koronakoncert0_png.jpgA tavalyi évhez hasonlóan, sajnos idén sem tudunk személyesen találkozni az Európa-napi fesztiválokon, de az idei Európa-napon az online térben létrejöhet a világ valaha volt legnagyobb virtuális zenekara. Sőt, most bárki – profi vagy amatőr zenész – csatlakozhat hozzá!

Rekordra fel!

Az ötlet Jens Illemann német zenésztől származik, aki több rekordot is felállított már. Az ő nevéhez fűződik a világ legnagyobb zenekarának összehozása: 2016-ban több mint 7500(!) német, osztrák, svájci és holland zenésszel adtak koncertet egy frankfurti futballstadionban. 2020-ban pedig ugyanezt a rekordot online is felállította: akkor 44 nemzetből 1320-an zenéltek közösen. Az Európa-napi koncertre még április 25-ig lehet jelentkezni, de a regisztrálók száma már most meghaladta a korábbi rekordot: ha minden jelentkező valóban részt vesz az eseményen (és elküldi videófelvételét), akkor ez a május 9-i koncert lehet az új rekorder.

 
Jelentkezz!

A szervezők örömmel fogadják a regisztrációkat az idei kezdeményezéshez, amelyen Beethoven Örömódáját adja majd elő a virtuális zenekar. Ehhez regisztrálni kell a zenekar hivatalos oldalán, ahonnan minden segítség (kotta, ütem, mintafelvétel) elérhető a közös zenéléshez, majd a megadott helyre el kell küldeni egy felvételt a jelentkező játékával. Fontos, hogy nemcsak profi zenészek jelentkezését várják, bárki jelentkezhet, aki a megadott feltételekkel képes elkészíteni és elküldeni a videót.

Bármilyen hangszerrel lehet jelentkezni. Ha gitáron, trombitán, dobon, hegedűn, klarinéton, brácsán, oboán vagy bármi egyeben játszol, amelyen el tudod játszani Európa himnuszát (vagy annak akár néhány taktusát), részt vehetsz a közös zenélésben! Ugyanígy vokalisták jelentkezését is várják – itt a lehetőség, hogy a közös produkcióban az Örömóda magyar szövege is megszólaljon! A felvételeket április 25-ig várják, a beérkezett videókból készített előadás premierje pedig az idei Európa-napon lesz.

A kezdeményezésről és a részvétel feltételeiről minden információ megtalálható ezen az oldalon (angolul és németül). Csatlakozzatok!

koronakoncert1.png

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr9416503392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása