Január 24-én az Európa Pont látta vendégül a Culture|Futures hálózat budapesti konferenciáját. A hálózat célja, hogy elősegítse az ökológiai korszakra való áttérést 2050-ig – a világ fejlődésének fenntartható irányba terelésén, valamint jó fenntartható gyakorlatok terjesztésén keresztül, mindezt a kultúra, illetve a kulturális intézmények közvetítő tevékenysége révén. A Culture|Futures nemzetközi hálózat tagjai többek között az európai országok kulturális intézményei, az EUNIC és az Ecological Sequestration Trust – az informális együttműködés 2009-ben alakult az ENSZ klímakonferenciáján.

Az esemény központi előadását Peter Head, a brit Ecological Sequestration Trust alapítója és vezetője tartotta, akit 2008-ban a Time Magazin a „környezet hősének” (Hero of the Environment) választott. Peter Head előadásában az ökológiai korszakra való áttérés lehetőségeiről beszélt. A véges mennyiségben rendelkezésre álló nyersanyagok egyre intenzívebb kihasználása, a növekvő széndioxid-kibocsátás, az üvegházhatás okozta globális felmelegedés, a túlnépesedés, az élelmezés nehézségei, az ivóvízkészletek beszűkülése mind olyan aktuális, kezelésre váró probléma, amely a jelenlegi életformánk fenntartása mellett beláthatatlan következményekkel jár. A katasztrófa elkerüléséhez pedig radikális változásra van szükség, méghozzá azonnal. „Nem elég szaladni – fontos, hogy jó irányba szaladjunk” – mondta Peter Head, hangsúlyozva, hogy a fenntartható életmódot előtérbe helyező életforma- és szemléletváltásra van szükség, amelyben többek között az újrafelhasználás és az energiatakarékosság játszik központi szerepet.

Ahhoz, hogy 2050-re átléphessünk az ökológiai korszakba, Head szerint egyszerre több területen kell eredményeket elérni. Nem elég radikálisan visszafogni a széndioxid-kibocsátást, jelentősen csökkenteni kell az ökológiai lábnyomot is (amely azt fejezi ki, hogy egy társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez) , miközben elengedhetetlen, hogy ezzel párhuzamosan az emberi fejlettségi index (HDI - a várható élettartam, az írástudás, az oktatás és az életszínvonal szintjét mérő mutató) növekedjen az országokban.

A modern kor városai hihetetlen nagy energiaigénnyel működnek, és rengeteg hulladékot termelnek. A legtöbb város azonban nem foglalkozik kellőképpen azzal, hogy honnan nyeri az energiát és mi történik a városi élet során keletkező rengeteg melléktermékkel, szeméttel – ez a gyakorlat pedig hosszú távon zsákutcába vezet. A megoldás olyan természet inspirálta ökovárosok megteremése lehet, amelyek zárt rendszert alkotnak: ahol a mindennapi élet során előállított anyagok egyben tovább hasznosítható forrásként is megjelennek a városi életben. Ez egyfajta áttérést jelent a modern ipari városi modellről, egy fenntartható, ökológiai modell felé.

Előadásában Peter Head hangsúlyozta: számos példa bizonyítja, hogy komoly elkötelezettséggel és hosszú távra előretekintő hozzáállással a városok vezetői képesek olyan modelleket is bevezetni, amelyek – amellett, hogy a fenntarthatóságot szolgálják – hosszú távon gazdaságosak is. Például ha kitiltják egy város belső területeiről az autókat, az hozzájárul többek között a városi károsanyag-kibocsátás és zaj csökkentéséhez, amelynek köszönhetően a belvárosi irodaházaknak nem szükséges drága és energiaigényes klímaberendezéseket használniuk, hanem szabad levegővel oldhatják meg a szellőztetést. Head szerint a városi élet fenntarthatóvá tételéhez kiemelt figyelmet kell szentelni a városi közlekedésben a modern, megújuló energiaforrásokból működtetett, illetve minél alacsonyabb kibocsátású tömegközlekedésnek, a sétáló- és kerékpárutak kiépítésének. A városban keletkezett hulladékot a lehető legnagyobb arányban újra kell hasznosítani, fontos a szennyvíz megfelelő kezelése is. Az ökológiai lábnyomot jelentősen csökkenti, ha helyben előállított/megtermelt termékeket fogyasztunk, ez igaz az élelmiszerekre is – meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a városi területeken is lehessen élelmiszert előállítani. Ez nem lehetetlen akár nagyvárosi környezetben sem, jó példa erre Freiburg vagy a brazíliai Curitiba, ahol már működnek hasonló rendszerek. Az Ecological Sequestration Trust számos olyan kísérleti projekten dolgozik, amelyek célja fenntartható ökovárosok létrehozása. Ilyen projekt például a természet, a mezőgazdaság és városi életforma harmóniájára épülő kínai ökováros, Wanzhuang létrehozása, amely a tervek szerint 2025-ig 400 000 ember lakóhelyéül szolgálhat egy teljesen fenntartható elveken működő környezetben.

Előadásában Head utalt arra, hogy az ökológiai váltáshoz szükséges felülvizsgálni az Európai Unió fejlesztési politikáját is, amely sokszor az ipari korszak szemléletét tükrözi. Az EU több esetben olyan infrastrukturális fejlesztéseket támogatott az egyes tagállamokban, amelyek – bár választ adtak valamely meglévő problémára – jelentős terheket róttak a környezetre. Fontos, hogy ezen támogatásoknál az ökológiai szempontokat is megfelelően vegyék figyelembe, ennek a jövőben nagyobb figyelmet kell szentelni.

A fenntartható életmódra való áttéréshez teljes szemléletmód-váltásra van szükség, amelyben kiemelt szerepe van a kultúrának, döntő fontosságú, hogy az adott társadalomban élő emberek hogyan viszonyulnak egymáshoz és a környezetükhöz. A konferencia további előadói is megerősítették, hogy ebben kiemelt közvetítő szerepe lehet a kulturális területen tevékenykedő intézményeknek, amelyek jó példák közvetítésével – ha maguk is figyelnek arra, hogy környezetbarát módon működjenek, illetve ha programjukban teret adnak a környezettudatos gondolatoknak – jelentősen elősegíthetik ezt a folyamatot. A konferencián résztvevő kulturális intézmények képviselői panelbeszélgetések keretében osztották meg egymással ehhez kapcsolódó észrevételeiket, javaslataikat, tapasztalataikat.

A Culture|Futures hálózat tevékenységéről a szervezet honlapján található részletes információ, az érdeklődők csatlakozhatnak is a hálózathoz és megoszthatják ezzel kapcsolatos észrevételeiket. A Peter Head előadásának alapjául szolgáló hosszabb tanulmány letölthető az Arup intézet oldaláról.

Egészen pontosan a negyedik munkanapját kezdi a lengyel elnökség. Összeszedtünk nektek néhány komoly és kevésbé komoly javaslatot, hogy átérezhessétek a lengyel hangulatot :)

Nézz meg egy lengyel animációt: Tomek Bagiński Mozgókép című filmje ugyan jókedvre nem fog deríteni, de mindenképpen megérdemli a körülbelül öt perces figyelmet. 2003-ban ugyanis Oscar-díjra is jelölték a Francisról, egy átlagosnak tűnő hivatalnokról szóló történetet. Aztán persze kiderül, hogy a történet nem annyira átlagos, hiszen a főhős a fényképezés történetében átütő jelentőségű szerkezet megalkotásán dolgozik. A rögzített képek pedig egy pillanatban mozgásba lendülnek… Ne lepődj meg, ha a film végén a főhőssel együtt egy könnycseppet te is elmorzsolsz!
http://www.imdb.com/title/tt1567247/

Tegyél be egy kis lengyel zenét: …és ne törődj a nyelvi szakadékkal! Lengyelország egyik legismertebb reggae-bandájának, a Paprika Korpsnak érdemes a zenéjét a nyári napsütésben hallgatni (a szerencsések június 23-án az Európa Pontban élőben is dünnyöghették a meg nem értett lengyel szavakat). A lengyel csapat Európa majdnem összes országát végigturnézta már, és mindenhol nagy népszerűségnek örvend. A reggae, hip-hop, dub, punk és népzenei elemeket is tartalmazó zenében talán Te is megtalálod majd a zenei ízlésednek megfelelőt.
http://www.myspace.com/paprikakorps

Főzz valami „lengyelt”: Végy 4-5 fej céklát és előre emészd meg a tényt, ebből bizony leves lesz! A lengyel gasztronómia egyik legjellemzőbb jegye, hogy levest mindenkor és mindenből készíteni lehet. A levest kedvelő nemzet legrégebbi étele, amellyel a világ egyetlen más konyhájában sem fogsz találkozni, a savanykás, sűrű, kolbásszal vagy félbe vágott főtt tojással szervírozott żur. Specialitásnak számít a fiatal céklából főzött, húsos derelyével gazdagított céklaleves, a barszcz czerwony. Kedvelt nyári étel az aludttejből és zöldségekből készült hideg leves, a chłodnik is, amelyhez régen rákhús dukált.
http://malackaraj.blog.hu/2010/09/17/panszlav_egyseg

Menj el egy kiállításra: A Magyar Nemzeti Múzeum rendhagyó kiállítást rendezett, amely a magyar és lengyel történelmi kapcsolatok ezer évét tekinti át. Az oklevelek, arany- és ezüstérmék, beszédes műtárgyak között végre fény derülhet a sokat emlegetett mondás eredetére is (Lengyel-magyar két jóbarát). Nagyszabású építkezések látványos rekonstrukciói, gazdag multimédiás és fényképbemutatók, zenék és versek segítenek elfelejteni a sokszor doh szagú múzeumi hangulatot. A kiállítás június 1-jén nyitott meg, és szeptember 30-ig bármikor megnézheted a múzeum első emeletén.
http://www.mnm.hu/hu/kiall/Exhibition.php?ID=72580

Tanulj meg egy-két lengyel szlenget: Ha túlléptél a legalapvetőbb kifejezéseken, mint Cześć (Szia), Dziękuję (Köszönöm), Górskie Ochotnicze Pogotowie Ratunkowe (Önkéntes Hegyi Mentők), akkor nem árt elkezdeni tanulmányozni azt a nyelvet, amivel igazán beilleszkedhetnél a lengyelek közé. Például ha nagy mulatozásba szeretnénk kezdeni a polákok földjén, csak szépen artikulálva ejtsd ki az ochlaj (ivászat, tivornya) szót, és ne lepődj meg, ha vígan italozó népek néznek vissza rád. Témába vághat még, így jó, ha a kolejka szót is ismered, ami az alkoholból kikért köröket jelenti. Ha valaki egyéb tárgykörből is szeretné felvértezni nyelvtudását, irány egy nyelvtanolyam!
http://www.lengyelintezet.hu/node/3749

Ülj be bátran egy kispolszkiba: A Polski Fiat egy lengyel autómárka, a szocialista ipar csúcsterméke. A bernáthegyi kutyánál csak kicsivel nagyobb autót az olasz FIAT cég ugyanis Lengyelországban gyártatta. Sokszor nyuszibusznak, bádogbugyinak vagy egérkamionnak is csúfolták. Bátran ülj be vagy préselődj be egy ilyen gépjárműbe, és élvezd, hogy az anyósülésről könnyedén be tudsz nyúlni a csomagtartóba (amit akár kesztyűtartónak is nevezhetünk).
http://hu.wikipedia.org/wiki/Polski_Fiat

A könyvespolcot csak képletesen, az írókat viszont nagyon is valóságosan prezentáltuk nektek az Európa Pontban a hétvégén. Az uniós elnökségnek köszönhetően a XVIII. Könyvfesztiválra nem egy, hanem mind a 26 másik tagállam meghívást kapott díszvendégként. A fesztivál apropóján kiválogattunk néhány friss könyvet, aminek érdemes helyet csinálni az otthoni könyvespolcon.

Per Olov Enquist: Egy másik élet (svéd, Európa Könyvkiadó)

Per Olov Enquist önéletrajzi írását Kúnos László fordította magyarra. A kortárs skandináv irodalom képviselője a Könyvfesztiválon veheti át a Budapest Nagydíjat, amely az eddig megszerzett 22 svéd és nemzetközi díj mellett méltó helyet kaphat az író vitrinében. Ahol – derül ki a vallomásos önéletrajzi regényből - valaha az olimpiáról épp csak lemaradt magasugró-bajnok elismerései, később az alkoholista író üres üvegei is hentereghettek.

Enquist a számunkra sokszor makulátlannak tűnő Svédországot és önmagát is őszintébben mutatja be, mint ahogyan a visszafogott skandinávoktól megszokhattuk. A kozmopolitaként – Svédországban, Párizsban, Nyugat-Berlinben, Los Angelesben és Koppenhágában - is élő író szerint az olvasás által azt is megtanulhatjuk, hogy alapjaiban mindnyájan egyformák vagyunk. „Ez a tudat pedig szolidaritást, egyensúlyt és toleranciát szül. Erre van a legnagyobb szüksége a világnak” – állítja Per Olov Enquist.

Ingo Schulze: Mobil (német, Európa Könyvkiadó)

Úgy tűnik, Boccaccio Dekameronja nem tud kimenni a divatból. A mintegy stílusgyakorlatként szolgáló mű két író fantáziáját is megragadta a közelmúltban. Ingo Schulze Mobil című könyve a berlini fal lebontását követő időszak hangulatát idézi. Teszi mindezt a mobiltelefonos korra hengszerelve, tragikomikus hangnemben. A német újraegyesítés előtti barátságok, jószomszédi viszonyok, tervezett kirándulások csak körülmények szülte illúziók – derül ki a műből. A könyv azonban mégsem olyan keserű, akaratlanul is mosolyra húzódik majd a szánk a néha groteszk helyzetek és kalandok olvasása közepette. Az utazások történetét megörökítő regény utolsó, 13. történetében ráadásul egy Budapest-Bécs jegyet is válthatunk az írónő társaságában. Chuck Palahniuk Kísértetek című regénye a 17 bezárt ember történetével szintén a Dekameronra hajaz, és ugyangyak a könyvfesztiválon debütál majd. Itt azonban humornak nyoma sincsen, hiszen a Cartaphilus kiadásában megjenő könyv kegyetlenül horrorisztikus és hátborzongató. Egyes városi legendák szerint a regény egy betétjének hatására közel 60 ember ájult el különböző felolvasásokon...

Krzysztof Varga: Műmárvány síremlék (lengyel, Európa Könyvkiadó)

Vissza a jövőbe! – lehetne a mottója a félig lengyel, félig magyar írónak. A történet ugyanis 2071-ben kezdődik Varsóban. Egy fiú rátalál egy fényképre, amely 2005-ben, egy családi nyaralás alkalmával készülhetett. Érdekes, visszatekintő perspektívából beszél nagyszüleiről, a mai generációról, a tulajdonképpeni „rólunk”. De nem ez az egyetlen új nézőpont, amellyel Krysztof Varga felhívta magára a figyelmet. A Turulpörkölt című korábbi regénye külső szemmel megfogalmazott különvélemény a magyarokról, szintén „rólunk”. Amellett, hogy elérte, Magyarország most már nem csak szakácskönyvek formájában van jelen a lengyel barátoknál, most egy furcsa, jövőbeli tükörrel is gazdagodhatunk általa, ha elolvassuk a Műmárvány síremléket.

Sofi Oksanen: Sztálin tehenei (finn, Scolar Kiadó)

Sofi Oksanen finn és észt gyökerekkel rendelkező írónő, akinek előző, Tisztogatás című regénye Magyarországon is nagy sikernek örvendett. A Sztálin tehenei című regény egy észt család női ágának történetét meséli el egészen az ezredfordulóig. Minthogy Sztálin tehenei sem tehenek, hanem kecskék, a Finnországba szakadt Anna sem élheti életét finnként. Az Észtországból származó családra, mint akkor az összes keleti blokkból menekült emberre gyanakodva tekintenek a finn kisváros lakói. A korabli népbetegségtől, a bulémiától szenvedő Anna biztonság- és boldogságkeresése áll a regény fókuszában. Ahogyan Sofi Oksanentől megszokhattuk, most sem szeretné a történelemből kiszakítani a regényt. Őszintén ír a szovjet időkről, a politikai ostorcsapásokról, a szégyenről és a vad szexualitásról.

Amy Winehouse, Kasabian, The Maccabees… alakul az idei Sziget lineup. Közben a Songlines is a világ legjobb fesztiváljai közé sorolta a mi kis augusztusi őrületünket, szóval érdemes itthon tervezni. De nem csak itthon!

„Music is my aeroplane” – énekelte Anthony Kiedis a Red Hot Chilivel, és tényleg. A zene az, ami miatt Európa színe-virága felül a repülőre, hogy egy hétre kivonuljon a hétköznapokból. A feszitávolokról beszélünk természetesen, amikre annyira irigyek vagyunk, már szakmai szempontból. Mi (=EU) milliárdos programokat tartunk fent, hogy elősegítsük az országok közeledését. Pedig időnként elég hozzá egy Nagyszínpad, és sok-sok korsó csapolt sör.



Nekünk ugye itt van a bevezetőben is emletegett Sziget, ami már rég nem Diák, ellenben nagyon is nemzetközi. Augusztusban komplett nemzetközi sátorkolóniák épülnek fel órák alatt, amiben valamiért a franciák járnak élen (frankofón olvasóink kedvéért egy dupla szóvicc: L'île des Français). Van, aki pont a külföldiek miatt nem jár már ki a Hajógyárira, valami olyasmi felkiáltással, hogy elveszítette a báját, csak a profit számít, és különben is, régen minden jobb volt. Szerintünk viszont amikor szerda hajnali négykor francia, magyar és német összeölelkezve azt próbálja megbeszélni valamilyen keverék angol-azonosíthatatlan nyelven, hogy Európa melyik egyetemére akarnak menni Erasmussal, igenis menő.



A 17 éves Sziget mellett szigorú apukának tűnik az 1971 óta megrendezett Roskilde Fesztivál Dániában. A gondtalan és boldog korai hetvenes évek (Woodstock, anyone?) lenyomatát őrzi a mai napig. Öt színpad, rockerek, igazi hippik, zene, zene, zene, valamint környezetvédelem és karitatív projektek. Roskilde szerintünk megér egy Budapest-Koppenhága fapados jegyet.



Mint ahogy Glastonbury is. Itt ugyanis nem az a kérdés, hogy ki hajlandó jönni, hanem hogy a szervezők kit hajlandók meghívni. Itt fellépni nem hakni, hanem megtiszteltetés. 170 ezer ember, 45(!) színpad, a zene mellett pedig színház, tánc és, igen, cirkusz. A Glastonbury Fesztiválon cidert inni, ez legalább akkora élmény, mint rumpuncsot Bécsben vagy Guiness-t Dublinban. Na jó, nagyobb.



Akinek a Balaton Sound hallatán megdobban a szíve, vigyázzon, nehogy infartust kapjon, amikor eszébe jut a Festival Internacional de Benicàssim. Elektronikus zene és alternatív rock, mindez Barcelona és Valencia között félúton, a Földközi-tenger partján. A hely régen kalózok és csempészek búvóhelye volt, most pedig azé a 200 ezer emberé, akik szerint a legjobb kikapcsolódás Prodigyt hallgatni egy szál fürdőruhában, félig a tengerben ücsörögve. Mondtuk már, hogy magunkat is ide számoljuk?

Aki lemaradt a március 18-i Nantes Slam + AKPH estről, most megnézheti és sajnálhatja. Nagyon jó este volt!

Ákos teljesen átlagos magyar vidéki egyetemista, aki azonban élt a lehetőséggel, jelentkezett önkéntesnek, és élete legizgalmasabb hónapjait töltötte Olaszországban. Vele beszélgettünk lomtalanításról, élményekről és praktikus apróságokról. Ha Te is szeretnél önkéntesként dolgozni, várunk február 21-én 17 órától az Európa Pontban, ahol a Mobilitás munkatársaitól mindent megtudhatsz a témáról (előzetes regisztráció szükséges)!

Miért jelentkeztél önkéntesnek?

Az emberek többsége szeretne másokon segíteni. Persze saját magad előtt is jobb fejnek tűnsz utána, de azért nem csak ez motivált. Szerettem volna valami tényleg hasznos dolgot csinálni, és persze vonzott a kaland is.

A kalandvágyad Olaszországba vitt. Miért pont oda?

Nem volt igazán konkrét elképzelésem, bár mivel jól beszélek németül és angolul, szerettem volna latin nyelvi környezetbe kerülni. Olaszország csak egy volt a sok lehetséges célpont közül. A szervezők főleg ottani fogadószervezetekkel álltak kapcsolatban, és ez volt a legegyszerűbb. Mit csináltál kint pontosan? Nagyon érdekes helyre kerültem, egy félig-meddig egyházi, de mégis világi szemléletű szervezethez. Folyamatosan jártuk a lomtalanításokat, és házhoz is mentünk a kacatokért, megunt dolgokért. A régi, javításra szoruló, de még felújítható bútorokat, műszaki dolgokat elvittük, helyrehoztuk, és odaadtuk a rászorulóknak. Szerintem ez egy működő modell, és talán itthon is lehetne hasznosítani.



Egyetemre jársz most is. Hogyan tudtál időt szakítani az önkéntességre?

Rögtön a vizsgaidőszak után mentem ki, és szeptember végén jöttem haza. Akkor még nem kezdődtek el a szemináriumok, így meg tudtam oldani, hogy kint maradjak. A beiratkozást is el lehetett volna intézni meghatalmazással, de végül inkább hazaugrottam pár napra. Így legalább az oktatók egy részének is el tudtam magyarázni, hogy nem érdektelenség miatt nem látnak szeptemberben. 90 százalékuk nagyon pozitívan fogadta a dolgot.

Milyen körülmények között laktál kint?

Ahogy mondtam, ez egy világi szemléletű, de egyházi fenntartású szervezet volt, így a kolostor melletti vendégházakon osztoztunk a többi önkéntessel. Azt hiszem életemben nem laktam még ilyen régi épületben! A szállásunk mellett az ellátásunkat is megoldották. Nem akarom azt mondani, hogy nulla pénzből el lehet menni önkéntesnek, de semmivel sem költöttem többet kint, mint itthon, sőt, pedig nem ugyanazok az árak. Szerintem ez ne tartson vissza senkit.



Hogy érzed, mit kaptál az önkéntességtől?

Felsorolni is nehéz lenne. Először is önállóságot. Az ember egyetemistaként már elszakad otthonról, de több hónapot teljesen idegen környezetben tölteni egyetlen magyarként azért teljesen más. Találkoztam rengeteg emberrel Európa minden szegletéből, németekkel, lengyelekkel, spanyolokkal, angolokkal. Néhánnyal most is tartjuk a kapcsolatot, barátok lettünk, még ha nem is láttuk egymást azóta. Azóta elkezdtem olaszul tanulni, és nagyon sokat segít, ami kint, Forliban ragadt rám. Közgazdásznak tanulok, és közgazdasági szempontból az önkéntes munkának igazából nincs értelme. Viszont pénzt ráérek akkor is gyűjteni, ha már lediplomáztam. Most élményeket gyűjtök, és erre az önkéntességnél kevés jobb lehetőség van.

Péntek este az egyik legizgalmasabb hazai világzenei együttes, a Karavan Familia ad koncertet az Európa Pontban. Nagy Istvánt, a családi zenekar vezetőjét kérdeztük hagyományról, modernségről és előítéletekről.

A zenétek gerincét a cigány népzene adja, de a legmeglepőbb elemeket lehet felfedezni benne a bluestól a flamencon át akár a swingig. Létezik olyan zenei stílus, amibe passzoltok vagy kilógtok minden skatulyából?

Nehéz, de persze muszáj valahogy definiálni magunkat. Világzenét játszunk, de mi jobban szeretjük cigány világzenének hívni. Az alapja az autentikus cigány folklór, ezt érik mindenféle zenei hatások. Így alakult ki az a stílus, amelyik amellett, hogy a mi ízlésünket tükrözi, képes a régi hagyományokat újraértelmezni egy modern világban.

Honnan táplálkoznak ezek a zenei hatások?

Részben a korábbi munkáinkból, ilyen például a blues vonal. De az egész zenekart – például a fiamon és a lányomon keresztül, akik azért más generációhoz tartoznak – érik olyan mindennapi hatások, melyek megjelennek a zenénkben. Az alapkoncepciónk a cigány zenei értékek megőrzése, de nem ragaszkodunk mindig a hagyományos formákhoz.



A gyermekkori dallamok, emlékek előbb-utóbb elfogynak. Aktívan kutatjátok is a cigány folklórt újabb és újabb autentikus források után kutatva?

A családi hagyomány fontos, de kis része annak, amivel dolgozunk. A zenei koncepciónk alapján nem csak a hazai folklórt szeretnénk megmutatni, hanem a szomszéd országok, sőt egész Európa cigány örökségét. Még mindig csak egy pici szeletét ismeri a külvilág ennek a zenei kultúrának, rengeteg a feltáratlan kincs. A Zenetudományi Intézetben pedig hónapokat lehet eltölteni a népdalgyűjtők anyagait hallgatva, ezeket is sokszor felhasználjuk, feldolgozzuk. Néha az is előfordul, hogy külföldi koncerteken más előadókkal cserélünk dalokat, dallamokat.

A közös zenélés egyébként sem áll tőletek távol, akár olyan, teljesen más műfajt képviselő együttesekkel sem, mint a Heaven Street 7. Melyik ilyen fellépést élveztétek a legjobban? Van "álompartneretek" a színpadon?

Nagyon-nagyon sokféle zenét hallgatunk és szeretünk, az arabtól a balkáni zenéig és a modern flamencoig, így aztán nagyon sok olyan, hozzánk hasonló műfajban mozgó előadó van, akivel szívesen lépnénk fel együtt.

Ennél is nagyobb élmény, amikor keveredik a pop, a rock vagy a jazz a cigányzenével. Ezek az együttesek teljesen máshogy értelmezik a zenét, mint mi, így hihetetlenül izgalmas dolgok sülhetnek ki egy-egy közös akcióból. A HS7 mellett óriási élmény volt együtt dolgozni Harcsa Veronikával, Kowalsky-val vagy Krsával a PASO-ból. Az ő dalaikból olyan feldolgozásokat csináltunk, amikben benne vagyunk mi is, de az eredeti zene is felismerhető maradt. Június 24-én lesz egy közös koncertünk a MÜPÁ-ban, ahol ezeket a dalokat adjuk elő, igazi örömzenélés lesz.



Lassan három év telt el az utolsó albumotok óta. Hogy álltok az új lemezzel?

Ebben a műfajban szerencsére nem kell mindig kényszeresen új és új anyaggal megjelenni, nem tudunk és nem is akarunk popzenei előadókkal versenyezni. Mostanra gyűlt össze annyi dal, hogy érdemes elkezdeni összerakni az új lemezt, amit idén szeretnénk is kihozni.

A zenétekkel, az általatok ápolt kultúrával erőteljesen felvállaljátok a cigány identitást és értékeket. Ma a cigány-magyar együttélés korántsem felhőtlen. A zene gyógyír lehet erre?

Nem szabad túlbecsülni a zene szerepét, de lebecsülni sem. Igaz, hogy a dalok által mélyen megérthetünk egy másik kultúrát, de sokszor az is elég, hogy a koncerteken a nézők egyáltalán hallanak cigány zenét. Sokan nem hogy a cigány kultúrát nem ismerik, de cigány emberrel sem nagyon találkoznak. Ez nagyon nagy probléma. Az elmúlt húsz évben a cigányság szociálisan kiszolgáltatott helyzetbe került, sokan munkanélküliek. Míg korábban szinte mindenkinek volt cigány munkatársa, ismerőse, szomszédja, most sokan kizárólag a sztereotipiák alapján ítélnek.

Részben ezért dolgozunk együtt ilyen sok más stílusban játszó zenekarral, hogy minél szélesebb körhöz juthassunk el, és mutathassunk meg magunkat. Önmagában az is erős üzenet, hogy maga a család, a zenekar is egy cigány-nem cigány vegyesházasság “eredménye”. Mégis együtt állunk ki a színpadra, és együtt képviseljük a cigány kultúrát. Azt szeretnénk, hogy az emberek első kézből ismerjék meg ezeket az értékeket, és ne a média által alkalmazott, sokszor torz szűrőn keresztül.