Sokan tudjátok, de talán nem elegen: az Európa Pontban programjaink mellett folyamatosan működő tanácsadó szolgáltatással is várunk benneteket. Uniós kérdéseitekkel kapcsolatban – legyen szó utazásról, uniós munkavállalásról, ösztöndíj lehetőségekről; vagy épp új szolgáltatásunknak, az EUCIP-nek…

0 Vissza

Az európai sporthét még véget sem ért, és máris kezdődik a mozgást népszerűsítő következő, hagyományos rendezvénysorozat: idén szeptember 16. és 22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelyre természetesen Magyarországon is számos rendezvénnyel és programmal készülnek a szervezők. 2016…

0 Vissza

Szombaton, szeptember 10-én veszi kezdetét az európai sporthét, amelynek célja fizikai aktivitásra, sportolásra bírni a lakosságot – mindenkit, életkortól és edzettségi állapottól függetlenül. A Bizottság kezdeményezésében 31 európai ország vesz részt, köztük Magyarország is.

1 Vissza

Idén augusztus 8-ra esett az a nap, amikorra az emberiség a Föld éves erőforrásait felhasználta (ez az ún. „túlfogyasztás napja”). Innentől kezdve az év hátralevő időszakában gyakorlatilag a „jövő hitelét” költjük. Ennek enyhítésére, és a folyamat megfordításához szemléletváltásra,…

0 Vissza

Tegnap a hivatalos záróünnepséggel véget ért a riói olimpia. A 207 ország részvételével zajló játékokon összesen 2102 érmet osztottak ki. Két hét alatt számos élménnyel lettünk gazdagabbak, hatalmas küzdelmeket és emberfeletti teljesítményeket követhettünk a képernyőkön keresztül. Magyarország végül…

2 Vissza

Idén is Sziget, és idén is EU Meeting Point – ahol az Európa Pont nyári szünideje alatt is találkozhattok velünk, számos uniós és nemzetközi kérdésekkel foglalkozó szervezet társaságában. A bulik előtti időszakra továbbra is ajánljuk magunkat – ha érdekelnek az uniós témák, aktuális kérdések; vagy…

0 Vissza

Van, hogy valamely európai nemzet művészeti alkotásainak megismerése, azok anyanyelven történő terjesztése egy igazán szuper, soknyelvű és izgalmas játékká áll össze. Mindehhez kell egy online elérhető, nemzetközi művészeti platform (Europeana), a világ legnagyobb és legnépszerűbb szabadon…

0 Vissza

Itthon tankoljak, vagy majd a határ után? – külföldi nyaraláskor gyakran merül fel ez a kérdés. Egy európai autós vakáció alkalmával akár több ezer forintot is lehet spórolni azzal, ha kicsit előbb, vagy éppen később tankolunk az olcsóbb üzemanyagokat kínáló országban; érdemes ezért előre…

4 Vissza
süti beállítások módosítása
Mobil