Tésztája nagyon finom lisztből készül, két ütemben. Igen hosszan kelesztik, kézzel nyújtják nagyon vékonyra, kis jellegzetes peremmel. Hirtelen (maximum másfél perc alatt), nagyon magas hőmérsékletű fatüzelésű kemencében sütik meg, a tésztára az aprított paradicsom mellett fokhagyma, extra szűz olivaolaj, oregánó és bazsalikom, esetleg (bivaly)mozzarella kerülhet: ezek az igazi, hagyományos nápolyi pizza megkülönböztető jellemzői. Az egyszerű recept az 1700-as évek óta hódít Nápolyban, a pizza szülővárosában, mára pedig onnan elterjedve az egész világon. Hagyományos elkészítéséhez ragaszkodnak az olaszok, így nem csoda, hogy a receptet az EU eredetvédelmi oltalma (HKT) is védi (innen származnak a fent felsorolt előírások is). Sőt, lehet, hogy hamarosan az UNESCO is felveszi a szellemi világörökségek közé. E havi hagyományos receptünk a nápolyi pizza Olaszországból.

A nápolyi pizza megjelenése az 1715-1725 közötti időszakra tehető. Vincenzo Corrado, Emanuele di Francavilla herceg főszakácsa a Nápolyban leggyakrabban készített ételekről szóló írásában ír először a paradicsommal ízesített tésztakorongról, amellyel „Nápoly beírta nevét a konyhaművészet történetébe”. Az első pizzériák Nápolyban nyíltak, a pizza egészen az 1900-as évek közepéig kizárólag Nápolyban és pizzériáiban volt jellemző. Hírük egészen Nápoly királyáig, Bourbon Ferdinándig eljutott, aki szakítva az udvari etikettel, személyesen látogatott el az egyik leghíresebb pizzériába. Ettől kezdve vált a „pizzéria” divatos hellyé és kizárólag a „pizza” elkészítésének szentelt helyiséggé.


Nápoly legnépszerűbb és leghíresebb pizzája a marinara, amely 1734-ben született meg (ezen nincs mozzarella feltét), illetve a margherita, amely 1796 és 1810 között "formálódott". Ez utóbbit feltétjeinek olasz trikolorra emlékeztető színei miatt (paradicsom, mozzarella és bazsalikom) 1889-ben Nápolyban tett látogatása során az olasz királyné, Savoyai Margit számára is elkészítették, innen származik a neve. (Érdekesség, hogy Margit királynő egy másik olasz finomság névadója is: a fehér, azaz porcukros panforte sütemény szintén a királynő után kapta nevét, ahogy arról a Panforte elkészítéséről készült cikkünkben írtunk.) Idővel Olaszország valamennyi városában és még külföldön is megjelentek a pizzériák, azonban ezek – annak ellenére, hogy nem Nápolyban működtek – mindig is alkalmazták a „pizzeria napoletana” kifejezést vagy más utalást a Nápollyal való kapcsolatra.

A hagyományos pizza elkésztéséhez tartozik a kb. 485 °C-ra felmelegített kemence, amellyel nem minden háztartás rendelkezik. Ezért az alábbiakban az eredeti, kemencés recept mellett egy normál otthoni körülmények között is elkészíthető receptvariációt is bemutatunk.



A pizza receptje (a hagyományos különleges termék eredetvédelmi oltalmához kapcsolódó hivatalos leírása (EUR-Lex) alapján):

A tészta hozzávalói (2-3 pizzához):

- 500 g nullás liszt
- 10-15 g só
- 10 g sörélesztő
- 2,5 dl víz

Feltét:

- 15-20 g hámozott, aprított paradicsom
- 20-25 g (bivaly) mozzarella felszeletelve
- 2-4 g extra szűz olivaolaj
- 1 gerezd fokhagyma (az eredeti recept szerint csak a marinara pizzán, elhagyható)
- oregánó
- bazsalikomlevél
- só

A pizza margherita tésztájához vegyünk negyed liter vizet, oldjunk fel benne 10-15 g sót, adjunk hozzá 50 g lisztet, 10 g élesztőt és kezdjük el gyúrni. Mindeközben folyamatosan adagoljuk hozzá a maradék 450 g lisztet. A gyúrást addig folytatjuk, amíg a tészta sima tapintású, puha, rugalmas állagú nem lesz.

A tésztát ezután nedves konyharuhával lefedve, 2 órán át 25°C hőmérsékleten kelesztjük, majd négy egyforma (180-250 grammos) gombócra osztjuk, és újabb 4-6 órán át meleg helyen, külön kelesztjük. Ezt követően a tésztát lisztezett felületen, kézzel (nem nyújtófával!) addig nyújtjuk, amíg a közepén kb. 4 mm vastag nem lesz, a szélein 1-2 cm vastag peremmel.

A tészta közepére 15-20 g hámozott, aprított paradicsomot szórunk, majd középről induló spirálisan szétterítjük. A paradicsomra csipetnyi sót, oregánót, 20-25 g szeletekre vágott (bivaly)mozzarellát és friss bazsalikomlevelet szórunk. A pizzára középről kiindulva körbe extra szűz olívaolajat is csorgatunk. Fatüzelésű kemencében 485°C hőmérsékleten, 60-90 másodperc alatt készre sütjük. Hagyományos sütőben ajánlott sütőkövet használni a kőhöz mellékelt utasítás szerint. Mindezek hiányában a sütőt előmelegítjük a legmelegebb hőfokra, és a pizzát addig sütjük, amíg a tetején a sajt meg nem olvad, és színesedni nem kezd.

Buon appetito! :-)


További receptvariációk:
Autentikus kemencés receptvariáció
Kemencés receptvariáció (angol feliratos videóval Enzo Coccia nápolyi szakácstól)
Otthoni receptvariáció
Otthoni receptvariáció 2

Új sorozatot indítunk: ezentúl minden hónapban bemutatunk egy-egy jellegzetes vagy különleges nemzeti ételt valamelyik uniós országból, részletes receptjével együtt. A menüsort Szlovénia egyik hagyományos, Idrija városából származó finomságával, az idrijski žlikrofival kezdjük, amely egy burgonyával töltött tésztaétel – ideális fogás a hideg téli napokra.

Idrija Nyugat-Szlovéniában található kisváros, amely elsősorban higanybányászatáról ismert: a város adta a bányászat fénykorában a világ higanytermelésének nyolcadát. A higanybánya az 1980-as években bezárta kapuit, de korábbi járatainak egy része ma élménybányaként bejárható. A város a világ egyik legjelentősebb higanykitermelőjeként kerülhetett fel (a spanyol Algadén városával együtt) 2012-ben az UNESCO Világörökségi listájára. A város szintén ismert hagyományos technikával készített csipkéjéről, amelynek története egészen a 16. századig nyúlik vissza. A városban mára csipkeverő iskola is működik.

A kisváros emellett gasztronómiájáról is híres: a hagyományos recept alapján itt készített žlikrofi volt az első szlovén étel, amely az EU eredetvédelmi oltalma alá került 2010-ben, hagyományos különleges termékként (HKT). Szlovéniában már 2002 óta védelem alatt állt. 1936-ból származik az étel első írásos említése, amelyből kiderül, hogy a žlikrofi igazi ünnepi fogásnak számított a régióban, amely bizonyos írásos emlékek szerint Erdélyből került a régióba.

A töltött tésztát sokan az olasz tortellinihez hasonlítják, de az inkább hasonlít az osztrák Schlickkrapferlhez (levesben tálalt főtt húsos tésztabatyu). A tészta mai, hagyományos étel töltelékében főtt krumplit, hagymát, apróra vágott szalonnát vagy füstölt sonkát és fűszereket találunk. Az egyenként megformázott tésztadarabok jellegzetessége a formája, amely régi francia fejfedőket (Napóleon-kalapot) idéz. A tésztát általában valamilyen húsos szósszal tálalják, gyakran kerül báránnyal vagy nyúllal készített szósz rá. Egy átlagos étteremben is legalább fél tucat szósz közül választhatunk, jobb helyeken akár 10-12 féle is előfordulhat.

Az étel nemrégiben felkerült egy szlovén postai bélyegre is.

Íme a receptje:

Hozzávalók

A tésztához (kb. 150 darab, amely elég az egész családnak)

- 30 dkg finomliszt
- 1-2 tojás,
- étolaj,
- a tészta puha állagának biztosításához szükséges mennyiségű víz vagy tej.

A töltelékhez

- 50 dkg burgonya,
- 5 dkg apróra vágott szalonna vagy apróra vágott füstölt sonka,
- 5 dkg hagyma
- ízlés szerint só, bors, majoránna és metélőhagyma

Elkészítése

A lisztet, a tojást és a vizet vagy tejet puha tésztává keverjük, majd rugalmassá gyúrjuk. A tészta akkor készült el, amikor már nem tapad a kézhez vagy a deszkához. Ekkor a tésztát kis cipóformára alakítjuk, bekenjük étolajjal, befedjük, hogy ne száradjon ki, majd legalább fél órára pihenni hagyjuk.

A töltelék főtt burgonyából készül, amelyet nyomóval még melegen áttörünk. A hagymát az apróra vágott szalonna vagy füstölt sonka zsírján megsütjük, majd hozzáadjuk a még meleg burgonyához. A masszát megszórjuk sóval, borssal, majoránnával és metélőhagymával, majd sima töltelékké keverjük. A töltelékből ezután kézzel egyforma méretű, mogyorónyi méretű gombócokat készítünk.

Az elkészített tésztát a pihentetés után mintegy 2 mm vékonyra nyújtjuk, majd a töltelékgombócokat egymástól kb. egy-egy ujjnyi távolságra a kinyújtott tésztára helyezzük. A tésztát ráhajtjuk a töltelékgombócokra, közöttük az üres helyeken összenyomjuk úgy, hogy kis „füleket” képezve összeragadjon. Az egyes darabok tetejét kicsit bemélyesztjük, vigyázva, hogy a tészta ki ne szakadjon. Így nyerik az egyes darabok jellegzetes, kalapot idéző alakjukat.

A tésztadarabokat forrásban lévő sós vízbe szórjuk, majd elkeverjük, és az edényt lefedjük. Az étel akkor van készen, amint a tésztadarabok feljönnek a víz felszínére és a víz ismét forrni kezd. Elkészülte után azonnal tálalandó.

Dober tek! :)


További receptek, videók az étel készítéséről:

- Culinary Slovenia
- 220 stopinj posevno (Urška Fartelj blogja)
- Videó a Visit Idrija oldaláról

Kép forrása: Wikimedia Commons, Yerpo, CC 3.0

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!