kozepe.jpgA kérdés magától értetődő, a válasz bizonytalan. Nem tudható biztosan az sem, hogy Európa közepe hová esik – nem egyértelmű ugyanis, hol húzódnak Európa határai, illetve, hogy a számításokba egyes, távoli szigeteket is bevegyenek-e vagy sem. És akkor az EU-ról még nem beszéltünk, amely közepe a közeli jövőben is várhatóan elmozdul majd a helyéről.

 

Európa közepének első feltételezett meghatározása Szymon Antoni Sobiekrajski nevéhez fűződik. A lengyel királyi udvar csillagásza és térképésze 1775-ben úgy kalkulált, hogy a középpont a Lengyelország északkeleti felén található Białystoktól nem messze fekvő Suchowola városába esik. Sobiekrajski ehhez átlagot vont Európa legtávolabbi pontjaitól: ez Portugália legnyugatibb, a Közép-Urál legkeletibb, Norvégia legészakibb és Görögország legdélibb csücskét jelenti, igaz, például a görög szigetvilágot a derék szakember kihagyta a kalkulációból. Ami biztos, hogy Suchowolában meg is jelölték a pontos helyet, amely a 53°34′39″N 23°06′22″E koordináták találkozásánál lelhető fel.

 

Ha csak ennyiről lenne szó, ez a poszt gyorsan véget érne – a lengyel városka mellett azonban még számos másik terület is verseng Európa közepének címéért, eltérő számítási modellekre alapozva az igényüket. Az egyik a szlovákiai Kremnické Bane-ben található, itt egy táblával ellátott szikladarab jelképezi Európa közepét – amelyért azonban a szomszédos Krahule is bejelentkezett, utóbbi például a Stred Európy (Európa közepe) nevű szállodájával is mutatja, hogy komolyak a szándékai.

 

Ukrajnában is található egy hasonló jelzés, amelyet az Osztrák-Magyar Monarchia geográfusai jelöltek ki 1887-ben. Az emlékművön latin felirat szerepel, emiatt többen vitatják, hogy ez lenne a pontos hely, sőt, többen azt állítják, hogy ez valójában csak egy háromszögelési pont volt, amelyet a Monarchia területének felmérése során használtak viszonyítási pontként. Ha valaki szeretné felkeresni, ehhez a Tisza partján fekvő Dilove faluba kell utaznia.

 

A derék osztrák földmérők azonban Csehország területén is megtalálták a középpontot, mégpedig a Karlovy Vary-hoz, illetve a németül Egernek is nevezett Cheb városához közel fekvő Dyleň hegy 939 méter magas csúcsán.

 

De a valamivel keletebbre (és északabbra) fekvő Litvánia is bejelentkezett a címért, 1989 után, amikor is a francia Nemzeti Földrajzi Intézet (IGN) egyik kutatója, bizonyos Jean-George Affholder újra nem számolta Európa addig ismert határait. Affholder a kalkulációjához merőben új módszert alkalmazott: megnézte, hogy egy Európa-alakú síkidomnak hol helyezkedne el a súlypontja, így pedig a litván Girija nevű falucska melletti helyre kerülne a középpont. A falutól 17 kilométerre egy szabadtéri múzeumot is létesítettek, ahol többek között a világ legnagyobb, tévékészülékekből álló installációja is megtekinthető. Ahogy korábban Litván gyorstalpaló című posztunkban írtuk, az itteni középpontot ismeri el a Guinness Rekordok Könyve is.

 

Fehéroroszországban is áll egy Európa közepét jelölő szobor, amelyet 2000-ben állítottak Alexej Szolomonov és Valerij Anosko tudósok kutatását követően. A kutatók egy különleges számítógépes programot használtak, amely Európát a Fehér-, és a Balti-tengerrel együtt egyfajta tömbként értelmezi.

 

Észtországban is számolgattak, bár sajnos pontos nevet nem lehet kötni a számításhoz, amely az összes Európához tartozó szigetet is belevette a modellbe. Így az Azori-szigetektől a Ferenc József-földig, illetve Krétától Izlandig tartanak Európa határai. Ennek köszönhetően pedig a középpont az Észtország nyugati részén található Saarema szigeten fekszik a 58°18′14″N 22°16′44″E koordinátáknál.

 

Egy ekkora buliból már Magyarország sem maradhat ki, egy 1992-es mérés ugyanis a Miskolctól 45 kilométerre fekvő Tállya mellett, a 48.23610°N 21.22574°E koordinátán találta meg Európa geometriai középpontját, amelyet a községben kihelyezett tábla is jelöl.

 

 

És az EU-val mi lesz?

 

Ezek után talán nem meglepő, ha azt mondjuk, az Európai Unió középpontjának meghatározása is megannyi értelmezés és számítási módszer kérdése. Itt azonban annyival bonyolultabb a helyzet, hogy míg Európa területe – a vitatott szélső határok ellenére – viszonylag folyamatos, az EU területe nem, és például a nem tagország Svájc máris egy országnyi lyukat üt a képzeletbeli térképen. Szerencsére az IGN már 1987 óta számon tartja, hogyan alakult az EU közepének a helyzete a tagországok belépésével. Az alábbi interkatív térképen lehet látni, hogy melyik évben, hány tagországgal hová esik az EU középpontja, amit piros X jelöl. Kicsit görgetni kell a térképen, kényelmesebben itt, az eredeti oldalon meg tudjátok nézni.

 

 

Eszerint Spanyolország és Portugália 1986-os csatlakozását követően az Unió közepe a franciaországi Auvergne régióba került, majd három évvel később, Németország egyesítésének köszönhetően 33 kilométerrel keletre vándorolt a középpont.

 

Ausztria, Svédország és Finnország 1995-ös csatlakozása jelentősebb átrendeződést okozott, az Unió közepe 445 kilométerrel költözött távolabb, a belga Namur megyébe.

 

A következő nagyobb elmozdulásra 2004-ben került sor, amikor hazánkkal együtt tíz, főként keleti országgal bővült az EU, a középpont így a németországi Kleinmascheidbe vándorolt. Itt csupán három évet töltött, mivel Románia és Bulgária csatlakozásával ismét átrajzolódott a térkép. Ezúttal a szintén német Hesse „nyerte meg” az EU közepének megtisztelő címét, ami csupán 9 kilométerrel költözött arrébb, amikor 2013-ban Horvátország is az Unió tagjává vált. Azóta Westergrund az EU hivatalos középpontja.

 

Ez legközelebb akkor változhat, amikor az Egyesült Királyság a Brexit miatt kilép az Európai Unió tagállamai közül, de a közép továbbra is Németországban marad, Gadheim közelében.

 

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

 

Olvasd el többi bejegyzésünket, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon!

 

 

2 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr6614921628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kolomparlole1114 2019.07.07. 14:21:32

Az EU mindig is egyenléő volt Német + Franciaországgal. Ugyan az angolok is inkább befizetők voltak, de annyi kivételük volt, annyi minden kötelességből kihúzták magukat, hogy nem igazán tekinthetők annak. Inkább csak megváltották pénzzel a kötelességeiket. Szóval aa távozásuk inkább nullszaldós lesz nekünk. Ők viszont elfeljtik hogy már összeomlott a gyarmatbirodalmuk, ezentúl a boltba is útlevéllel járhatnak csak, a termékeiket is utaztathatják sok pénzért a világ másik végére (ahol a sárgák, fekák nem pont olyan pénzes vevők mint mi), vagy ha idehozzák, az már vámmal terhelt lesz, és mi inkább az olcsó nemangolt fogjuk levenni a polcról.

És azt sem értem miért velünk magyarokkal meg lengyelekkel volt bajuk, eddig se mi robbantgattunk, az arabokat meg ezután is számolatlanul fogják importálni. Aztán csodálkoznak hogy mitől lesz Angol Kalifátus. És azokkal mejd nem fognak tudni szép szóval beszélni, majd elvágják a torkát annak aki szót mer emelni a sária ellen. Ezt akarják? Mert nagyon úgy látszik.
süti beállítások módosítása