Februári első programunk Bálint-napra esik – nem is lehet más a témája, mint a szerelem – és a bor. Február 14-én este Sebestyén Márta Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas népdalénekest, az UNESCO kitüntetett művészét látjuk vendégül. A világ minden részéről rengetegen ismerhették meg általa a Bartók Béla és Kodály Zoltán által gyűjtött, már majdnem feledésbe merült magyar népdalokat, amelyek többek között a számos Oscar-díjjal kitűntetett hollywoodi sikerfilm, az Angol beteg közvetítésével milliókhoz juthattak el. Sebestyén Márta tehát igazi kulturális nagykövet. Művészetről, kultúráról, európaiságról, mobilitásról beszélgetünk vele, ez után pedig a Bor és szerelem című műsorát hallgathatjátok meg, amelyet Andrejszki Judittal ad elő.
Az EU minden évet egy-egy fontos témának szentel, amellyel valamilyen korunkra jellemző jelenségre – lehetőségre vagy kihívásra – irányítja a figyelmet. Tavaly ez a generációk közötti párbeszéd volt, idén pedig az európai polgárság, az uniós tagsághoz kapcsolódó többletjogok kerültek a fókuszba. Ehhez kapcsolódóan az év során – és már februárban is – több program keretében foglalkozunk majd az uniós polgárság témájával a szabad utazás, munkavállalás jogától egészen az európai parlamenti választásokon való részvételig. Az európai demokrácia lesz egyik februári programunk témája is, amikor John Dunn cambridge-i professzort látjuk vendégül, aki többek között a King’s College és a British Academy tagja. Dunn a demokrácia szakértője, munkáiban a modern politikai elméleteket történelmi távlatból vizsgálja – február 18-i programunkon őt kérdezzük a modern demokráciák problémáiról és a demokrácia jövőjéről.
Filmklubunkban ezúttal a Balatonhoz látogatunk, és 21-én a Német egység @ Balatonnál című film vetítése kapcsán azokat a nyarakat elevenítjük fel, amelyek nemcsak nekünk, magyaroknak, de „német barátainknak” is emlékezetesek maradtak. Forgács Péter filmrendező Can Togay János, a berlini Collegium Hungaricum vezetőjének támogatásával készített dokumentumfilmet arról, hogy hogyan jöhetett létre sok kis német egység a Balatonnál 1961 és '89 között. A berlini fal évtizedeken keresztül választott el családokat, akiknek csak itt, Magyarországon volt lehetőségük találkozni. A film számos személyes történetet mesél el kelet- és nyugatnémet turisták, no meg a Stasi-ügynökök szemszögéből. A Balatonban ugyanis az államvédelmi szervek képviselői is megmártóztak, akik egyik szemüket folyamatosan a gyanús elemeken tartották. A film vetítése után a Lumière Filmklub háziasszonya, Gyárfás Dorka beszélget Hans-Henning Paetzke műfordítóval.
Egy csésze Európa sorozatunkban ebben a hónapban úticélunk Kassa és Szlovákia lesz. Kassa idén – Marseille-Provence mellett – az EU egyik kulturális fővárosa. Február 27-i programunkon beszélgetünk a kulturális főváros programjairól, de szó lesz a kassai születésű Márai Sándor törzshelyeiről, és arról is, hogy milyen kalandos úton jutottak II. Rákóczi Ferenc hamvai Törökországból a Szent Erzsébet dóm altemplomába. A menü ezúttal pozsonyi kifli lesz, az est háziasszonya Szederkényi Olga újságíró.
Az Európa Pont valamennyi programja ingyenes, a februári programok részletes leírása Facebook-oldalunkon olvasható. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A képek forrásai: SebestyenMarta.hu, Origo.hu - Szabó Balázs
Az EU egyik legfontosabb értéke tagállamainak sokszínűsége. Különösen igaz ez kulturális szempontból: a számtalan különböző hagyomány, kulturális megközelítés és alkotások mind gazdagabbá teszik Európát.
Az EU kiemelt céljának tekinti ennek a kulturális sokszínűségnek megőrzését, és számos eszközzel igyekszik biztosítani , hogy a fontos európai alkotások - legyen szó akár kulturális örökségről, építészetről, irodalomról vagy épp a könnyűzenéről – az EU minél több lakosa számára ismertek legyenek.
Az EU többek között az EU kulturális keretprogramjából finanszírozott kulturális kezdeményezésekkel, programokkal és díjakkal ismeri el a legkiemelkedőbb alkotásokat – ezen kezdeményezések közül most a januári díjátadó apropóján először a magyarra szépen nem igazán fordítható könnyűzenei díjat, a European Border Breakers Awards-t mutatjuk be nektek.

A díjat minden évben olyan európai előadók vagy együttesek kapják, amelyeknek a közelmúltban sikerült hazájukon kívül is sikereket elérniük első nemzetközi albumukkal. Bár a Beatlest még nem jutalmazhatták ezzel a díjjal (az első ilyen elismerést 2004-ben adták át), azóta olyan világhírt szerzett előadók kapták már meg, mint a brit Adele vagy Katie Melua, a német Tokio Hotel, az olasz-francia Carla Bruni vagy a svéd Lykke Li.
A nyerteseket egy zenepiaci elemző cég választja ki az eladott albumok száma, a rádiójátszások gyakorisága, valamint az Európai Műsorszóró Unióhoz (EBU) tartozó rádióállomások és az európai tehetségcsere-programban (ETEP) részt vevő fesztiválok szavazatai alapján. A tíz díjazott nevét minden év októberben ismertetik, akik a következő év januárjában (idén 9-én este) vehetik át díjaikat Groningenben, a Eurosonic Noorderslag fesztiválon. Magyarországról eddig egyetlen csapat nyerte el ezt a díjat, 2006-ban a Heaven Street Seven Get Out And Walk! című albumával.
Idén a következő előadók örülhetnek Európa egyik legrangosabb könnyűzenei díjának: Nabiha (Dánia), Ewert and The Two Dragons (Észtország), French Films (Finnország), C2C (Franciaország), Emeli Sandé (Nagy Britannia), Of Monsters and Men (Izland), Dope D.O.D. (Hollandia), Amor Electro (Portugália), Juan Zelada (Spanyolország), Niki and the Dove (Svédország). A díjazottak közül egyvalaki megkapja a közönség díját is – hogy melyik csapat vagy előadó, ez derül ki szerdán. A díjkiosztót – ahol a nyertesek is fellépnek – Európa-szerte számos TV- és rádióállomás közvetíti (Magyarországról például az MR2 Petőfi), de az eseményt este hattól élőben követhetitek a Youtube-on is.
Addig is hallgassatok bele az idei díjazottakba, tényleg érdemes! Van itt Snoop Doggot idéző hiphop/rap Hollandiából (még a pre-oroszlán időszakból), folk-indie bohémzene Izlandról, svéd indi-elektro, szkreccselő, VJ-ző francia elektro… A díjazottak bemutatkozó videóját megtaláljátok itt.
A groningeni fesztivál másik érdekessége, hogy itt osztják ki az év legjobb európai fesztiváljainak járó díjakat is, amelynek nyerteseit a díjkiosztóig nem ismertetik. Idén is van miért izgulnunk: ahogy tavaly, úgy idén is jelölték a Szigetet a legjobb fesztivál nagydíjára; emellett egy másik kategóriában a Balaton Soundnak drukkolhatunk. Tavaly annyira nem számítottak a Sziget szervezői a győzelemre, hogy el sem utaztak az átadóra – bízunk benne, hogy a duplázás reményében idén ilyen nem fordul azért elő… :)


