rak1.jpg„Úrrá lehetünk a rák diagnosztizálásából fakadó félelmen és bizonytalanságon, és felválthatjuk ezeket elszántsággal, méltósággal és reménnyel.”

Az Ursula von der Leyen által vezetett Bizottság különös figyelmet fordít az egészség megőrzésére, a rák elleni küzdelem pedig a Bizottság egyik egészségügyi prioritása. A betegség az EU-ban évente mintegy 1,3 millió emberéletet követel, a tagállami ellátórendszerekre pedig óriási terhet ró: évente összesen körülbelül 100 milliárd euróba kerül Európa gazdaságának. A rákbetegség elleni küzdelem erősítésére most egy új, uniós szintű terv indul, komoly költségvetéssel.

Rák: az egyik leggyilkosabb kór

Szinte nincs olyan ember, akinek rokonait, közvetlen környezetét ne érintette volna ez a betegség: az EU-ban csak 2020-ban 2,7 millió embert diagnosztizáltak rákkal és 1,3 millióan veszítették életüket ennek következtében, ez korunk egyik leggyilkosabb kórja. Előrejelzések szerint a rákos megbetegedések száma 2035-re közel 25 százalékkal fog nőni, és ezzel a szív- és érrendszeri betegségek után a rák válhat a halálozások fő okává az EU-ban. Ami igazán sokkoló: mindezen megbetegedések közel 40 százaléka (!) elkerülhető lenne. Éppen ezért különös hangsúlyt fektet az új terv a megelőzésre, az új stratégia középpontjában a prevenció, a kutatás és az egyenlő hozzáférés lehetősége áll.

EU vs. rák

Az EU évtizedek óta aktívan kiveszi a részét a rák elleni küzdelemből, többek között a dohányzás és a veszélyes anyagok visszaszorítása által. A legutóbbi rákellenes európai cselekvési tervet még az 1990-es évek elején dolgozták ki, azóta a világ – különböző kutatásoknak és innovációknak hála – komoly előrelépést tett a rák diagnosztizálásában, kezelésében.

A tervhez jelentős forrásokat is rendeltek, 4 milliárd eurót különítettek el a célokra. Ennek egy tetemes részét az új EU az egészségügyért (EU4Health) program biztosítja, az új Európai Horizont kutatási és innovációs keretprogram is 2 milliárd euróval járulhat hozzá  a rákkal kapcsolatos kutatási projektek támogatásához, míg az Erasmus+, az Európai Technológiai Intézet és a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések összesen 500 millió euróval támogatják a rák területén megvalósuló projekteket. A Digitális Európa program pedig további 250 millió euróig terjedő pénzügyi támogatást nyújt a rákkal kapcsolatos projektekhez.

Konkrét lépések

A Bizottság egy erősebb európai egészségügyi unió kiépítésén dolgozik, amelynek célja a biztonságosabb, felkészültebb és ellenállóbb EU. Ennek nagyon fontos eleme a rák elleni küzdelem erősítését célzó terv, amely négy fő cselekvési terület és tíz kiemelt kezdeményezés köré épül.

1. MEGELŐZÉS: az EU kulcsfontosságú kockázati tényezők kezelésével támogatja a megelőzést – többek között a dohányzásra, az alkoholfogyasztásra, a környezetszennyezésre és a veszélyes anyagokra vonatkozó szabályozásokkal. Emellett az új, egészséges életmód mindenkinek kampány az egészséges étrendet és a testmozgást fogja népszerűsíteni.

Sok ráktípust olyan fertőzés okoz, amely oltással megelőzhető. A program célja ezért az is, hogy 2030-ra az EU-ban a lányok legalább 90 százaléka be legyen oltva humán papillomavírus ellen, és a fiúk körében is jelentősen növekedjen az oltottság – a HPV ugyanis nemcsak méhnyakrákot okoz, hanem egyéb más ráktípusok kialakulásáért is felelős.

2. A RÁK KORAI FELISMERÉSE: cél, hogy 2025-re az emlő-, méhnyak- és vastagbélrákszűrésre jogosult uniós népesség 90%-a vegyen részt szűrésen. E célkitűzés elérése érdekében egy új, az EU által támogatott rákszűrési program indul.

3. DIAGNÓZIS ÉS KEZELÉS: a terv értelmében 2030-ra a jogosult betegek 90%-ának hozzáférést kell biztosítani az új uniós hálózaton keresztül összekapcsolt komplex nemzeti rákközpontokhoz. A rákellenes terv segíteni fogja a kisebb és nagyobb tagállamok kutatóit abban, hogy eredményeiket megosszák egymással, és hozzáférjenek a rák lehetséges okaira és az ígéretes kezelésekre vonatkozó alapvető egészségügyi adatokhoz. Ehhez kapcsolódóan 2021 végéig rákdiagnosztika és kezelés mindenki számára címmel új kezdeményezés indul. A gyakori rákos megbetegedések kockázatának kitett személyek azonosítását egy új európai kezdeményezés (UNCAN.eu) fogja segíteni.

4. A BETEGEK ÉS A TÚLÉLŐK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA: új intézkedések segítik majd a rehabilitációt, támogatják a daganatok esetleges kiújulása és az áttétes betegségek esetén nyújtott szolgáltatásokat, valamint a társadalmi integrációt és a munkahelyi visszailleszkedést. Elindul a rákbetegek életének javítására irányuló kezdeményezés, amely a nyomon követésre összpontosít.

rak2.png


További információ:


Képek forrása: Európai Bizottság

-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi 
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

1 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr7616484400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nanesz · http://kibogozom.blogter.hu/archive 2023.06.01. 22:42:09

Magyarországon 2019-ben a kormány elfogadta az új Magyarországi Nemzeti Rák programot, de forrás hiánya miatt halogató döntést kapott, asztalfiókba került, ma is ott van.
A Magyarország évek óta sereghajtó helyen áll a daganatos betegségből elhalálozásban. Ez így nem mehet tovább! Mit lehetne tenni a változásért, az Európai rákleküzdési tervvel integrált új Magyarországi Nemzeti Rák program készítése érdekében, társadalmi véleményezésre bocsátás érdekében, és a pénzügyminiszter forrástervezése érdekében?!
Lejegyezve 2023.06.01.
süti beállítások módosítása