hardi1.jpgLátáskárosultak, akik sokszor több száz kilométert gyalogolnak azért, hogy szemorvoshoz jussanak; és egy elhivatott magyar orvos, aki a kongói dzsungel közepén felállított műtőjében adja vissza a látását rengeteg helyinek: ők a főszereplői aktuális, Cataracta című kiállításunknak. Legutóbbi rendezvényünkön a képek főszereplője, dr. Hardi Richárd, és a képek készítője, a Hardi doktort közel két hónapon keresztül kísérő sajtófotós, Hajdú D. András volt vendégünk. Ezen az estünkön a fotóssal és a sokak által „korunk Albert Schweitzerének” tartott szemorvossal McMenemy Márk beszélgetett tapasztalataikról és élményeikről, valamint a nemzetközi és uniós fejlesztés kérdéseiről.

1 Vissza

taxpower2.jpgÚj kiállításunk a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) kezdeményezésére létrehozott, Tax Power elnevezésű tárlat az adófizetés elmaradásának hatásait és eredményeit mutatja be. A Ghánában, Kenyában, Libériában, Malawiban, Nigériában, Sierra Leonéban és Zambiában készült fotógyűjtemény szemmel láthatóvá teszi, hogy mivel jár, ha a vállalatok elkerülik az adófizetést. Az államkasszából hiányzó összeg komoly hatással van a központi költségvetésből finanszírozott szolgáltatásokra, például az iskolai oktatásra, kórházi ellátásra, illetve egyéb közszolgáltatások fenntartására.

A világ országai (EU-n kívül és belül egyaránt) eltérő adózási szabályokat alkalmaznak, amelyet sok nagyvállalat – törvényesen, vagy akár jogellenes módon – kihasznál. Ennek egy példája az adókulcsok különbözőségét, kiskapukat és joghézagokat kihasználó „agresszív adótervezés”, amellyel multinacionális vállalatok igyekeznek az adózást elkerülni. Ez a világ minden részén jelentős adóbevétel-kiesést jelent, az EU-ban jelenleg éves szinten kb. 50-70 milliárd euró veszteséget okoz az Európai Bizottság számítása szerint. A probléma még fokozottabban jelentkezik a fejlődő országoknál. A nagyvállalatok adóelkerülésének megszüntetése hatalmas segítséget jelentene a szerény bevételekkel gazdálkodó fejlődő országoknak, amelyeket az EU is támogat fejlesztési célú finanszírozása révén.

taxpower1.jpg

Az Európai Bizottság 2016-ban dolgozta ki anti-adóelkerülési csomagját, amelynek célja, hogy egységesítse, és uniós szintre emelje a nemzeti szintű adókikerülés-ellenes intézkedéseket. A csomag része egy külügyi stratégia is, amely a jó adóügyi kormányzás EU-n kívüli terjesztését és támogatását célozza. Az EU ebben különböző eszközökkel segíti a hatékony és fenntartható adórendszerek kiépítését. Emellett támogatást nyújt abban is, hogy az adókikerülés és a jogellenes pénzmozgások ellen ezek az országok hatékonyabban tudjanak fellépni. A stratégia bevonja a fejlődő országokat is az adóelkerülés ellen küzdő nemzetközi együttműködésbe. Ezzel megelőzhető, hogy a nemzetközi adórendszerben olyan gyenge pontok jöjjenek létre, amelyek lehetőségeket adnak a helyi társasági adók megfizetésének elkerülésére.

A témáról részletesebben a DemNet oldalán olvashattok, ahol „Az adómegnemfizetés 50 árnyalata” című, 2015-ben készült tanulmány kivonatát is letölthetitek.

A kiállítás megtekinthető: 2016. október 17-26., hétköznaponként 10:00 és 18:00 óra között
Helyszín: Európa Pont, 1024 Budapest, Lövőház utca 35.

taxpower3.jpg

0 Vissza
süti beállítások módosítása