ukr_eu.PNGElkészült egy hivatalos uniós tájékoztató oldal, amely összefoglalja, milyen jogok illetik meg az EU-ban az ukrajnai háború elől menekülőket. Mi vár rájuk, ha beutaznak a tagországok valamelyikébe, milyen módon jogosultak átmeneti védelemre, hogyan kérelmezhetik a nemzetközi védelmet, valamint hogyan utazhatnak az Európai Unión belül – mindezek kiderülnek a honlapon. Az oldal elérhető ukránul, oroszul és angolul is, valamennyi további tagállam hivatalos nyelve mellett.

A lényeg, röviden, magyarul

Az alábbi egy kivonat a legfontosabb tudnivalókról, magyar nyelven. Ez egyrészt nagyon rövid összefoglaló a hazai érdeklődők számára, emellett hasznos lehet a magyarul értő kárpátaljai lakosságnak, illetve bárki magyar anyanyelvűnek, aki segíteni szeretne a hazánkba menekülőknek.

ukr_euinfo_hu.png

A részletek megtalálhatók a tájékoztató oldalon (rövidlink: https://europa.eu/!VJY6fg), amely ukránul és oroszul is elérhető. Emellett további információval tudnak szolgálni telefonon keresztül az EU-ból ingyenesen elérhető Europe Direct szolgálat kollégái a 00 800 6 7 8 9 10 11 számon keresztül – az EU hivatalos nyelvei mellett új szolgáltatásként most már oroszul és ukránul is.

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon, Instagramon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és nézd meg programjainkat online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr9817800899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása