nemet_eln_cov.pngAz EU „szokásos napirendje” eleve nem ígért könnyű feladatot az aktuális elnöknek. A hosszú távú költségvetés tető alá hozása az utolsó pillanatban, a brit kilépés tárgyalásainak lehetőség szerinti lezárása – két terület, ahol nem mindig látszik a fény az alagút végén, és mindkettő rendkívül határozott és erőskezű, de kompromisszumkész vezetőt kíván. Ezt tetézi – és részint felülírja – a koronavírus és az azt követő gazdasági visszaesés kezelése, majd Európa újraindítása. A júliustól decemberig tizenharmadszorra elnöklő, rutinos Németország azonban optimistán készül a feladatokra: Angela Merkelék hisznek benne, hogy együttműködve újra erőssé tehető Európa.

Extra rázós futam

Úgy még nem indult elnökség, hogy elmondhattuk volna: „az aktuális elnöknek most nagyon könnyű dolga lesz” – valójában az elnökség per definitionem nehéz. Egy sokszínű, sok elképzeléssel rendelkező, ugyanakkor demokratikusan működő közösséget soha nem egyszerű vezetni. Itt ugyanis mindenki szava számít, a különféle elképzelések és érdekek közös mederbe terelése, a legjobb kompromisszum megtalálása pedig bármelyik tagnak nagy kihívást jelent.

Fel van adva tehát a lecke a németeknek: Európa vezető gazdasága épp akkor veszi át a stafétát, amikor a koronavírustól sokkolódott Európa kezd magához térni. Már látszik, hogy a karanténidőszak milyen következményekkel volt Európa gazdaságára, a kontinensnek pedig hathatós válaszok kellenek a továbblépéshez.

nemet_eln.png

Gemeinsam. Europa wieder stark machen.“ – azaz csak együtt tehető Európa újra erőssé

Berlin mottójában is hangsúlyozza, hogy a továbblépéshez mindenkire szükség van, a helyreállítás csak az összes tagállam közreműködésével lehet sikeres. A tagállamoknak be kell látniuk, hogy egyedül nem képesek kilábalni a jelenlegi válsághelyzetből, és a fellendüléshez komoly kompromisszumokra lesz szükség. Az elnökség programjának fókuszában a koronavírus okozta válság következményeinek hosszú távú kezelése áll.

Ehhez kapcsolódóan Németország azon lesz, hogy a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozásokat mielőbb, összehangoltan oldják fel a tagállamok, természetesen az aktuális járványügyi helyzet figyelembevételével. Hisznek benne, hogy a válság egyben lehetőség is a korábbi status quo elhagyására, és arra, hogy megerősödve jussunk túl a nehézségeken. A talpra állítás csakis  a fenntarthatóbb gazdaság fele vezethet: ehhez ki kell aknázni az európai zöld megállapodásban és a digitális átalakulásban rejlő lehetőségeket. Berlin mielőbb elérhetővé akarja tenni az ideiglenes helyreállítási alapot, amely a hosszú távú költségvetésbe ágyazódna. Ez a költségvetés – benne a strukturális és beruházási alapok – kulcsfontosságúak lesznek a gazdasági helyreállításában, ezért Németország minden erejével azon dolgozik, hogy mielőbb elfogadják a tagállamok, és elérhetőek legyenek a források.

Németország emellett még az alábbi politikai célkitűzésekre, vezérelvekre koncentrál elnöksége során:
 

  • Erősebb és innovatívabb Európa: a digitális szuverenitás kiterjesztése, a digitális átállás programja, a versenyképesség fokozása, fenntartható és stabil pénzügyi struktúra kialakítása
  • Méltányos Európa: a tagállamok közti kohézió elősegítése, szociális biztonság, generációk közötti szolidaritás, a járvány miatt kialakult egyenlőtlenségek kezelése
  • Fenntartható Európa: fenntartható gazdaság és mezőgazdaság, ambiciózus klíma-, környezetvédelmi és biodiverzitási politika, aktív klímadiplomácia
  • A biztonság és a közös értékek Európája: jogok és értékek európai közösségének erősítése, a menekültügyi és migrációs politika megújítása
  • Erős Európa a világban: Európa érdekeinek és értékeinek határozott képviselete a nemzetközi kapcsolatokban, szoros együttműködésben az Európai Külügyi Szolgálattal


Németország 2020. december 31-ig látja el a Tanács elnökségének feladatát, majd Portugália követi a sorban. Az irányvonalak tehát már ismertek, a munka most kezdődik.

Eredményes elnökséget kívánunk Németországnak!

Forrás és további információ a német elnökségről (angolul):

A német elnökség honlapja

A német elnökség programja

Az EU Tanácsának elnöksége – a soros elnökség intézménye


Képek forrása: Európai Parlament (portré: )

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi 
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

1 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr3516002390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az EU a népek börtöne 2020.07.14. 11:08:39

"Németország azon lesz, hogy a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozásokat mielőbb, összehangoltan oldják fel a tagállamok"

Ugyanezt a szöveget nyomják a Németországon belüli egységesitésre, de az is csak terv. Miközben már gyakorlatilag benne vagyunk a második hullámban. Bullshit szöveg, ahogy a művelt német mondja