Az EU minden év októberében, a kiberbiztonsági hónap keretében hívja fel az online biztonság fontosságára a figyelmet. Adataink védelméért a legtöbbet magunk tehetjük – nagyon fontos, hogy ismerjük a veszélyeket, és aktívan tegyünk biztonságunkért, például a zsarolóvírusok vagy az adathalász üzenetek kiszűréséért, megfelelő kezeléséért. Az adathalászat felismeréséhez most mi is adunk tippeket.
Programozni vagy kódolni nem nehéz megtanulni, ugyanakkor bárkinek – fiatalnak vagy idősnek – hasznos tudást jelenthet. Nemcsak azért, hogy lépést tudjunk tartani az egyre gyorsuló technológiai fejlődéssel (és egy kicsit meg is értsük azt); de munkavállalás terén is egyre fontosabb lesz ez a tudás, a hátterében lévő analitikus gondolkodás pedig az élet számtalan területén hasznos lehet. Nagyjából ez az üzenete az idén már ötödik alkalommal megrendezett Európai programozási hétnek (EU Code Week), amelynek programjaira a már amúgy is digitális bennszülött fiatalok mellett az idősebb korosztályokat is várják.
Steve Jobsnak, az Apple alapítójának tulajdonítják a mondást, miszerint mindenkinek meg kellene tanulnia egy programnyelvet, mert az megtanítja, hogyan kell gondolkodni. Utódja, Tim Cook még ennél merészebb kijelentést tett nem olyan rég: szerinte a nyelvek tanulásánál is hasznosabb, ha valaki megtanul programozni: hiszen úgy közvetve – a kódok nyelvén – 7 milliárd emberrel tud kommunikálni. Ezért a közoktatásban ő mindenhol kötelezővé tenné a programozást. A digitális írástudás fontosságát mutatja, hogy ezt már számos európai ország meg is lépte a közelmúltban.
Az EU számításai szerint 2020-ra előreláthatólag a munkahelyek 90%-a digitális készségeket igényel majd, és 2015-re akár 900 000 munkahely áll majd betöltetlenül az Unióban az információs és kommunikációs technológiák (ikt) területén. Éppen ezért a (szélesebben értelmezett) digitális tudás kulcs lesz a jövőbeli foglalkoztatottsághoz – ha nem alapvető követelményként fog megjelenni.
Egy hét a kódolásról és digitális fejlesztésekről
Az EU által kezdeményezett Európai programozási héten épp arra teremt lehetőséget, hogy az érdeklődők (nemcsak fiatalok!) megismerjék, hogyan hat a digitalizáció és az informatika a mindennapi életükre, és akár maguk is megtanuljanak egy kicsit kódolni. A kezdeményezéshez idén 50 ország csatlakozott, köztük Magyarország is, ahol az október 7. és 21. közötti „héten” 374 kapcsolódó programból választhatunk országszerte. Bár a program már fut, még így is bőven van miből válogatni. Budapesten például a robotprogramozástól a kriptográfián, a 3D nyomtatáson és játékfejlesztésen át egészen az érzelemfelismerő kreatív kódoló workshopig számtalan rendezvényhez lehet csatlakozni; a legegyszerűbb „gyere, ülj le, és megmutatom, hogyan kell kódolni” programok mellett (1), (2), (3), (4). Emellett találtok csak a kódolás hetére elérhetővé tett programozási tananyagokat is például – ami online belépő lehet a kódolás világába.
A magyarországi programok között itt tudtok böngészni.
Kódoljatok! :-)
---
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.
Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!