Ákos teljesen átlagos magyar vidéki egyetemista, aki azonban élt a lehetőséggel, jelentkezett önkéntesnek, és élete legizgalmasabb hónapjait töltötte Olaszországban. Vele beszélgettünk lomtalanításról, élményekről és praktikus apróságokról. Ha Te is szeretnél önkéntesként dolgozni, várunk február 21-én 17 órától az Európa Pontban, ahol a Mobilitás munkatársaitól mindent megtudhatsz a témáról (előzetes regisztráció szükséges)!

Miért jelentkeztél önkéntesnek?

Az emberek többsége szeretne másokon segíteni. Persze saját magad előtt is jobb fejnek tűnsz utána, de azért nem csak ez motivált. Szerettem volna valami tényleg hasznos dolgot csinálni, és persze vonzott a kaland is.

A kalandvágyad Olaszországba vitt. Miért pont oda?

Nem volt igazán konkrét elképzelésem, bár mivel jól beszélek németül és angolul, szerettem volna latin nyelvi környezetbe kerülni. Olaszország csak egy volt a sok lehetséges célpont közül. A szervezők főleg ottani fogadószervezetekkel álltak kapcsolatban, és ez volt a legegyszerűbb. Mit csináltál kint pontosan? Nagyon érdekes helyre kerültem, egy félig-meddig egyházi, de mégis világi szemléletű szervezethez. Folyamatosan jártuk a lomtalanításokat, és házhoz is mentünk a kacatokért, megunt dolgokért. A régi, javításra szoruló, de még felújítható bútorokat, műszaki dolgokat elvittük, helyrehoztuk, és odaadtuk a rászorulóknak. Szerintem ez egy működő modell, és talán itthon is lehetne hasznosítani.



Egyetemre jársz most is. Hogyan tudtál időt szakítani az önkéntességre?

Rögtön a vizsgaidőszak után mentem ki, és szeptember végén jöttem haza. Akkor még nem kezdődtek el a szemináriumok, így meg tudtam oldani, hogy kint maradjak. A beiratkozást is el lehetett volna intézni meghatalmazással, de végül inkább hazaugrottam pár napra. Így legalább az oktatók egy részének is el tudtam magyarázni, hogy nem érdektelenség miatt nem látnak szeptemberben. 90 százalékuk nagyon pozitívan fogadta a dolgot.

Milyen körülmények között laktál kint?

Ahogy mondtam, ez egy világi szemléletű, de egyházi fenntartású szervezet volt, így a kolostor melletti vendégházakon osztoztunk a többi önkéntessel. Azt hiszem életemben nem laktam még ilyen régi épületben! A szállásunk mellett az ellátásunkat is megoldották. Nem akarom azt mondani, hogy nulla pénzből el lehet menni önkéntesnek, de semmivel sem költöttem többet kint, mint itthon, sőt, pedig nem ugyanazok az árak. Szerintem ez ne tartson vissza senkit.



Hogy érzed, mit kaptál az önkéntességtől?

Felsorolni is nehéz lenne. Először is önállóságot. Az ember egyetemistaként már elszakad otthonról, de több hónapot teljesen idegen környezetben tölteni egyetlen magyarként azért teljesen más. Találkoztam rengeteg emberrel Európa minden szegletéből, németekkel, lengyelekkel, spanyolokkal, angolokkal. Néhánnyal most is tartjuk a kapcsolatot, barátok lettünk, még ha nem is láttuk egymást azóta. Azóta elkezdtem olaszul tanulni, és nagyon sokat segít, ami kint, Forliban ragadt rám. Közgazdásznak tanulok, és közgazdasági szempontból az önkéntes munkának igazából nincs értelme. Viszont pénzt ráérek akkor is gyűjteni, ha már lediplomáztam. Most élményeket gyűjtök, és erre az önkéntességnél kevés jobb lehetőség van.

Szóljanak a fanfárok, árassza el Európát az öröm, boldogság és a felszabadult nevetés. Nincs több lemerült telefon, elkeveredett Nokia töltő, otthon hagyott almás adatkábel. Az új készülékek 90 százaléka már az idén egységes, mikro USB töltővel jelenhet meg.

Sok kritika éri az Európai Uniót, hogy mindent egységesíteni szeretne. Rém- és álhírek keringenek a banán görbületének szabályozásáról, és hasonló, érthetetlen és furcsa dolgokról. Nem szeretnénk azt állítani, hogy a szabályozás néha nem csap át túlzásba, de ez már nem az első hasonlóan jó húzása az Uniónak. Légiutas-jogok egységesítése, Európai Egészségbiztosítási Kártya, roamingdíjak csökkentése, hogy csak párat említsünk.



Most már csak a konnektorokkal kellene valamit kezdeni, mert Európában még csak-csak elviselhető a helyzet (csak a britek különcködnek, de ugye miért pont ők ne), de világszinten kezelhetetlen a tucatnyi változat. A Galaxis Útikalauz megálmodója, Douglas Adams egyszer egy egész írást szentelt a konnektorkérdésnek, és átvágta a gordiuszi csomót: a szivargyújtó a világon mindenhol szivargyújtó, és mindenhol egyforma.

Lehet, hogy a Bizottság illetékesei nem olvasnak elég Douglas Adamset?

Bár a kocka csak tavaly decemberben fordult, az iWiW azóta is egyre rosszabbul teljesít a Facebookkal összehasonlítva. Az amerikai közösségi oldal úgy ahogy van letarolta Európát. Nem mondhatnánk, hogy eurofil keblünk dagad a hír hallatán, de azért elmeséljük, hogy van még legalább két ország, ahol csapataink harcban állnak. Nem, Magyarország nem tartozik ide.

A Draugiem lett, látott, győzött

Réges-régen egy messzi-messzi baltikumi államban, a lett alföldön elindult a Draugiem.lv, pontosan akkor, amikor a Facebook is elstartolt a nagy amerikai síkságon. A közösségi oldal rövid időn belül, egy év alatt az ország első számú közösségi oldala és az ország leglátogatottabb weboldala lett. Sokkal rövidebb idő alatt sikerült egyeduralkodóvá válnia, mint az iWiW-nek Magyarországon, és sokkal kevesebb dologban késett el: ugyanúgy megtalálhatóak rajta a Facebook által is nyújtott szolgáltatások, sok esetben fejlettebb és felhasználóbarátabb formában. A Draugiem felismerte, hogy fontos az is, kik és miért regisztrálnak az oldalra. A lett miniszterelnöknek már akkor saját profilja volt a Draugiemen, amikor George W. Bush még az egér használatát gyakorolta az Ovális Irodában. Érdekesség, hogy a magyar Barátikör.com a Draugiem hazai “leányvállalata”.



Hup Holland Hup!

Míg a Draugiem a lett közélet és popkultúra központja, a holland Hyves okosan olyan ingyenes szolgáltatásokat integrált az oldalba, melyek a Facebook-on sem találhatóak meg, vagy csak az utóbbi időben lettek elérhetők. Ilyen az apróhirdetési oldal, ahol nem csak megszabadulhatunk a leszokásunk után feleslegessé vált százhuszas cigipapírokról felesleges tulipánhagymáinktól, hanem rögtön ki is fizethetjük őket, online, egyetlen kattintással. A Hyves sokak szerint technikailag az egyik legfejlettebb közösségi oldal, ráadásul ugyanúgy a holland popkultúra része, mint a Facebook az Egyesült Államokban. Az új holland helyesírási szótárban a hyven hivatalosan is elfogadott igévé vált.

Ti jobban szeretnétek egy jó magyar közösségi oldalt, vagy megfelel a Facebook is?

Akik most születnek Európában, már nem fogják érteni mi az a határsáv, határellenőrzés, határátkelő. Mi még emlékszünk arra, hogyan álltunk sorba Hegyeshalomnál, hogy kiszabaduljunk a Mariahilferstrasséra. Ez sem volt kellemes – de voltak, akiknek az életét szelte ketté a határ.

Belgium és Hollandia az Európai Unió alapító tagjai, sőt, a Benelux-államok között már korábban is nagyon szoros volt az együttműködés. Itt biztosan nem történhetnek amolyan kelet-európai sorstragédiák, gondolnánk. Pedig ott sem volt mindig kolbászból a kerítés. A holland Baarle-Nassau és a belga Baarle-Hertog városkák területét például az 1843-as maastrichti (!) békében úgy sikerült felosztani, hogy a város közepén húzódott a belga-holland határ, és egészen az útlevélunió létrehozásáig fegyveres határőrök cirkáltak a kávézók között. A dolog még ennél is bonyolultabb, ahogy a lenti térkép mutatja, mert szinte patchwork mintában egyeztek meg:



Az egykori határ ma is látható, de ma már az sem okoz problémát, ha valaki félig Hollandiában, félig Belgiumban parkol. Na de melyik parkolóellenőr büntetheti meg ilyenkor?





Baarle-Nassau és Baarle-Hertog története tehát heppienddel végződött. A határ, melynek ráadásul mindkét oldalán ugyanazt a nyelvet beszélik, remélhetőleg örökre eltűnt. Lehetetlen azonban beszélni kettészelt városokról, falvakról anélkül, hogy Szelmencet ne említenénk. Szelmenc faluközpontjában 1945-ben húzták meg a szovjet-csehszlovák határt. A Szlovákiában található Nagyszelmenc és az Ukrajna területéhez sorolt Kisszelmenc lakóinak nem egyszerűen bonyolultabbá vált az élete az abszurd döntés után, de még csak nem is nagyon láthatták, mi történik a másik oldalon – köszönhetően a 6 méter magas falnak. A családlátogatásból – ha egyáltalán adtak vízumot a jellemzően kötözködő hatóságok – 300 méteres séta helyett 150-200 kilométeres, egész napos túra lett. A kommunikációt népmesei úton oldották meg: mivel üzeneteket nem lehetett váltani, hangos énekszóval tudatták a túloldalon rekedteknek, ha bánat vagy öröm érte a családot.

Ukrajna csatlakozási szándékait és felkészültségét tekintve Szelmenc még valószínűleg még nagyon sokáig nem hasonlíthat Baarle-Nassaura és Baarle-Hertogra. Haladás azonban mégis van: 2005 Karácsonyán végre megnyílt a gyalogos kishatárátkelő a két falurész között, és 61 év után a szelmenciek végre szabadon – bár útlevéllel – átsétálhattak a rokonokhoz.

Belgium nem is létezik – szokták hangoztatni a cinikusabbak. Mindenesetre nehezen érthető, és ahogy az események mutatják nehezen irányítható országról van szó, méghozzá az Európai Unió szívében.

Belgium valóban furcsa ország, és erről semmi nem árulkodik jobban, mint a neve. Az országokat általában az ott élő népek alapján nevezik el: Magyarországon magyarok élnek, Lengyelországban lengyelek, Szlovéniában szlovének. Belgiumban kevés belga él, azonban annál több flamand és vallon. Az ország a régi római Gallia Belgica provinciáról kapta a nevét – nem nemzetállamként alakult tehát 1830-ban, hanem területi alapon.

A konfliktus lényege rém egyszerű: a déli, vallon részeken a nehézipar sokáig virágzott, magával húzva az elmaradott, mezőgazdasági jellegű flamand északot. A technika fejlődésével és az ipar, elsősorban a szénbányászat hanyatlásával azonban fordult a kocka: Flandriában letelepedtek a legmodernebb, high-tech iparágak, Vallónia pedig nem tudott váltani, és folyamatos szerkezeti válsággal küzdő, leszakadó régióvá vált. A flamandok vannak többen, és egyre nehezebben viselik, hogy az általuk befizetett adó egy részét Vallónia támogatására fordítják.

Nem lehetetlen közép-európai párhuzamot vonni. Képzeljük el, hogy a történelmi véletleneknek köszönhetően fennmarad az Oszták-Magyar Monarchia. Két nép (a Monarchia esetében jelentős kisebbségekkel, de azért Belgiumban is találunk ilyeneket), két nyelv, két eltérő kultúra, és egy uralkodói család, mely minden erejével megpróbálja összetartani a két veszekedő országrészt. Valami ilyesmi történik most Belgiumban, ahol flamandok és vallonok jóformán egyetlen dologban, II. Albert király sérthetetlenségében értenek egyet.

A belgákat türelmes, higgadt népként ismerik, de most nekik is elfogyott a türelmük. Háromnegyed éve nincs központi kormány (csak ügyvezető), és az emberek úgy döntöttek, az utcákon követelik a helyzet rendezését. Brüsszelben egyáltalán nem ritkák a tüntetések, sőt. Mezőgazdasági szervezetek, szakszervezetek szinte hetente vonulnak az utcára, hogy nyomást gyakoroljanak az európai intézményekre. Emberemlékezet óta nem volt azonban olyan, hogy harmincezres tömeg belga zászlókat lengetve hömpölyögjön a Rue de la Loi-n.



Belgiumra tehát egyik oldalról van igény, a másik oldal azonban jobban szeretne független Flandriát és Vallóniát látni a térképeken. Ha szakad Belgium, a nagy kérdés természetesen Brüsszel sorsa: egy francia nyelvű város Flandriában, rengeteg külföldivel. Egyikhez területi okok miatt nem csatlakozhat, a másikhoz kulturális okok miatt. A nagyot álmodók azonban előálltak egy megoldással: legyen Brüsszel külön városállam, az Európai Unió fővárosa. Első hallásra szörnyen hangzik, pedig nem ördögtől való: valójában Washington DC is városállam.

Ti mit szólnátok egy "Brüsszel DC"-hez?

Péntek este az egyik legizgalmasabb hazai világzenei együttes, a Karavan Familia ad koncertet az Európa Pontban. Nagy Istvánt, a családi zenekar vezetőjét kérdeztük hagyományról, modernségről és előítéletekről.

A zenétek gerincét a cigány népzene adja, de a legmeglepőbb elemeket lehet felfedezni benne a bluestól a flamencon át akár a swingig. Létezik olyan zenei stílus, amibe passzoltok vagy kilógtok minden skatulyából?

Nehéz, de persze muszáj valahogy definiálni magunkat. Világzenét játszunk, de mi jobban szeretjük cigány világzenének hívni. Az alapja az autentikus cigány folklór, ezt érik mindenféle zenei hatások. Így alakult ki az a stílus, amelyik amellett, hogy a mi ízlésünket tükrözi, képes a régi hagyományokat újraértelmezni egy modern világban.

Honnan táplálkoznak ezek a zenei hatások?

Részben a korábbi munkáinkból, ilyen például a blues vonal. De az egész zenekart – például a fiamon és a lányomon keresztül, akik azért más generációhoz tartoznak – érik olyan mindennapi hatások, melyek megjelennek a zenénkben. Az alapkoncepciónk a cigány zenei értékek megőrzése, de nem ragaszkodunk mindig a hagyományos formákhoz.



A gyermekkori dallamok, emlékek előbb-utóbb elfogynak. Aktívan kutatjátok is a cigány folklórt újabb és újabb autentikus források után kutatva?

A családi hagyomány fontos, de kis része annak, amivel dolgozunk. A zenei koncepciónk alapján nem csak a hazai folklórt szeretnénk megmutatni, hanem a szomszéd országok, sőt egész Európa cigány örökségét. Még mindig csak egy pici szeletét ismeri a külvilág ennek a zenei kultúrának, rengeteg a feltáratlan kincs. A Zenetudományi Intézetben pedig hónapokat lehet eltölteni a népdalgyűjtők anyagait hallgatva, ezeket is sokszor felhasználjuk, feldolgozzuk. Néha az is előfordul, hogy külföldi koncerteken más előadókkal cserélünk dalokat, dallamokat.

A közös zenélés egyébként sem áll tőletek távol, akár olyan, teljesen más műfajt képviselő együttesekkel sem, mint a Heaven Street 7. Melyik ilyen fellépést élveztétek a legjobban? Van "álompartneretek" a színpadon?

Nagyon-nagyon sokféle zenét hallgatunk és szeretünk, az arabtól a balkáni zenéig és a modern flamencoig, így aztán nagyon sok olyan, hozzánk hasonló műfajban mozgó előadó van, akivel szívesen lépnénk fel együtt.

Ennél is nagyobb élmény, amikor keveredik a pop, a rock vagy a jazz a cigányzenével. Ezek az együttesek teljesen máshogy értelmezik a zenét, mint mi, így hihetetlenül izgalmas dolgok sülhetnek ki egy-egy közös akcióból. A HS7 mellett óriási élmény volt együtt dolgozni Harcsa Veronikával, Kowalsky-val vagy Krsával a PASO-ból. Az ő dalaikból olyan feldolgozásokat csináltunk, amikben benne vagyunk mi is, de az eredeti zene is felismerhető maradt. Június 24-én lesz egy közös koncertünk a MÜPÁ-ban, ahol ezeket a dalokat adjuk elő, igazi örömzenélés lesz.



Lassan három év telt el az utolsó albumotok óta. Hogy álltok az új lemezzel?

Ebben a műfajban szerencsére nem kell mindig kényszeresen új és új anyaggal megjelenni, nem tudunk és nem is akarunk popzenei előadókkal versenyezni. Mostanra gyűlt össze annyi dal, hogy érdemes elkezdeni összerakni az új lemezt, amit idén szeretnénk is kihozni.

A zenétekkel, az általatok ápolt kultúrával erőteljesen felvállaljátok a cigány identitást és értékeket. Ma a cigány-magyar együttélés korántsem felhőtlen. A zene gyógyír lehet erre?

Nem szabad túlbecsülni a zene szerepét, de lebecsülni sem. Igaz, hogy a dalok által mélyen megérthetünk egy másik kultúrát, de sokszor az is elég, hogy a koncerteken a nézők egyáltalán hallanak cigány zenét. Sokan nem hogy a cigány kultúrát nem ismerik, de cigány emberrel sem nagyon találkoznak. Ez nagyon nagy probléma. Az elmúlt húsz évben a cigányság szociálisan kiszolgáltatott helyzetbe került, sokan munkanélküliek. Míg korábban szinte mindenkinek volt cigány munkatársa, ismerőse, szomszédja, most sokan kizárólag a sztereotipiák alapján ítélnek.

Részben ezért dolgozunk együtt ilyen sok más stílusban játszó zenekarral, hogy minél szélesebb körhöz juthassunk el, és mutathassunk meg magunkat. Önmagában az is erős üzenet, hogy maga a család, a zenekar is egy cigány-nem cigány vegyesházasság “eredménye”. Mégis együtt állunk ki a színpadra, és együtt képviseljük a cigány kultúrát. Azt szeretnénk, hogy az emberek első kézből ismerjék meg ezeket az értékeket, és ne a média által alkalmazott, sokszor torz szűrőn keresztül.

Mármint az EU lobogójáról van szó, természetesen. Kék alapon tizenkettő sárga ötágú csillag, senkinek nem kell bemutatni. Inkább azt mutatjuk meg, milyen lehetne, vagy lehetett volna.

A holland Design Den Haag Alapítvány idei pályázatán a nevezők új jelképet tervezhettek az Európai Uniónak. A nyerteseket aztán pár hétig zászlórúdra is húzták (mármint a zászlókat), ezeket mindenki megnézheti. Mi inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy az 1400 nevezés között találunk-e még 5-6 érdekeset a nyerteseken kívül.

Európa és Te

Nagyon okos zászló szerintünk. Az E természetesen Európára utal, az U betű pedig nem az Unió, hanem az angol you szó menő rövidítése. Tetszik, mert közel hozza a nézőhöz az európai gondolatot.

Új Európa

A tervező nem akarta kidobni az elhasznált szimbólumok szemétdombjára a mostani zászlót, inkább továbbgondolta. A csillagok nem állnak, hanem haladnak az égen, az integráció eleje már a ködbe vész, és soha nem ér véget. Hogy ez optimista vagy pesszimista gondolat, ennek eldöntését rátok bíznánk.

Fenntartható Európa

A tizenkét csillagból egy lett, és megjelent egy zöld sáv, ami leginkább egy dombos tájra emlékeztet. A tervező pontosan ezt szerette volna: belecsempészni a zászlóba a fenntarthatóság üzenetét. Szerintünk sikerült.

Sarkcsillag

Nem az aprólékos és művészi kidogozottsága miatt választottuk ki ezt a zászlót, még mielőtt megkapnánk, hogy a vizuális kultúránk alulfejlett. Nagyon nehéz olyan létező szimbólumot találni, mellyel minden európai azonosulni tud, itt viszont sikerült: a csillag a Sarkcsillag, ami épp felkel a Föld északi féltekéje felett. A Sarkcsillag egész Európából látható egész évben. Ügyes választás!

A híd

Egy terv, mely el mert szakadni a mostani zászlótól. Itt sem a művészi érték a fontos, hanem a gondolat: az Európai Unió kultúrák közötti híd, a két szalag pedig a tagokat és a jövőben csatlakozó országokat jelképezi. Ugye nem lepődik meg senki, ha elmondjuk, hogy a zászló tervezője török?

Európa mi vagyunk

A végére egy kegyelemdöfés a heraldisztikailag szofisztikált olvasóknak. Igen, mi is rossz ötletnek tartanánk egy ilyen zászlót, de az üzenete nagyon is megfontolandó: a háttér európai állampolgárok arcképeiből áll, mutatva, hogy nem az országok fontosak, hanem az emberek. Szerintünk is.