tree-200795_960_720.jpgTudtátok, hogy az Európai Unióban mára egyetlen olyan ország maradt, ahol a világ legnépszerűbb közösségi oldala, a Facebook nem nyomta le a helyi közösségi hálót? Ez az ország Lettország, az oldal pedig a Draugiem („barátok”). Míg pár éve még a legtöbb európai országnak megvolt a maga egyeduralkodó közösségi oldala – ami nekünk a WiW (vagy később iWiW) volt, az például a lengyeleknek a Nasa Klasza, a németeknek a StudiVZ, a hollandoknak a Hyves.nl –, mára ezek vagy teljesen eltűntek, vagy jelentéktelenné váltak a Zuckerberg-galaxis folyamatos tágulásának következtében.


Két ábra a legnépszerűbb közösségi oldalakról, 2009-ből és 2014 decemberéből (forrás: Vincenzo Cosenza blogja az Alexa & Google Trends for Websites forgalmi adatai alapján):

2009.png


2014.png

 

A lett közösségi oldalt még a nagy Facebook-robbanás előtt, 2004-ben alapította két lett srác, a folyamatosan ötletelő, igazi vállalkozó típus Lauris Liberts és a helyi telekommunikációs mammutot otthagyó Agris Tamanis. A közösségi háló hamar népszerű lett, a cég adatai alapján 2012-ben a kétmillió lakosságú Lettországból 1,2 millió felhasználójuk volt, szemben a Facebook akkori 370 ezer helyi felhasználójával. Ekkor havi egymilliárd körüli látogatottságukkal a lett internetforgalom 44%-át ők generálták, 2012-ben több mint egymillió, 2013-ban 1,8 millió dollár feletti profitot realizálva. Bár a két oldal felhasználóinak aránya mára valószínűleg jelentősen módosult, és a két site közel egyforma súlyú lehet (a 2014 nyári felméréskor a Facebook ideiglenesen meg is előzte a helyi konkurensét), a lett közösségi oldal töretlenül népszerű.

A nyelvi korlátok leomlása után, miután a Facebook elkezdett minden nyelven beszélni, kellett valami plusz, hogy egy nemzeti közösségi oldal fennmaradjon a folyton újat nyújtó és mindent átszövő amerikai óriással szemben. A Draugiemnél ez valószínűleg a tudatos márkaépítés és helyi jó ötletek felkarolása volt. A Draugiem többek között izgalmas projektekkel, a modern tech cégekhez hasonló trendi irodával, munkakultúrával, vonzó munkakörülményekkel érte el, hogy ma Lettországban az egyik legvágyottabb és legmenőbb munkahelynek számít. Trendi és XXI. századi cég, amely egyfajta startup inkubátorként felkarolja és támogatja az innovatív, bátor ötleteket. A Draugiem mára egy 13 startupot magába foglaló cégcsoport – mindegyiknél egy-egy izgalmas vagy hasznos ötlet jelentette a belépőt a családba („Ideas first, companies later”). A startupok között van számítógépes munkát végzők produktivitását támogató (DeskTime), az inspiráló idézetekkel operáló (Behappy.me), okos otthoni megoldásokat gyártó (ISTABAI), autoflotta-menedzselő (Mapon) és ledes lufikat elterjeszteni kívánó cég is (99ledballons).

Mostanában gyakran hallani, hogy a Facebook már nem növekedhet tovább, és a jövőben egyre inkább elveszti majd jelentőségét – egyesek szerint a Facebook sokat tanulhatna a Draugiemtől. Ti mit gondoltok?

3 Vissza
Címkék: facebook draugiem

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr287274137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

StanLee · https://newsroll.net 2015.03.16. 19:28:00

Rövidtávon nem látom, hogy bármi is át tudná venni a Facebook előnyét. Az orszok és a kínaik megvannak Facebook nélkül, míg Afrikában szépen a FB alakítja ki a pozícióit. Hosszútávon sem lesz nagy változás, de elképzelhetőnek tartom hogy 5-10 éves időtávon belül a fiatalabb generációk valami másra váltanak, mert túl sokan lesznek az FB-n az idősebbek közül, és ugye az már égő. Ez a tendencia az USA-ban már elkezdődött, de nem túl erős, majd akkor fog jobban érződni, ha a mostani generáció, felnő és önálló keresettel fog rendelkezni, és ugye reklám célcsoport nélkül nem lesz olyan vonzó az FB a hirdetőknek. Amúgy ez is olyan lesz, mint hogy mindenki Google-t használ, de van mondjuk duckduckgo, ami van ugyanolyan jó, mint a Google, csak ugye kevesen ismerik és használják. Teljes uralmat nem fog tudni elérni, de a mindennapjainkat a későbbiekben is meg fogja határozni.

Void Bunkoid 2015.03.17. 07:26:49

@StanLee: A fiatalok mindenkori "továbbköltözése" bármilyen közösségi hálóról az idősebbek amúgy egy végtelenül egyszerű ok miatt van: pont úgy mint mi is fiatal korunkban, magasról szarnak ők bármilyen idegen "öregemberre", és nem az idősebb generációt tartják égőnek. A fő ok az ISMERŐS idősebbek - szüleik, idősebb rokonok, tanáraik, satöbbik.

Nem ők az égők, a fiatalok egyszerűen szégyellik magukat és ők nem akarnak égni a szüleik/tanáraik előtt a korukhoz képest sokszor infantilis-komolytalan viselkedésükkel/kommentjeikkel - amikkel amúgy tisztában vannak, de mégis valamiért tizenévesen menő retardáltnak látszani. Nincs ezzel semmi baj, mi is ilyenek voltunk internet nélkül is. Semmi gond nem volt, ha kannásbort vedeltem egy csomó öreg rocker előtt egy punkkoncerten, de ha a szüleim ott lettek volna, biztos nem tettem volna meg, mert amúgy tudtam, hogy egy igénytelen alja valami, amit csinálok, és nem lennének rám büszkék érte :P

odamondó 2015.03.17. 09:44:28

@StanLee: nem túl erős jelenség? Pedig az. 20 körüli korosztály már inkább elvándorol. Snapchat, instagram és társaikon vannak már,de ez természetesen normális. Engem is kivert volna a víz ha anyámék ugyanazon az IRC csatornán vannak mint én.
süti beállítások módosítása