eu_tanoda_2ev.pngMásodik éve fut az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vidéki EU-Tanoda programja. A koronavírus-járvány hatására a Tanoda az utóbbi egy évben kialakította az online oktatás feltételeit is. Igény és lehetőségek szerint most személyes és digitálisan közvetített interaktív órák közül választhatnak a programban részt vevő iskolák – akik jelentkezését továbbra is várják a szervezők. Az uniós szakértők a Tanoda foglalkozásain az EU történetéről és hasznos tudnivalókról beszélgetnek a diákokkal, és megválaszolják az őket foglalkoztató uniós kérdéseket.

Uniós ismeretek vidéken – diákoknak is

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének kiemelt célja, hogy az uniós ismeretek és lehetőségek híre a vidéken élőkhöz is elérjen. Ezt szolgálja többek között a már két éve futó, vidéki általános és középiskolákra fókuszáló EU-Tanoda program is. A program keretében uniós szakértők tartanak 7-8. osztályos és középiskolás fiataloknak rendhagyó EU-s ismeretterjesztő órákat. A Képviselet munkatársai már évek óta tartanak hasonló órákat, eddig főként budapesti és megyeszékhelyeken lévő iskolákat sikerült elérni. A mostani programsorozat a korábbi sikeres koncepcióra épül.

Fontos és hasznos tudás az igényekre szabva

Az órákon résztvevők az elméleti ismereteken felül interaktív foglalkozások keretében szerezhetnek a mindennapokban is jól használható tudást az Európai Unióról és az általa kínált lehetőségekről. Szó esik az EU történetéről, intézményrendszeréről, tagállamokról, az EU vívmányairól – és hangsúlyosan a diákok számára érdekes lehetőségekről, például ösztöndíjakról, csereprogramokról vagy továbbtanulási lehetőségekről. A 45-90 perces előadások tartalmát minden esetben a fogadó iskola igényeinek megfelelően alakítják ki.

Folyamatosan fogadják a jelentkezéseket

A programsorozat most zárta a második évét, és a visszajelzések alapján továbbra is nagyon népszerű a vidéki iskolák – tanárok és diákok – körében. Eddig összesen 121 tanórát tartottak az uniós szakértők, összesen közel 3000 diáknak Rábapatonától Prügyig, Nyírmadától Etyekig. 22 tanóra már az online oktatás jegyében digitálisan zajlott, személyes jelenlét nélkül. A tanórai részvétel az iskolák részéről anyagi hozzájárulást nem igényel, az órákhoz mindössze kivetítő, laptop és internet szükséges. Az online órák Google Meeten keresztül történnek, amelyhez az előbb felsoroltakon kívül csak egy gmailes címre van szükség, ahová el tudják küldeni a meghívót az óraadók.  A tanórák egészen 2021 végéig folytatódnak, a szervezők folyamatosan várják általános és középiskolák jelentkezéseit.

Jelentkezni ezen az oldalon keresztül lehet, az űrlap kitöltésével.


Képek forrása: EU-Tanoda program
-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi 
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr3016474106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása