nyitva.pngAz EU-ban évente 75 millió ember, a lakosság mintegy 15 százaléka lesz bűncselekmény áldozata. Rengeteg bűncselekmény marad felderítetlenül, az áldozatok pedig nem tudják, milyen jogaik vannak és kihez fordulhatnának segítségért. Az EU külön jogszabályban fektette le a minden áldozatnak biztosítandó minimumjogokat, és jelenleg tájékoztató kampány is fut azért, hogy ezeket minél szélesebb körben ismerjék az uniós tagállamokban. Egyik legutóbbi programunkon Egressy Zoltán Nem, nem, köszönöm című novelláján alapuló monodrámáját néztük meg Gubík Ági előadásában, és vendégeinkkel ennek kapcsán a fiatalkorúakkal szembeni visszaélésekről, azok feldolgozásáról, az áldozatvédelemről beszélgettünk.

Még mindig túl sok áldozat van: a segítségnyújtáshoz elsődleges a tájékozottság

A pandémia alatt jelentősen megemelkedett a családon belüli erőszak, a gyermekek szexuális bántalmazása, a kiberbűnözés, valamint a rasszista és az idegengyűlölő gyűlölet-bűncselekmények száma. Évente emberek milliói válnak bűncselekmény áldozatává. A probléma bármelyikünket érintheti: ezért is fontos, hogy ismerjük a jogainkat, és tudjuk, hová fordulhatunk segítségért, akár a magunk, akár a szeretteink érdekében. Még mindig túl sok áldozat van, aki nincs tisztában azzal, milyen jogai vannak, és hogyan érvényesítheti ezeket.

Mit tesz az EU?

Az áldozatok jogairól szóló irányelvnek (2012) és az áldozatok jogairól szóló stratégiának (2020-25) köszönhetően a bűncselekmények áldozatai számos joggal rendelkeznek, függetlenül attól, hol élnek az EU-n belül, és milyen körülmények között történt a bűncselekmény. A dokumentumokban lefektették azt is, milyen támogatásnak és védelemnek kell rendelkezésre állnia a bűncselekmények áldozatainak. Az említett uniós stratégia értelmében a Bizottság az áldozatok jogaival kapcsolatos figyelemfelhívó kampánnyal segíti elő az áldozatok jogaival és szükségleteivel kapcsolatos hatékonyabb kommunikációt.

A „Tartsd nyitva a szemed” kampány tájékoztató anyagaival, többek között informatív és nagyon logikusan felépített honlapjával az áldozatok jogaira és az adott országban elérhető – segítő szervezetek által nyújtott és általánosan elérhető – támogatásra hívja fel a figyelmet. A honlapon minden alapvető információ megtalálható az online és offline tájékoztatás, a tanácsadási és áldozatsegítő szolgáltatások, a menedékhelyek, a segélyvonalak, az érzelmi és pszichológiai támogatás, az orvosi ellátás, a traumafeldolgozás és a tanácsadás elérhetőségeiről, országos bontásban. A kampány biztosítja, hogy a bűncselekmények áldozatait észrevegyék, és megkapják a szükséges segítséget. A kampány fontos üzenetet hordoz a bűncselekmények áldozatai számára: Én nyitva tartom a szemem.

Nem, nem, soha: a gyerekkori traumák egész emberi sorsokat határozhatnak meg

Kapcsolódó estünkön Gubík Ági átható erejű előadásában Egressy Zoltán Nem, nem, köszönöm című novelláján alapuló monodrámáját néztük meg, amely tulajdonképpen egy ügyésznő vallomása gyerekkori traumájáról. Gyárfás Dorka, az est házigazdája először az alkotókkal beszélgetett az darabról, annak témájáról és aktualitásáról.

nyitva2.png

A darab ötlete Gubík Ágitól jött, aki a novellát elolvasva egyből érezte, hogy olyan erős történetet talált, amit el kell játszania – és ami később igazi küldetéssé vált. Fontos üzenete a darabbal: ezekről a traumákról beszélnünk kell, hogy akik hasonló gyerekkori szexuális vagy lelki bántalmazást éltek át, tudják, nincsenek egyedül. Éppen ezért adják elő a darabot többek között iskolákban, fiataloknak, akikkel utána – sokszor szakértők segítségével – közösen meg is beszélik a látottakat. Egressy Zoltán az adaptáció megdöbbentő hatásáról is beszélt: az előadást látva elképesztően sokan nyílnak meg vagy számolnak be hasonló gyerekkorban megélt abúzusokról. Tapasztalata alapján szinte alig van olyan család, ahol ne lennének érintettek ilyen történetekben: akár szereplőként, akár tanúként.

nyitva3.png

A beszélgetés második felében dr. Wirth Judittal, a NANE Egyesület szakértőjével, és Buknicz Attilával, a Traumaközpont kognitív viselkedésterapeutájával elemeztük a hasonló helyzeteket – hogyan élik meg leggyakrabban az ilyen fiatalkori abúzust a hozzájuk fordult áldozatok. Hogyan, milyen terápiás folyamat során tudják feldolgozni, milyen önálló védekezési mechanizmusok és öngyógyító folyamatok segítik az élményekkel való együttélést, azok feldolgozását. A beszélgetésben is szóba került, hogy milyen kis százalékban kerülnek csak napvilágra az ilyen esetek – az ezeket övező „mérgező szégyenérzet”, elfojtás, önkéntelen felejtés következtében, vagy azért, mert az áldozatok nem tudják, kihez fordulhatnak segítségért.

nyitva4.png

A beszélgetések során nagyon sok érdekes aspektusról esett még szó – többek között arról, hogyan befolyásolta a COVID-világjárvány és a #metoo mozgalom ezeket a bűncselekményeket, illetve azok napvilágra kerülését. Mennyire nehéz bíróság előtt bizonyítani az áldozatok igazát, vagy arról, milyen hatással van az áldozatok életére a gyerekkorban átélt abúzus, illetve a későbbi sikeres terápia.

A beszélgetés teljes terjedelemben visszanézhető Facebook oldalunkon, vagy itt:

 

Podcastunkon pedig vissza is hallgatható:

 

 

 


Képek: Európa Pont Flickr / Képszerkesztőség

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr5918278789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása