depre.PNGA koronavírus-járvány intenzív évei nem múltak el nyom nélkül, és felszínre hozták a mentális egészség régóta lappangó problémáit, amelyeket az Ukrajna elleni orosz invázió és annak következményei, az energiaválság csak felerősített. Posztunkban áttekintjük, hogyan támogatja az EU a mentális egészség megőrzését és fejlesztését.



A mentális egészség azt jelenti, hogy az egyén képes az önmegvalósításra, könnyedén alakít ki kapcsolatokat másokkal, részt vesz a közösség életében, hatékony a munkájában. Ha rendben van a mentális állapotunk, képesek vagyunk kezelni a hétköznapi feszültségeket, a nehézségeket és a kedvezőtlen sorsfordulatokat. Számos tényező befolyásolhatja a mentális egészséget: a genetikai hajlamtól és az ártalmas gyermekkori tapasztalatoktól kezdve, a társadalmi-gazdasági háttéren keresztül a krónikus betegségekig és az alkohol- vagy kábítószer-használatig.

A mentális egészségügyi problémák már 2018-ban is több mint 85 millió uniós polgárt, azaz a lakosság közel 20 százalékát érintették. Becslések szerint a mentális megbetegedések összköltsége az EU-ban meghaladja a 600 milliárd eurót, azaz a GDP több mint 4%-át teszi ki.

A COVID-19 világjárvány súlyosbította a helyzetet: félelemmel, elszigeteltséggel, bizonytalansággal nehezítette a mindennapjainkat, veszélybe sodorta emberek millióinak megélhetését, sokan elveszítették munkahelyüket, gyásszal kellett szembenézniük, és emiatt nagyobb arányban fordul elő a stressz, a szorongás és a depresszió. Az alacsonyabb jövedelmű csoportokba tartozók mellett a fiatalok is fokozott kockázatnak vannak kitéve. A pandémia talán tőlük vette el a legtöbbet: a bezártság és elzárkózás hihetetlen sok lehetőségtől és életüket meghatározó élményektől fosztotta meg őket. Ráadásul a fiatal korban kialakuló rossz mentális állapot az egész életet végig kísérheti. (Ezt ellensúlyozandó, az EU idén az ifjúság európai évével nyújt perspektívát a fiatalabb korosztályoknak, és aktívan bevonja őket az EU jövőjének alakításába.)

A mentális egészség részben tehát a jóllétből következik, és ez a kapcsolat kölcsönös: a mentális egészséghez kapcsolódó megfelelő védelem, támogatás és kezelés nélkül nő az alacsonyabb iskolázottság és a munkanélküliség kockázata. Így a problémákat átfogóan, a különböző területeken – például oktatás, egészségügy, foglalkoztatás, társadalmi befogadás és a szegénység elleni erőfeszítések – egyszerre érdemes kezelni. Így tesz az Európai Unió is. Az EU ennek érdekében elindította az új "Egészségesebb együtt" kezdeményezést a nem fertőző – köztük a mentális és neurológiai – betegségek kezelésére. Az új stratégiák kidolgozása érdekében együttműködött a legfontosabb szereplőkkel: nem kormányzati szervezetekkel és egészségügyi szakemberekkel.

Az EU4Health (EU az egészségért) program az uniós egészség javítását és előmozdítását célzó intézkedések részeként a mentális egészséggel is foglalkozik.


A Horizont Európa program (és elődje, a Horizont 2020) keretében a Bizottság a mentális egészséget előmozdító, valamint a mentális betegségek megelőzését, diagnosztizálását és kezelését célzó projektekbe is befektet. A jó gyakorlatok portálja segít megbízható és gyakorlatias információkat találni az egészségfejlesztés, a betegségmegelőzés és a nem fertőző betegségek kezeléséről, illetve áttekintést nyújt a társfinanszírozott programok tapasztalatairól. Néhány ilyen projekt:

Az EAAD-Best (Euroopean Alliance Against Depression) iFightDepression nevű irányított, online alapú önmenedzselési program a depresszió enyhe és közepes formáiban szenvedő emberek számára nyolc országban érhető el. A program magyar partnere a Végeken Egészséglélektani Alapítvány. A projekt keretében kilenc uniós nyelven videókat is készítettek a depresszióról és a mentális egészségügyi ellátásról.

Az Európai Bizottság ImpleMENTAL elnevezésű közös akciójának célja az együttműködés előmozdítása és a legjobb gyakorlatok megosztása a mentális egészségügy területén. Az új együttes fellépés két bevált gyakorlat, a belgiumi mentális egészségügyi reform és az öngyilkosság megelőzésének ausztriai rendszere (SUPRA) végrehajtására összpontosít, amelyeket kísérleti jelleggel átadnak és végrehajtanak a részt vevő országokban.

A Horizont 2020 keretprogram keretében finanszírozott UPRIGHT a kamaszok mentális jólétének előmozdításán dolgozik. Öt ország 17 iskolája számára szervez a személyes és közösségi rezilienciával kapcsolatos képzési programot, amely négy kategóriában – megküzdés, hatékonyság, szociális és érzelmi tanulás és tudatosság – tanítja a mentális egészséggel kapcsolatos készségeket.


A Semmelweiss Egyetem részvételével folyó MENTUPP projekt az építőipari, egészségügyi és IKT-ágazatban működő kis- és középvállalkozásokban összpontosít a mentális egészség előmozdítására. Ezekben a foglalkozási ágazatokban dolgozók mentális egészsége ugyanis rosszabb állapotban van, és az öngyilkosság kockázata megnövekedett.

A Magnet4Europe szintén az egészségügyben dolgozó szakemberek mentális egészségét és jólétét segíti elő. A projekt innovatív megközelítést alkalmaz, amelynek keretében a kórházak teljes átalakításon esnek át, hogy biztonságosabb és kielégítőbb munkakörnyezetet teremtsenek. A végső cél az egészségügyi szakemberek mentális egészségének és jóllétének, valamint a betegek biztonságának javítása hat európai ország több mint 60 kórházában.

Fontos, hogy a mentális egészség mindannyiunk számára prioritás legyen. Az EU elkötelezett abban, hogy részt vállaljon a mentális egészséggel kapcsolatos problémák enyhítéséből és megoldásából.

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr1117972946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása