„Menjek vagy maradjak?” – a kérdés sok mindenkiben felmerült az utóbbi időben Magyarországon, statisztikai adatok alapján úgy tűnik, egyre többen élnek az EU adta lehetőségekkel és próbálnak szerencsét hosszabb-rövidebb ideig valamelyik másik tagállamban (a Magyarországot elhagyók 80%-a Európán belül marad) vagy éppen távolabbi országokban.

Nagyon nehezen megbecsülhető, hogy pontosan hányan hagyták el az országot az utóbbi években: az egyes országok regisztrációs rendszerei sokszor nagyon eltérőek, sokan vannak „feketén” is külföldön, emellett nagyon sokan ingáznak is Magyarországról, akik szintén nem feltétlenül jelennek meg a hivatalos statisztikákban. A számháborús találgatások után a KSH nemrégiben ismertette legfrissebb felmérését, amely egy nagyobb, európai projekt (SEEMIG) keretében összegezte a Magyarországot hivatalosan (legálisan és tartósan) elhagyó magyarokat – sok minden kiolvasható a felmérésből. Eszerint jelenleg nagyjából 350 000-re tehető a hivatalosan külföldön élő magyarok száma, akik közül legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban és Ausztriában élnek, nagy többségük (84%) dolgozik. A Magyarországot 1989 és 2013 között elhagyó magyarok általában a fiatalabb korosztályt képviselik (63% 40 év alatti) és általában jól képzettek (32% rendelkezik felsőfokú diplomával, amely a teljes magyar lakosságban csak 18%.)

A felmérés legfontosabb megállapításai itt olvashatók. Ezeket kiegészítve néhány kapcsolódó – szintén a KSH Népességtudományi Kutatóintézetétől származó – anyaggal készítettünk mi is egy rövid összefoglaló infografikát a témáról, ezt itt láthatjátok (kattintásra megnő):

Ha érdekel a téma, akkor szeretettel várunk kétnapos (október 30-31.) fesztiválunkon, ahol ezt a témát járjuk majd körül vendégeinkkel – levetítjük a nemrégiben bemutatott Menjek/maradjak dokumentumfilm londoni epizódját az ott élő magyarok életéről, és beszélgetünk az alkotókkal. Másnap pedig Magyarországon élő, külföldi művészek (és zenekaraik) koncertjeit hallgathatjátok.

Az infografikához felhasznált anyagok:

• KSH Népességtudományi Kutatóintézet SEEMIG („Helyzetkép a magyarországi elvándorlásról”) projekt beszámoló
• KSH Népességtudományi Kutatóintézet: Immigration or emigration country?
• UK adatok a Department of Work and Pensions-től, a 2012-ben magyar állampolgárok által igényelt társadalombiztosítási szám (NINo) alapján
• EUROSTAT migrációs statisztikák

A világirodalom egyik legjobban feldolgozott szerzője, számos világsikerű mozi ihletője, William Shakespeare idén pont 450 éve született. Ehhez kapcsolódóan Réz András filmesztétával beszélgettünk az angol bárd műveinek időtállóságáról, írásainak erejéről és arról a számtalan világhírű filmről, amelyekről talán kevesen tudják, hogy shakespeare-i gondolatokat dolgoznak fel.
 

Shakespeare máig a filmesek egyik legjelentősebb ihletforrása – közel 450 egész estés film alapul írásain, és már három évvel a mozi feltalálása (1895, Lumière-testvérek) után filmvászonra kerültek hősei. Egy-egy híres művének feldolgozása kapcsán mindig felmerül a kérdés: mennyire jó a születő mű, mely adaptáció méltó a nagy mesterhez, amely hűen mutatja be az eredeti műveket? Lehet ez a Sir Laurence Olivier-féle feldolgozás? Vagy a kissé időtlenségbe helyezett, Kenneth Branagh-féle újragondolások a kilencvenes évekből? Vagy a BBC által (és egyébként sokak számára „igazi”, etalonnak tartott) feldolgozások? Ez a kérdés hamis Réz András szerint. Ha azt tekintenénk értékesnek, amely „hűen tükrözi” Shakespeare világát, akkor a drámák és a tragédiák minden egyes szerepét férfiak játszanák, olyan színházban adnák elő, amelyben a nézők állnak, hangosan bekiabálnak, esznek, alkalomadtán megdobálják a színészeket – mindeközben kutyák és gyerekek kóricálnának a lábak alatt; hiszen a legtöbb drámája a Globe színházban kelt életre. Nem mellesleg a mai angol fül szinte egy szót sem értene a korabeli nyelvezetből – az „eredeti” Shakespeare-hez butaság mérni a feldolgozásokat. Éppen ezért a Shakespeare-szövegeket folyamatosan gondozzák, egy-egy adaptációhoz gondosan újraértelmezik, és újra is írják, hogy érthetővé váljanak a XVII. századi mondatok a XXI. században is – és ez szerinte egyáltalán nem baj.
 

Réz András szerint Franco Zeffirelli volt az egyik első, aki igazán új színt tudott vinni a Shakespeare-feldolgozások sorába. Rómeót és Júliát az ő verziójában például nagyon fiatal (amúgy a dráma eredetijének nagyjából megfelelő korú) színészek játszották, megtörve azt a trendet, hogy a karaktereket tapasztalt (idős) színészek formálják meg. Az ő filmjében emellett a szereplők hús-vér emberekké váltak, Zeffirelli nem félt megmutatni filmjében az emberi test szépségét – amely szintén merőben új és merész elgondolás volt. A Baz Luhrmann-féle, Leonardo DiCaprio főszereplésével forgatott Rómeó és Júlia szintén újat mutatott: „korhű”, kosztümös változat helyett a történet átkerült a jelenkorba. A mű mégis kerek maradt, mélysége, mondanivalója pedig e teljesen más korban is nagyot szólt.

Shakespeare a világ minden táján megihlette a művészeket. A dán királyfi tragédiáját elmesélő Hamlet új életre kelt például a szovjet rendező, Grigori Kozintsev jóvoltából. Feldolgozták bollywoodi rendezők, például Kasmírba helyezve a cselekvés színhelyét, Kuroszava is újragondolta (A gonosz jól alszik), és talán nem sokan tudják, hogy a Disney Oroszlánkirálya is Hamlet-adaptáció. Réz szerint azért lehetnek ilyen népszerűek Shakespeare művei, mert történetei egyáltalán nem szimplák; egy-egy egyszerűnek tűnő sztoriba brutálisan sok mindent sűrített a mester, és ezek a sztorik nagyon sokat mondanak el az emberi viszonyokról.
 

Réz András szerint egyáltalán nem kell „védelmezni” Shakespeare-t, nem baj, ha egy alkotó újragondolja az eredeti drámákat. Mert nem a Globe-ban előadott mű az „igazi”, hanem maga az írás, amelyet mindenki úgy értelmez, ahogy szeretne. Ettől válik az írott szöveg élővé, amelynek nem szabad korlátozni a felhasználását, mert azáltal épp megöljük a művet. Ugyanígy nem jó, ha korlátozzuk olyan nagy, magyar művek újragondolását, mint a legnagyobb magyar drámának tartott Bánk bán Katonától, vagy Az ember tragédiája.
 

A több száz évvel ezelőtt megírt szövegek – csakúgy, mint Shakespeare-nél – sokszor gondozásra szorulnak, hogy a mai színházlátogatók számára is befogadhatók legyenek. Egyáltalán nem szentségtörés vagy bűn – aminek sokan titulálták –, ha valaki olyan bátran és újítva nyúl ezekhez a művekhez, mint ahogy Alföldi Róbert tette a Bánk bán junior című előadásban. Ebben az öt felvonást kettővé vonta össze a rendező, jelentősen meghúzták és átírták a szövegkönyvet is, amelyet junior (zömében 30 év alatti) fiatal színészekkel vitt színre, a cselekmények középpontjába egy medencét helyezve. Hasonlóképpen kiverte a biztosítékot annak idején Jeles András Az ember tragédiája- verziója, az Angyali üdvözlet; ebben 9-10 éves gyerekek játsszák el a legfontosabb szerepeket. Különleges és monumentális feldolgozást készített 23 év alatt Jankovics Marcell is Madách fő művéhez, de Jankovics már a hetvenes években döngette a tabukat, mikor a János vitéz feldolgozásában a magyar népi jelkép- és motívumrendszert teljesen új, modern szerepben alkalmazta, amely nagy felhördülést váltott ki annak idején. Réz szerint ez nagyszerű kezdeményezés volt részéről, mert többek között az ilyen újításoknak is köszönhető, hogy a magyar népzene „kiszabadult a Váci utcai folklorshopokból”, a múzeumi merevségéből, és – ötvözve akár jazz-zel, poppal vagy rockkal – ma már a fiatalokhoz is eljut, és „a magyar fül újra hallja”, azt a kincset, amely sokáig úgy tűnt, nem is érdekel senkit.

Illusztrációk: Réz András hivatalos Facebook oldala

Annus mirabilis: a Szolidaritás győz Lengyelországban, újratemetik Nagy Imrét, a berlini falat vésővel és csákánnyal ostromolják, Prágában, a Vencel téren pedig óriási tömegek tüntetnek – ezek a képek járták be a világsajtót a „csodák évében”. Kelet- és Közép-Európán végigsöpört a forradalom szele, megindult a demokratikus átalakulás hosszú folyamata, amely a mai egyesült Európához vezethetett. Tallinntól Ljubljanáig, Berlintól Szófiáig megteltek az utcák tüntetőkkel, akiknek minden országban megvoltak a maguk, szimbolikus, mozgósító dalai. Énekeltek a hazájukról, a hazugságról és elnyomásról és a vágyaikról. Ezekből a rendszerváltó dalokból mutatjuk be nektek a legismertebbeket – első válogatásunkban a visegrádi országokból.

Csehország

Modlitba pro Martu (Ima Mártáért)

Zene: Jindrich Brabec; szöveg: Petr Rada, Marta Kubišová

A dal eredetileg az 1968-as prágai tavasz himnusza volt, és a nemzeti ellenállás szimbólumaként később ez lett a cseh bársonyos forradalom egyik legjelentősebb dala is. Kubišová a hetvenes évek művészi ellenállásának egyik fontos alakja volt, a Charta 77 ellenzéki felhívás egyik aláírója, amiért 1989-ig nem léphetett fel Csehszlovákiában. Ma Prágában él, színésznőként és énekesként tevékenykedik.

 Havlícku, Havle (Kedves Havlícek, kedves Havel)

Zene, szöveg: Jaroslav Hutka

Az ikonikus dal a cseh rendszerváltás egyik főszereplőjét ünnepli. Himnusz Václav Havel íróhoz, az rendszerváltó ellenzék és a bársonyos forradalom vezéralakjához, későbbi köztársasági elnökhöz. Érdekes, hogy a címben szereplő „Havlíček” csehül azt is jelenti, hogy „kis Havel” / „Havelkám”, de egyben egy reformkori cseh író (Karel Havlíček Borovský) neve is. A dal kétértelműen utal Havel-re „hivatalosan” a XIX. században élt költőről, Havlíčekről szól (akit valóban élt Brixenben 1848 után, száműzetésben) – a dal szerzője ezért maradhatott szabadlábon. 1989 novemberében és decemberében a demonstrációk klasszikus rigmusa volt a „Havel na Hrad”, azaz „Havelt a várba” – utalva a cseh köztársasági elnökök megszokott rezidenciájára. 1989 december 29-én valóra válhatott a tüntetők követelése: Havelt Csehszlovákia negyven év utáni első nem kommunista köztársasági elnökévé választották.

 Szlovákia

Do batôžka (Tölts meg egy hátizsákot)

Zene: Jaroslav Filip; szöveg: Milan Lasica; előadók: Jaroslav Filip, Milan Lasica, Július Satinský

A dal a bársonyos forradalom himnusza volt a szlovákoknál, elsősorban a Milan Lasica-Július Satinsky komikus duónak köszönhetően. A páros nagyon népszerű volt a hatvanas években, de a prágai tavasz után (1968-tól) politikai hangvételű szövegeik miatt nem léphettek fel, egészen 1982-ig. „Humoros ellenzékiként” jelentős szerepet játszottak 1989 eseményeiben. A duó a nyolcvanas években kezdett együtt dolgozni Jara Filip zongorista-énekessel, aki a dal zenéjét is szerezte.

 
Sl’úbili sme si lásku (Megígértük, hogy szeretni fogjuk egymást)

Zene, szöveg, előadó: Ivan Hoffman

A dal azonnal sláger lett, miután először elhangzott egy 1989 novemberi tüntetésen, amely később, élőben vagy felvételről szinte minden megmozduláson felcsendült szerte az országban.

 Lengyelország

Mury (falak)

Zene: L. Llach Grande; lengyel szöveg: Jacek Kaczmarski

Jacek Kaczmarski 1978-ban írta – Lluís Llach katalán zeneszerző dala (L'Estaca) alapján – Falak (Mury) című dalát, amely az 1980-as években a lengyel antikommunista mozgalom szimbólumává, a Szolidaritás mozgalom „himnuszává” vált. Ezt énekelték a tüntetők és a fiatalok, refrénje pedig az underground Szolidaritás rádió szignálja lett. Ennek hatására Kaczmarskira mint a Szolidaritás bárdjára emlékeznek.

Ballada o Janku Wisniewski (Ballada Janek Wisniewskiről)

Zene: Jacek Kaczmarski; előadó: Krystyna Janda

A Janek Wisniewski balladája a gdanski és gdyniai hajógyárakban kitört sztájk utáni vérengzéseknek állít emléket, amelyben a hajógyári munkások és a pártállami erőszakszervezetek csaptak össze. A zavargások legendás alakjává vált Janek Wisniewki – pedig ilyen nevű áldozat nem is volt. A dalban szereplő Wisniewki valójában Zbigniew Godlewski, aki tizennyolc évesen odaveszett a harcokban. 1970 decemberének legismertebb képe, amelyen egy ajtón viszik Zbigniew Godlewski holttestét. A dal a Szolidaritás egyik ikonikus dala lett, amelynek ma legismertebb változatát az 1970-es évek eseményeit feldolgozó Andrzej Wajda-film, a Vasember (1981) egyik szereplője, Krystyna Janda adta elő.

(fordítás forrása: http://lengyelorszagma.blog.hu/2011/03/03/czarny_czwartek)

(Ez a változat a 2011-ben bemutatott, szintén az 1970-es eseményeket feldolgozó Fekete csütörtök című filmhez készült – magyar felirattal)

Magyarország

Ha én rózsa volnék (Bródy János)

A magyar rendszerváltás ikonikus dala, a „szabadság himnusza”, a Bródy János által Koncz Zsuzsának írt Ha én rózsa volnék című dal volt. A dal eredetileg a boltokból – rendszerkritikus hangvétele miatt – 1973-ban visszarendelt és bezúzott Jelbeszéd című albumon szerepelt. A dalban Bródy egy népdalt dolgozott fel, szövegében rejtettebb és egyértelmű szimbólumokkal, a szabadság szeretetéről.

„Ha én zászló volnék, sohasem lobognék,
Mindenféle szélnek haragosa lennék,
Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,
S nem lennék játéka mindenféle szélnek.”

Szavazz rám! (URH / Európa Kiadó)

Zene: Menyhárt Jenő, Gasner János, Müller Péter; szöveg: Müller Péter

Az Európa Kiadó a nyolcvanas évek undergoundjának kultikus együttese, amely 1981-ben alakult, lényegében az egykori, mindössze fél évet működött URH utódzenekaraként, Müller Péter Sziámi nélkül. Az eredetileg még az URH 1981-es fennállása alatt íródott számot később az Európa Kiadó játszotta, 1989-es albumuknak is ez a címadó dala. A zenekar a ’90-es évektől nem koncertezett, de 2004-ben, a magyar uniós csatlakozás estéjére újra összeálltak. Azóta hosszabb-rövidebb kihagyásokkal újra koncerteznek, nemrégiben új számmal jelentkeztek.

„Szavazz rám!
Beváltom minden reményed.
Nincs hangod?
Használd az enyémet!
Elindulok,
Ha harc, legyen harc!
Szavazz rám,
Régóta engem akarsz!

Pokoli népszerű vagyok!
Iszonyú szavahihető vagyok!
Gyönyörűen fogok énekelni,
Ha kapok még egy szavazatot!
Szavazz rám!”

A válogatás, és a leírások a Bundesstiftung zur Aufarbeitung der SED-Diktatur és az Európai Bizottság Kommunikációs Főigazgatósága által kiadott „Sound of Revolution” válogatás CD-jén és kiadványán alapszik.

(A szövegek magyarra átültetése a legtöbb esetben szabad, nem irodalmi igényű fordítás, amelynek célja, hogy a szövegek egy-egy jellemző része megismerhető legyen magyarul is – természetesen örömmel fogadjuk a szebb vagy pontosabb változatokat)

A fordítások ellenőrzéséért köszönet Ancsának, Évának és Gergőnek.

 
Borítókép: Fortepan / Erdei Katalin (CC BY-SA 3.0)

Megdöbbentő adat: 2012-ben Magyarország lakosságának mintegy 11%-a, közel 1,16 millióan kaptak uniós támogatásból finanszírozott élelmiszersegélyt. Egy másik: a legfrissebb adatok szerint az EU lakosságának jelenleg negyede (!), közel 125 millió ember él a szegénységi küszöb alatt, vagy van kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának. Plusz ez az arány az utóbbi években sajnos növekedett.

Három, egymástól nem független tény, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni az uniós politikák alakításánál sem. Az európai lakosság nagyon nagy része van kitéve a tartós elszegényedés veszélyének, és köztük rengeteg a (szegény családba született) gyerek. Sok családnak az alapvető élelmiszerek megvétele is gondot jelent. A jelenséget a gazdasági válság csak tetézte, és – bár az EU határozott céljaként határozza meg a közösségben a szegénység csökkentését, és azt számtalan programmal igyekszik támogatni – a szegénység visszaszorítása mélyreható intézkedéseket igényel, amelyek nem éreztetik hatásukat egyik napról a másikra. Éppen ezért valamilyen formában gondoskodni kell a legelesettebbekről; ezt szolgálja a kifutóban lévő EU-s élelmiszersegély-program, valamint utódja, a kibővített formában megvalósuló, hamarosan induló, A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD).


Az élelmiszersegély-program 1987-ben indult a közös agrárpolitika (KAP) keretein belül; első körben a KAP rendszerében keletkező agrárintervenciós készletek egy részének karitatív célokra történő felhasználásával. A program magyarországi 2006-os indulása óta összesen 90,3 millió kilogramm élelmiszert kapott a több mint egymillió rászoruló 23,9 milliárd forint értékben, amellyel az EU Élelmiszersegély program mára a legnagyobb magyarországi élelmiszersegély programmá fejlődött.

A csomagban lévő termékeknek több szempontnak kell megfelelniük: fontos a hűtés nélküli eltarthatóság, a minél hosszabb szavatossági idő, a széles körű felhasználhatóság, hogy alapélelmiszer legyen és nem utolsósorban a megfelelő élvezeti érték. Jellemzően alapvető, tartós élelmiszerek, mint a tészta, liszt, kristálycukor, konzerv, UHT tej vagy vitaminkészítmények kerülnek a csomagokba. Az élelmiszersegély kiosztásában szigorú kritériumrendszer alapján, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megbízásából négy segélyszervezet, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Katolikus Karitász, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segédkezik. Az élelmiszerek kiosztását szorosan együttműködve a települési önkormányzatokkal, illetve saját helyi tagszervezeteikkel végzik a szervezetek. Hogy pontosan ki részesülhet ezek élelmiszersegélyben, azt a tagállamok saját hatáskörben definiálják – vannak közöttük munkanélküliek, idősek, fogyatékosak, hajléktalanok, de nagycsaládok és egyedülálló szülők is.

A 2013-as program meghosszabbításaként 2014-ben is osztottak még segélycsomagokat: csak idén 5,17 millió kilogramm élelmiszert vehetett át 885 ezer rászoruló 1740 településen. A program az új költségvetési periódusban megújul, és kibővült formában (nagyobb, összesen 3,8 milliárd eurós hétéves kerettel) és nem csak élelmiszerek eljuttatásával folytatódik. A részint a korábbi program helyére lépő, A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD) alapvetően továbbra is a nem pénzügyi, hanem természetbeni vagy más jellegű segítséget biztosít a leginkább rászoruló társadalmi csoportok számára. Az élelmiszerek mellett ruhaneműket és személyes használatra szolgáló alapvető létfenntartási cikkeket (cipőt, szappant, sampont stb.) is kaphatnak majd a rászorulók. Az új program nemzeti beindulásához minden tagállamnak el kell fogadni az ehhez kapcsolódó operatív programot (Magyarországon ez a program a RSZTOP), amely alapján – egyébként a korábbiakhoz hasonló módon – folytatódhat a leginkább elesett rétegek támogatása. Magyarország a következő hét évben összesen 83,3 millió eurós (megközelítőleg 25 milliárd forint) kerettel rendelkezik majd.

Az unió élelmiszersegély-programjáról beszélgetünk október 17-én este 19 órától, a kiosztásban résztvevő szervezetek képviselőivel, a beszélgetés után a Muzsikás együttes koncertezik nálunk.

Illusztrációk: Magyar Élelmiszerbank Egyesület

„A szabadság mindig egy nemzedékre van a kihalástól. Nem adjuk át vérünkben a gyermekeinknek. Harcolni kell érte, meg kell védeni, majd továbbadni nekik, hogy ugyanezt tegyék.” (Ronald Reagan)

„Az NDK volt az egyetlen hely, ahol egy magyar Wessie-nek érezhette magát. Az egész rossz viccnek tűnt az egyenruhákkal, a rendszer által kitermelt olyan termékekkel, mint a Trabant, a Hitler-szalonna vagy a műméz. Hihetetlen élmény volt látni ezeket, és elképesztő eufórikus és letaglózó érzés volt mindenkinek, aki megtapasztalta közelről a fal leomlását" – emlékezett vissza az 1989-es eseményekre vendégünk, Ungváry Krisztián történész. A berlini fal leomlásának és Németország és Európa újraegyesítésének negyedévszázados évfordulójához kapcsolódóan vele, és Rajcsányi Gellérttel, a Mandiner főszerkesztő-helyettesével McMenemy Márk beszélgetett a 25 évvel ezelőtt történtekről október 10-én, az Európa Pontban.

Mi, európaiak méltán lehetünk büszkék kreativitásunkra. Találmányaink évszázadok óta meghatározzák mindennapjainkat Európán belül és azon kívül is. A mai, multipoláris gazdasági rendszerben az innovációban élen járó amerikai és távol-keleti országok mellett továbbra is számos újító ötlet jön Európából. Az európai géniusz ma is aktív, ezt ünnepeltük nemrégiben mi is, a Kutatók éjszakáján; de ezt mutatja például az is, hogy a nemrégiben kiosztott természettudományos Nobel-díjasok között idén is több európai kutatót ismertek el. Többek között az aradi születésű román-német Stefan W. Hellt a mikroszkópiát forradalmasító felfedezéséért, vagy a norvég May-Britt Mosert és Edvard I. Mosert, akik az „agy GPS-ének” vizsgálatáért kapták az elismerést.

Ehhez kapcsolódóan megpróbáltuk összegyűjteni az uniós országok egy-egy jelentős (talán legjelentősebbnek tekintett, leginkább közismert) felfedezését vagy találmányát. Mint kiderült, ezzel elég nagy fába vágtuk a fejszénket – nem volt egyszerű dolgunk például azért, mert természetesen egy 400 ezer főt számláló ország nem termelhet ki annyi innovációt, mint mondjuk egy 80 milliós.

Abból a szempontból sem volt egyszerű dolgunk sok esetben, hogy megállapítsuk, pontosan melyik országhoz (illetve melyik ország állampolgárához) köthető egy-egy találmány. Ez nehezíti Európa multikulturális jellege (sokszor valamilyen nemzeti kisebbséghez tartozó alkotó találmányáról beszélünk), illetve Európa változó határai is. Emellett számos olyan esettel találkoztunk, amelyben egy-egy találmányt magáénak vall több ország. Például a számítógépet tekinthetjük az angol Charles Babbage, a bolgár John Vincent Atanasoff találmányának, de abból a szempontból, hogy működési alapjait Neumann János alapozta meg, sokan magyarként is gondolnak rá. Ugyanígy a légzsákot, a tengeralattjárót, a fénymásolót is magának vallja több nemzet szülöttje, de a magyar érdekeltséggel rendelkező helikopternél is nehéz igazságot tenni (van rá francia, dán, és magyar – Asbóth Oszkár – jelentkező is.) Mi abból indultunk ki, hogy mely ország vallja magáénak egy-egy alkotó találmányát, amely minimálisan azt jelenti, hogy a találmány ma ismert formájának kialakulásában jelentős szerepe volt valamelyik európai nemzet fiának. A találmányok effajta „nemzeti kisajátítása” persze vitatható sok esetben, de sajnos nincs olyan egyértelmű rendszer, amely eldöntené a találmányok „nemzeti hovatartozását”. (Adódna persze a szabadalmi levédettség kérdése – de az ókori görögök, vagy Leonardo a rengeteg találmányával még nem igazán járult efféle hatóságokhoz).

Ennyi felvezetés után itt tehát a mi listánk, reméljük, sok érdekességet találtok rajta! A lista egyes elemei persze a fent ismertetett okok miatt vitathatók vagy kiegészíthetők: örömmel fogadjuk javaslataitokat esetleg más, jelentősebb találmányokra országonként. (Néhány innovációhoz kisebb magyarázatot is fűztünk, további információt az egyes találmányokról a táblázatban szerepeltetett hivatkozásokra kattintva olvashattok.)

A kép kattintásra megnő!

Továbbra is a kedvenc színünk az október – amely idén nálunk is nagyon sokszínű lesz. Vendégeinkkel visszaemlékszünk a német megosztottság idejére, eltöprengünk a fiatalok egyik legfontosabb kérdésén – „Menjek, vagy maradjak?” –, bemutatjuk a magyar lakosság 10 százalékát érintő uniós élelmiszersegély-programot, és az Egy csésze Európa sorozatban Észtországba látogatunk.

Németország és Európa 25 évvel ezelőtti újraegyesítésére és a berlini fal leomlására emlékezünk október 10-én. Egész estés programunkat az ARC-cal közösen szervezett Döntsd le a falakat-kiállításunk díjainak átadásával kezdjük, majd Ungváry Krisztián történész, a huszadik századi had- és politikatörténet szakértője beszélget Rajcsányi Gellért történésszel, a Mandiner főszerkesztő-helyettesével a 25 évvel ezelőtt történtekről. A beszélgetés után a 2007-ben legjobb idegen nyelvű Oscarral jutalmazott A mások élete (Das Leben der Anderen) című filmet vetítjük.

Egy héttel később, október 17-én egy olyan programról beszélgetünk vendégeinkkel, amely jelenleg sajnos elég sok embert érint Magyarországon. Talán kevesen tudják, hogy az EU a tagállamokban élő hátrányos helyzetű családokat is segíti élelmiszersegéllyel, amelyből csak 2012 folyamán a magyar lakosság 11 százaléka (!) részesült; összesen több mint 10 millió kilogramm élelmiszer került szétosztásra, összesen közel 13 millió euró értékben. Az élelmiszersegélyek a Katolikus Caritas, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet valamint a Gyermekétkeztetési Alapítvány segítségével jutnak el a rászoruló családokhoz. Az est folyamán a kiosztásban résztvevő szervezetek képviselőivel beszélgetünk a hasonló hazai és európai programok működéséről. A beszélgetés után a Romani Platni, a „lakásétterem roma módra” várja a gasztronómia szerelmeseit, az estét pedig a 35 éve működő, nemzetközi hírű Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népzenei együttes, a Muzsikás koncertjével zárjuk.

A hónapban, 28-án az idén 130 éves észt nemzeti lobogó ürügyén Észtország kerül terítékre Szederkényi Olga Egy csésze Európa sorozatában. A zászló kalandos történetén kívül szó lesz az EU negyedik legkisebb országának természetközeli mindennapjairól; megpróbáljuk megfejteni, hogy internetben miért ilyen erősek az észtek (például a szkájpolást is nekik köszönhetjük). Beszélünk a dalfesztiválról, amelyen szinte mindenki részt vesz, a misztikus Élet Köréről, a véres palacsintáról és arról, miért nem illik „Jó étvágyat” kívánni a legkisebb balti államban, ahol „a legszebb felhők úsznak az égen”. Az est során megkóstoljuk az észt konyha néhány finomságát is. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni október 10-től az euinfo@eu.hu e-mailcímen lehet.

A hónap zárásaként, október 30-31-én, kétnapos fesztiválunkon nagyon komoly kérdést boncolgatunk, amelyet sok mai fiatal tesz fel magának: Menjek vagy maradjak? A résztvevők megismerhetik az EU nyújtotta mobilitási lehetőségeket a külföldi munkavállalástól az ösztöndíjprogramokig, valamint a fiatalok történeteit arról, hogy valaki miért dönt az elmenetel vagy a maradás mellett. A fesztivál első napján levetítjük a nemrégiben bemutatott, független, hazai produkcióban készülő MENJEK/MARADJAK videóblog dokumentumsorozatának londoni epizódját, ahol Magyarországról kivándorolt fiatalok mesélnek életükről, élményeikről, lehetőségeikről. A dokumentumfilm-sorozat az elvándorolni vagy éppen hazatérni készülő magyarok, az „új mobilitás" képviselőinek élettapasztalatait, motivációit és dilemmáit mutatja be, párhuzamos portrékban. A film után az alkotókkal beszélgetünk a forgatáson szerzett élményeikről és saját tapasztalataikról. Második nap este 7 órától olyan zenekarok adnak koncertet, amelyekben Magyarországon élő külföldiek zenélnek. Az Európa Pont színpadán fellép Antonia Vai svéd, jelenleg Budapesten élő énekesnő, akit bohém soul dívaként szoktak aposztrofálni; eljön a pszicho-rockot játszó Middlemist Red és a Fran Palermo.

A hónap során két kiállítást is megnézhettek nálunk. Egészen november 9-ig látható még óriásplakát-kiállításunk a falak lebontásáról, és 13-án nyílik a Román Kulturális Intézet szervezésében „A hagyomány folytatódik / Brâncoveanu 300” című kiállítás a Brâncoveanu-stílusról, amelyet román és magyar építészek kerekasztal-beszélgetése nyit majd meg.

Az Európa Pont valamennyi programja ingyenes, részletes leírást az egyes eseményekről Facebook oldalunkon találtok. Várunk benneteket szeretettel!

Illusztrációk: A Döntsd le a falakat! pályázat harmadik helyezettje (Mód Jordána, Takács Zoltán, Gajáry Csaba, Mód Sáron, Kálovics Dániel)

A Nyelvek Európai Napjának előestéjén az irodalom oldaláról közelítettük meg az európai nyelvi, és kulturális sokféleséget. Ehhez kapcsolódóan Forgách András, az est házigazdája olyan kortárs európai írókkal beszélgetett, akik mind egy-egy másik európai országról írtak, és szereztek ott életre szóló élményeket.

Az est egyik vendégeként Wilhelm Droste mesélt magyarországi élményeiről és arról, mit jelent számára a magyar irodalom, azon belül is Ady Endre munkássága. Magyarországon élő német fordítóként nagyon jól ismeri a magyarokat; az első benyomásait az országról még a rendszerváltás előtt, fiatalként a nyugat- és keletnémetek legendás találkozóhelyén, a Balatonnál szerezte. Csakúgy, mint az akkor még a berlini fal másik oldalán élő német író, Jochen Schmidt (aki sajnos a beszélgetésen nem tudott részt venni). Neki nemrégiben jelent meg írása az erre az időszakra való visszaemlékezéséről, és arról, hogy hogyan látja ma Magyarországot. Bár egyikük keletről, másikuk nyugatról járt a Balatonhoz, hasonló emlékeket és benyomásokat őriznek a szocialista Magyarországról. A találkozás élménye, a magyar bélyegek (!), az ismerkedés a magyar nyelvvel mind közös történetükben, de míg Schmidt visszalátogatva hazánkba kicsit ironikusan fogalmaz a mai magyar valóságról – amely képeiben talán a Balkánra emlékeztetheti az olvasót –, addig Drostét el is csábította országunk, és a magyar nyelvet fordítói szinten is elsajátította.

Droste megpróbálkozott a lehetetlennel is: megpróbálta átültetni németre a „lefordíthatatlan költő”, Ady Endre verseit; 2011-ben jelent meg kétnyelvű kötete Add nekem a szemeidet címmel. Szerinte a „jó költészet minden nyelvben idegen nyelv”; minden jó írással születik egy új nyelv. Ahogy a németeknél Hölderlin vagy Rilke, úgy a magyaroknál Ady olyan még Droste szerint, akinek az írása már nem német vagy magyar, hanem annál több, különlegesebb, „vasárnapi nyelv”. Véleménye szerint Ady az egyik legnagyobb magyar irodalmi kincs. Tudja, hogy szinte teljesíthetetlenre vállalkozott fordításával, de meg akarta próbálni – ahogy fogalmazott: „tudtam, hogy ezzel csak bűnözni lehet vagy nevetségessé válni, de meg akartam próbálni. Nem sajnálom, mert rengeteget tanultam, és azt gondolom, valahol itt kezdődik az irodalom, aminek én a határán voltam. Mint egy magányos hegymászó, aki élményeit közvetíteni nem tudja – de ott volt a csúcson.” Ady szélesebb körű megismeréséhez közelebb vihet, szerinte a tervei közt szereplő, Rilke és Ady költészetét összehasonlító könyv. Bízik benne, hogy ezáltal jobban „be tudja csempészni” Adyt az európai irodalomba.

Az est másik vendége, Jean Rouaud francia író volt, akinek a Valahol Európában sorozatban épp most jelenik meg legújabb regénye magyarul. Rouaud első kötete, A dicsőség mezején című családregény a mesélő anyai nagyszüleinek életét mutatja be, és azt a fordulatot, ahogy az első világháború romba döntötte az apai ág egzisztenciáját. A most megjelenő kötet, a Jeles férfiak a narrátor apja, Joseph történetét meséli el. Rouaud viszonylag későn lépett írói pályára, mint a beszélgetésen elhangzott, 37 éves volt első regénye megjelenésekor (amely hatalmas sikert aratott Franciaországban, megnyerte a Goncourt-díjat, és azóta közel harminc nyelvre lefordították). Ennek egyik legfontosabb oka az volt, hogy első komolyabb írásai idején, a hetvenes évek posztmodernista irányzatai épp „temették a regényt és az írókat, és vele együtt a történeteket”. Mint mondta, ő nem tudott más formátumban gondolkodni, és csak a klasszikus polgári regény nyelvén tudott volna megszólalni – a vezető irányzat ellenében, „reakcionistaként” alkotni pedig nem akart. Ellentétben Drostéval, eredeti nyelven a francián kívül nem olvas irodalmat, de „nagyszerű” fordításokból ismeri a külföldi, köztük a magyar írókat is. Kertész Imre Sorstalanságát nagyon nagyra becsüli, a szövegen a modern francia regény jeleit is felfedezte.

A beszélgetés szlovák résztvevője, Jana Beňova Portugáliával áll különleges viszonyban, ahova nemrégiben visszatért egy 15 évvel ezelőtti látogatás után. Benyomásait nemrégiben írta meg, amely magyarul is megjelent a Lettre folyóirat legutóbbi számában. Bár nem ismeri a nyelvet, a portugál élet és a portugál írók nagy hatással voltak rá – szerinte nem feltétlenül a helyi nyelv ismerete az, amely hozzásegít, hogy egy országot valaki megértsen vagy írjon róla; a lényeg az, hogy mindenki a saját történetét találja meg egy másik helyen, ettől tud egy adott országról írni. Beňova nemrégiben kapta meg az Európai Unió Irodalmi Díját, Café Hyena (Kikísérési terv) című regényéért, amely többek között azt mutatja be, mennyire fontos óvni szeretteinket.

Beňovával egyidőben kapta meg az Európai Unió irodalmi elismerését első regényéért Horváth Viktor is, a beszélgetés negyedik résztvevője. Díjazott könyve, a Török tükör egy másik országba és egy másik időbe kalauzolja az olvasót. A történet a török hódoltság korában játszódik Magyarországon, amelyhez Horváth Viktor újrateremtette az ötszáz évvel ezelőtti török és magyar nyelvet. A regény egy török fiatal szemszögéből mutatja be, milyen lehetett az élet a XVI. századi Magyarországon – az írás egyrészt a különleges nézőpont miatt érdekes, másrészt játék is a nyelvvel. A díjnak köszönhetően már legalább hét nyelvi fordítás van kilátásban – igaz, a török egyelőre várat magára.

Vendégeink egyetértettek abban, hogy minden kultúrában, mindenki életében vannak olyan közös mozzanatok, amelyekre ugyanolyan jóleső visszaemlékezéssel gondolunk. A petróleumlámpa meggyújtása, a sülő sütemény megszúrása tűvel vagy épp a függöny elhúzása – ezek olyan apró élmények, amelyek mindenki életében jelen vannak, és ilyet olvasva bárki magára ismerhet. Jean Rouaud megfogalmazása szerint kultúrákon, nyelveken és időn átível ez a közösség – az írók és könyvek ezeket az emberekben jelenlévő, visszafojtott és meg nem fogalmazott dolgokat a felszínre hozzák, visszanyúlva az emberiség közös alapjához. Jó néha ráeszmélni, hogy mennyi közös van az egymástól távol eső kultúrákban is – éppen ezért nagy feladat vár az írókra a XXI. században, hogy megtalálják azt a közös nyelvet, amelyet értenek a világ minden szegletében – egészítette ki a gondolatot Wilhelm Droste.

Valahol Európában címmel indította útjára az utóbbi évtizedek magyar fordításirodalmában példa nélkül álló sorozatát a L’Harmattan Kiadó. A Karádi Éva megjelenő sorozat kötetei a teljes kortárs európai regényirodalomból nyújtanak válogatást. Minden európai országból egy-egy kulcsfontosságú regény kerül az olvasó kezébe, hogy megtapasztalhassa azokat a hasonlóságokat és különbségeket, amelyek a közös európai történelemben egymás mellett élő emberek, közösségek, családok és népek életében formát öltenek. Az 1914-től napjainkig tartó időszakot felölelő Valahol Európában válogatásban olyan regények jelennek meg, melyekben a történelmi léptékű fordulatok a személyes és közösségi élményeken keresztül válnak megérthetővé és átélhetővé.

Az est az Európa Pont, a Francia Intézet, a Goethe Intézet, a Szlovák Intézet, a EUNIC, a L’Harmattan és a Lettre közös szervezésében valósult meg.