jarv_cov.PNGNagyon vártuk, hogy újra személyesen találkozhassunk programjainkon! Mindent megteszünk azért, hogy a legnagyobb biztonságban érezzétek magatokat rendezvényeinken, ehhez néhány óvintézkedést vezettünk be, amelyek betartására mindenkit megkérünk.

Csak védettségi igazolással

A járványügyi helyzet javulásának köszönhetően újra tartunk a helyszínen személyesen látogatható eseményeket az Európa Pontban. Mostantól – a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak számára – biztosítjuk a helyszíni részvételt is. A védettségi igazolvány kiváltható az EESZT mobilalkalmazással, amely igazolja az oltás tényét (a vírusfertőzésen való átesettséget nem igazolja).

Eseményeink továbbra is ingyenesek, a személyesen látogatható programjainkra korlátozott számban regisztrációs jegyek érhetőek el, ezt minden esetben az egyes programok leírásánál feltüntetjük Facebook oldalunkon. Akik nem tudnak személyesen részt venni, azok számára eseményeinket továbbra is közvetítjük online az Európa Pont Facebook oldalán, illetve az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Youtube csatornáján, ehhez természetesen nem szükséges külön regisztrálni.

jarvany_int_eupont_20210523_v2.png

Mit kérünk?

  • Kérjük, ne vegyél részt személyesen, ha találkoztál olyan személlyel az elmúlt 14 napban, aki maga igazoltan koronavírus-fertőzött vagy koronavírus-fertőzöttel találkozott.
  • Az Európa Pont teljes területén és a rendezvény egész ideje alatt viselj a szájat és orrot teljesen eltakaró maszkot.


Milyen intézkedésekre számíthatsz?


A beléptetéskor:

  • Minden rendezvényünk regisztrációköteles, a rendezvényre csak az előzetesen bejelentkezett résztvevőket engedjük be. Regisztrálni az adott rendezvény Eventbrite-linkjén tudsz, ezt minden személyesen is látogatható eseményünk leírásában feltüntetjük. A regisztráció során megadott adatokat az érvényben lévő adatvédelmi szabályok alapján kezeljük, és 21 nap elteltével megsemmisítjük.
  • Belépés előtt kérünk, hogy fertőtlenítsd le a kezed.


A rendezvény alatt:

  • A rendezvény alatt viselj a szájat és orrot eltakaró maszkot. Ez alól kizárólag az előadóink képeznek kivételt az előadás idejére, illetve az előadáshoz hozzászóló nézők a hozzászólásuk idejére. Az előadók egymástól 1,5 méteres, a közönségtől pedig minimum 2 méteres távolságot tartanak. Az előadás előtt és azt követően a maszk viselése számukra is kötelező.
  • A büfénk a járvány idején nem üzemel.
  • A rendezvény előtt a helyszínt minden alkalommal fertőtlenítjük.
  • A rendezvény alatt – amennyire az időjárási körülmények engedik – biztosítjuk a helyszín maximális szellőzését.
  • Rendezvényeinkre a maximális férőhelynél kevesebb nézőt engedünk be.
  • A rendezvényeken mindenki saját felelősségére vesz részt.


Természetesen folyamatosan figyelemmel követjük a járványügyi helyzetet és a kapcsolódó országos intézkedéseket, és a biztonsági előírásokat szükség esetén az aktuális helyzethez igazítjuk. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete fenntartja a jogot, hogy adott helyzetben akár a rendezvény lemondása mellett döntsön.


Reméljük, hogy a megszokott hangulatban és színvonalon folytatódnak programjaink, együttműködéseteket előre is köszönjük, várunk benneteket szeretettel!

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi 
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon, a Youtube csatornánkon és gyere el ingyenes programjainkra, vagy kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr816572594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása