covidig1.pngA nyaralási főszezon elejéhez igazítva éles rajtot vett az uniós digitális Covid-igazolvány, amely az Európán belüli utazást hivatott megkönnyíteni. Hosszas előkészítő munka után Magyarországon is kiváltható. Sok félreértés és tévhit kapcsolódik a használatához – ezeknek néztünk most utána, és elmondjuk, hogyan lehet vele utazni, mire jó és mire nem.

Egységesített formátumú igazolás a Covid elleni védettségünkről

Az EU és a tagállamok számára is kiemelten fontos polgárainak biztonsága, de ugyanígy a turizmus is: igyekeztek ezért olyan megoldást találni, amely a vírus visszaszorulása után elősegíti a biztonságos utazásokat. Ezt szolgálja az uniós digitális Covid-igazolvány (lánykori nevén zöld-igazolvány). Az európai egészségügyi kártyához hasonlóan működik: egységes, könnyen felismerhető és hamisítás ellen védett dokumentum, amelyet az együttműködő közegészségügyi szervek adataira támaszkodva bocsátanak ki. Tagállamonként változik, hogy pontosan mire jogosít fel, ugyanúgy, ahogy az EÜ kártya is.

Az EU-s védettségi kártya tulajdonképpen egy megbízható igazolás arról, milyen szempontból tekinthető védettnek valaki (oltott, negatívra tesztelt vagy átesett a betegségen). A fő cél, hogy ezek alapján ugyanazokat a jogokat élvezhesse a meglátogatott országon belül, mint a helyiek. Fontos azonban, hogy az igazolástól ez még nem lesz így, az sem biztos, hogy valaki egyáltalán beutazhat egy adott európai országba. Magyarországon például ki lehet váltani az igazolásokat a keleti vakcinákkal (a Sinopharm vakcinájával vagy a Szputnyik-V-vel) való oltás esetén is, ugyanakkor számos EU-tagország ezekkel nem engedélyezi a beutazást, csak az uniós forgalombahozatali engedéllyel rendelkező négy vakcinatípusú oltást (Pfizer, a Moderna, a Johnson&Johnson és az Astra Zeneca vakcináját) ismeri el.

A tagállamok ugyanis szabadon dönthetnek arról, hogy a beutazásra és a szabad mozgásra vonatkozó jogosultságokat milyen feltételekhez kötik, és ez a vírushelyzet változásával folyamatosan változhat is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy utazás előtt megbízható forrásból tájékozódjunk az országok éppen aktuális szabályozásairól. Ehhez két nagyon jó forrás is rendelkezésre áll: az EU koronavírus-járványhoz kapcsolódó, folyamatosan frissített, nemzeti adatszolgáltatásokra építő Re-Open (amely mobilapplikációként is elérhető), valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium szintén naprakészen tartott konzuli információs oldala. Ezekről az oldalakról pontosan kiderül, hogy az egyes országokban éppen melyek a beutazás, ott-tartózkodás és mozgás szabályai.


Az alábbiakban röviden összefoglaljuk az igazolással kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdéseket.

Mi az uniós digitális Covid-igazolvány célja?

A 27 tagállam különböző nyelveken és formátumban kiadott, összességében többszázféle igazolás valódiságát nehéz volt ellenőrizni. Az egységesített, valamennyi tagállamban hitelesként elfogadott igazolás a koronavírus elleni lehetséges védettségről megkönnyíti a biztonságos utazást az EU-n belül a koronavírus-járvány alatt. Bevezetésével egy digitális QR-kóddal ellátott, könnyen kezelhető (beolvasható) igazolás válthatja a tagállami igazolásokat az oltásokról, tesztekről és a betegséggel kapcsolatos védettségről.

Milyen adatokat tartalmaz?

Az uniós digitális Covid-igazolvány tartalmazza a birtokosa nevét és születési dátumát, az okmány kiállításának időpontját, egy egyedi azonosítót védett formában, valamint a védőoltással / teszttel / gyógyultsággal kapcsolatos tudnivalókat:

- oltás esetén: az oltóanyag típusát és gyártóját, a beadott adagok számát, az utolsó oltás beadásának napját;

- teszt esetén: a teszt típusát, a tesztelés napját és idejét, helyét és eredményét;

- Covidból való felépülés esetén: a pozitív teszteredmény dátumát. Adatvédelem szempontjából fontos tudni, hogy ezeket az adatokat csak az igazolvány tartalmazza, és amikor az igazolványt a QR-kóddal ellenőrzik vagy az ezzel megbízott munkatársak elkérik, az adatok átadására vagy tárolására nem kerül sor. Minden egyéb egészségügyi adatot az uniós digitális Covid-igazolványt kiállító nemzeti hatóság őriz.


Mire jogosít fel?

Nem feltétlenül a szabad beutazásra! A korábbi példánál maradva: akit valamelyik keleti vakcinával oltottak, rendelkezhet uniós oltási igazolvánnyal, ugyanakkor azt nem minden tagállam fogadja el elégségesnek a beutazáshoz. Emellett az is előfordulhat, hogy valaki felgyógyulása után kiváltja az uniós igazolást, ugyanakkor utazása idejéig már annyi idő telik el, hogy már nem minősül védettnek (például mert több mint fél éve felépült), így az igazolvánnyal sem engedik beutazni. Ugyanígy lehet, hogy egy tagállam a második oldás után 14 nappal fogadja csak a beutazókat, míg az igazolványt már korábban megkaptuk.

Bár a tagállamoknak alapvetően tartózkodniuk kell attól, hogy az uniós digitális Covid-igazolvány birtokosaival szemben további utazási korlátozásokat vezessenek be, de a közegészség védelméhez szükséges és arányos korlátozásokkal élhetnek.

A tagállamtól függ tehát, hogy mire jogosít az igazolás.

Hol fogadják el az igazolást?

Az EU mind a 27 tagállamában, valamint Svájcban, Izlandon, Norvégiában és Liechtensteinben.

Milyen formátumban és hogyan tudom beszerezni?

Az igazolványt egy tagállami hatóság állítja ki, a kiállításával kapcsolatos döntéseket a nemzeti hatóságok hozzák meg. Az egységes uniós igazolást minden magyar jogosult polgár beszerezheti papíralapú formátumban; ezt az EESZT-n (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér Lakossági Portálján) / ügyfélkapun keresztül letölthetjük, és magunknak is kinyomtathatjuk, továbbá a háziorvostól vagy kormányablakon keresztül is igényelhetjük.

Az igazolvány beszerzéséről minden praktikus információ megtalálható itt, az online letöltésről pedig az alábbi videóban:


Mobilapplikáció formátumban egyelőre hazánkban nem elérhető az uniós igazolás, a magyar védettséget igazoló EESZT-s applikáció sajnos nem váltja ki az uniós igazolást, ahogy a plasztikkártya sem a nyomtatott uniós formátumot (mivel csak az oltottsággal kapcsolatos legfontosabb információkat tartalmazzák, az esetleges teszteredményekről, a gyógyultságról viszont nincs bennük infó). A pdf formátumban letölthető igazolványunkat ugyanakkor mobilon is be tudjuk mutatni, a tagállami hatóságok az azon szereplő QR-kódot ugyanúgy le tudják olvasni, mintha mobilapplikáción keresztül mutatnánk be. Fontos tudni, hogy akár mobilapplikációként, akár pdf-formátumban, akár kinyomtatva rendelkezünk az igazolvánnyal, az EU-ban egyenértékűen elfogadják.

Minden oltást elfogadnak az EU-n belül?

A tagállamok kötelesek elfogadni az EU-n belül ideiglenes formalombahozatali engedéllyel rendelkező vakcinákat, de ezen felül dönthetnek úgy, hogy elfogadnak egyéb, az EU területén használt – nemzeti szinten engedélyezett vagy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által jóváhagyottoltásokat is. A magyar lakosság körében használt, uniós forgalombahozatali engedéllyel nem rendelkező védőoltásokat (a kínai Sinopharm oltását, illetve az orosz Szputnyik V-t) jelenleg 15-18 tagállam fogadja el (de ez folyamatosan változhat).

Arról, hogy mely tagállam fogadja el a keleti vakcinákat – egyéni döntés vagy kétoldalú megállapodás alapján – a külügyminisztérium konzuli információs oldalán lehet naprakész információt találni (a július 1-i állapotokat egy interaktív térképen ezen a híroldalon lehet megtekinteni).

Mely koronavírusteszteket fogadják el?

A teszteredmények megbízhatóságának biztosítása érdekében az uniós digitális Covid-igazolványról szóló rendelet alapján csak a 2021/C 24/01 tanácsi ajánlás szerint összeállított közös jegyzékben szereplő, úgynevezett NAAT-tesztek (köztük az RT-PCR-tesztek) és antigén gyorstesztek birtokában bocsátható ki tesztigazolvány. Az utazóknak célszerű mindig ellenőrizni az érvényben lévő szabályokat, tehát azt, hogy milyen tesztek elvégzése és mennyi ideig mentesít a szabad mozgást korlátozó intézkedések alól a tranzit- és a célországokban. Az antitest tesztek jelenleg nem ismerhetők el, ugyanakkor ez a rendszer elindítását követően változhat.

Mennyibe kerül?

Az igazolvány kiállítása ingyenes.

Milyen nyelven állítják ki az igazolványt?

Két nyelven: angolul és a kiállító tagállam hivatalos nyelvén (itthon magyarul).

Hogyan néz ki egy ilyen igazolvány?

Az egységesített megjelenésű, papíralapú igazolvány A4-es méretű, egyik oldalán nyomtatott igazolás, amelyről itt, illetve a lenti galériában tekinthető meg egy minta. A mobilapplikációra nincsen teljesen egységes formátum forgalomban, azok kinézete – bizonyos közös jellemzőkkel – valamelyest eltérhet tagállamonként.

 

Gyakori tévhitek az uniós digitális Covid-igazolványról

Az igazolvánnyal bárhova be lehet utazni az EU területén”: nem igaz, egyrészt mert önmagában nem minősül útiokmánynak; másrészt lehetséges, hogy a meglátogatni szándékozott tagállamban az általa igazolt védettség nem elegendő a beutazáshoz.

„A keleti vakcinákkal oltottak nem kaphatnak uniós Covid-igazolványt, és nem is utazhatnak más tagállamokba”: nem igaz, a kiállítás feltételeiről a tagállamok döntenek (kiállíthatják a keleti vakcinákkal oltottaknak is), ugyanígy arról is ők döntenek, hogy elfogadják-e ezeket a beutazás feltételeként. Jelenleg a tagállamok több mint felébe lehet utazni ezekkel a vakcinákkal is. Emellett friss PCR- vagy antigén teszttel valamennyi tagállamba beutazhatnak.

Az igazolvánnyal az EU területén (egy tagállamba való beutazáshoz, illetve azon belül) ugyanazokat a jogokat élvezem, mint hazámban”: nem, minden tagállam maga dönt róla, hogy milyen feltételekhez köti a beutazást és az egyéb mobilitási, részvételi lehetőségeket (zárt helyek, rendezvények látogatását stb.).

covid_ig2-01.png 

Hol található további, részletes információ az uniós Covid-igazolványról?


Borítókép forrása:
Európai Parlament, Alain ROLLAND, © European Union 2021 – Source: EP

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Youtube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr8416613310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. pretender 2021.07.06. 13:10:57

Elképesztő, hogy nyomtatgatnunk kell a "digitális" igazolványt. Magyarország ismét jobban teljesít!!4!

steery 2021.07.06. 13:29:15

Ez így, ebben a formában egy teljesen fölösleges, értelmetlen és haszontalan igazolványnak tűnik, ami csak arra jó, hogy növelje a bürokráciát, bonyolítsa az ember életét és még több műanyag szemetet termeljen. És persze jó sok pénzt elpocsékol rá az EU. Ez így akkora szégyen, hogy szerintem nem kéne vele dicsekedni, hanem gyorsan el kéne felejteni az egészet és kukázni mindenestől. Jobban járnánk nélküle.

tatárfejű kutya 2021.07.06. 16:30:07

Nekem mind a két oltás első oltásnak van feltüntetve és így nem tudom, hogy érvényes-e.

Nincs másnak hasonló problémája?

Martinm5 2021.07.06. 16:42:48

nagyon sok mindenkinek ez a problémája,nekem is.

Martinm5 2021.07.06. 16:49:19

@steery: a digitális igazolvány nem tartalmaz műanyagot. pártunk és kormányunk azonban olyan tehetetlen, hogy egy nap alatt összerakható fejlesztést nem volt képes időre biztosítani. szégyen.

tatárfejű kutya 2021.07.06. 16:54:30

@Martinm5: szia! ezt nekem írtad?

"nagyon sok mindenkinek ez a problémája,nekem is."

Martinm5 2021.07.06. 17:34:11

@tatárfejű kutya: igen, ugyanaz a problémám, de a 1818 gov support szerint tömegeknek, és az oltópontok hibás adatfelvitele miatt van, amit csak ott lehet javíttatni. de bejutni eddig nekem nem sikerült. pancserkormány.

tatárfejű kutya 2021.07.06. 17:39:53

@Martinm5: én írtam emailt az EESZT lakossági portál által megadott címre és másnap vissza is írtak. Mondták, hogy menjek el az oltópontra és beszéljek az oltóorvossal, hogy javítsa ki. Elmentem ma, de nem tudtak a rendszerbe belépni,le volt zárva, úgyhogy holnap kell telefonon érdeklődnöm. Ismerősöknek akár pfizerrel vagy szputnyikkal lettel oltva, rendben van az első és ismétlő oltás beírása is, csak velem csesztek ki.

motoroskonyhaja 2021.07.06. 21:57:02

@steery: Fölösleges, értelmetlen, haszontalan és bürokratikus?
Végre PCR tesztek (fejenként 40 ropi a kettő egy-egy út alkalmával) nélkül tudunk utazni az EU-n belül, ráadásul karantén sem kell (az EU által bevizsgált oltóanyagokkal - Pfizer, Astra, Moderna - oltottak részére). Másrészt ez vagy PAPÍR alapú vagy DIGITÁLIS, ergo NULLA műanyag a felhasznált anyag.... Ja, a poszt címe is ez: "Július 1-jétől itthon is elérhető az uniós digitális Covid-igazolvány" DIGITÁLIS. Capisce? Ha hallgattál volna...

Rodney_2 2021.07.07. 00:24:53

@tatárfejű kutya: @Martinm5:
Az EUs igazolványban csak a második dózis dátuma van feltüntetve a szabványnak megfelelően, nem értem, hogy milyen problémátok van.
A magyar alkalmazásban szerepel mind a kettő (nekem helyesen).

KékFény6 2021.07.07. 01:23:08

@Rodney_2: Két igazolás van. Mindkettő oltásról 1-1.

Rodney_2 2021.07.07. 07:03:16

@Tesztelo.hu: Ez a cikk az EU oltási igazolványról szól, ami EGY dokumentum és a "beoltottságról" szól. Vagyis az van benne hogy mivel oltottak be, hányszor és mi volt az utolsó oltás dátuma (az immunitás szempontjából az a fontos).
A magyar digitális oltásigazolásnál van feltüntetve mind a 2 oltás dátummal és oltástipussal együtt külön külön.
Nekem ilyenek vannak és mindegyik helyesen.

tatárfejű kutya 2021.07.07. 08:51:55

@Rodney_2: és ha az osztrák határon visszafordítanak, hogy hibás az igazolvány, majd ki vállalja miatta a felelősséget? Ha nekem is helyesen lenne kitöltve, akkor hidd el, engem sem érdekelnének ilyen apróságok, hogy másnak hibásan van kitöltve;)

fifibá55 2021.07.07. 09:20:36

@tatárfejű kutya: Nem fordítanak vissza. Ki kell töltened egy regisztrációs űrlapot, és 24 órán belül el kell végeztetned egy antigén gyorstesztet, ami számos helyen ingyenes és 20 perc, vagy útba eső patikában max. 20 euróért azonnal elvégzik.
Az eredményt ők töltik fel, neked nincs vele több tennivalód.
Macera, de legalább az utazás nem lehetetlenül el.

tatárfejű kutya 2021.07.07. 09:25:38

@fifibá55: ok, de ha ott melózol a nyáron hányszor kell elvégezni? És a vicc az egészben, hogy önhibán kívül hibás az útlevél, mások hibájából amit ráadásul kis sem akarnak javítani.

fifibá55 2021.07.07. 09:53:04

@tatárfejű kutya: Az ingázókra más szabályok vonatkoznak, ők jogosultak ingyenes tesztelésre.
És nem csak ezt az igazolást fogadják el, a sima angol nyelvű orvosi igazolással ez a gond megoldható.
www.ris.bka.gv.at/Dokumente/Bundesnormen/NOR40234210/II_222_2021_Anlage_4.pdf

tatárfejű kutya 2021.07.07. 11:58:46

@fifibá55: de úgy lenne a szép, hogy ha már beoltattam magam 2x, akkor tényleg lássam hasznát is és ne kelljen ilyesmikkel foglalkoznom. Azért köszönöm, hogy próbáltál segíteni.

tatárfejű kutya 2021.07.07. 12:01:42

@Martinm5: én ma felhívtam az oltópontomat és behívtak személyesen, de csak annyira, hogy elmondják ők mindent jól csináltak és többet nem tudnak tenni. A vicc az egészben, hogy én magyaráztam el, hogy mi is ez az uniós igazolvány:))

Martinm5 2021.07.07. 12:06:46

@tatárfejű kutya: én nem tudtam felhívni őket 3 nap alatt sem, így bementem személyesen, egyből tudták, mi a baj, és soron kívül javították. a javítás egy vicc, törölniük kell az eredeti bejegyzést, létrehozni egy újat, immár helyesen (első/ismétlő helyes kiválasztása) és az új bejegyzés már helyes, tehát a letölthető igazolás is helyes.

Martinm5 2021.07.07. 12:16:45

@Rodney_2: először is az eeszt felületről kettő igazolást tölthetsz le, mindkét oltásodat, ha megvannak. A második oltás helyes minősítése az kell legyen hogy "ismétlő" nem pedig "első" mint nekem, és ezreknek még a gov.hu ügyfélszolgálata szerint is. Ha nem ez van, akkor az oltási igazolványodon a "Dózis sorszáma / sorozat hossza" adat 1/2 lesz, azaz NEM vagy végig oltva. magyarázd el egy francia, olasz spanyol stb ellenőrnek, hogy a 2/2 helyetti 1/2 szám Magyarországon orbán isten szerint azt jelenti hogy minden rendben. Kontár rendszer, mert ezt automatikusan kéne tudnia kezelni, nem pedig a széthajtott adminisztrátorokra bízni, akik lehet meg se kapták a megfelelő oktatást.
Tehát a baj az, hogy az EU definíciói szerint 1/2 értékkel NEM VAGY VÉDETT-nek tekinthető.
A magyar alkalmazással meg az a helyzet, hogy az felsorolja az oltásokat, de nem tartalmazza azt az adatot, hogy melyik volt első és melyik az ismétlő oltás, amire mondhatod, hogy ki lehet találni, de NINCS feltüntetve. Ami pedig nincs, azt egy EU tisztviselő nem fogja elfogadni, mint a teljes oltottság adatát. Nota bene, július 1-től kész kellett volna legyen az EU kompatibilis app, ami nap még az androidos mindig nincs meg, csak az iphone-ra valót adták ki. Trehány, inkompetens banda.

tatárfejű kutya 2021.07.07. 12:34:26

Legalább akkor te rendben vagy már! Nekem szerintem kuka az egész, mert itt fogalmuk sincs az egészről, hogy működik.

steery 2021.07.07. 12:46:41

@motoroskonyhaja: Ügyesen leírtad, hogy miért fölösleges, értelmetlen, haszontalan és bürokratikus. Úgyhogy nincs hozzáfűznivalóm. A digitális igazolványnak is van anyagi hordozója, nem a semmiben lebeg. Ha nem műanyag, akkor papír. Annak az előállítása is hulladék, meg környezetszennyező. Ha figyeltél volna...

motoroskonyhaja 2021.07.07. 16:02:14

@steery: "fölösleges, értelmetlen, haszontalan és bürokratikus" Persze. Neked. Annak a pár millió európai embernek, aki egyszerűbben és hatékonyabban és olcsóbban utazni szeretne nem az. Ha már anyagi (és műanyagi) hordozó, akkor talán a hazai, műanyag védettségi igazolvány körül kellene keringened, mert az valóban felesleges pénzkidobás volt (ráadásul a Te és az én adómból). Kár volt ennyi időt agyalnod egy ilyen válaszra, főleg arc és név nélkül.

steery 2021.07.07. 16:59:07

@motoroskonyhaja: Mondja ezt a motoros konyjája, arc és név nélkül. :-D

tatárfejű kutya 2021.07.07. 20:19:19

@Martinm5: azt nem tudod véletlenül, hogy az orvos által kiállított angol vagy német nyelvű igazolást elfogadják-e még külföldön?
süti beállítások módosítása