oscar_media.jpgKözeledik az idei Oscar-gála. Bár a díjátadó alapvetően amerikai, és inkább az ottani, nagyköltségvetésű hollywoodi szuperprodukciókat díjazza, mégis ez a világ legnagyobb figyelemmel kísért filmdíja, ahol minden évben találunk jó pár remek európai alkotót is a jelöltek közt. Idén sincs ez másképp: hétfő hajnalban többek között francia, spanyol, lengyel, cseh, belga, svéd, izlandi és brit alkotók is versenyeznek. Szokásos Oscar-váró összeállításunkat olvashatjátok.

A legnagyobb esélyesek – európai alkotásokkal

A legtöbb jelölést a Batman-univerzumban játszódó Joker kapta Joaquin Phoenix sokat méltatott főszereplésével, sok jelölést válthat szoborra az angol Sam Mendes (Skyfall, Amerikai szépség) rendező által jegyzett látványos, brit-amerikai háborús eposz is, az 1917, és Tarantino is bejelentkezett jó pár díjra a Volt egyszer egy… Hollywooddal (Leonardo DiCaprióval és Brad Pitt-tel). A legjobb filmre jelöltek közt van még a Jojo nyuszi című háborús vígjáték, amelynek történetét nem lehet úgy röviden leírni, hogy az ember ne húzza fel a szemöldökét (a főhős kisfiú elképzelt barátja Hitler, akivel mindenféle kalandokba keveredik), van még izgalmas akciófilm a Ferrari és Ford vetélkedéséről (Az aszfalt királyai), és itt találjuk a Kisasszonyok regény legújabb kosztümös adaptációját is. Egy keserédes Házassági történet Scarlett Johansonnal és Adam Driverrel, a hollywoodi maffiafilmek legnagyobb alakjait CGI segítségével megfiatalítva összehozó Az ír (Scorsese rendezésében), és egy kakukktojás, egy díjhalmozó alkotás Dél-Koreából, az Élősködők versenyez még a legjobb film kategóriájában – meglátjuk, kinek áll majd a zászló hétfő hajnalban.

EU-s támogatással Hollywoodba (is)

Mi most első sorban nem is ezekre a filmekre fókuszálunk, hanem kifejezetten az európai szálakat igyekeztünk felfejteni, amelyből azért idén is van bővel. Az Európai Unió, ahogy minden évben, 2019-ben is jelentős összeggel segítette Media programján keresztül az európai alkotásokat, a támogatott filmek közül háromért izgulhatnak az alkotók, összesen öt kategóriában. Ilyen a legjobb nemzetközi játékfilmeknél (2020-tól ez az új neve a legjobb idegen nyelvű film kategóriájának, a kiválasztás szabályai nem változtak) a spanyol Pedro Almodóvar önéletrajzi ihletésű filmje, a Fájdalom és dicsőség, (Dolor y gloria) és a Ladj Ly által jegyzett francia Nyomorultak (Les Misérables). Almodóvar filmjének főszereplőjét, Antonio Banderast a legjobb férfi főszereplő kategóriájában is jelölték. Uniós támogatást kapott még a brit Rupert Goold Judy Garland életét feldolgozó, Judy című filmje, amely a legjobb női főszereplő (René Zellweger), valamint a legjobb smink kategóriájában hozhat el díjat.

A legjobb nemzetközi játékfilmek

Idén a kategória öt jelöltje közül négy európai alkotás. A kétszeres Oscar-díjas Almodóvar filmje visszaemlékezéseken keresztül meséli el egy korosodó, legnagyobb sikereit már maga mögött tudó filmrendező történetét. Sok neves spanyol művész mellett a filmben szerepel Almodóvar egyik fontos múzsája, az Oscar-díjas spanyol Penélope Cruz is, Banderas pedig a cannes-i filmfesztiválon már elnyerte a legjobb férfi alakításért járó díjat.

Jegyezzék meg maguknak, barátaim, nincsenek sem rossz növények, sem rossz emberek. Csak rossz gazdák vannak” – ezzel a Nyomorultakból vett Victor Hugo-idézettel zárul a 2005-ös párizsi külvárosi zavargások inspirálta Nyomorultak. A film Cannes-ban elnyerte a zsűri nagydíját.

Tavaly után ismét találunk lengyel alkotást is a jelöltek közt, a Corpus Christi (Boże Ciało) a húszéves Daniel története, aki a javítóintézetből kikerülve papnak adja ki magát – a lengyel nevezőbizottság szerint „univerzális, megindító és provokatív történet az ember spirituális átalakulásáról, új nézőpontból közelít az Istenbe vetett hithez. Egy fiatal művész, érett, bölcs filmje”.


Nagyon érdekes a kategória negyedik európai jelöltje, a Sundance-nagydíjas környezetvédő film, az észak-macedón Méz-királynő (Honeyland), amely nemcsak a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriájában, de a legjobb dokumentumfilmek között is jelölt. „A film egy magányos nőn keresztül mesél a makrokozmoszról, ember és természet barátságáról a klímakrízis idején”.

A kategória ötödik jelöltje a dél-koreai Élősködők, amely megszámlálhatatlanul sok díjat nyert már, és amely a legjobb film díjára is esélyes, így (európai bánatunkra) ebben a kategóriában a legnagyobb esélyesként tartják számon.

Európai színészek

Antonio Banderasnak köszönhetően a színészek között Európából ezúttal nemcsak angol anyanyelvű színészeket találunk. A legjobb férfi főszereplő díjára mellette még a Két pápa Ferenc pápája, Jonathan Pryce walesi színész is jelölt, aki a hetvenes években a Royal Shakespeare Company tagja volt, és olyan kultfilmekből ismerhetjük, mint a Terry Gilliam által jegyzett Brazil. A brit Sir Antony Hopkinst valószínűleg senkinek nem kell bemutatnunk – ő ugyanebben a filmben Benedek pápa megformálásáért esélyes a legjobb férfi mellékszereplő díjára.

A női színészi kategóriában idén is ott találjuk a még mindig csak 25 éves amerikai-ír Saoirse Ronant, akit már 14 évesen jelöltek Oscarra. Ez már a negyedik jelölése, most a Kisasszonyok főszerepéért viheti haza a díjat. Mellette a brit Cynthia Erivo esélyes még ebben a kategóriában, akit Broadway-darabok után most filmen Harriet Tubman abolícionista megformálásáért jelölték. Florence Pugh oxfordi születésű brit színésznő szintén a Kisasszonyokban nyújtott alakításának köszönhetően izgulhat majd a legjobb női mellékszereplő nyertesének kihirdetésekor.

szineszek.PNG


Animációk, rövidfilmek

Az egész estés animációk között a legtöbbször igazi hollywoodi szuperprodukciók versenyeznek egymással. Most sincs ez másképp: még ha a Jégvarázs 2. nem is fért be végül az öt jelölt közé, a Toy Story 4. és az Így neveld a sárkányodat 3. számít a két favoritnak, de idén is akadt európai kihívójuk.

Spanyolországból egy 2D-s animáció versenyez itt a Netflix gyártásában: a Klaus – A karácsony titkos története „az önző postás és a zárkózott játékkészítő meghökkentő barátsága, amely örömet hoz a hideg, sötét városba, amelynek szörnyen nagy szüksége van rá”. A kategória francia jelöltje, a Keresem a testemet (J'ai perdu mon corps) egy egészen szürreális animáció, nem kimondottan gyerekeknek. A filmet az elsőfilmes Jérémy Clapin rendezte, aki az Amélie csodálatos életének forgatókönyvét is jegyző Guillaume Laurant Happy Hand című 2006-os könyvét filmesítette meg. A film a Cannes-i Filmfesztivál Kritikusok programjában animációs filmként elsőként hozta el a nagydíjat. „A filmben egy levágott kézfej indul útra Párizsban, hogy visszatérjen a testhez, amelyhez tartozik. Miközben átküzdi magát Párizs legbaljósabb szegletein, útja során emlékképek jelennek meg, melyek akkoriból származnak, amikor még a fiú testéhez tartozott.

anim.PNG

A legjobb animációs rövidfilmek között a francia Bruno Collet Jean-François Le Corre Memorable című stop motion alkotása az öregedést mutatja be szürreális módon. A kategória másik európai esélyese egy fiatal cseh lány, aki Dcera (Lány) című diplomamunkájával került a jelöltek közé. Daria a prágai FAMU animációs tanszékén tanul, szeptemberben már elnyerte filmjével a diák-Oscart. Szintén stop motion technikával készített diplomafilmjében egy kislány szemszögéből látjuk az apa-lánya kapcsolat törékenységét.


Daughter - Official trailer from FAMU on Vimeo.


A legjobb élőszereplős rövidfilmek között a belga Delphine Girard Une soeur című filmje esélyes Oscarra, amelyben egy nő egy éjszakai autóúton egy nagyon fontos hívást bonyolít le, amely „az életét is jelentheti”. A másik európai érdekelt a kategóriában a Nefta Futball Klub, amelyben a francia alkotók,  Yves Piat és Damien Megherbi két tunéziai fiú történetét mesélik el, akik találnak egy szamarat fejhallgatóval a fején, amit hazavisznek – nem sejtve, hogy az állat titkos rakományát két férfi várja  a határ túloldalán.

Dokumentumfilmek

A legjobb dokumentumfilm kategóriájában a már említett észak-macedón Méz-királynő mellett két európai alkotókkal készített dokumentumfilm versenyez az aranyszoborért. Mindkettő a szíriai polgárháborút mutatja be, a brit-amerikai-szír koprodukcióban készült Kislányomnak, Samának az egyik utolsó Aleppóban maradó orvos családjának és lányának a történetén keresztül. A másik, a dán-szír Az underground kórház Amani Ballour orvosnő története, aki barlangban kialakított kórházban gyógyított a polgárháborúban.

A rövid dokumentumfilmek között egy brit alkotásnak szoríthatunk a Learning to Skateboard in a Warzone (If You're a Girl) egy afganisztánban dolgozó civil szervezet történetét mutatja be, amely 2007 óta hátrányos helyzetű helyi lányokat tanít írni, olvasni – és gördeszkázni. A svéd-amerikai koprodukcióban készült Life Overtakes Me (De apatiska barnen) pedig azt a különleges jelenséget járja körül, amelyet több száz menekültként Svédországba érkező gyereknél figyeltek meg, akik az országba érkezve, az átéltektől és az új, bizonytalan helyzettől traumatizálva kómaszerű állapotba kerültek.

doku.PNG

Természetesen ez a lista nem teljes, számos európai szálat lehetne még felfedni (a legjobb filmzene díjánál például a francia Alexandre Desplat a Kisasszonyok miatt és az izlandi Hildur Guðnadóttir a Joker miatt érdekelt), de az biztos, hogy lesz miért és kikért drukkolni a vasárnapról hétfőre virradó éjszakán, még ha idén magyar alkotást nem is jelöltek díjra. Mi most is nagyon szorítunk az európai alkotóknak – hajrá Európa! :-)

A képek az Oscar hivatalos oldaláról származnak.

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és az Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünket, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr8315463648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.