airport-6911566_1280.jpgJöhet az európai uniós digitális úti okmány, útlevelünk vagy személyink digitális változata. Nem lesz kötelező, de az utazást megkönnyíti és meggyorsítja, a határokat pedig biztonságosabbá teszi. A posztban infografikán is bemutatjuk, pontosan mit jelent ez és mikorra várható a bevezetése.

 

0 Vissza

tallinn_pexels-vishpix-23227692.jpg

Nemrég áttekintettük, hogyan alakultak a lakásárak az EU-ban 2010 óta, most nézzük meg, mennyire drágult – vagy épp lett olcsóbb – a lakásbérlés. A két lista hasonlít, de vannak érdekes különbségek – például abban is, hol szerepel Magyarország. Klikk a részletekért és az infografikáért!

 

0 Vissza

health-development.jpg

A Naszlady Attila Egészségfejlesztési Program lett a nagy hatású és innovatív projekteket elismerő REGIOSTARS-díj egyik kategóriagyőztese. A több mint nyolcmilliárd forint költségű program 85 százalékát finanszírozta az Európai Unió.

 

0 Vissza

erasmus.jpg

Az Erasmus+ projektről már sokan hallhattunk, hiszen évről évre egyre több diák és pályakezdő fiatal indul új nemzetközi kalandra a program kereteiben. Valószínűleg mindegyikünknek van egy-egy ismerőse, aki így fedezett fel új kultúrát, ízvilágot vagy éppen szerelmet. Lássuk, hogyan kapcsolódnak ide a ma kezdődő Erasmus Napok, mi a rendezvénysorozat múltja, és mi hogyan lehetünk részesei a jövőjének.

 

0 Vissza

firenze_italy-4256018_1280.jpgA sétálva legkényelmesebben bejárható harminc város jelentős része az EU-ban van. Most térképre is tettük ezeket. Vajon hányadik lett Budapest?

 

0 Vissza

54023077334_575e25c982_k.jpgKét korábbi európai uniós biztos, Navracsics Tibor és Balázs Péter elemezte, mit várhatunk az Európai Uniótól és intézményeitől a következő, 2029-ig terjedő, kihívásokkal teli időszakban. Versenyképesség, biztonságpolitika, bővítés, lakhatás és sok egyéb téma előkerült, a beszélgetés a posztunkban visszanézhető és meghallgatható.

 

0 Vissza

kaponata_istock-521429594.jpg

A paprika és paradicsom alapú, főtt vagy sült zöldségragu – mondjuk ki, a lecsó – rengeteg nemzeti konyha kedvelt fogása. Korábban mi is írtunk a francia változatról, most nézzük meg, hogyan készítik a máltaiak.

 

0 Vissza

tallinn-3345274_1280.jpg

A bőrünkön érezzük, hogy egyre nehezebb lakást vásárolni, és mindezt a statisztika is alátámasztja: az EU-ban egyetlen ország van, ahol nagyobb mértékben nőttek a lakásárak, mint Magyarországon. Hogy melyik ez az ország – illetve melyik az a kettő, ahol 2010 óta még csökkent is a lakóingatlanok átlagára –, az a blogposztból kiderül.

 

0 Vissza
süti beállítások módosítása