pb.PNGPéterfy Bori a Nemzeti Színház elismert színésze, a Péterfy Bori & Love Band frontembere, immár nyolc hónapja boldog anyuka is. Tegnap este az Európa Pontban Gyárfás Dorka kérdezgette legújabb szerepéről, az anyaságról, Doma fiáról, jövőbeli terveiről, illetve karrier és anyaság összeegyeztethetőségéről.

Hogyan tervezted korábban a családalapítást? Karriered szempontjából hogy érzed, jókor jött az anyaság?

Nálam ez így alakult. Azt gondolom, hogy a karrier szempontjából jó pillanat erre nincs. Az ember folyamatosan kap felkéréseket, amelyekről csak utólag tudja eldönteni, hogy megérte-e esetleg miatta halogatni az anyaságot. Szerintem ez nem így dől el – nagyon fura lenne, ha az alapján választanánk meg a megfelelő időpontot, hogy az mikor „jó”. Azt gondolom, hogy az anyaság csodálatos dolog, és azért vagyunk nők, hogy anyák lehessünk. Ezt nem lehet kihagyni, bármilyenek is legyenek a körülmények.

A baba születése óta adódott már olyan szakmai lehetőség, amiről le kellett mondanod?

Igen, amióta Doma megszületett, három szerepajánlatot is visszamondtam… De ennek így kellett lennie, nem akarok ezen görcsölni, majd jön másik. Nem hiszem, hogy a gyereknek jót tesz, ha frusztrált anya neveli. Azóta egyébként kaptam új ajánlatot is, amit már elfogadtam – jövőre új szerepet kapok a Nemzetiben.

Milyen anyukának tartod magad? Milyen nevelési elveket követsz?

Szuper anyukának tartom magam! :-) Szülés előtt rengeteg könyvet elolvastam arról, hogyan kell az első időkben nevelni a gyereket, mostanában nagyon divatos ez a „kötődő nevelés”, amikor sosem hagyod sírni a babát, sokáig szoptatod, és állandóan vele vagy. Néha azért ezt kicsit túlzónak tartom – a barátnőim azon is kiakadtak, hogy járókája van Domának –, de alapvetően nagyon sok időt töltünk együtt. Azt gondolom, hogy ez akkora csoda, aminek minden pillanatát végig kell élned. Még ha az anyaság néha iszonyatosan fárasztó, és néha már egymás agyára megyünk is – én még soha nem voltam ennyire boldog. De az is igaz, hogy minden ember és minden helyzet más és más, mindenkinek magának kell megtalálnia, hogy mi a legjobb.

Hogyan oldod meg azt a sok feladatot, amit egy kisbaba szolgáltat? Hogy fér meg egymás mellett a család és a karrier?

Ahogy minden anyuka… Anyaként és feleségként rengeteg feladat hárul ránk: neveljük a gyereket, összetartjuk a családot, és megpróbáljuk boldoggá tenni azt a férfit, akit szeretünk, emellé jön még minden egyéb, munka, karrier… Ez állandó dilemma, egyszerre százfelé kellene szakadnunk, hogy minden tökéletes legyen. Hogy ezt hogyan lehet jól megoldani, én nem tudom. Én ezt hatalmas görgetendő feladatnak látom, amiben kicsiket lépek csak előre. Biztos receptet erre nem tudok. Azt tudom, hogy bármilyen fáradt vagyok, ha rám néz a gyerek, az olyan energiával tölt el, hogy Hulk leszek tőle… Reggelente meg Sívaként egyik kezemmel készítem a reggelit, a másikkal sminkelek, a harmadikkal pelenkát cserélek, és egy másikkal takarítok… de ez engem iszonyatos örömmel tölt el. Szerintem félelmetes, hogy mire képes az emberi természet, egy gyerek hihetetlen sok energiát ad.

A családod mennyire tud segíteni Domával, kapsz azért néha kimenőt?

Doma imádja a nagymamáit, anyukám és a férjem anyukája is sokat segít, amikor meglátja őket, engem már szinte észre sem vesz. A férjem is nagyon sokat van vele, illetve a babysitterrel is nagyon jól kijön Doma, úgyhogy ilyen szempontból szerencsém van. A segítségem tehát megvan, de inkább nekem rossz, ha nem vagyok vele, mert minden pillanat más és más – én mindet ki akarom élvezni!

És mi lesz a zenekaroddal?

Április közepén lesz az első koncertem a zenekarral a baba születése óta, utána folyamatosan lesznek koncertjeink, de egyelőre nem vállalunk túl sok fellépést. Épp holnap megyek stúdióba felénekelni egy új „slágergyanús” számot, és hamarosan lesz új lemez is. Egyébként a zenekarban a többség már apuka, és korábban volt olyan, hogy letorkoltam őket, hogy elég már sok cuki gyerekvideóból, mikor folyton azokat mutogatták egymásnak… Már várom, hogy mit kapok majd én most! :-)

Aki tegnap nem tudott eljönni a beszélgetésre, az a Nemzeti Színházban, április 18-án a Három Nővér előadásán Irinaként találkozhat legközelebb Borival, vagy április 13-án Szegeden, a  JATE-n, a Love Band visszatérő koncertjén – akkor már énekesnőként.

Fotó: Flickr.com / Europa Pont (CC BY 2.0)

1 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr544335161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.26. 12:16:46

Sok szép babás évet kívánok Borinak. Nekem két zsiványom is van otthon. Már ha a feleségemet nem számítom ide. :)
süti beállítások módosítása