„Mind más, mind európai” – egy jelmondat története

Az EU jelmondata – „Egyesülve a sokféleségben” – tömören fejezi ki az EU lényegét: sok különböző ország egysége, amely egyik legfontosabb erőssége épp az őt alkotó elemek sokszínűsége. Ezt a jelmondatot 2000 óta használja az Európai Unió, hivatalos zászlaja, himnusza mellett egyik legfontosabb jelképeként. De honnan származik ezt a mottó?

Az EU születésnapjaként is nevezett Európa-nappal ellentétben – amelynek történetét nemrég mutattuk be – a jelmondat nem az unió valamelyik alapító atyjához köthető, nem is az Európa Tanácstól „elirigyelt” szimbólum, mint a zászló vagy a himnusz. A jelmondatot diákok adták az EU-nak egy, az egész közösségre kiterjedő verseny során. Patrick La Prairie, a Ouest-France újságírója volt az, aki szorgalmazta, hogy bízzák a mottó kitalálását a fiatalokra. Az ötlet érdekes módon onnan származik, hogy 1998-ban megkérték az újságírót, készítsen fiataloknak szóló anyagot az euró közelgő bevezetéséhez kapcsolódóan. La Prairie-t a francia „devise” szó kettős értelme gondolkodtatta el először – ez ugyanis franciául egyben valutát és mottót is jelent. Ekkor vetődött fel benne, hogy mi lenne, ha diákok találnák ki az EU mottóját, amely akkor már rendelkezett közös zászlóval, himnusszal és közös valutával (bár még csak papíron). A gondolat tetszett az újság főszerkesztőjének is, és hamarosan több prominens támogatót találtak a projekthez – az akkori 15 tagállam számos jelentős médiuma mellett. 

A projekt a Schuman beszéd ötvenedik évfordulójához kapcsolódott, és az 1999-es tanévben vette kezdetét. Ekkor szeptemberben meghirdették a versenyt, amelynek „egyetlen díja az európai történelem alakítása” volt. A felhívásra tizenöt ország több mint kétezerötszáz osztálya jelentkezett, akik saját nyelvük mellett angolul is megfogalmazták javasolt maximum 12 szavas mottójukat az egyesült Európa számára. A beérkezett összesen több mint kétezer javaslatból minden ország nemzeti zsűrije szelektált, ezután országonként tíz-tíz kiválasztott mottó került az európai médiumokat tömörítő zsűri elé, amely végül a hétre csökkentette a lehetséges variációkat, amelyek a következők voltak:

1. 1. 1. 1. Béke, szabadság, szolidaritás (Peace, freedom, solidarity)
         2. Különbözőségünkben az erőnk (Our differences are our strength)
         3. Egyesülve a békéért és a demokráciáért (United for peace and democracy)
         4. Egyesülve a szabadságban (United in freedom)
         5. Öreg kontinens, új remény (An old continent, a new hope)
         6. Mind más, mind európai (All different, all European)
         7. Egység a sokféleségben (Unity in diversity)
            
            

A hét javaslat közül az utolsót, egy luxembourgi iskola diákjainak javaslatát támogatta egyöntetűen a végső „nagy zsűri”, amelyben valamennyi tagország képviselője helyet kapott. A nyertes jelmondatot ünnepélyes keretek között, az Európai Parlamentben hirdették ki majdnem pontosan ötven évvel a híres Schuman-beszéd után, több száz diák részvételével.

A jelmondatot később több uniós politikus használta mottóként, amely végül bekerült az uniós alapítószerződéseket egységes alapba foglaló Alkotmánytervezet szövegébe is – igaz, némi változtatással. „Unity in diversity”-ről „United in diversity”-re változott a hivatalos dokumentumokban a jelmondat (az unió jelenlegi hivatalos nyelvein itt olvasható), amely magyar fordításban így hangzik: „Egyesülve a sokféleségben”– bár sokszor használjuk az eredeti „Egység a sokféleségben” formában. Az Alkotmányszerződés végül két tagállamban – többek között „túlzóan föderalisztikus” elemei miatt is – elbukott, a helyette életbe lévő, ma is hatályos Lisszaboni Szerződés pedig már nem utalt szimbólumokra. Ugyanakkor e  szimbólumokat az Európai Parlament sajátjának ismeri el, és használja, valamint a Lisszaboni Szerződéshez csatolt 52. Nyilatkozatban a tagállamok többsége (tizenhat tagállam, köztük Magyarország) szintén nyilatkozott arról, hogy az unió közös jelképeit (a zászlót, a himnuszt, a jelmondatot, az Európa-napot és a közös pénzt, az eurót) „továbbra is a polgárok Európai Unióhoz való közös kötődése és az Európai Unióval való kapcsolata jelképeinek tekintik”.

Bár a jelmondatot egy több ezer javaslatot megvizsgáló, az egész EU-ra kiterjedő verseny keretében keresték és találták meg, már ezt megelőzően is többen használták az európai folyamatokra és az EU lényegére alkalmazva. Gaetano Martino, aki olasz részről részt vett a Római Szerződéseket megelőző tárgyalásokon, szintén úgy gondolta, hogy az Európa politikai egyesülése csakis sokféleségére építve valósulhat meg, amelyre ő a latin „In pluribus unum” hasonló értelmű kifejezést használta. Jean-Baptiste Duroselle francia történész a hatvanas évek közepén szintén hasonlóképpen fogalmazta meg az európai államok együttműködését, és egy 1993-as kezdeményezés, az ún. De Clercq-jelentés egyéb kommunikációs javaslatai mellett egy új mottóra is javaslatot tett – az „In Uno Plures” gyakorlatilag ugyanazt a gondolatiságot fejezi ki, mint a jelenlegi mottó.

A jelmondathoz egyébként nagyon hasonló nemzeti mottót használ Indonézia („Bhinneka Tunggal Ika” ősi jávai nyelven „Egységben a sokféleségben”), valamint Dél-Afrika („ǃke e: ǀxarra ǁke” „Sokféle emberek egysége” koiszan nyelven). Emellett ezt használta jelmondataként a hatvanas években az európai kommunista mozgalom is, valamint a kilencvenes évektől az EBLUL, a Kevésbé Használt Nyelvek Európai Irodája is.

Illusztriáció: A polgárok európai évéhez kapcsolódó országos rajzversenyre készült rajz, Tarjányi Gabriella (Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény) munkája.