Idén a dániai Aarhus mellett a ciprusi Páfosz Európa kulturális fővárosa. A szigetország délnyugati részén fekvő harmincezres település Ciprus negyedik legnagyobb városa. Kulturális fővárosi programjának 350 eseményével igyekszik bemutatni, hogy a klasszikus mellett a kortárs művészetek miatt is érdemes ellátogatni ide.

Új sorozatunkban egy-egy érdekes statisztikának nézünk utána. Ezúttal az uniós országok halfogyasztási szokásait néztük meg, amelynek apropója egy nemrégiben ismertetett uniós felmérés, amely szerint Magyarországon fogyasztjuk az egész EU-ban a legkevesebb halat és bármilyen egyéb halászati terméket.

Ez azért szomorú, mert a változatos – és főként egészséges – étrendhez hozzátartozik a halételek fogyasztása. A halban kevés a koleszterin, ugyanakkor jelentős forrása az omega-3 zsírsavaknak, amelyekről bebizonyosodott, hogy csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát – ebben pedig sajnos elég rossz statisztikákkal rendelkezik Magyarország. Emellett sok ásványi anyagot (kálium, kalcium, szelén, jód, fluor, foszfor) tartalmaz, és gazdag A-, D-, B2-, B6-, B12- és E-vitaminokban.

A halfogyasztás természetesen függ az adott ország földrajzi elhelyezkedésétől: jóval jellemzőbb a jelentős tengerparttal rendelkező országokban, ahol nagy hagyománya van a halászatnak. Ugyanakkor nálunk található Közép-Európa legnagyobb tava, így nagyon kedvező feltételei vannak az édesvízi haltermelésnek és halászatnak. Nagyon sokan mégis csak karácsony környékén esznek halat – valószínűleg ebben szerepe van a magyar fogyasztók árérzékenységének is, mert sok haltermék drága, bár számos hazai halfajta, vagy akár fagyasztott hal megvásárolható viszonylag jó áron.

Egy év elején ismertetett uniós felmérés alapján az EU teljes lakosságának 42%-a eszik legalább hetente otthon halételt, míg Magyarországon éppen ugyanekkora volt azoknak az aránya, akik úgy nyilatkoztak, hogy soha nem esznek otthon halat. Mindössze a magyarok negyede mondta azt, hogy legalább havonta fogyaszt halat otthon. Nem meglepő módon a legnagyobb fogyasztók mind tengerparti országok: Portugália, Spanyolország és a balti államok közül Litvánia is dobogós. Míg az adatok alapján Portugáliában mindenki hetente körülbelül egy kilogramm halételt elfogyaszt (élősúlyban mérve), Magyarországon ugyanez a mennyiség negyedévente fogy el. Az alábbiakban az EU Halászati és Akvakultúra-termékek Piacának Európai Megfigyelőközpontja (EUMOFA) legfrissebb publikált adatai alapján összefoglaltuk, melyik ország hogy áll a halfogyasztással.

Halat az asztalra!

Ötlet: Julia Sturm L'Europe en un clin d'oeil c. könyve nyomán.

Új sorozatunkban egy-egy adott ország öt legfontosabb / legjobb / mindenképpen elolvasásra érdemes könyvét mutatjuk be. A kezdeményezés szándékosan provokatív: hiszen az öt „legjobb” könyv mindenkinek mást és mást jelent, aki ismeri egy-egy ország irodalmát – ha egyáltalán meg tudja határozni, melyek szerinte a legjobbak. A „legjobb” és a „legnagyobb jelentőséggel bíró” kategóriái sem feltétlenül esnek egybe, a személyes kedvencek pedig abszolút szubjektív alapon szelektálódnak. Így a lista természetesen vitatható, de ez is a célja – vitassátok, egészítsétek ki saját ötleteitekkel, kedvenceitekkel, ajánljatok további könyveket, amiről azt gondoljátok, az ország iránt érdeklődőknek érdemes lenne elolvasnia!

A hétvégén adják át a filmvilág világszerte legnagyobb figyelemmel kísért elismerését, az Oscar-díjakat. Az Amerikai Akadémia minden évben számos európai alkotás és alkotó műveiből is válogat, amelyeknek a felfokozott figyelem segíthet abban, hogy az eredetileg vártnál jóval több emberhez eljussanak. Ilyen reményekkel drukkolhatunk vasárnap hajnalban egy remek magyar alkotásnak is: a legjobb élőszereplős rövidfilmek között Deák Kristóf Mindenki (angol címén Sing) filmjéért izgulhatunk.

Az idei Oscar-gála legnagyobb favoritja 14 jelöléssel a Ryan Gosling és Emma Stone főszereplésével készült szerelmes film, a Kaliforniai álom (La la land), nyolc jelölést kapott az Érkezés (Arrival) című sci-fi és szintén nyolcat az egy fekete fiú felnőtté válásáról és identitáskereséséről szóló Holdfény (Moonlight). A tavalyi év után talán nem véletlen, hogy az Akadémia idén sok olyan filmet jelölt, amely a faji egyenjogúság, illetve az afroamerikai közösség amerikai társadalmon belül betöltött szerepét boncolgatja. A dokumentumfilmek kategóriái között – ahol jellemzően mindig sok európai alkotást találunk – több film is foglalkozik a jelenlegi szíriai helyezettel, illetve a menekültválsággal.

Fő kategóriák

A legfontosabb kategóriák között idén szinte csak hollywoodi produkciókat jelöltek, néhány kivétellel. Az Oroszlán (Lion) című brit-ausztrál-amerikai koprodukció a legjobb film kategóriájában is versenyez, emellett legjobb mellékszereplőként a Gettómilliomosból ismert, indiai származású brit Dev Patelnek is jelölést hozott. Színészek között az Akadémia a brit-amerikai Andrew Garfieldet jelölte A fegyvertelen katona főszerepéért. Garfield olyan katonát alakított, aki a II. világháború okinawai hadszínterén lelkiismereti okokból fegyver nélkül szolgálta hazáját, és így mentette meg 75 bajtársa életét. A francia-német-holland koprodukcióban készített Elle egy nemi erőszak áldozatának bosszúját mutatja be, főszereplője, a francia Isabelle Huppert alakítását az Akadémia jelöléssel ismerte el. (A film januárban elnyerte a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában a Golden Globe-díjat.) Ruth Negga ír-etióp származású színész a rasszista előítéletekről szóló Loving című dráma női főszereplőjeként ugyanebben a kategóriában jelölt – alakításáért a Golden Globe-ot már megkapta. Az utolsó James Bond-filmekből Miss Moneypennyként megismert Naomie Harris brit színésznő a Holdfényben nyújtott alakításáért esélyes a legjobb női mellékszereplő díjára. A legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-díjáért pedig az ír-brit-holland-görög-francia-amerikai készítésű A homár alkotói izgulhatnak vasárnap hajnalban.

A legjobb idegen nyelvű játékfilmek

A legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért idén egy iráni és egy ausztrál alkotás mellett Európából egy dán, egy svéd és egy – az EP filmes Lux-díját is elhódító – német film versenyez. A dánok egy háborús drámával kerültek a jelöltek közé (A homok alatt / Under Sandet), amelyben az ország második világháborús részvételének egyik legsötétebb epizódját dolgozta fel, amikor német hadifoglyokat használtak fel arra, hogy az ország nyugati partvidékét aknamentesítsék. A svéd film (Az ember, akit Ovénak hívtak – En man som heter Ove) egy középkorú, mogorva svéd törtnetét meséli el sok humorral, akiről a film során kiderül, hogy talán nem is annyira szívtelen. A Toni Erdmann pedig egy felnőtt nő és apja kapcsolatát dolgozza fel „monumentális boldogságbomba” formájában, amelyből már tervben is van a hollywoodi remake. A filmet nőnapi Lumière Filmklubunkban mi is vetítjük. A díjra az elemzők a Toni Erdmannt, esetleg a kategória iráni jelöltjét, Az ügyfél című filmet tartják legesélyesebbnek. Tavaly ebben a kategóriában a magyar jelölt, a Saul fia nyert.

Idén azonban egy másik kategóriát várhatunk a legnagyobb izgalommal: Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer Mindenki című alkotását – amely egy iskolai kórus tagjainak szívhez szóló történetét meséli el – a legjobb kisjátékfilmek között jelölték Oscar-díjra. (A filmet 26-án 21.05-től a Duna TV is levetíti, így még az átadó előtt megtekinthető a televízióban!) A film egy dán (Silent Nights), egy svájci (La femme et la TGV), egy francia (Ennemis Intérieurs) és egy spanyol (Timecode) kisfilmmel versenyez. A kritikusok szerint a magyar film legnagyobb konkurense a díjra a dán-ghánai vegyes pár történetét feldolgozó Silent Nights lehet.

Dokumentumfilmek, animációk

A legjobb egész estés dokumentumfilmek között jelölt a korábban Lumière filmklubunkban is bemutatott Tűz a tengeren (Fuocomare), amely a Lampeduza szigetén mutatja be a helyiek és a szigetre érkező menekültek mindennapjait. A kategóriában még az EU Media programja által is támogatott, az amerikai rasszizmus kérdését feszegető I am not your Negro, című, részben európai (amerikai-francia produkcióban készült) film jelölt. A rövid dokumentumfilmek között három európai alkotást találunk, amelyek közül kettő a szíriai háború történetével foglalkozik (a brit The White Helmets és a brit-német-szíriai együttműködésben készült Watani: My Homeland). A harmadik európai alkotás a görög 4.1 Miles, amely szintén a jelenkori menekültválságról szól, a görög Leszbosz szigetével a fókuszban.

A legjobb animációs filmek között is találunk európai alkotásokat. A Lux-díj legutóbbi dobogósa, a svájci-francia Életem cukkiniként (Ma vie de Courgette) című alkotás a francia-japán együttműködésben készített, animés látványvilágot idéző, első sorban felnőtteknek szóló Vörös teknőssel (La tortue rouge) versenyez a kategóriában. Érdekes magyar vonatkozása a filmnek, hogy az animáció nagy részét a kecskeméti rajzfilmstúdióban készítették. (Ugyanitt jelölt még a nagysikerű Zootropolis, valamint a Disney legfrissebb animációs filmje, a Vaiana).

Jelmez, smink, zene

Művészeti kategóriákban is hagyományosan sok európai alkotó nevével találkozhatunk a jelöltek között. Idén a legjobb jelmezek tervezéséért a Brad Pitt és Marion Cottilard főszereplésével leforgatott Szövetségesek brit tervezőjét (Joanna Johnston), a Florence – A tökéletlen hang ír jelmeztervezőjét (Consolata Boyle) és a Jackie Kennedy életét bemutató Jackie francia tervezőjét (Madeline Fontaine) találjuk a jelöltek között. (Fontaine volt többek között az Amélie csodálatos élete tervezője is.) A Jackie alkotói közül még a film brit zeneszerzőjét, Mica Levit is jelölték Oscar-díjra a legjobb eredeti filmzene kategóriájában.

A legjobb smink kategóriájában Az ember, akit Ovénak hívnak svéd maszkmestereit is jelölték Oscarra. A svédek emellett még a legjobb betétdal kategóriájában drukkolhatnak honfitársaiknak. A Justin Timberlake neve alatt futó, a Happy sikerreceptjét tökéletesen másoló Can’t stop the feeling című megasláger mögött ugyanis Timberlake mellett az a svéd szerzőpáros áll, aki gyakorlatilag a jelenlegi (amerikai) mainstream popslágerek többségét jegyzi szerzőként. A kismillió zenei elismerés mellett a Max Martin és Johan „Shellback” Schuster svéd alkotópárosnak most esélye van egy Oscar-díjat is bezsebelni (a szám a Trollok című animációs filmhez készült). Svéd esélyest találunk még a legjobb operatőrök kategóriájában, Linus Sandgrent a Kaliforniai álom fényképezéséért jelölte az Akadémia.

Természetesen ez a lista nem teljes, számos európai szálat lehetne még felfedni az idei Oscar-gálán is – de az biztos, hogy lesz kinek drukkolni a vasárnapról hétfőre virradó éjszakán. Szorítunk a Mindenkinek és a többi remek európai alkotásnak!

2017-ben a németországi Essen viselheti a leginkább környezettudatos városnak járó „Európa zöld fővárosa” címet. A korábban szénbányászatra és acéltermelésre épülő Ruhr-vidéki nehézipari központ évtizedek óta dolgozik az arculatváltáson, hogy a várost egészségesebb, fenntarthatóbb élőhellyé változtatassa. Komplex, zöld programja jó példával szolgálhat sok európai város számára.

Érdekes kísérletbe fogott nemrégiben Ann Morgan, londoni szerkesztő és szabadúszó író: elhatározta, hogy egy év alatt a világ minden országából elolvas egy-egy könyvet, és így ismer meg számára ismeretlen, távoli kultúrákat. Amikor belefogott, még nem volt teljes az olvasandói listája, de kezdeményezésének hamar híre ment. Blogjára és egyéb közösségi felületeire a kísérlet kezdete után tömegével érkeztek a könyvjavaslatok egy-egy ország „kötelező olvasmányaihoz”.

Portugália a magyarok szemében általában egy kicsit misztikus és fura, ugyanakkor szerethető, és nagyon vonzó vidék; izgatja a fantáziánkat, és vágyunk rá, hogy eljussunk ebbe a különleges országba. Ezt sugallja például Egressy Zoltán Portugál című drámája, a Honeybeast Portugál című száma, vagy az utóbbi évek egyik legsikeresebb filmes alkotása, a „Van valami…” is, ahol a főhősnek egyértelmű, hogy Portugáliába kell utaznia az Erasmus ösztöndíjjal. Az irodalmi, filmes és zenei példák mellett, megerősíti ezt az ELTE portugál szakának vezetője is: Portugália az, ahova Magyarországról általában mindenki szívesen, kíváncsisággal és izgalommal telve utazik, és onnan soha nem tér vissza csalódottan.

Portugália sok szempontból – lakosság és összterület, vagy épp a „sírva vígadás” (fado) különleges képessége miatt – hasonlít Magyarországra. A portugálokról általában tudjuk, hogy erősek fociban, hogy fővárosuk hangulatos utcáin aranyos kis villamosok járnak, vagy hogy a borosüvegünk parafa dugója jó eséllyel tőlük származik. De mi egyebet lenne még érdemes tudnunk erről a távoli és vonzó országról és lakóiról? És ők mit tudnak és gondolnak rólunk? Egy csésze Európa sorozatunk legutóbbi estjén Szederkényi Olga vendégeivel ezekre a kérdésekre kereste a választ, annak apropóján, hogy az unió legnyugatibb országa idén ünnepli EU-s csatlakozása harmincadik évfordulóját.

Az óceán…

Maria José Teixeira de Morais Pires nagykövet asszony elsőként az óceán jelentőségét emelte ki: a portugálok életét mindig meghatározta a víz közelsége. Az óceán az, ami Portugáliát elválasztja másoktól, egyben összeköti más nemzetekkel és a világgal, ami az élelmét és megélhetését adja, és amely segítségével egykor világot hódított. Portugália – Magyarországhoz hasonlóan – nagyon sok támogatást kapott az EU-tól. Az ország uniós csatlakozása segített konszolidálni az 1986-ban még nagyon fiatal demokráciát, a fejlesztési források pedig az ország infrastruktúráját, intézményeit segítettek modernizálni és megerősíteni. A portugálok ezzel tisztában vannak, és általánosságban pozitívan vélekednek országuk uniós tagságáról. Persze EU-kritikus hangokat ott is hallani, kiváltképp az eurozóna stabilitása érdekében korábban bevezetett megszorítások miatt, de ez a komorabb időszak „lassan, úgy tűnik, véget érhet”.

Magyarországon talán kevesen tudják, de Lisszabon mai arculatának kialakításához jelentősen hozzájárult egy magyar származású építész, Carlos Mardel (Mardell Károly). Mardel a Lisszabon belvárosát 1755-ben leromboló földrengés után tagja volt annak az építészi csapatnak, amely a főváros képét újraszabta. Nevéhez kötik a korábban Lisszabonban bevett lapos tető helyett a manzárd-típusú, ablakos kialakítás elterjesztését. A portugál és magyar nép közös történelmének egy másik fontos közös mozzanata volt, amikor Portugália a második világháború, illetve az 1956-os események után sok magyar menekültet fogadott be. Aki nem állt tovább az Egyesült Államokba, vagy nem tért vissza Magyarországra, azok a portugál közösség megbecsült tagjai lettek, és hozzájárultak a portugálokban élő pozitív magyar-kép kialakításához.

A foci…

„Jó foci, jó zene és paprika” – közel negyven évvel ezelőtt így summázta Joaquim Pimpão édesapja, hogy mi vár a fiára Magyarországon, amikor megtudta, hogy a fia hazánkban szeretne továbbtanulni. Pimpão azóta 37 évet töltött el nálunk, ma a portugál kereskedelmi kirendeltség (AICEP) magyarországi vezetője, felesége magyar, akivel Budapesten nevelik négy gyermeküket. Megfogalmazása szerint még mindig ismerkedik a magyar néppel: bár kitűnően beszél magyarul, szerinte a magyarok meglehetősen zárkózottak, amit nagyon nehéz volt megszoknia. Szerinte mi, magyarok ebben túlteszünk a „legszomorkásabb és legzárkózottabb latin népen”. Nagyra becsüli a magyar oktatási rendszert, amely véleménye szerint sokkal erősebb a portugálnál, ugyanakkor a gyerekek szigorúbb fegyelmezése, a megengedő nevelés hiánya először nagyon furcsa volt neki.

Pimpão is úgy gondolja, hogy a portugálokban általában pozitív kép él a magyarokról. Ehhez szerinte jelentősen hozzájárultak a Portugáliában dolgozó magyar sportszakemberek is, akik első sorban a vízi- és kézilabda területén tevékenykednek. Szerinte foci nélkül nem lehet érteni Portugáliát, ami élet-halál komolyságú kérdés szülőhazájában; a szurkolói hűség pedig mindenek felett áll. Ahogy a portugál mondás tartja: „inget, vagy feleséget lehet cserélni, de csapatot nem” – utalva arra, hogy élhet bárhol, a legjobb csapat számára mindig a Sporting CD marad.

A nyelv és az irodalom…

Az est harmadik vendége, Pál Ferenc, az ELTE Portugál Tanszékének vezetője a hetvenes évek óta foglalkozik a portugál nyelvvel, amikor még nagyon „ritka madárnak” számított ezzel az érdeklődésével. Ma az ELTE-n azt tapasztalja, hogy Portugália (a bevezetőben említett misztikussága és vonzósága miatt) és a portugál nyelv rendkívül népszerű a fiatalok körében. A nyelvszakra nem ritka a tíz-tizenötszörös túljelentkezés. Pál Ferenc egyúttal a portugál irodalom, és a sokarcú portugál költő, Fernando Pessoa egyik legjelentősebb magyarországi ismerője és fordítója, akitől az est végén kedvenc versét, az Autopszichográfiát is felolvasta. Sokáig kutatta, hogy miért mondja a magyar, hogy „vígan dudál a portugál”. Vizsgálódása kimutatta, hogy a magyarok e szólásban testet öltő portugálképét valójában egy 19. századi francia operettslágerből önállósodott szállóige ferdítette el.

Ha egy pár napos felfedező túrára készülnénk az országba, akkor szerinte Lisszabon Belém kerülete mindenképpen kötelező. Innen származik a különlegesen finom, tejkrémes Pastéis de Belém sütemény, és ugyanitt látható a Belém-torony, amely egy 16. századi erődítmény az óceán partján. Feltétlenül ajánlja, hogy tegyünk meg pár megállót a híres 28-as villamossal is a fővárosban. Szerinte érdemes még felkeresni a királyi család nyári pihenőhelyét a Lisszabontól kb. 30 kilométerre fekvő Sintrában. Nagyobb kiruccanáshoz pedig Madeira csodálatos szigetét ajánlja, ahol a strelícia (papagájvirág) „úgy nő, mint a gyom”.

Az esten készített képek megtekinthetők Flickr oldalunkon.


Fernando Pessoa: Autopszichográfia

(Kukorelly Endre fordítása)

A költő mindig tettető.
Oly pompásan csinálja,
Ha szenved is, csak úgy tesz ő,
Mintha valóban fájna.

S érzi a fájdalmat, aki
Csak kiolvassa innen.
Nem valódi, s nem tetteti,
Azt érzi, ami nincsen.

És így köröz, és így tolat,
Hogy szolgáljon az észnek
Ez a felhúzós kis vonat,
Amit szívnek becéznek.

Ha Berlin, akkor Currywurst, ha Brüsszel, akkor sült krumpli, ha Budapest, akkor leginkább lángos – Európa nagyvárosaiban szinte mindenhol találunk valamilyen tipikus helyi finomságot, amelyet turistaként gyorsan bekaphatunk.

Legutóbbi gyűjtésünkben inkább a helyi, klasszikus péksüteményekre koncentráltunk, ezúttal kicsit összetettebb ételek közül válogattunk. Akad a listán a magyar melegszendvicshez hasonló étel, amely a hetvenes évektől lett jellemző gyorsétele a lengyel utcáknak, de van a válogatásunkban olyan hagyományos, különleges termék is, mint a finn Karjalanpiirakka („HKT”), amely az EU eredetvédelmi oltalma alatt áll. Aki járt már valamelyik délszláv államban, azoknak a grillezett ćevapčići (vagy egyben sütve pljeskavicaként) biztosan ismerős, Brüsszelben járva a sült krumpli (pommes frites) kötelező – a helyi árusoknál sokszor 20-30 különböző helyben készített finom öntet közül válogathatunk.

Ti melyik kedvencetekkel egészítenétek ki mostani gyűjtésünket? :-)