sziget2013_illustration.jpgNem kell már sokat aludni, és újra indul Európa egyik legnagyobb bulija! Idén augusztus 11-18. között vár mindenkit a Hajógyári-sziget, lehet kezdeni tanulmányozni a fellépők listáját, és mindenképpen érdemes előre átböngészni az idei térképet, amely minden évben bőven tartogat újdonságokat.


Ahogy sokszor írtuk már, a Sziget nemcsak a koncertek és bulik ideiglenes fővárosa. Az esti programok mellett a délutáni előadások, beszélgetések, kreatív foglalkozások vagy játékok miatt is jó szigetelni. Mivel a belépő nem túl olcsó, érdemes a napi- vagy hetijegyet jobban kihasználni, és felkeresni egy-két alternatív helyszínt a Szigeten, mint amilyen például a civil sziget vagy az "Európa-sátor", pontosabban a European Meeting Point.

A civil sziget mára fogalom lett, ahol rengeteg nonprofit szervezet tevékenységével ismerkedhettek meg, és idén is ennek szomszédságában kap helyet a European Meeting Point. Itt sok-sok európai vagy nemzetközi ügyekkel foglalkozó szervezet mellett minket is megtalálhattok (az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája, a Miniszterelnökség, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Europe Direct Irodák és az EURES munkatársaival együtt).

A European Meeting Point programkínálata hasonló a korábbi évekhez: EU-val kapcsolatos hasznos vagy szórakoztató programokkal várunk benneteket, kisebb-nagyobb nyereményekért tesztelhetitek is tudásotokat. Az EU-s helyszín programjából idén sem hiányoznak az ügyességi és műveltségi játékok, EU-kvíz, nyeremények, beszélgetések az EU aktualitásairól, külföldi munkavállalásról, tanulásról – külön aktualitás idén, hogy Magyarország tíz éve csatlakozott az Európai Unióhoz, így szó lesz arról is, hogy kinek mit jelent az uniós tagság. Egy kis ízelítő, hogy mi mindenről tájékozódhatsz kollégáinknál: Milyen tanulási és ösztöndíjlehetőségeket nyújt az Unió? Milyen teendőid vannak, ha egy másik tagállamban keresel vagy vállalsz munkát? Milyen jogok illetnek meg uniós polgárként?

Ezeken kívül társszervezeteink szervezésében lesz idén is óriás-társasjáték és EU-tabu, valamint AEGEE-twister, Európa-üzenőfal, Instagram-verseny, interaktív szavazás az EP napirendjén lévő témákról, számos beszélgetés és előadás olyan témákról mint az Európa Tanács No Hate Speech mozgalma, vagy az emberek ökológiai lábnyoma… Újdonság idén, hogy csatlakozott hozzánk a Soul for Europe csapata, akik azért dolgoznak, hogy visszahozzák a „lelket” Európába; segítségükkel mini-magazinokban mondhatjátok el, hogy mit jelent nektek „európainak” lenni, vagy azt, mit szeretnétek, milyen legyen Európa.

A bulik előtt feltétlenül nézzetek be hozzánk – a sárga szektor szélén, sárga 32-es számmal keressétek a European Meeting Pointot, a fesztiválon szerdától minden nap 12 és 20 óra között várunk benneteket! :-)

(Az illusztráció forrása: flickr.com/photos/europapont)

0 Vissza
Címkék: Sziget

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr786562977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása