03_atom_istock-909474696.jpg„Stratégiai hiba volt Európa részéről, hogy a nukleáris energia arányának csökkenésével hátat fordított egy megbízható, megfizethető és alacsony kibocsátású energiaforrásnak” – mondta a napokban Ursula von der Leyen a párizsi nukleárisenergia-csúcson. Milyen stratégia készül a kijelentés mögött, és hogy áll a nukleáris energia területén az Európai Unió? Infografika.

 

0 Vissza

03_jakupcsek_55128301572_a6e5466fb4_k.jpgDolgozunk, családot tartunk össze, figyelünk másokra, miközben egyre kevesebb tér jut arra, hogy önmagunkkal is őszintén foglalkozzunk – minden nő keresi az egyensúlyt a „beérkezés”, a karrierépítés és a magánélet ezerfelé szakadó elvárásai között. Nőnap alkalmából Gyárfás Dorka Jakupcsek Gabriellával beszélgetett az Európa Pontban.

 

0 Vissza

03_szabadk_istock-2217282596.jpg

Az utóbbi hetekben két nagy jelentőségű uniós kereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban is történtek fontos fejlemények. Hogy állnak a dél-amerikai országokkal, illetve az Indiával kötendő, összesen több mint 2,2 milliárd embert érintő megállapodások? Infografika.

 

0 Vissza

03_no_istock-1944913050.jpg2024-ben az Európai Unióban az összes vezetői pozíció több mint 35 százalékát nők töltötték be – ez az arány tíz évvel korábban 31,8 százalék volt. Hogy állnak az egyes országok, mi a helyzet itthon? Nőnapi infografikás posztunkból kiderül.

0 Vissza

02_lux_kepernyokep_2026-03-03_111637.jpgÍr munkásdráma, egy siket nő gyerekvállalásának története, Dzsafar Panahi mozija, amelyet az iráni rezsim börtönnel, a cannes-i filmfesztivál pedig Arany Pálmával jutalmazott, francia önéletrajzi házastársi dráma és A világ legrosszabb embere rendezőjének új filmje – ezek az idei LUX közönségdíj jelöltjei. Szavazatoddal te is támogathatod a kedvenced, és ha szerencséd vagy, a brüsszeli díjátadóra is elutazhatsz. A posztban találod az előzeteseket és a tudnivalókat.

 

0 Vissza

02_verseny_55075799521_878369ce77_k.jpgAz EU és Magyarország versenyképességéről és az egyre kiszámíthatatlanabb nemzetközi környezetről vitázott Gyenes Zoltán, Győrffy Dóra, Jaksity György és Pásztor Szabolcs az Európa Pontban. A beszélgetés posztunkban teljes egészében végignézhető és végighallgatható.

 

0 Vissza

filmklub-mienk-lesz-a-holnap-cover-ep-d.jpgMárciusban három beszélgetéssel-előadással is készülünk: Jakupcsek Gabriella a nőnaphoz kapcsolódóan megfelelési kényszerről és önazonosságról, Trokán Nóra Európához fűződő viszonyáról, Steigervald Krisztián pedig négy együtt élő-dolgozó generáció együttélési nehézségeiről beszél. Filmklubunkban a klasszikus olasz filmek hangulatát idéző, 2024-es érzelmes-humoros Miénk lesz a holnap című filmet vetítjük. Részletek és regisztrációs linkek a posztban.

 

0 Vissza

02_rak_istock-2214771646.jpgAz uniós rákellenes terv keretében a tagállamok adatai alapján rendszeres országprofilokat készítenek a rákbetegségekkel összefüggő legfontosabb adatokról. A profilok jelentős egyenlőtlenségekre mutatnak rá az uniós országok között és azokon belül is. A magyar országprofil nem tartalmaz túl jó híreket.

 

0 Vissza
süti beállítások módosítása