberi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

Az emberi jogok biztosítása és védelme az Európai Unió egyik alapvető értéke, ennek érvényesülését az EU számos eszközzel támogatja. Az Európai Parlament minden évben kitüntet egy-egy olyan aktivistát – személyt, vagy szervezetet –, aki az emberi jogok védelméért küzd, elismerve ezzel erőfeszítéseit és támogatva ügyét. Az 1988-ban alapított díjat az elmúlt években olyan személyiségek és szervezetek kapták, mint Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár; a Szaharov-díj után a Nobel-békedíjjal is kitüntetett pakisztáni lány, Malala Juszufzaj; Denis Mukwege kongói orvos; vagy tavaly a bebörtönzött szaúdi blogger, Raíf Badavi. A díj elsősorban a véleménynyilvánítás szabadságát, a kisebbségek jogainak védelmét, a nemzetközi jog tiszteletben tartását, a demokrácia elmélyítését és a jogállamiság megvalósítását jutalmazza.

Érdekes, hogy díjat arról a Szaharovról nevezték el, akinek a nevéhez a hidrogénbomba feltalálása is kapcsolódik. Érthetőbb a névválasztás, ha tudjuk, hogy Szaharov kutatói munkája mellett már a hatvanas évektől kezdődően szót emelt az emberi jogok és a politikai áldozatok védelmében, az akkori Szovjetunióban. Szaharov nem pusztán a hazájában másként gondolkodók szabadon bocsátásáért küzdött, hanem a rezsim egyik legbátrabb bírálója lett. Szaharov az oroszok emlékezetében az egyik első ellenzéki személyiségként, polgárjogi aktivistaként is él, aki már a szovjet időkben is kiállt az egyetemes értékek és emberi jogok védelme mellett. Többek között ezen erőfeszítéseiért ítélték neki 1975-ben a Nobel-békedíjat.

Az idei díjazottak: az IS rabszolgáiból nemzetközi jogi aktivisták

Az elismerést idén két iraki aktivista kapja, Nádia Murád Beszi Taha és Lámia Adzsi Bassár. Ők az Iszlám Állam (IS) szexuális rabszolgatartásának túlélői, akik az IS nemierőszak-hadjáratát elszenvedő nők, valamint az Irakban élő jezidita vallási közösség szószólóivá váltak. Személyes történetük rávilágít arra, hogy milyen modernkori rabszolgaságot működtet az IS és milyen elképesztően embertelen és könyörtelen viszonyok közt kénytelenek élni az IS megszállása alatti területeken a helyi lakosok. Adzsi Bassár és Murád szülőfaluját még 2014 augusztusában támadta meg az IS, ahol minden férfit és idősebb nőt lemészároltak, a fiatalabb nőket pedig elhurcolták, majd szexrabszolgaként használták és adták-vették őket.

Murádnak 2014 novemberében sikerült egy észak-iraki menekülttáborba szöknie, ahonnan később Németországba került. 2015 decemberében Murád saját tapasztalatairól szóló, nagy hatású beszédet mondott az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt, a szervezet embercsempészettel foglalkozó ülésén. Idén szeptemberben az UNODC (Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala) emberkereskedelem túlélőinek méltóságáért tevékenykedő első jószolgálati nagykövetévé választották. Murád nemzetközi támogató kezdeményezésekben vesz részt annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az emberkereskedelem áldozatainak szenvedéseire, a TIME magazin 2016 egyik legbefolyásosabb emberének választotta. (A képen Ban Ki Mun ENSZ főtitkárral.)

Adzsi Bassár több alkalommal kísérelt meg szökést, mielőtt áprilisban családja segítségével – akik helyi csempészeket béreltek fel – végül sikerült elmenekülnie. Menekülése során egy akna megölte két ismerősét, őt magát pedig megsebesítette, és majdnem megvakította. Szerencsére sikerült elmenekülnie, és végül orvosi kezelésre Németországba került, ahol újra találkozhatott túlélő testvéreivel. Felépülése óta Adzsi Bassár a jezidita közösség nehéz sorsával kapcsolatos figyelemfelhívással foglalkozik, és tovább segíti az IS rabszolgáivá és támadásai áldozataivá vált nőket és gyermekeket.


Az elismerést a két díjazottnak az EP december 13-i, strasbourgi ülésén adják át. További információ a díjról és a díjazottakról az Európai Parlament oldalán olvasható.

A jelöltekre az Európai Parlament egy nagyobb csoportja tehet javaslatot, amelyek közül az emberi jogokhoz kapcsolódó tevékenységű szakbizottságok választják ki a három döntőst. Végül az Elnökök értekezlete dönti el, hogy kinek ítéli oda az 50 000 eurós díjazással is járó elismerés. Korábbi infografikánk a díjazottakról nagy méretben itt tekinthető meg.

A képek forrása az Európai Parlament honlapja, a borítóképet Ali Farzat, korábbi Szaharov-díjas író, grafikus készítette.

Ma van a magyarra nehezen lefordítható „World Hello Day”, amely a béke, és ebben a kommunikáció fontosságára hívja fel a figyelmet. A kommunikáció a konfliktuskezelés leghatékonyabb módja – háborúskodás és agresszióval szemben. A párbeszéd pedig mindeg egy köszöntéssel indul. Hogy részt vegyél az ünneplésben, nem kell mást tenned, csak köszönj tíz embernek!

Mostani gyűjtésünkkel ehhez nyújtunk segítséget: mutatjuk, hogyan köszönnek, hogyan üdvözlik egymást az uniós országok lakói anyanyelvükön; összegyűjtöttük a tipikus, a magyar „sziá”-val kb. egyenértékű, informális köszönéseket az EU valamennyi (24) hivatalos nyelvén. Az összefoglaló a "World Hello Day" mellett jól jöhet nyaraláskor, egy külföldi kolléga üdvözlésekor, vagy épp erasmusos bulikon... :-)

(A kép kattintásra megnő)

Az elmúlt 40 évben világviszonylatban megduplázódott a háztartási hulladék mennyisége, és ez a mennyiség alig csökken. Talán nem is gondolnánk, de Magyarországon egy fő naponta átlagosan több mint 1 kg, azaz éves szinten összesen 385 kg szemét megtermeléséért felelős. Uniós szinten ez a mennyiség még magasabb, összesen 485 kg kommunális szemetet jelent.

Az előállított szemét mennyisége általában a gazdasági fejlettséggel, jóléttel arányosan nő, Az egy főre jutó hulladék nagysága az EU legtehetősebb országaiban a legnagyobb, de ott általában magasabb az újrahasznosítás aránya is. A hulladékot lehet egyszerűen kezelés nélkül lerakni valamilyen szeméttelepen vagy lerakóban – ez a gyakorlat pazarló és könnyen lehet egészségtelen is. Ennél egy fokkal jobb, ha elégetéssel energiát generálunk vele (ahogy korábban írtunk róla, ebben például Svédország nagyon erős); a legjobb pedig az, ha újrafelhasználjuk a hulladékot. Az EU-ban átlagosan a kommunális hulladék 16%-át komposztálják, kb. 28%-a kerül újrahasznosításra, ugyanennyi kerül szemétlerakókba, és közel ennyit (27%) égetnek el. Magyarországon ehhez képest sajnos a teljes szemétmennyiségnek közel 60%-a még mindig a hulladékgazdálkodás szempontjából legelőnytelenebb módon, azaz hulladéklerakóban végzi.

Mindannyian tehetünk azért, hogy ez a mennyiség csökkenjen, és ami szemetet „megtermelünk”, azt minél okosabban kezeljük / használjuk fel. Ez persze nem egyszerű, mert nagyon régi szokásokon kell változtatnunk, sokszor egy kicsit kényelmetlenebb megoldást kell választanunk, vagy előre kell gondolkodnunk. Ez mind plusz energia-befektetést igényel. Hosszú távon ez az erőfeszítés viszont mindenképpen kifizetődő: többek között ez az egyik legfontosabb üzenete az Európai Hulladékcsökkentési Hétnek. A kezdeményezés 2009 óta minden év november utolsó hetében (idén 19. és 27. között) kerül megrendezésre Európa-szerte. Ilyenkor vállalkozó szellemű önkéntesek saját akcióötleteikkel, vállalásaikkal hívják fel a figyelmet a hulladék lehetséges csökkentésére, valamint az újrahasznosítás fontosságára. A kezdeményezés hat éve alatt eddig összesen 49 501 akciót valósítottak meg szerte Európában, tavaly már összesen 33 ország közreműködésével.

A kezdeményezéshez bárki kapcsolódhat, hisz éppen ez a lényege: ismerjünk meg, sajátítsuk el és tegyük mindennapjaink részévé a fenntartható gondolkodást. Az Európai Hulladékcsökkentési Héthez a magyar koordináló szervezet, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága (OKTF NHI) remek honlapot készített. Az oldalon számos tippet, példamutató vállalást, jó gyakorlatot ismerhettek meg. Korábban volt például olyan kezdeményezés, amelyben összegyűjtött cigarettacsikkekből műanyag hamutálakat készítettek; volt, amelyik ovisokkal ismertette meg a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát; vagy épp a már megunt, de még használható dolgoknak szerevezett munkahelyi bolhapiacot.

A lehetséges vállalás tehát szinte bármilyen lehet: a lényeg, hogy valamilyen módon hozzájáruljon a hét célkitűzéséhez. A www.vallalom.eu oldalon saját vállalásotokat is regisztrálhatjátok egészen november 27-ig. Ha pedig ötletekre lenne szükségetek, akkor, íme, a vállalom.eu oldal 16 akciója. Te mit vállalsz be? :-)

Látáskárosultak, akik sokszor több száz kilométert gyalogolnak azért, hogy szemorvoshoz jussanak; és egy elhivatott magyar orvos, aki a kongói dzsungel közepén felállított műtőjében adja vissza a látását rengeteg helyinek: ők a főszereplői aktuális, Cataracta című kiállításunknak. Legutóbbi rendezvényünkön a képek főszereplője, dr. Hardi Richárd, és a képek készítője, a Hardi doktort közel két hónapon keresztül kísérő sajtófotós, Hajdú D. András volt vendégünk. Ezen az estünkön a fotóssal és a sokak által „korunk Albert Schweitzerének” tartott szemorvossal McMenemy Márk beszélgetett tapasztalataikról és élményeikről, valamint a nemzetközi és uniós fejlesztés kérdéseiről.

A kulturális- és kreatív iparágak (kki) tekintetében az EU világszinten az egyik legjelentősebb szereplő, e téren igazi puha hatalommal bír. Ahogy egy korábbi programunkon is foglalkoztunk a kérdéssel, ez a terület már jelenleg is nagyon fontos szerepet játszik az EU gazdaságában és további hatalmas növekedési potenciált rejt magában. A kulturális és kreatív szektor egyfajta hidat képez a művészet, a kultúra, az üzlet és a technológia között, a szektor növekedése a válság alatt sem torpant meg. Nagyon gyakori ezen területeken a rugalmas, online és mobil munkavégzés; számos újfajta (atipikus) foglalkoztatási forma jelent meg, mint például az együttműködésen alapuló co-working vagy a szabadúszó életforma. Mindezeknek köszönhető, hogy a kki-k minden más ágazatnál jobban hozzájárulnak a fiatalok és a nők foglalkoztatásához.

A Szaharov-díjat és a Lux-filmdíjat bemutató novemberi programjainkban az emberségesség kerül előtérbe, de szó lesz a hónapban a fiatalok képzési és érvényesülési lehetőségeiről is. Egy csésze kávéra – legalábbis gondolatban – pedig ezúttal a spanyolországi baszk városba, San Sebastiánba ugrunk be.

November 3-án nyit Cataracta című kiállításunk, amelyet 18-ig nézhettek meg nálunk. A különleges kiállítás képei dr. Hardi Richárd szemész kongói munkájáról és az általa meggyógyított fiatalokról, idősekről mesélnek. A szerzetes-doktor Richárd testvér huszonkét éve gyógyítja a térségre különösképpen jellemző szürkehályogot Afrika szívében, a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Ezt gyakran az ország egy-egy eldugott szegletében felállított ideiglenes műtőjében teszi, ahova esetenként több száz kilométerről gyalog érkeznek a legelesettebb betegek, akiknek szinte ez az egyetlen esélyük, hogy életüket ne vakon kelljen leélniük.

Hardi doktor, csakúgy, mint a Szaharov-díj 2014-es kitüntetettje, Dennis Mukwege az afrikai Kongói Demokratikus Köztársaságban gyógyítja a betegeket. A Szaharov-díj kapcsán a megnyitó napján, 3-án 19 órától vele beszélgetünk majd a nemzetközi fejlesztés kérdéseiről, az Európai Unió által az afrikai országoknak nyújtott humanitárius segítségről, személyes tapasztalatairól. A beszélgetésen vendégünk lesz a kiállítás képeinek készítője, a számos díjjal elismert fotóriporter, Hajdú D. András is.



A hónap második programján, 10-én a fiatalok munka- és karrierlehetőségeiről lesz szó. Miközben Európában soha nem látott mértékű szakemberhiány van, a fiatalok munkanélkülisége rendkívüli méreteket ölt az EU számos országában. E kettős probléma megoldásait keressük a felsőoktatást és a nagyvállalatokat képviselő vendégeinkkel, akikkel a megfelelő szakemberképzésről, nemzetközi lehetőségekről és jó példákról beszélgetünk. Az estet a „négytagú férfizenét” játszó Csaknekedkislány tánczenekar koncertje zárja. A srácok „budapesti klubokban érlelt lendületes tánczenéjét” többek között a ’60-as évek európai beatzenéje és a ’80-as évek hazai undergroundja ihlette – a fiúk erre az estére is hatalmas bulit ígérnek.

Ahogy közeleg az Európai Parlament rangos filmdíja, a Lux-díj eredményhirdetése (november 23.), mi is készülünk az eseményre: Lumière filmklubunk e havi alkalmával, 18-án egy tavalyi Lux-döntőst, a Mennyit ér egy ember? című francia filmet vetítjük. A film egy 51 éves, másfél éve munkanélküli férfi személyes sorsán keresztül mesél komoly morális dilemmákról; érdekközpontúságról, elvekről, és arról, hogyan maradhat valaki emberséges egy embertelen világban. A film főszereplője, Vincent Lindon alakításáért a legjobb főszereplőnek járó díjat kapta a Cannes-i és az Európai Filmakadémia zsűrijétől is. A vetítésen vendégünk lesz Bognár Péter, a Lux-díj döntőbizottságának magyar tagja, akivel Gyárfás Dorka beszélget.

Egy csésze Európa sorozatunk aktuális estjén Spanyolországba, illetve az idei egyik kulturális fővárosba, a baszk San Sebastiánba (Donostia) invitálja az érdeklődőket az esemény háziasszonya, Szederkényi Olga. Az est során elhangzik 27 ok, amiért érdemes a várost felkeresni – de természetesen szó lesz a spanyol és baszk gasztronómiáról (finom kóstoló falatokkal) és a mai modern Spanyolországról is. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni november 15-tól lehetséges az egycseszeeuropa@gmail.com címre küldött e-maillel.


Az Európa Pont novemberi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

Portugália a magyarok szemében általában egy kicsit misztikus és fura, ugyanakkor szerethető, és nagyon vonzó vidék; izgatja a fantáziánkat, és vágyunk rá, hogy eljussunk ebbe a különleges országba. Ezt sugallja például Egressy Zoltán Portugál című drámája, a Honeybeast Portugál című száma, vagy az utóbbi évek egyik legsikeresebb filmes alkotása, a „Van valami…” is, ahol a főhősnek egyértelmű, hogy Portugáliába kell utaznia az Erasmus ösztöndíjjal. Az irodalmi, filmes és zenei példák mellett, megerősíti ezt az ELTE portugál szakának vezetője is: Portugália az, ahova Magyarországról általában mindenki szívesen, kíváncsisággal és izgalommal telve utazik, és onnan soha nem tér vissza csalódottan.

Portugália sok szempontból – lakosság és összterület, vagy épp a „sírva vígadás” (fado) különleges képessége miatt – hasonlít Magyarországra. A portugálokról általában tudjuk, hogy erősek fociban, hogy fővárosuk hangulatos utcáin aranyos kis villamosok járnak, vagy hogy a borosüvegünk parafa dugója jó eséllyel tőlük származik. De mi egyebet lenne még érdemes tudnunk erről a távoli és vonzó országról és lakóiról? És ők mit tudnak és gondolnak rólunk? Egy csésze Európa sorozatunk legutóbbi estjén Szederkényi Olga vendégeivel ezekre a kérdésekre kereste a választ, annak apropóján, hogy az unió legnyugatibb országa idén ünnepli EU-s csatlakozása harmincadik évfordulóját.

Az óceán…

Maria José Teixeira de Morais Pires nagykövet asszony elsőként az óceán jelentőségét emelte ki: a portugálok életét mindig meghatározta a víz közelsége. Az óceán az, ami Portugáliát elválasztja másoktól, egyben összeköti más nemzetekkel és a világgal, ami az élelmét és megélhetését adja, és amely segítségével egykor világot hódított. Portugália – Magyarországhoz hasonlóan – nagyon sok támogatást kapott az EU-tól. Az ország uniós csatlakozása segített konszolidálni az 1986-ban még nagyon fiatal demokráciát, a fejlesztési források pedig az ország infrastruktúráját, intézményeit segítettek modernizálni és megerősíteni. A portugálok ezzel tisztában vannak, és általánosságban pozitívan vélekednek országuk uniós tagságáról. Persze EU-kritikus hangokat ott is hallani, kiváltképp az eurozóna stabilitása érdekében korábban bevezetett megszorítások miatt, de ez a komorabb időszak „lassan, úgy tűnik, véget érhet”.

Magyarországon talán kevesen tudják, de Lisszabon mai arculatának kialakításához jelentősen hozzájárult egy magyar származású építész, Carlos Mardel (Mardell Károly). Mardel a Lisszabon belvárosát 1755-ben leromboló földrengés után tagja volt annak az építészi csapatnak, amely a főváros képét újraszabta. Nevéhez kötik a korábban Lisszabonban bevett lapos tető helyett a manzárd-típusú, ablakos kialakítás elterjesztését. A portugál és magyar nép közös történelmének egy másik fontos közös mozzanata volt, amikor Portugália a második világháború, illetve az 1956-os események után sok magyar menekültet fogadott be. Aki nem állt tovább az Egyesült Államokba, vagy nem tért vissza Magyarországra, azok a portugál közösség megbecsült tagjai lettek, és hozzájárultak a portugálokban élő pozitív magyar-kép kialakításához.

A foci…

„Jó foci, jó zene és paprika” – közel negyven évvel ezelőtt így summázta Joaquim Pimpão édesapja, hogy mi vár a fiára Magyarországon, amikor megtudta, hogy a fia hazánkban szeretne továbbtanulni. Pimpão azóta 37 évet töltött el nálunk, ma a portugál kereskedelmi kirendeltség (AICEP) magyarországi vezetője, felesége magyar, akivel Budapesten nevelik négy gyermeküket. Megfogalmazása szerint még mindig ismerkedik a magyar néppel: bár kitűnően beszél magyarul, szerinte a magyarok meglehetősen zárkózottak, amit nagyon nehéz volt megszoknia. Szerinte mi, magyarok ebben túlteszünk a „legszomorkásabb és legzárkózottabb latin népen”. Nagyra becsüli a magyar oktatási rendszert, amely véleménye szerint sokkal erősebb a portugálnál, ugyanakkor a gyerekek szigorúbb fegyelmezése, a megengedő nevelés hiánya először nagyon furcsa volt neki.

Pimpão is úgy gondolja, hogy a portugálokban általában pozitív kép él a magyarokról. Ehhez szerinte jelentősen hozzájárultak a Portugáliában dolgozó magyar sportszakemberek is, akik első sorban a vízi- és kézilabda területén tevékenykednek. Szerinte foci nélkül nem lehet érteni Portugáliát, ami élet-halál komolyságú kérdés szülőhazájában; a szurkolói hűség pedig mindenek felett áll. Ahogy a portugál mondás tartja: „inget, vagy feleséget lehet cserélni, de csapatot nem” – utalva arra, hogy élhet bárhol, a legjobb csapat számára mindig a Sporting CD marad.

A nyelv és az irodalom…

Az est harmadik vendége, Pál Ferenc, az ELTE Portugál Tanszékének vezetője a hetvenes évek óta foglalkozik a portugál nyelvvel, amikor még nagyon „ritka madárnak” számított ezzel az érdeklődésével. Ma az ELTE-n azt tapasztalja, hogy Portugália (a bevezetőben említett misztikussága és vonzósága miatt) és a portugál nyelv rendkívül népszerű a fiatalok körében. A nyelvszakra nem ritka a tíz-tizenötszörös túljelentkezés. Pál Ferenc egyúttal a portugál irodalom, és a sokarcú portugál költő, Fernando Pessoa egyik legjelentősebb magyarországi ismerője és fordítója, akitől az est végén kedvenc versét, az Autopszichográfiát is felolvasta. Sokáig kutatta, hogy miért mondja a magyar, hogy „vígan dudál a portugál”. Vizsgálódása kimutatta, hogy a magyarok e szólásban testet öltő portugálképét valójában egy 19. századi francia operettslágerből önállósodott szállóige ferdítette el.

Ha egy pár napos felfedező túrára készülnénk az országba, akkor szerinte Lisszabon Belém kerülete mindenképpen kötelező. Innen származik a különlegesen finom, tejkrémes Pastéis de Belém sütemény, és ugyanitt látható a Belém-torony, amely egy 16. századi erődítmény az óceán partján. Feltétlenül ajánlja, hogy tegyünk meg pár megállót a híres 28-as villamossal is a fővárosban. Szerinte érdemes még felkeresni a királyi család nyári pihenőhelyét a Lisszabontól kb. 30 kilométerre fekvő Sintrában. Nagyobb kiruccanáshoz pedig Madeira csodálatos szigetét ajánlja, ahol a strelícia (papagájvirág) „úgy nő, mint a gyom”.

Az esten készített képek megtekinthetők Flickr oldalunkon.


Fernando Pessoa: Autopszichográfia

(Kukorelly Endre fordítása)

A költő mindig tettető.
Oly pompásan csinálja,
Ha szenved is, csak úgy tesz ő,
Mintha valóban fájna.

S érzi a fájdalmat, aki
Csak kiolvassa innen.
Nem valódi, s nem tetteti,
Azt érzi, ami nincsen.

És így köröz, és így tolat,
Hogy szolgáljon az észnek
Ez a felhúzós kis vonat,
Amit szívnek becéznek.