elelem4.jpgRendhagyó részvételi színház, amelyben a méhek szemszögéből tapasztalhatjuk meg a világot, és beszélgetés az élelmiszerpazarlás ellen született innovatív megoldásokról – ezzel várunk mindenkit áprilisban az Európa Pontban. Klikk a részletekért!

0422_mehek_uj_sarga.PNGÁprilis 22-én rendhagyó színházi előadáson – a nagy érdeklődésre tekintettel egyből két időpontban – ismerhetjük meg a méhek rejtélyes világát. Hallottad valaha a zümmögésüket igazán közelről? Kerestél már a szabadban hihetetlenül vonzó illatokat? Próbáltál akár egyszer is egy rovar szemével látni? Mikor érintetted meg utoljára a fákat, a növényeket, vagy kóstoltál virágport és lépes mézet? Néha fontos megállni egy pillanatra, kiszakadni a mindennapok forgatagából, és megtapasztalni mindazt, ami körülvesz minket, mégis sokszor láthatatlan. Erre vállalkozik a Méhek bálja című előadás: interaktív és játékos módon mutatja be a méhek életét, megismerteti mindennapi szokásaikat a résztvevőkkel, közelebb hozza világukat a miénkhez. Séta, tánc, bizalom, illatok, ízek, hangok – mesék, tudomány és természet találkozik a másfél órás részvételi színházi előadásban, amelynek végén meghitt lakomán kóstolhatjuk meg a szorgos állatok áldásos munkájának gyümölcseit.

A Pro Progressione, a Secret Hotel és Triage Live Art Collective koprodukciójából született előadást este kerekasztalbeszélgetés követi, mely során a művészeti, a kulturális menedzsment és a tudományos oldal szakértői beszélgetnek a művészet és a tudomány fúziójáról, a művészeti ismeretterjesztés lehetőségeiről és fontosságáról. Az esemény házigazdája: Gyárfás Dorka. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: a 15 órai előadásra itt, a 18 órásra pedig itt tudtok regisztrálni.

v3etelmento-17.png

Április 28-ai beszélgetésünkön az élelmiszerpazarlás visszaszorítására született innovatív megoldások közül ismerhettek meg néhányat.

A 2005 óta működő Magyar Élelmiszerbank Egyesület nem csak szemléletében volt úttörő ezen a területen, hanem hatékony nagyvállalati kapcsolatrendszere miatt is kiemelkedik a civil szervezetek közül. Célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között. Ezzel egyszerre segíti az élelmiszerpazarlás és a nélkülözés csökkenését, és az élelmiszerek megsemmisítése okozta környezetterhelés csökkentéséhez is hozzájárul.

A Perma Gang Projekt formabontóságával a szokványostól eltérő, kreatív megoldások jelentőségére hívja fel a figyelmet. Lőrinczi István egy ferencvárosi bérház körfolyosóján rendezte be önfenntartó gazdaságát, ahol paradicsomot termeszt és méheknek ad otthont, ráadásul másoknak is szívesen tanítja, hogyan tehetnek saját permakultúrával életminőségük javításáért és a környezet megóvásáért.

A megtermelt ételek egyharmadát nem eszi meg senki. A Munch olyan platform, amin keresztül vendéglátóhelyek és boltok kedvezményesen értékesítik az el nem adott, de jó minőségű ételeket. Az alkalmazás egyszerű megoldást kínál arra, hogy az étel-gazdálkodás fenntarthatóbb legyen környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból is. A legígéretesebb vállalkozások egyike – ez volt az első olyan projekt az RTL Klubon futó Cápák Között című üzleti showműsor történetében, amelybe az összes(!) üzleti angyal befektetett.

A program vendége lesz Nagygyörgy András, az Élelmiszerbank külső kapcsolatok igazgatója, a Perma Gang Projekt-alapító Lőrinczi István, és Wettstein Albert, a Munch társalapítója. Az esemény házigazdája McMenemy Márk.  Az eseményre az Európa Pontban kerül sor (1024 Budapest, Lövőház u. 35.), de a beszélgetést online is közvetítjük az Európa Pont Facebook-oldalán és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján, további információt az esemény Facebook-oldalán találtok.

Az Európa Pont minden rendezvénye ingyenes.

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon, Instagramon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és nézd meg programjainkat online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr1017811141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása