Az Európai Parlament mindig is fontosnak tartotta az emberi jogok védelmét és 1988 óta jutalmazza a Szaharov-díjjal a szabadságjogok védelmezőit. A díjjal azokat a kivételes személyiségeket vagy csoportokat tüntetik ki, akik az intolerancia, a fanatizmus és elnyomás ellen harcolnak, egyben felhívja a figyelmet a díjazottak ügyére és a különböző, világszerte jellemző emberi jogi visszásságokra.

Érdekes, hogy díjat arról a Szaharovról nevezték el, akinek nevéhez a hidrogénbomba, az emberiség egyik legpusztítóbb fegyverének feltalálása is kapcsolódik. Érthetőbb a névválasztás azonban, ha tudjuk, hogy ugyanez a Szaharov volt az, aki már a hatvanas évektől kezdődően szót emelt az emberi jogok és a politikai áldozatok védelmében, az akkori Szovjetunióban. Szaharov végzetes találmánya mellett az oroszok emlékezetében az egyik első ellenzéki személyiségként, polgárjogi aktivistaként él, aki már a szovjet időkben is kiállít az egyetemes értékek mellett. Szaharov megalkuvást nem ismerő életútja vitathatatlanul a változások élesztője volt a Szovjetunióban – többek között ezen erőfeszítéseiért ítélték neki 1975-ben a Nobel-békedíjat, a döntőbizottság szavaival elve „az emberiség lelkiismeretének szóvivője volt”. Sem a súlyos fenyegetések, sem a száműzetés nem tudta megtörni ellenállasát.

A díjat idén adták át 26. alkalommal, a korábbi kitüntetettek sorában találunk filmrendezőt, ügyvédet, orvost, gyereküket kereső édesanyákat, politikusokat, aktivistákat; és olyan neveket, mint a volt dél-afrikai elnök, Nelson Mandela, Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár, a Riporterek határok nélkül, vagy az arab tavasz aktivistái. A díj megalapítása óta többször is előfordult, hogy a kitüntetettek nem tudták személyesen átvenni azt, mert országuk hatóságai megtiltották nekik. Néhányan közülük – például a kubai Guillermo Fariñas és a szintén kubai Asszonyok Fehérben nevű szervezet tagjai – évekkel később mégis átvehették a díjat. A díj eddigi története során 37 személyt vagy szervezetet tüntettek ki 29 országból: hatot Ázsiából, ötöt a közel-keleti és észak-afrikai régióból (MENA), ötöt Kelet-Európából, ötöt Afrikából, négyet Dél-Amerikából, hármat a Balkán-régióból, három díjat pedig nyugat-Európai ország vagy nemzetközi szervezet kapott.

Idén a Parlament a kongói Denis Mukwegét tüntette ki, a lázadók által elkövetett nemi erőszak áldozatává vált több ezer nő és lány testi és lelki rehabilitálása érdekében végzett munkájának elismeréseként. Mukwege fáradhatatlanul küzd a nők jogaiért és a kongói természeti erőforrások megszerzéséért folyó harcok megszüntetéséért. Ő maga is áldozattá vált 2012-ben, amikor fegyveresek elfoglalták az otthonát, és lányait fegyverrel fenyegették, családjával ekkor Európába szökött. 2013-ban tért vissza a Kongói Demokratikus Köztársaságba, amikor egy napi egy dollárnál is kevesebből élő nők csoportja összeállt, hogy megvegye számára a hazaútra szóló jegyet. Jelenleg a Panzi kórházban él, amelyet ő is vezet.

A díjra az Európai Parlament egy nagyobb csoportja tehet javaslatot, amelyek közül az emberi jogokhoz kapcsolódó tevékenységű szakbizottságok választják ki a három döntőst. A díjazottról végül az Elnökök értekezlete dönt, az 50 000 eurós díjazással is járó elismerést az EP novemberi, strasbourgi ülésén adják át.

Szaharov-díjhoz kapcsolódó programunkon, 12-én a 2013-as kitüntetett, Malala életrajzi könyvének társszerzőjével, Christina Lambbal beszélgetünk, regisztráció az eseményre: szaharov@prime-time.hu.

További információ a díjról és a díjazottakról:

• Díjazottak, magyarul portréval
• Összefoglaló kiadvány a díjról és a kitüntetettekről
• Tanulmány a díj hatásáról

Decemberi programunk két téma – kiváló kortárs (magyar és külföldi) filmek, és jelentős nemzetközi díjak – köré épül. E kettő metszetében is kínálunk jó időtöltést: kétnapos filmfesztiválunk az Európai Parlament Lux-filmdíjához kapcsolódik. Levetítjük 2014 két, talán legjobb magyar filmjét, az Utóéletet és a „VAN... filmet”, de eljön hozzánk a Nobel-békedíjas és Szaharov-díjas pakisztáni lány, Malala életrajzi könyvének brit írója is.

Erős filmes programmal indítjuk a hónapot: a Lux-filmdíjhoz kapcsolódó Lumière filmfesztiválunk december 4-i, első napján két idei magyar filmet láthattok nálunk, melyek számos nemzetközi elismerésben részesültek. A vetítések után pedig a rendezőkkel beszélgetünk. Elsőként Zomborácz Virág Utóélet című filmjét láthatjátok Gálffi Lászlóval és egy amatőr színésszel, Krisfóf Mártonnal a főszerepekben. A film tele van abszurd jelenetekkel, amiben „végig jófajta humor a jussunk, térdcsapkodós, percekkel később is nevetős, belegondolós és magunkon is mosolygós. Szóval a legjobb fajtából való.” Másodikként Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjét vetítjük. Sokak szerint a Török Ferenc rendezte Moszkva tér óta ez a leghatásosabb generációs film. A Moszkva térben budapesti fiatalok épp az érettségire készültek a rendszerváltás évében, a VAN pedig a mai húszas-harmicas éveiben járó korosztály budapesti mindennapjainak nagyon pontos korrajza. És végre egy magyar film, amit a hazai filmkritikusok is egyöntetűen szerettek. Mi erre csak ráerősíteni tudunk, úgyhogy megtekintése „a mai harmincasoknak kötelező”.

A filmfesztivál második napján az idei Lux-díj egyik legnagyobb esélyesét, a lengyel-dán koprodukcióban készült Ida című filmet vetítjük. Az Európai Parlament a Lux-díjat minden évben olyan európai mozifilmnek adományozza, amely témájában az európai értékeket, szolidaritást, integrációt dolgozza fel. Az Ida egy apácának készülő lány történetét meséli el, ahogy szembesül családja történetével egy közeli rokon segítségével. „A lengyel filmiskola legnagyobb alkotásainak stílusában fogant Ida megrendítő, kiemelkedő képi világú dráma, amelyben a két nő intim története finoman összefonódik a közép-európai történelmi háttérrel.” A vetítés után Bognár Péterrel, a LUX-díj döntőbizottságának magyar tagjával beszélgetünk. (A részvétel a kétnapos filmfesztiválon ingyenes, de regisztrációhoz kötött: lux@prime-time.hu.)

December 12-én az emberi jogi világnaphoz és a Szaharov-díjhoz kapcsolódóan a világhírű haditudósító, Christina Lamb lesz a vendégünk, aki a 2013-ban Szaharov-díjjal, 2014-ben pedig Nobel békedíjjal kitüntetett Malala Juszufzai életrajzi könyvét írta. A Szaharov-díjat az Európai Parlament 1988-ban alapította, és évente ítéli oda az emberi jogok védelméért és a gondolatszabadságért. A díj névadója Andrej Dmitrijevics Szaharov, az 1975-ös Nobel-békedíj kitüntetettje.

Malala, a ma 17 éves pakisztáni lány azért kapta ezeket az elismeréseket, mert hazájában a talibán erőszakkal szembeszállva kiállt a lányok oktatáshoz való jogáért. „Szegénység van, nincs mindenhol szabadság, van ahol a félelem és a terror uralkodik. De van remény. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk ezeknek a gyerekeknek, hogy kiálljunk értük, hogy cselekedjünk” – mondta a díj átvételekor. Az est folyamán Az én, Malala című könyvről, a lányok oktatásáról és a nők egyenjogúságáról beszélgetünk Christina Lambbal.

Az Európa Pont minden decemberi programjának részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

2014. november 9-én volt 25 éve, hogy a Németországot évtizedeken át kettéosztó falat ledöntötték – történelmi esemény volt ez nemcsak Németország, de a kelet-közép-európai országok demokratizálódási folyamatában is. Ennek állítottunk emléket az alábbi infografikával:

A hétvégén ünnepeljük a berlini fal leomlásának – pontosabban a fal megbontásának – 25 éves évfordulóját. De 1989-ben, a „csodák évében” nemcsak Németországban, hanem egész Kelet- és Közép-Európán végigsöpört a forradalom szele, megindult a demokratikus átalakulás hosszú folyamata, amely a mai egyesült Európához vezethetett. A megmozdulásokon résztvevőket egy-egy jellegzetes dal lelkesítette – a tüntetők énekeltek a hazájukról, a hazugságról és elnyomásról és a vágyaikról. Ezekből a rendszerváltó dalokból mutatjuk be nektek a legismertebbeket – második válogatásunkban Németországból és a balti államokból. Válogatásunk első részét itt találjátok.

Németország

Bakschischrepublik (Baksisköztársaság)

Dalszöveg: Rex Joswig (Müller-Fornah, Istschenko/Joswig)

A hivatalos beszédeket és az Internacionálét háttérzenének beépítő Baksisköztársaság a hivatalos, „bálványimádó” keletnémet kultúrpolitikát gúnyolta, és egyúttal a „vörös istenek” bukását vizionálta. A dal 1989 nyarán íródott, és vált a német fordulat (németül „die Wende”) himnuszává. A dalt előadó zenekar Boris Vian egyik regényétől (Herbst in Peking / Pekingi ősz) kölcsönözte a nevét – aminek a tienanmen téri vérengzések adtak külön jelentőséget. A zenekar nyíltan bírálta a kínai politikát, amiért hivatalosan nem is adhattak koncertet az NDK-ban.

S.O.S.

Zeneszerző: Danz / Haßbecker

Dalszöveg: Gundermann / Danz

Ének: Silly

A Tamara Danz énekes vezette Silly a nyolcvanas évek NDK-jának egyik legnépszerűbb rockbandája volt. A dal a rendszerváltás előtti kaotikus idők erkölcsi züllöttségét és a vezetők vakságát írja le, amelyben a keletnémet nép hajója zátonyos és jéghegyekkel teli vízre ért, de a kapitány nem törődik a fenyegetéssel, a hajón utazók pedig nem nézhetik az iránytűt.

Balti államok

Atmostas Baltija (Ébredj, Baltikum)

Viktors Zemgals, Žilvinas Bubelis, Tarmo Pihlap

Az Ébredj, Baltikum tulajdonképpen a balti lánchoz készült, amely a balti államok orosz bekebelezését rögzítő Molotov-Ribbentrop paktum 50. évfordulóján jött létre: 600 km hosszan, Tallinntól Vilniusig egyetlen élőláncba állt össze a balti országok lakossága. A dal kimondja, hogy a balti államok nem mondtak le önállóságukról, és a „három balti nővér felébredt álmából”. A dalt mindhárom nemzet saját nyelvén énekelte a láncban.

Észtország

Koit (Hajnal)

Zeneszerző és szöveg: Mägi Tőnis

Észtország békés küzdelme a függetlenségért elképzelhetetlen a zene nélkül: a tüntetések is a tallinni Dalosünnepekről indultak. Amikor 1988 nyarán az egyik éjszakai dalfesztiválon közel 200 ezer észt gyűlt össze, spontán elkezdtek hazafias dalokat énekelni, és hivatalosan először álltak ki a függetlenség visszaállítása mellett. A Hajnal a „Daloló forradalom” egyik himnusza volt.

Lettország

Manai tautai (Az én népem)

(B.Ritmane/ A.Ritmanis)

A lett rendszerváltás legkiemelkedőbb dalát a Lettországtól távol élő Brigita Ritmane és Andris Ritmanis szerezte, és a Perkons rockegyüttessel nagy sikereket elérő Ieva Akuratere énekelte. Amikor Akuratere az 1988-as liepajai fesztiválon elénekelte a hazafias dalt, az egész hallgatóság egy emberként énekelte vele könnyek között – bár az egész területet szovjet katonák őrizték.

Litvánia

Laisve (Szabadság)

Zene: Jurga & Eurika Masyté

Dalszöveg: Justinas Marcinkevicius

Nem véletlen, hogy a szabadságért könyörgő Szabadság melankolikus dallamával a litván rendszerváltás himnuszává vált. Eurika Masyte énekes egy egész nemzet vágyait fogalmazta meg. A dalt 1989 és 1990 békés tüntetésein énekelték, amelyet nemrégiben újra rögzítettek Jurgával, aki a feldolgozással el is nyerte a legjobb balti dal díját az MTV zenei díjátadóján.

A válogatás, és a leírások a Bundesstiftung zur Aufarbeitung der SED-Diktatur és az Európai Bizottság Kommunikációs Főigazgatósága által kiadott „Sound of Revolution” válogatásalbumán és kiadványán alapszik. (A szövegek magyarra átültetése a legtöbb esetben szabad, nem irodalmi igényű fordítások, amelynek célja, hogy a szövegek egy-egy jellemző része megismerhető legyen magyarul is – természetesen örömmel fogadjuk a szebb és pontosabb változatokat! Az észt fordítás ellenőrzéséért köszönet Kristiinának.)

Borítókép: Fortepan / Erdei Katalin (CC BY-SA 3.0)

„Menjek vagy maradjak?” – a kérdés sok mindenkiben felmerült az utóbbi időben Magyarországon, statisztikai adatok alapján úgy tűnik, egyre többen élnek az EU adta lehetőségekkel és próbálnak szerencsét hosszabb-rövidebb ideig valamelyik másik tagállamban (a Magyarországot elhagyók 80%-a Európán belül marad) vagy éppen távolabbi országokban.

Nagyon nehezen megbecsülhető, hogy pontosan hányan hagyták el az országot az utóbbi években: az egyes országok regisztrációs rendszerei sokszor nagyon eltérőek, sokan vannak „feketén” is külföldön, emellett nagyon sokan ingáznak is Magyarországról, akik szintén nem feltétlenül jelennek meg a hivatalos statisztikákban. A számháborús találgatások után a KSH nemrégiben ismertette legfrissebb felmérését, amely egy nagyobb, európai projekt (SEEMIG) keretében összegezte a Magyarországot hivatalosan (legálisan és tartósan) elhagyó magyarokat – sok minden kiolvasható a felmérésből. Eszerint jelenleg nagyjából 350 000-re tehető a hivatalosan külföldön élő magyarok száma, akik közül legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban és Ausztriában élnek, nagy többségük (84%) dolgozik. A Magyarországot 1989 és 2013 között elhagyó magyarok általában a fiatalabb korosztályt képviselik (63% 40 év alatti) és általában jól képzettek (32% rendelkezik felsőfokú diplomával, amely a teljes magyar lakosságban csak 18%.)

A felmérés legfontosabb megállapításai itt olvashatók. Ezeket kiegészítve néhány kapcsolódó – szintén a KSH Népességtudományi Kutatóintézetétől származó – anyaggal készítettünk mi is egy rövid összefoglaló infografikát a témáról, ezt itt láthatjátok (kattintásra megnő):

Ha érdekel a téma, akkor szeretettel várunk kétnapos (október 30-31.) fesztiválunkon, ahol ezt a témát járjuk majd körül vendégeinkkel – levetítjük a nemrégiben bemutatott Menjek/maradjak dokumentumfilm londoni epizódját az ott élő magyarok életéről, és beszélgetünk az alkotókkal. Másnap pedig Magyarországon élő, külföldi művészek (és zenekaraik) koncertjeit hallgathatjátok.

Az infografikához felhasznált anyagok:

• KSH Népességtudományi Kutatóintézet SEEMIG („Helyzetkép a magyarországi elvándorlásról”) projekt beszámoló
• KSH Népességtudományi Kutatóintézet: Immigration or emigration country?
• UK adatok a Department of Work and Pensions-től, a 2012-ben magyar állampolgárok által igényelt társadalombiztosítási szám (NINo) alapján
• EUROSTAT migrációs statisztikák

Megdöbbentő adat: 2012-ben Magyarország lakosságának mintegy 11%-a, közel 1,16 millióan kaptak uniós támogatásból finanszírozott élelmiszersegélyt. Egy másik: a legfrissebb adatok szerint az EU lakosságának jelenleg negyede (!), közel 125 millió ember él a szegénységi küszöb alatt, vagy van kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának. Plusz ez az arány az utóbbi években sajnos növekedett.

Három, egymástól nem független tény, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni az uniós politikák alakításánál sem. Az európai lakosság nagyon nagy része van kitéve a tartós elszegényedés veszélyének, és köztük rengeteg a (szegény családba született) gyerek. Sok családnak az alapvető élelmiszerek megvétele is gondot jelent. A jelenséget a gazdasági válság csak tetézte, és – bár az EU határozott céljaként határozza meg a közösségben a szegénység csökkentését, és azt számtalan programmal igyekszik támogatni – a szegénység visszaszorítása mélyreható intézkedéseket igényel, amelyek nem éreztetik hatásukat egyik napról a másikra. Éppen ezért valamilyen formában gondoskodni kell a legelesettebbekről; ezt szolgálja a kifutóban lévő EU-s élelmiszersegély-program, valamint utódja, a kibővített formában megvalósuló, hamarosan induló, A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD).


Az élelmiszersegély-program 1987-ben indult a közös agrárpolitika (KAP) keretein belül; első körben a KAP rendszerében keletkező agrárintervenciós készletek egy részének karitatív célokra történő felhasználásával. A program magyarországi 2006-os indulása óta összesen 90,3 millió kilogramm élelmiszert kapott a több mint egymillió rászoruló 23,9 milliárd forint értékben, amellyel az EU Élelmiszersegély program mára a legnagyobb magyarországi élelmiszersegély programmá fejlődött.

A csomagban lévő termékeknek több szempontnak kell megfelelniük: fontos a hűtés nélküli eltarthatóság, a minél hosszabb szavatossági idő, a széles körű felhasználhatóság, hogy alapélelmiszer legyen és nem utolsósorban a megfelelő élvezeti érték. Jellemzően alapvető, tartós élelmiszerek, mint a tészta, liszt, kristálycukor, konzerv, UHT tej vagy vitaminkészítmények kerülnek a csomagokba. Az élelmiszersegély kiosztásában szigorú kritériumrendszer alapján, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megbízásából négy segélyszervezet, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Katolikus Karitász, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segédkezik. Az élelmiszerek kiosztását szorosan együttműködve a települési önkormányzatokkal, illetve saját helyi tagszervezeteikkel végzik a szervezetek. Hogy pontosan ki részesülhet ezek élelmiszersegélyben, azt a tagállamok saját hatáskörben definiálják – vannak közöttük munkanélküliek, idősek, fogyatékosak, hajléktalanok, de nagycsaládok és egyedülálló szülők is.

A 2013-as program meghosszabbításaként 2014-ben is osztottak még segélycsomagokat: csak idén 5,17 millió kilogramm élelmiszert vehetett át 885 ezer rászoruló 1740 településen. A program az új költségvetési periódusban megújul, és kibővült formában (nagyobb, összesen 3,8 milliárd eurós hétéves kerettel) és nem csak élelmiszerek eljuttatásával folytatódik. A részint a korábbi program helyére lépő, A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD) alapvetően továbbra is a nem pénzügyi, hanem természetbeni vagy más jellegű segítséget biztosít a leginkább rászoruló társadalmi csoportok számára. Az élelmiszerek mellett ruhaneműket és személyes használatra szolgáló alapvető létfenntartási cikkeket (cipőt, szappant, sampont stb.) is kaphatnak majd a rászorulók. Az új program nemzeti beindulásához minden tagállamnak el kell fogadni az ehhez kapcsolódó operatív programot (Magyarországon ez a program a RSZTOP), amely alapján – egyébként a korábbiakhoz hasonló módon – folytatódhat a leginkább elesett rétegek támogatása. Magyarország a következő hét évben összesen 83,3 millió eurós (megközelítőleg 25 milliárd forint) kerettel rendelkezik majd.

Az unió élelmiszersegély-programjáról beszélgetünk október 17-én este 19 órától, a kiosztásban résztvevő szervezetek képviselőivel, a beszélgetés után a Muzsikás együttes koncertezik nálunk.

Illusztrációk: Magyar Élelmiszerbank Egyesület

„A szabadság mindig egy nemzedékre van a kihalástól. Nem adjuk át vérünkben a gyermekeinknek. Harcolni kell érte, meg kell védeni, majd továbbadni nekik, hogy ugyanezt tegyék.” (Ronald Reagan)

„Az NDK volt az egyetlen hely, ahol egy magyar Wessie-nek érezhette magát. Az egész rossz viccnek tűnt az egyenruhákkal, a rendszer által kitermelt olyan termékekkel, mint a Trabant, a Hitler-szalonna vagy a műméz. Hihetetlen élmény volt látni ezeket, és elképesztő eufórikus és letaglózó érzés volt mindenkinek, aki megtapasztalta közelről a fal leomlását" – emlékezett vissza az 1989-es eseményekre vendégünk, Ungváry Krisztián történész. A berlini fal leomlásának és Németország és Európa újraegyesítésének negyedévszázados évfordulójához kapcsolódóan vele, és Rajcsányi Gellérttel, a Mandiner főszerkesztő-helyettesével McMenemy Márk beszélgetett a 25 évvel ezelőtt történtekről október 10-én, az Európa Pontban.

A Nyelvek Európai Napjának előestéjén az irodalom oldaláról közelítettük meg az európai nyelvi, és kulturális sokféleséget. Ehhez kapcsolódóan Forgách András, az est házigazdája olyan kortárs európai írókkal beszélgetett, akik mind egy-egy másik európai országról írtak, és szereztek ott életre szóló élményeket.

Az est egyik vendégeként Wilhelm Droste mesélt magyarországi élményeiről és arról, mit jelent számára a magyar irodalom, azon belül is Ady Endre munkássága. Magyarországon élő német fordítóként nagyon jól ismeri a magyarokat; az első benyomásait az országról még a rendszerváltás előtt, fiatalként a nyugat- és keletnémetek legendás találkozóhelyén, a Balatonnál szerezte. Csakúgy, mint az akkor még a berlini fal másik oldalán élő német író, Jochen Schmidt (aki sajnos a beszélgetésen nem tudott részt venni). Neki nemrégiben jelent meg írása az erre az időszakra való visszaemlékezéséről, és arról, hogy hogyan látja ma Magyarországot. Bár egyikük keletről, másikuk nyugatról járt a Balatonhoz, hasonló emlékeket és benyomásokat őriznek a szocialista Magyarországról. A találkozás élménye, a magyar bélyegek (!), az ismerkedés a magyar nyelvvel mind közös történetükben, de míg Schmidt visszalátogatva hazánkba kicsit ironikusan fogalmaz a mai magyar valóságról – amely képeiben talán a Balkánra emlékeztetheti az olvasót –, addig Drostét el is csábította országunk, és a magyar nyelvet fordítói szinten is elsajátította.

Droste megpróbálkozott a lehetetlennel is: megpróbálta átültetni németre a „lefordíthatatlan költő”, Ady Endre verseit; 2011-ben jelent meg kétnyelvű kötete Add nekem a szemeidet címmel. Szerinte a „jó költészet minden nyelvben idegen nyelv”; minden jó írással születik egy új nyelv. Ahogy a németeknél Hölderlin vagy Rilke, úgy a magyaroknál Ady olyan még Droste szerint, akinek az írása már nem német vagy magyar, hanem annál több, különlegesebb, „vasárnapi nyelv”. Véleménye szerint Ady az egyik legnagyobb magyar irodalmi kincs. Tudja, hogy szinte teljesíthetetlenre vállalkozott fordításával, de meg akarta próbálni – ahogy fogalmazott: „tudtam, hogy ezzel csak bűnözni lehet vagy nevetségessé válni, de meg akartam próbálni. Nem sajnálom, mert rengeteget tanultam, és azt gondolom, valahol itt kezdődik az irodalom, aminek én a határán voltam. Mint egy magányos hegymászó, aki élményeit közvetíteni nem tudja – de ott volt a csúcson.” Ady szélesebb körű megismeréséhez közelebb vihet, szerinte a tervei közt szereplő, Rilke és Ady költészetét összehasonlító könyv. Bízik benne, hogy ezáltal jobban „be tudja csempészni” Adyt az európai irodalomba.

Az est másik vendége, Jean Rouaud francia író volt, akinek a Valahol Európában sorozatban épp most jelenik meg legújabb regénye magyarul. Rouaud első kötete, A dicsőség mezején című családregény a mesélő anyai nagyszüleinek életét mutatja be, és azt a fordulatot, ahogy az első világháború romba döntötte az apai ág egzisztenciáját. A most megjelenő kötet, a Jeles férfiak a narrátor apja, Joseph történetét meséli el. Rouaud viszonylag későn lépett írói pályára, mint a beszélgetésen elhangzott, 37 éves volt első regénye megjelenésekor (amely hatalmas sikert aratott Franciaországban, megnyerte a Goncourt-díjat, és azóta közel harminc nyelvre lefordították). Ennek egyik legfontosabb oka az volt, hogy első komolyabb írásai idején, a hetvenes évek posztmodernista irányzatai épp „temették a regényt és az írókat, és vele együtt a történeteket”. Mint mondta, ő nem tudott más formátumban gondolkodni, és csak a klasszikus polgári regény nyelvén tudott volna megszólalni – a vezető irányzat ellenében, „reakcionistaként” alkotni pedig nem akart. Ellentétben Drostéval, eredeti nyelven a francián kívül nem olvas irodalmat, de „nagyszerű” fordításokból ismeri a külföldi, köztük a magyar írókat is. Kertész Imre Sorstalanságát nagyon nagyra becsüli, a szövegen a modern francia regény jeleit is felfedezte.

A beszélgetés szlovák résztvevője, Jana Beňova Portugáliával áll különleges viszonyban, ahova nemrégiben visszatért egy 15 évvel ezelőtti látogatás után. Benyomásait nemrégiben írta meg, amely magyarul is megjelent a Lettre folyóirat legutóbbi számában. Bár nem ismeri a nyelvet, a portugál élet és a portugál írók nagy hatással voltak rá – szerinte nem feltétlenül a helyi nyelv ismerete az, amely hozzásegít, hogy egy országot valaki megértsen vagy írjon róla; a lényeg az, hogy mindenki a saját történetét találja meg egy másik helyen, ettől tud egy adott országról írni. Beňova nemrégiben kapta meg az Európai Unió Irodalmi Díját, Café Hyena (Kikísérési terv) című regényéért, amely többek között azt mutatja be, mennyire fontos óvni szeretteinket.

Beňovával egyidőben kapta meg az Európai Unió irodalmi elismerését első regényéért Horváth Viktor is, a beszélgetés negyedik résztvevője. Díjazott könyve, a Török tükör egy másik országba és egy másik időbe kalauzolja az olvasót. A történet a török hódoltság korában játszódik Magyarországon, amelyhez Horváth Viktor újrateremtette az ötszáz évvel ezelőtti török és magyar nyelvet. A regény egy török fiatal szemszögéből mutatja be, milyen lehetett az élet a XVI. századi Magyarországon – az írás egyrészt a különleges nézőpont miatt érdekes, másrészt játék is a nyelvvel. A díjnak köszönhetően már legalább hét nyelvi fordítás van kilátásban – igaz, a török egyelőre várat magára.

Vendégeink egyetértettek abban, hogy minden kultúrában, mindenki életében vannak olyan közös mozzanatok, amelyekre ugyanolyan jóleső visszaemlékezéssel gondolunk. A petróleumlámpa meggyújtása, a sülő sütemény megszúrása tűvel vagy épp a függöny elhúzása – ezek olyan apró élmények, amelyek mindenki életében jelen vannak, és ilyet olvasva bárki magára ismerhet. Jean Rouaud megfogalmazása szerint kultúrákon, nyelveken és időn átível ez a közösség – az írók és könyvek ezeket az emberekben jelenlévő, visszafojtott és meg nem fogalmazott dolgokat a felszínre hozzák, visszanyúlva az emberiség közös alapjához. Jó néha ráeszmélni, hogy mennyi közös van az egymástól távol eső kultúrákban is – éppen ezért nagy feladat vár az írókra a XXI. században, hogy megtalálják azt a közös nyelvet, amelyet értenek a világ minden szegletében – egészítette ki a gondolatot Wilhelm Droste.

Valahol Európában címmel indította útjára az utóbbi évtizedek magyar fordításirodalmában példa nélkül álló sorozatát a L’Harmattan Kiadó. A Karádi Éva megjelenő sorozat kötetei a teljes kortárs európai regényirodalomból nyújtanak válogatást. Minden európai országból egy-egy kulcsfontosságú regény kerül az olvasó kezébe, hogy megtapasztalhassa azokat a hasonlóságokat és különbségeket, amelyek a közös európai történelemben egymás mellett élő emberek, közösségek, családok és népek életében formát öltenek. Az 1914-től napjainkig tartó időszakot felölelő Valahol Európában válogatásban olyan regények jelennek meg, melyekben a történelmi léptékű fordulatok a személyes és közösségi élményeken keresztül válnak megérthetővé és átélhetővé.

Az est az Európa Pont, a Francia Intézet, a Goethe Intézet, a Szlovák Intézet, a EUNIC, a L’Harmattan és a Lettre közös szervezésében valósult meg.