ol1.pngAz újkori nyári és téli olimpiai játékokat eddig többször is törölték. Erre minden alkalommal világháborúk miatt került sor, és nem egyszer Japán lett volna a rendező ország. Halasztás még csak egyszer történt: 2020-ban. Az idei tokiói olimpia kapcsán az Europeana képes gyűjteményt készített a meg nem rendezett olimpiák történetéről az olimpiákról fennmaradt tárgyak és feljegyzések segítségével – ez alapján most mi is bemutatjuk röviden az elmaradt játékokat.


A 1916-os olimpiai játékok: Berlin (DE)

Az olimpiát Berlinben rendezték volna meg a 1913-ban épült Deutsches Stadionban, de az első világháború miatt elmaradt. A játékokon téli sporthetet is rendeztek volna (végül 1924-ben ebből lett az első téli olimpia). Az első világháborút követő szankciók értelmében a háború vesztes nemzeteit (és azokat, amelyeket a háború kirobbantásával vádoltak) eltiltották a versenyzéstől és a játékok megrendezésétől. Így Magyarország, Németország, Ausztria, Bulgária és az Oszmán Birodalom nem vehetett részt a következő olimpiai játékokon, amelyre 1920-ban, a belgiumi Antwerpenben került sor.

Berlin számára 1936-ban ismét lehetőség nyílt a játékok megrendezésére, amit Adolf Hitler és a náci párt nagyszabású propagandaeszközként használt fel. Ezt az olimpiát a korábbi Deutsches Stadion helyén, egy újonnan épített olimpiai stadionban rendezték meg

ol2.jpg
Kép: Deutsches Stadion, Berlin-Grünewald, képeslap. Alkotó: Riebicke, G., Várostörténeti Múzeum, Lipcse; CC BY-NC-SA


1940-es olimpiai játékok: Tokió (JP), Helsinki (FI); Szapporo (JP), Saint Moritz (CH), Garmisch-Partenkirchen (DE)

Az 1940-es nyári olimpiai játékokat eredetileg Japánban, Tokióban rendezték volna, az első ázsiai olimpiaként, a második kínai-japán háború kitörésével (1937) azonban Japán lemondott a rendezésről. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ekkor a finnországi Helsinkinek ítélte oda a játékok rendezési jogát, amely az eredeti pályázaton második helyezett volt. 1939 szeptemberében viszont Németország megtámadta Lengyelországot és ezzel kitört a második világháború, így nem sokkal később sor is került a játékok lemondására.

Az 1940-es téli olimpiai játékoknak eredetileg szintén Japán, Szapporó adott volna otthont, de a második kínai-japán háború ezt is ellehetetlenítette, ezért Japán ennek megrendezésről is lemondott. A NOB ezt követően a svájci Saint Moritznak ajánlotta fel a lehetőséget, de nem tudtak megegyezni a lebonyolításról, így 1939 elején végül a németországi Garmisch-Partenkirchen kapta meg a rendezés jogát, ahol az 1936-os téli olimpiai játékokat is rendezték. Az 1940-es játékokra végül azonban az időközben kitörő második világháború miatt nem került sor.

Később Tokió – első ázsiai házigazdaként – 1964-ben nyári olimpiát, Szapporo pedig 1972-ben téli olimpiát rendezhetett.

1944-es olimpiai játékok: London (UK); Cortina d'Ampezzo (IT)

Az 1944. évi nyári olimpiai játékok rendezési jogát a háború ellenére odaítélték Londonnak – ebben az évben ünnepelte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapításának 50. évfordulóját. A második világháború miatt végül ez is elmaradt, négy évvel később viszont London lehetett az 1948-as olimpiai játékok házigazdája.

Az 1944-es téli olimpiára februárban az olaszországi Cortina d'Ampezzóban került volna sor, de 1941-ben törölték. Cortina d'Ampezzo végül az 1956-os téli olimpiai játékokkal vigasztalódott.

2020, 2021: Tokió (JP)

2020-ban az olimpiai játékok nem háború, hanem a koronavírus-világjárvány miatt maradtak el, pontosabban az eseményt 2021-re halasztották. A játékokra végül idén július 23. és augusztus 8. között kerül sor. Szorítunk a magyar és európai sportolóknak! :-)

A poszt alapjául szolgáló írás az Europeana XX. Század: a változások évszázada projekt része, amely a 20. századra és annak társadalmi, politikai és gazdasági változásaira összpontosít.

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Youtube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

2 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr7916635946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.07.24. 11:41:45

"Később Tokió – első ázsiai házigazdaként – 1964-ben nyári olimpiát, Szapporo pedig 1972-ben téli olimpiát rendezhetett."

Valamint 1998-ban Naganóban újra téli olimpiát.

Lehet, hogy érzéketlen vagyok, de a japánok annyit tiltakoztak a mostani olimpia megrendezése ellen, annyit cirkuszoltak, végül még a nézőket is kitiltották, hogy egyelőre úgy vagyok vele, hogy többé az életben ne rendezhessenek hasonló nagy eseményt, mert nem érdemlik meg.
süti beállítások módosítása