jatek_cover.jpgDecember elsején hivatalba lépett az Ursula von der Leyen vezette, új Európai Bizottság. Sok szempontból egyedülálló ez a mostani Bizottság, amely igazán ambiciózus célokat tűzött ki maga és Európa elé a következő öt évre. De melyek ezek?


Hatásos válaszok a kihívásokra

Európának napjainkban számos kihívásra kell hatásos válaszokat adnia: ilyen az éghajlatváltozás, a technológiai forradalom által beindított digitális átalakulás, a demográfiai változások, vagy épp a geopolitikai átrendeződés. Ezek mind közvetlenül befolyásolják az uniós polgárok mindennapjait, és döntően alakítják a közösség jövőjét. Mindezek formálják az új Bizottság politikai programját is, az új Bizottság éppen ezért kiemelten koncentrál ezekre a területekre. Az európai zöld megállapodás, a digitális kor igényeinek megfelelő Európa; és az emberközpontú gazdaság kulcsterületeket külön ügyvezető alelnökök felügyelik az új testületben.

Ilyen még nem volt

Ursula von der Leyen személyében először vezeti nő az EU 27 fős végrehajtó testületét, amelyben sosem volt még annyi női biztos, mint most. Ez is mutatja, hogy az új Bizottságban kiemelten fontos szerepet kap az egyenlőség minél teljesebb körű érvényesítése, új európai stratégia is készül a nemek közötti egyenlőségről.

Emellett az új Bizottság számos területen tervez a korábbiaknál aktívabb politikát. Elsősorban az emberek jólétét döntően befolyásoló kérdésekben terveznek konkrét lépéseket: Ursula von der Leyen többek között biztosítani szeretné, hogy az EU-ban minden munkavállaló tisztességes megélhetést biztosító minimálbért kapjon, de a rák elleni küzdelem erősítésére is most először készítenek uniós szintű tervet.

Az új növekedési stratégia: az európai zöld megállapodás

Az új Bizottság zászlóshajója egyértelműen az Európát a klímasemlesség felé vezető új növekedési stratégia, az európai zöld megállapodás, amely minden szakpolitikai területet átfog. Olyan komplex programról van szó, amely az európai gazdaságot a zöld fejlesztésekkel kívánja fellendíteni, amivel mindenki nyer: intézkedéseivel kíméli a környezetet, javítja az emberek egészségét és jólétét és még munkát is teremt. Középpontjában Európa klímasemlegessége áll. A Bizottság célja, hogy 2050-re a kontinens elsőként biztosítsa, hogy csak annyi üvegházhatású gázt bocsásson ki, amennyit az ilyen gázokat elnyelni képes rendszerek – például az erdők – meg tudnak kötni.

A javaslatot december 11-i bemutatása után már támogatásukról is biztosították a tagállamok. A célhoz konkrét kezdeményezések és ütemterv is kapcsolódik: az energiaipar „széntelenítése”, az épületek energiahatékonysági korszerűsítése, a tisztább, olcsóbb és egészségesebb közlekedési formák támogatása, a zöld gazdaság erősítése, illetve a beruházások növelése a kapcsolódó kutatásba és innovációba mind szerepelnek a javaslatban. Elsőként egy méltányos átállási mechanizmus kialakítására tesz majd javaslatot a Bizottság 2020 elején, és ugyanekkor ismerteti javaslatát a klímasemlegességi cél „törvénybe iktatására”. Szintén jövő év elején ismerteti cselekvési tervét a körforgásos gazdaság előmozdításáról és a fenntartható termékek részarányának növeléséről.

A célok ambiciózusak. Mi szorítunk, hogy az új Bizottság minél több tervét váltsa valóra, és öt év múlva valóban egy még erősebb, biztonságosabb és zöldebb Európában élhessünk.

A
z új Bizottság programjával, célkitűzéseivel és konkrét kezdeményezéseivel kapcsolatban részletes információt az alábbi oldalakon találtok:

Tudsz mindent? Teszteld a tudásod!

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének aktuális játékában összesen hét kérdést kell megválaszolnotok december 22-ig az Ursula von der Leyen vezette Bizottság új politikai irányairól és terveiről. Ha minden válasz helyes, nyerhettek egy iPadet vagy egyet a négy Kindle közül.

A kérdéseket – amelyek megválaszolásához sok segítséget adtunk mostani cikkünkben ;-) – keressétek a fb.com/EuropaiBizottsag oldalon! (A játék szabályzatát itt találjátok.)

Hajrá!

8 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr3115358734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2019.12.20. 13:26:15

A második pont pedig egy az EU által 2050-ig felépítendő csillagromboló flotta egy színben hozzájuk illő Halálcsillaggal. A két pontnak körülbelül ugyanakkora a realitása.

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · http://elmenypark.net 2019.12.20. 13:57:54

Felkészülés a túlnépesedés okozta kihívásokra és a migrációs hullámok megállítására. Európai határvédelem és haderő.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.12.20. 18:12:35

A Leyen bizottság minden bizonnyal az EU történetének leggyengébb bizottsága lesz. Egy megbukott miniszter bukásra itélt bizottsága.

Belzebubo 2019.12.20. 18:21:02

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: attól függ, hogy a németek és a franciák mellé állnak-e. Ha biztositják a tervek finanszirozását, lehet belôle valami...

midnight coder 2019.12.20. 18:41:24

@Belzebubo: Onnantól kezdve már csak a fizika törvényei, illetve a jelenlegi technológiai fejlettségünk állnak a dolog útjába.

Fülig José 2019.12.20. 19:26:53

@David Bowman: így van! akkor higítatlan marad a sok hozzád hasonló féldebil rabszolga a Kárpát medencében. ...nektek a szili tart továbbképzést, droidok?

midnight coder 2019.12.21. 07:15:14

@Fülig José: Afrika népessége 2050-ig duplázódni fog, legalábbis a demográfusok szerint. Ha ennek a többletnek csak a fele idejön Európába, akkor az is több mint a jelenlegi lakosság. Márpedig meg fogja próbálni, mert Afrika 2050-ben sem lesz jobb hely mint most. És nem azért, mert sok ott az elefánt, hanem amiatt az 1.4 milliárd ottani lakos miatt, aki ha idejön akkor szépen hozni fogja magával a saját értékrendjét, civilizációját már ha azt annak nevezhetjük, vallását. Sok szerencsét az integrációjukhoz, egy e nélkül is eléggé meredeken ereszkedő pályán lévő Európában.

Alapvetően nem azzal van a baj, ha idejön valaki, hanem azzal, ha nem a 120-as IQ-jú kínai jön ide, hanem a 80-as IQ-jú néger. Mert ez utóbbi a világ jelen állása szerint a legjobb esetben is munkanélküli lesz. Kevésbé jó esetben fegyveres aki a helyi őslakosok agyonveréséből tartja el magát, mint ahogy azt sok helyen odahaza is teszi.