…legalábbis ha azt nézzük, átlagosan hány napot kell ledolgozniuk ahhoz, hogy ugyanazt a fizetést vigyék haza. Bár a megkülönböztetés tilalma az EU egyik alapelve, mégis jelentős különbség van abban, hogy életük során a férfiak és nők mennyi fizetésre számíthatnak munkájukért. Az ebben mutatkozó különbség a bérszakadék, amely a legfrissebben publikált uniós felmérés alapján még mindig 16,4% a nők és a férfiak átlagos bére között. Az Európa Pont nőnapi beszélgetése ezt a jelenséget járja körül – nézzük meg közelebbről, mit is jelent ez!
Ez a szám országonként változik, Magyarországon az átlagnál egy kicsit nagyobb a különbség (17,6%), de közel sem olyan nagy, mint mondjuk Észtországban (27,6%), Csehországban, vagy épp Ausztriában (25,5%). A legkisebb különbség a nemek javadalmazásában a legfrissebb adatok alapján Lengyelországban (1,9%) Szlovéniában (4,4%) és Olaszországban (5,5%) volt kimutatható.
A jelenség háttere
Miből adódik ez a különbség? Ennek egy része közvetlen diszkrimináció következménye, amikor a nő ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést kap, mint a férfi. Bár ezt uniós és nemzeti szabályok is tiltják, a gyakorlatban azonban mégis találkozhatunk még ilyennel. Eltérés adódik abból is, hogy a nők általában felülreprezentáltak olyan alulértékelt területeken, amelyeken átlagosan alacsonyabb az átlagfizetés – többségében nők dolgoznak az egészségügyben, a közigazgatásban vagy pedagógusként. A hagyományoknak és a sztereotípiáknak is nagy szerepe van abban, hogy bizonyos – egyébként magasra értékelt és jól bérezett szektorokban – kevesebb nő dolgozik (például tudományos és műszaki munkakörökben). Annak ellenére van ez így, hogy a nőknek gyakran magasabb a végzettségük vagy szakképesítésük, mint a férfiaknak, 2010-ben az EU-ban az egyetemi hallgatók majdnem 60%-a volt nő. A nők emellett kevésbé vannak jelen vezető pozíciókban – a vállalatvezetők 32%-a, a mérnökök és tudósok mindössze 29%-a nő, az „üvegplafon” sok esetben tartja vissza a nőket attól, hogy szakmájukban egy bizonyos szintnél feljebb jussanak. Mindezekhez hozzáadódik még a nők családban betöltött szerepe, amely szintén összeütközésbe kerül sok esetben a karrierrel – a családi és gyermekgondozási feladatok zöme még mindig a nőkre hárul, a nők gyakrabban szakítják meg karrierjüket vagy dolgoznak rövidebb munkaidőben, hogy ellássák a családi feladatokat.
Miért érdemes küzdeni a nemek közötti fizetésbeli egyenlőségért?
A bérszakadék a legtöbb nőt végigkíséri karrierje és nyugdíjas évei során is: a kevesebb fizetéshez általában alacsonyabb nyugdíj is társul, így a nőket jobban veszélyezteti az időskori elszegényedés. Erkölcsi érvek mellett gazdaságiak is alátámasztják, hogy a férfiak és a nők ugyanolyan bért kapjanak ugyanazért a munkáért: a nemek közötti egyenlőség a minőségi munkahelyek és a magasan motivált munkaerő elérésének kulcsa. A minőségi munkahelyek erősítik a pozitív munkahelyi légkört, ahol minden dolgozó megbecsülésnek örvend az általa elvégzett munkáért. A munkaadók nyernek azzal, ha hatékonyabban hasznosítják a nők készségeit és tehetségét például képességeik elismerésével, a munkahely és a család közötti egyensúly megteremtését segítő irányelvekkel, továbbá képzési és karrierépítési lehetőségekkel. Azok a vállalatok, amelyek egyenlőségi terveket és stratégiákat hoznak létre, a férfiak és a nők számára egyaránt a legjobb munkahelyeket teremtik meg. A munkájuk megbecsülését érző alkalmazottak nagyobb magabiztosságra tesznek szert, ami hatékonyságuk mellett innovációs készségüket is erősíti. A pozitív munkahelyi légkör vonzza az ügyfeleket, fokozza a teljesítményt és szárnyakat adhat a versenyképességnek.
Ha érdekel a női esélyegyelőség kérdése, gyere el hozzánk ma este – nőnaphoz kapcsolódó programunkon Keveházi Katalin, a Jól-Lét Alapítvány vezetője, Somogyi Mária író, valamint Wéber Andrea, az Egyenlő Bánásmód Hatóság kutatási koordinátora beszélget a témáról. Az este folytatásában Takáts Eszter akusztikus koncertjét hallgathatjátok meg. Az eseményről további információ Facebook oldalunkon olvasható.
A témát folytatjuk, írásunk második részében a bérszakadék elleni küzdelemről, az EU és a tagállamok ezzel kapcsolatos tevékenységéről és a jó példákról olvashattok.
További információ a bérszakadékról:
Az Európa Pont következő vendége a világhírű, fiatal cseh közgazdász és publicista – egy biciklista Prágából, aki 24 éves korában első munkájaként Václav Havelnek dolgozott gazdasági tanácsadóként, akit a Yale Economic Review az öt legnagyobb közgazdász elme közé sorolt, és akinek „a jó és a rossz közgazdaságtanáról” szóló provokatív könyvét 2011 végén a Washington Post az öt kötelezően elolvasandó közgazdasági témájú könyv közé sorolta. Európa Szalon sorozatunk következő vendége Tomáš Sedláček.
Sedláček jelenleg az egyik legnagyobb cseh kereskedelmi bank fő stratégiai tanácsadója, emellett a prágai Károly egyetemen (és számos más egyetemen) tanít közgazdaságtant és filozófiát. Sedláček szenvedélyesen szereti munkáját, és igyekszik mások számára is bebizonyítani, hogy a közgazdaságtan valóban szórakoztató és jóval több a számok unalmas bűvölgetésénél, absztrakt matematikai modelleknél.
Népszerű könyvében nyomon követi az emberi kérdezés történetét a Gilgames eposztól az Ó- és Újszövetségen, Descartes és Adam Smith gondolatain keresztül egészen a Harcosok klubjának fogyasztói társadalmáig, illetve napjaink világválságáig. Írásával megkérdőjelezi és újraértelmezi a korábbi közgazdasági dogmákat, és igyekszik bemutatni, hogy a közgazdaságtanban nemcsak a hideg racionalitás munkál, de az erkölcsi értékek és értékválasztások ugyanolyan részét képezik, mint a tudományosan levezethető igazságok. A közgazdaságtan nem választható el jó és rossz harcától – szerinte kulturális jelenség, korunk civilizációjának terméke, így át van szőve filozófiával, mítoszokkal, erkölccsel, vallással, pszichológiával, művészetekkel. A könyv napjaink olyan alapkérdéseit boncolgatja provokatív módon, hogy mi a közgazdaságtan értelme, miért élünk a növekedés bűvöletében, ez-e az egyetlen követhető út, honnan jön és merre vezet minket fejlődés eszméje, megéri-e jónak lenni.
Sedláček az írást eredetileg szakdolgozatnak készítette, de azt „megkérdőjelezhető tudományos értéke” miatt nem tudta megvédeni. Ezt követően az írást átdolgozta és könyv formátumban kiadta – a könyv hamarosan bestseller lett Csehországban, 2011 nyári megjelenése után az Egyesült Államokban is – számos méltató cikk jelent meg a könyvről a világsajtóban. Az amerikai zeneszerző legenda Quincy Jones például ezt mondta a könyvről: „Soha nem hittem volna, hogy a közgazdaságtanról ilyen érdekesen és izgalmasan lehet írni! Hihetetlen, hogy a közgazdaságtan milyen szorosan összefügg a művészetekkel, zenével és a filmekkel…”
Írásának groteszk látás-, illetve színpadias ábrázolásmódja lehetővé tette, hogy színdarabbá írják át, melyet teltházas előadásokon játszottak a Prágai Nemzeti Színházban, és tavaly Londonban is sikerrel bemutattak. Könyvének magyar fordítása sajnos még várat magára, de kárpótlásul az érdeklődők most személyesen is találkozhatnak Sedláčekkel. Március 7-én, szerdán a Cseh Centrum és az Európa Pont közös rendezvényén ugyanis az Európa Pont vendége lesz, ahol egy rövid előadás után Weyer Balázs és Muraközy Balázs lesznek beszélgetőtársai. Az eseményen szinkrontolmácsolás is lesz, a belépés – ahogy az Európa Pont összes rendezvényére – ingyenes.
Kedvcsinálóként nézzétek meg az alábbi videót, amelyen a könyv alapján készült színdarabból láthattok részleteket angol felirattal:
Ezen a videón pedig a szerző mesél könyvéről:
Kép forrása: www.tomassedlacek.cz
Különleges vendégünk lesz kedden: a sokoldalú Alexander Brody jön el hozzánk, a sikeres üzletember és szépirodalmi alkotó, akinek „hazája Magyarország, otthona a nagyvilág”.
Alexander Brody művészek között nőtt fel – nem véletlen, hogy későbbi életpályája során az írás felé fordult. Alexander Brody nagyapja Bródy Sándor, a híres író, nagybátyja pedig a szintén elismert novellista, Hunyady Sándor. Családja nagypolgári életvitelével együtt járt az is, hogy a korabeli művészvilág és elit számos jeles képviselője (a kor nagy színészei, írói, politikusai, tudósai) voltak bejáratosak a Bródy családhoz.
Alexander Brody iskoláit még Magyarországon kezdte, de egyetemi tanulmányait már az Egyesült Államokban, a Princetonon folytatta, akkor még diplomatának készült. A diploma megszerzése után azonban a reklámszakmában próbált szerencsét, a világ egyik legsikeresebb reklámügynökségénél, a Young and Rubicamnél kezdte kifutófiúként, amelyet – több mint harminc év után – az elnöki székből hagyott ott. Brody reklámipari sikerének egyik titka, hogy mindig tudott valamilyen nem várt ajánlatot tenni az ügyfeleknek, emellett ugyanilyen fontosnak ítélte meg a jó munkaerő megbecsülését. Ezzel kapcsolatosan elhíresült az az eset, amikor szembeszállt egy nagynevű megrendelőjével, aki folyamatosan megalázóan bánt munkatársaival, mondván „pénzes ügyfelet bármikor tudok találni, jó munkatársat annál nehezebben”. A reklámiparban Brody szinte mindent elért, amit csak lehetett – egy ideig ő volt a Reklám Világszövetség (IAA) elnöke, vezetése idején vette fel tagjai közé a szervezett többek között Kínát és Magyarországot is.
Alexander Brody immáron több mint háromnegyed évszázad során gyűjtött és gyűjt tovább – barátokat és műtárgyakat; könyveket és költeményeket; epigrammákat és aforizmákat, ízeket és illatokat. Először az Egyesült Államokban, majd Magyarországon több kötete jelent már meg, melyek közül a legutóbbi A bolygó fénye – Hunyady Sándor arcképe tavaly, amelyben egyszerre idézi meg Hunyadi Sándor arcképét és azt a miliőt, ahol és ahogy az írói életmű létrejött. Brody nem csak alkotóként, de támogatóként is jelen van a magyar irodalmi életben, őse tiszteletére megalapította a Bródy Sándor-díjat, amely az elsőkötetes írókat támogatja.
Alexander Brody emellett lelkes sportrajongó, édesapjától (Bródy János, a magyar lóversenysport kiválósága, a negyvenes években az Ügető Igazgatója) örökölte a lovak szeretetét, de ugyanígy rajong a zenéért és a művészetekért. Mindezek mellett azt vallja magáról, hogy életében két dologra büszke: hogy van egy fia, Sandy és egy kislánya, Thyra.
Alexander Brodyt mindezekről Nagy József újságíró kérdezi Európa Szalon című sorozatunkban, az Európa Pontban február 28-án. A rendezvény ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Január elsején Dánia átvette az Európai Unió Tanácsának vezetését Lengyelországtól. Koppenhága soros elnökként jelentős rutinnal rendelkezik, idén hetedszerre vezeti a tagállamokat képviselő uniós intézményt. Ugyanakkor legutoljára csaknem tíz éve, 2002 második felében elnökölt – meglehetősen más körülmények között. Az egyik legfontosabb napirendi pont ekkor a bővítés kérdése volt, amelyről hosszas tárgyalások folytak már a dán elnökség alatt, 2004 májusában többek között ezen tárgyalások eredményeképpen csatlakozott az Unióhoz végül tíz ország, köztük Magyarország. Az azóta eltelt közel tíz év alatt jelentősen átformálódott az EU: a tárgyalóasztaloknál 15 helyett 27 tagállam ül, amelyeket Dániának az uniós integráció egyik legkeményebb időszakában kell kompromisszumra vezetnie, egy olyan időszakban, amikor példátlanul szoros együttműködésre van szüksége a közösségnek – koránt sincs tehát egyszerű dolguk.
A soros elnökségi programok döntő részét mindig az EU aktuális napirendje határozza meg, amelynek egy része előre tudható az uniós menetrend (például az aktuális költségvetési periódus, intézményi reformok, bővítési napirend) alapján. Ugyanakkor mindig felkerülnek a napirendre olyan témák is, amelyeket az elnökség elején még nem lehet előre látni, de az adott elnökségnek elnöki periódusa során foglalkoznia kell (ilyen lehet egy válság, természeti katasztrófa, vagy épp nemzetközi politikai változások). Amennyire lehet, természetesen minden tagállam igyekszik valamilyen nemzeti színt is belevinni az elnökségi félévbe. Próbálnak fókuszba helyezni olyan témákat, illetve lendületet adni olyan szakpolitikáknak, amelyek fontosak az adott elnökséget adó ország számára. Ilyen volt Franciaország esetében a Mediterrán Unió gondolata, Magyarország esetében a Duna- vagy a romastratégia, és ilyen a hagyományosan környezettudatos Dánia esetében a „zöld növekedés” koncepciója, amely a mostani elnökség négy vezérgondolata (felelősség, dinamizmus, biztonság, környezettudatosság) közül egyértelműen a „legdánabb”. (Ha részletesebben érdekel a dán program, az itt elolvashatod, illetve ajánljuk figyelmetekbe az ehhez készített profi kisfilmet, amelyen Helle Thorning-Schmidt miniszterelnök asszony ismerteti legfontosabb prioritásokat.)
Dánia élen jár a fenntartható fejlődésben, amit jól illusztrál az alábbi pár adat is: az elmúlt három évtizedben a dán gazdaság közel 78 százalékkal nőtt, miközben energiafogyasztása közel azonos szinten maradt, szén-dioxid kibocsátása pedig csökkent. Mindezt többek között jelentős energiahatékonysággal, optimalizált megoldásokkal és zöld technológiába történő befektetés révén érte el. A felhasznált energiaforrások közül pedig egyre nagyobb részt, 2010-ben közel 17 százalékot tesznek ki a megújulók (biomassza, szélenergia és biogáz). Koppenhága „zöld növekedés” programjában célul tűzte ki, hogy 2050-ig teljes mértékben független legyen a fosszilis energiahordozóktól (széntől, földgáztól és kőolajtól).
Ezt a szemléletet követi Dánia az EU klímapolitkájának alakítása során is, elnökségi prioritásainak ismertetésekor a dán miniszterelnök asszony elmondta: az ország az energiahatékonyság (2020-ig elérendő) 20 százalékos növelését előirányozó uniós célkitűzésre fog összpontosítani, és szeretné előbbre vinni az energiahatékonyságra vonatkozó irányelvvel kapcsolatos tárgyalásokat is. „Egyértelmű jelzést küldünk az európai piacoknak arról, hogy van kereslet az új, innovatív megoldások iránt. Építünk a karbonszegény gazdaságról, illetve az energetikai ütemtervről szóló bizottsági közleményekre is, hogy a megfelelő hosszú távú stratégiát adjuk az Európai Unió kezébe az energiaügy és az éghajlatváltozás területén. Tudjuk, hogy mit kívánunk megvalósítani 2050-ig, de ahhoz, hogy azt el is érjük, világos stratégiára van szükségünk. Ha most kijelöljük a helyes utat azzal, hogy életképes ösztönzőket kínálunk és megteremtjük a virágzó európai zöld gazdaság alapjait, akkor azzal a ma és a holnap polgárai számára is biztosítjuk a növekedés, a foglalkoztatás és az egészséges környezet feltételeit” – mondta a miniszterelnök.
A fenntartható szemléletet nem csak hirdetik a dánok, de következetesen képviselik is az élet minden területén, és ebben az elnökség sem kivétel: az elnökség lebonyolításában résztvevő cégek kiválasztásában nagyon fontos szerepet játszott a fenntarthatóság kritériuma. A kibocsátott CO2-ért kompenzációt fizetnek a szervezők, a szakembereket környezetbarát hotelekben szállásolják el, és a találkozókon is igyekeznek környezetbarát ökotermékeket használni. Az elnökséghez szükséges energiát zöld forrásokból fedezik, a konferenciatermeket energiahatékony technológiával működtetik, a szállítmányozást CO2-semleges szolgáltatókkal oldják meg. A dán elnökség hivatalos honlapja szintén „CO2-neutrális” - a honlap előállításához kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátást a működtető új megújuló energiaforrások létrehozásával, különböző CO2-csökkentő projektekkel semlegesíti.
A tagállami szakemberek számára van néhány, talán szokatlan „fenntartható” eleme is az elnökségnek: a tárgyalásokon például palackozott ásványvíz helyett csapvíz oltja majd a delegációk képviselőinek szomját, a konferenciákra, tárgyalásokra pedig amikor csak lehet, tömegközlekedéssel, illetve külön buszjáratokkal szállítják a résztvevőket.
A dán külügyminisztérium részt vesz a Dán Fenntartható Rendezvények Kezdeményezésben, amelynek célja, hogy Dánia megőrizze és tovább növelje „zöld városként” (green destination) szerzett hírnevét. A dán külügyminisztérium célja, hogy bebizonyítsa: olyan nagy volumenű események is megvalósíthatók környezetvédelmi szempontból fenntartható módon, mint egy EU-elnökség – Koppenhága bízik benne, hogy ennek a jó példának a dán elnökség hat hónapján túlmutató hatása is lesz.
Ehhez csak drukkolni tudunk: hajrá Dánia!
Bár sokan temetik manapság az eurót, mi itt Kelet-Közép-Európában örülnénk neki, ha olyan stabil fizetőeszközünk lenne, mint az európai közös pénz. Válság ide vagy oda, továbbra is vannak országok, melyek hisznek az euróban.
Nálunk Magyarországon az euróbevezetés a gazdaságpolitika Szent Grálja. Mindenki tudja, hogy szükség lenne rá, de a válság miatti nehézségek közepette a politikusaink rendre túlságosan rögösnek találják az odáig vezető utat. A maastrichti kritériumokat valóban nem könnyű teljesíteni - de nem is lehetetlen. Végignéztük, ki hogyan veszi az akadályokat.
A balti országokat súlyosan érintette a válság, Lettország és Litvánia mégis viszonylag jó pozícióban várja a vihar elcsendesülését. Mindkét országban komoly probléma a költségvetési hiány, az államháztartás azonban köszöni, jól van. Lettországban az infláció is igen attraktív, 1 százalék alatti.
Lettország és Litvánia kicsi és nyitott gazdaság, akárcsak Csehország. A csehek egy kivételével mindegyik kritériumnak eleget tesznek, és ha elkezdődik a fellendülés, várhatóan a költségvetési hiányt sem lesz nehéz az előírt alá szorítani. Itt a probléma inkább az akarat hiánya. Václav Klaus a leginkább euroszkeptikus politikusok közé tartozik: 2005-ben konkrétan az Unió megszüntetését, helyette pedig lazább szabadkereskedelmi övezet felállítását javasolta. 2008-ban - a közös pénz tizedik születésnapján - Klaus megjósolta a mostani euróválságot. Bár Brüsszelben sokan nem kedvelik morózus konzervatív államfőt, el kell ismernünk: volt némi igazság az eurózóna gazdaságainak sokféleségét boncolgató kritikáiban.
A harmadik erős versenyző Lengyelország. A lengyelek alig-alig teljesítenek valamit az euró bevezetésének feltételeiből, mégis nagyobb összegben mernénk fogadni a belépésükre még ebben az évtizedben. Lengyelország a maga majdnem 40 milliós népességével az Unió egyik legnagyobb országa, Kelet-Közép-Európa vezető hatalma. És bár a mostani válság sokak szerint többek között a “too big to fail” kategória kimúlását is jelenti, mi nem tudjuk elképzelni hosszú távon az eurót a lengyelek nélkül.
A legpikánsabb nyilatkozat alighanem a kalandos életű hajóskapitányból lett államelnök, Traian Basescu nevéhez fűződik. "Kérem ne nevessenek, Románia 2015-ben be akarja vezetni az eurót" - hangzott el alig két hete egy sajtótájékoztatón. Románia fő erőssége az alacsony, 30 százalék körüli államadósság. Hosszú távon ezt a legnehezebb leépíteni, a költségvetési hiány és az infláció kezelhetőnek tűnik, különösen ha beindul a fellendülés. Bár Magyarországon sokáig divat volt a románokra úgy tekinteni, mint szegény szomszédra, aki mostanában járt Nagylaktól keletre, az pontosan tudja, mennyire látványos a román gazdaság erősödése.
Egyetlen dolog miatt nem szurkolunk Romániának, ez pedig a lej. Keleti szomszédunknál ugyanis 2001 óta az összes papírpénz műanyagból készül, ami egész Európában egyedülálló, és elsőre meghökkentő. A különleges bankók nem gyűrődnek, és egyes részeik átlátszóak. Hozzájuk képest - lássuk be - még egy 500 eurós bankjegy is érdektelen - művészeti szempontból persze.
Szeptember végén Okos városok címmel rendezett konferenciát az Európai Bizottság és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az okos város koncepcióról Khalil Rouhanával, a Digitális Menetrend magyarországi nagykövetével beszélgettünk.
Mostanában divatosak az "okos" dolgok, mint az okostelefon. De mitől lesz egy város "okos"?
A hagyományos definíció szerint az okos város attól okos, hogy minimális erőforrás felhasználásával, maximális hatékonysággal biztosít minőségi szolgáltatásokat a lakóinak, és mindehhez a lehető legjobban használja fel a rendelkezésre álló legújabb technológiát. Az okos város koncepció része az energiahatékonyság, a modern közlekedésszervezés, illetve az informatikai alapon nyugvó közszolgáltatások rendszere, beleértve az ügyintézést, az állampolgári kapcsolattartást, az oktatást és a turizmust.
Európában melyik város áll legközelebb ahhoz, hogy "okos" legyen?
A klasszikus példa Stockholm, ők évtizedek óta dolgoznak azon, hogy hatékony és innovatív eszközökkel irányítsák a várost. Az utóbbi 20 év legnagyobb nyertese pedig Manchester.
Miben segíthet az "okosodó" városoknak az Európai Unió Smart Cities programja?
Három módon szeretnénk segíteni a városoknak, régiónak.
Egyrészt azon dolgozunk, hogy felkeltsük az érdeklődést, minél többen megismerjék az okos városok gazdasági és társadalmi előnyeit. Hogyan profitálhatnak a városok és a városok polgárai a fejlesztésekből? Mit jelent az okos város a mindennapokban?
A második fontos pillér a tapasztalacsere elősegítése. Ezért hoztuk létre pl. az Intelligens Városok Hálózatát (NICE - Network of Intelligent Cities). Itt lehetőség nyílik egymás projektjeinek átbeszélésére.
Harmadszor évi 70-80 millió euróval támogatunk innovációs projekteket, például új technológiák tesztelését, legyen szó az intelligens épületekről, az időseket segítő informatikai megoldásokról, vagy a tömegközlekedési rendszerek intelligens vezérléséről. Ezekben a pilot projektekben szorosan együttműködünk a magánszektorral és az egyetemekkel, ők az innováció motorjai.
Egyik pilot projekteknek sincs magyar résztvevője. Miért?
Tárt karokkal várjuk a magyar projekteket. Ez a konferencia is azt a célt szolgálja, hogy minél többen ismerjék meg az okos város koncepciót, hiszen egész Európa érdeke az innováció. Az Unió jelentős összegeket költ vidékfejlesztésre.
Nincs ellentmondás a vidékfejlesztési célok és az intelligens város koncepció között?
A vidékfejlesztés nagyon fontos cél, a realitás azonban az, hogy az Unió lakosságának 80 százaléka városban él. Ennek ellenére nincs ellentmondás a kettő között. Nagyon sok kistelepülés is részt vesz a programjainkban, van például olyan projektünk, aminek célja, hogy szélessávot jutasson a vidéki régiókba is.
Ma még újdonság az okos város koncepció. Mennyire válhat fontossá hosszú távon? Mikor látjuk majd az első olyan választási plakátot, ami "okos" polgármesterért kampányol?
Nemrég voltam Franciaországban egy konferencián, ahol vidéki polgármesterek vettek részt, és épp az informatikai beruházások hasznáról beszélgettek. Persze a települések, régiók sokat költenek a hagyományos infrastruktúrára, például az utakra, de az informatikai beruházások részaránya folyamatosan nő.
A technológiai beruházások nem marginálisak többé, épp ellenkezőleg, kulcsfontosságúak a befektetők megnyerése – és így a népesség megtartása – szempontjából. Ha úgy tetszik az innováció a helyi közösségek túlélésének záloga.
Manchestert az elmúlt 20 év egyik legnagyobb nyerteseként emlegették. Második beszélgetőtársunk Dave Carter, aki a kezdetek óta részt vesz a manchesteri okos város megtervezésében és megteremtésében.
Manchestert a leginnovatívabb városok között említik. Minek köszönhető ez?
A változások előidézője paradox módon sokszor az elkeseredettség. Őszintén szólva a 80-as évek végén Manchester nagyon szomorú város volt. Mi voltunk a világ egyik ipari központja, így a válság is minket érintett először, és a legdurvábban. Az innovációra nem költöttek. Volt olyan textilgyár, ahol a hetvenes évek végén még 1870-ben épült gépekkel dolgoztak! Egy szóval a gazdaság romokban hevert, néhány kerületben 40 százalékos volt a munkanélküliség.
A válság csúcspontján a polgármester létrehozott egy csapatot helyi vezetőkből, gazdasági szereplőkből, kutatókból, egyetemi munkatársakból, hogy együtt ötleteljenek, hogyan állhatna talpra a város 15-20 éven belül. Ez a tanács végül három javaslatot tett le a városvezetők asztalára.
Egyrészt a hivatalos udvariasságon túl nem volt semmilyen kapcsolat az egyetemek és a város között. Tudományos park alapítását javasoltuk, ami azóta az Egyesült Királyság egyik legfontosabb kutatóintézményévé vált.
Másrészt – és ez nem volt könnyű – leszámoltunk azzal az illúzióval, hogy a manchesteri ipar újjáépíthető. Ehelyett a kulturális-kreatív iparág felé fordultunk, ami létezett ugyan a városban, de senki nem foglalkozott vele. Kevesen tudják, de abban az időben tilos volt az országban – London egyes részeit leszámítva – szabad téren alkoholt felszolgálni. A manchesteri városvezetés gyakorlatilag törvénysértésre – pontosabban a törvény kreatív értelmezésére – hívta fel a helyi szórakozóhelyeket. Manchester hirtelen rendezvényekkel, fesztiválokkal, élettel teli hely lett, és ez gazdaságilag is sokat jelentett.
Harmadrészt, talán a legfontosabb javaslatként hitet tettünk az internet mellett. Ne feledje, 1989-et írtunk. Még nem volt World Wide Web, nem volt Windows, csak néhány őrült gondota azt, hogy az internet valóban megváltoztatja a világot. Óriási szerencsénkre a városvezetés látott benne fantáziát, invesztált az új technológiába, és a techinkai feltételek megteremtésével rengeteg korai internetes startupot csábított a városba. Ez néhány év elteltével átalakította a város gazdaságának szerkezetét, hiszen Londonon kívül gyakorlatilag nem volt versenytársunk Európában.
Feltűnő, hogy a harmadik kivételével egyik javaslat sem igényel óriási tőkebefektetést. Miért nem csinálja ezt minden város?
Mert nem elég kitartóak. Ne feledje, nekünk húsz évünkbe került, hogy jó példaként Stockholmmal együtt emlegessenek.
Valójában borzasztó szerencsések voltunk, mert a kezdeményezés egybeesett a politikai elit generációváltásával. A 60-70 éves, gyári vezetőkből lett politikusokat felváltotta egy 30-as generáció, akik láttak ebben az egészben fantáziát. Nem szeretnék igazságtalan lenni, hiszen a sokat emlegetett kiváló polgármester például egy idősebb kémikus volt, de tény, hogy a generációváltás szerepet játszott a sikerünkben.
Ha többet szeretnél tudni Európa digitális jövőjéről, ismerd meg az EU Digitális Menetrendjét!
Európa 2020-ban...
Papíron, grafikonokon, kalkulált gazdasági mutatókban már létezik! Akik utópisztikus falanszterekben, mátrixokban gondolkodnak, azoknak megnyugtatásként mondjuk, sem Spielberg, sem William Gibson, sem a Wachowski testvérek nem vettek részt az Európa 2020 elnevezésű stratégiai programterv előkészítésében.
Az Európa 2020 kistestvére a Lisszaboni Stratégia volt. Az Európai Bizottság 2000-ben nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy 2010-re az EU gazdasági versenyképességét radikális mértékben javítsa, miközben a fenntartható fejlődés szempontjait is szem előtt tartja. Lássuk be, a kicsit sem szerény terv csak részben volt sikeres. 2010-ben, amikor már egyértelművé váltak a hiányosságok, a Bizottság a felgyülemlett tapasztalatokkal és a tanulságok feldolgozásával kezdett bele a jelent érintő Európa 2020 fejlesztési tervbe.
A terv hasonlít az elődjéhez, de kidolgozottabb, a „mit” helyett a „hogyan”-ra helyezi a hangsúlyt, és a részfeladatoknak immáron felelősei vannak. A 2020-as célokat öt fő pontba tömörítették, amelyek a foglalkoztatást, az innovációt (K+F), az enrgiatakarékosságot és éghajlatváltozást, az oktatást és a szegénység kérdését érintik. A terv ebben az évtizedben azért is lehet sikeresebb, mert a tagállamok egyéni felajánlásuk szerint teljesítik a kitűzött terveket, így a teljesítmény mérhető és hasonlítható külön-külön és az elvárt összteljesítmény tükrében is. Például az egész Unión belül az Unió lakosságának 75%-át szeretné a foglalkoztatottak közt tudni, ebből az országok saját lehetőségeikhez mérten veszik ki a részüket. A felajánlásokon sajnos még csiszolni kell, hiszen ezidáig azok összege nem éri el az össztervezetet.
Az Unió emellett 7 új kezdeményezést is útnak indított a gazdasági növekedés érdekében. Ezek konkrétabbak az előzőeknél, és csak úgy lehetnek hatékonyak, ha a tagállamok összefognak a nemzeti célok elérésében. A projektek nevei a következők: Európai digitális menetrend, Innovatív Unió, Mozgásban az ifjúság, Erőforrás-hatékony Európa, Iparpolitika a globalizáció korában, Új készségek és munkahelyek menetrendje, Szegénység elleni európai platform.
Persze a 2020-ig vezető út sem teljesen akadálymentes. Ott van néhány ország, - köztük Portugália és Görögország - akik csak kölcsön fejében képesek a tervezet végrehajtására – vagy éppen sehogy. Az államadósságot a hátukon cipelőknek (mint Magyarországnak is) pedig úgy kell fejlődést eszközölniük, hogy költségvetésüket továbbra is konszolidálják. Az EU-s Gazdálkodj okosanban például Nagy-Britannia módszertani és elvi okok miatt eleve nem is hajlandó felfedni a kártyáit.
És tényleg, a Monopolyval ellentétben itt nem öröm a másik hátránya, hiszen az összefogás a cél. Viszont, ahogy a jóöreg magyar Gazdálkodj okosanban is, a stratégia mellett a nevelő szándék is megvan – elsősorban a környezettudatosság, energiatakarékosság és egyéb környezeti és társadalmi problémák kiemelésével. Hogy leegyszerűsítsük az Európa 2020 céljait, elég a társasjáték néhány vezényszavára gondolni: „Zárd el jól a csapot!”, „Ne szemetelj!”, „Ne dohányozz!”, „Könyvutalványt nyertél”, stb. Persze a hasonlat nem tökéletes, de mindenki elismerheti, a 10 évig tartó stratégia legalább annyira hosszadalmas lesz, mint egy kör a jóöreg Kádár-kori társasjátékból...
Pénteken Budapesten jelentette be Kristalina Georgieva, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtest felállítását. A bonyolult név vonzó projektet takar. Az egyik legnépszerűbb biztossal a konferencia után beszélgettünk.
Valójában mit takar az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtest, angol rövidítéssel EVHAC?
Jaj, ne is mondja ezt az EVHAC-ot. Ön szívesen venne részt egy olyan programban amit EVHAC-nak hívnak? Szörnyű, néhány héten belül muszáj lesz egy jobb nevet kitalálnunk.
Ez szerencsére a program érdemeiből semmit nem von le. Az EVHAC hátterében részben törvényi kötelezettség áll, részben pedig az Unió humanitárius politikájának irányát mutatja. A Lisszaboni Szerződés rendelkezett a Segítségnyújtási Hadtest létrehozásáról, melynek célja, hogy az európai fiatalokat önkéntes alapon bevonja a válságkezelésbe és segítségnyújtásba. A biztosi kinevezésem után szembesültem vele, hogy bár a kötelezettség adott, a megvalósítással kapcsolatban az átlagosnál is több a kérdőjel. Ezeket próbáljuk most eltüntetni.
A Segítségnyújtási Hadtest a gyakorlatban nagyon röviden azt jelenti, hogy európai fiatalok részt vehetnek mondjuk egy természeti katasztrófa utáni helyreállítási munkákban.
Ma délután 4 órakor élő Facebook chat Kristalina Georgievával a Segítségnyújtási Hadtestről. Ha kérdésed van, ne hagyd ki! Kattints ide!
Ez akár veszélyes is lehet.
Ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni, három eszközzel is. Egyrészt a Segítségnyújtási Hadtestet nem “forró pontokon” vetjük be, hanem olyan helyeken, amik már nem szerepelnek az esti híradókban. Ezeknél a válságoknál általában sokkal nehezebb is utánpótlást találni, mert az erőforrásokat elszívják a friss problémák. Másrészt tapasztalt mentorszervezetek irányítják ezeket az akciókat, harmadrészt pedig nagy hangsúlyt fektetünk az önkéntesek képzésére, beleértve akár a pénzügyi és projektmenedzsment felkészítést, vagy a kulturális földrajzot is.
Hol tart jelenleg a Segítségnyújtási Hadtest felállítása?
Nem szeretnénk fejet ugrani a medencébe, hogy aztán közben derüljön ki, nem is tudunk úszni. Meggyőződésem, hogy ebben a témában a civil szervezetek sokkal jobban látják a jó szabályozás követelményeit. Ezért is örültem nagyon, hogy a magyar elnökség nem hagyományos konferenciát rendezett, hanem igazi eszmecserét, ahol kávéházi asztalok mellett beszéltük át a kérdéseket.
A konferencián végül három mintaprojekt beindításáról állapodtunk meg, a Francia Vöröskereszt, a Save the Children és az Önkéntes Tengerentúli Szolgálat mentorálásával. Ezeknek a 6 hónapos – egy éves projekteknek a tapasztalatait szeretnénk alaposan kielemezni jövő nyáron, ősszel pedig benyújtjuk a részletes szabályozást a Parlament és a Tanács elé. Ha a tervek szerint haladunk, jövő télen már felállhatnak az első hadtestek.
Abban mindenesetre megállapodtunk a magyar kollégákkal, hogy tíz év múlva megint leülünk a kávéházi asztalok mellé, és átbeszéljük a projektet.
Magyarországon az önkénteskedés hiába vonzó, sokak számára luxus. Ezt megpróbálja orvosolni a program?
Bulgáriában nőttem fel, pontosan tudom, milyen egy viszonylagosan szegény ország állampolgárának lenni az Unióban. Nálunk sok egyetemista külföldre, akár Amerikába megy dolgozni nyaranta, hogy finanszírozni tudja a következő félévét. Ezzel nem tudunk versenyezni, de abban tudunk segíteni, hogy az önkéntesség ne legyen anyagi teher.
Terveink szerint az Európai Önkéntes Szolgálathoz hasonlóan az Unió fizetné az önkéntesek utazását, szállását és ellátását. Emellett komolyan dolgozunk azon, hogy az önkéntesként eltöltött hetek-hónapok egyetemi kreditként is elszámolhatók legyenek. A fiatalok életre szóló, akár szakmai tapasztalatokat szereznek egy-egy ilyen akció alatt, nekünk pedig meg kell találnunk a módját, hogy ezt hivatalosan is elismerjük.
Milyen tudásra, tapasztalatra lesz szükség ahhoz, hogy valaki bekerüljön egy Segítségnyújtási Hadtestbe?
A legkülönbözőbb tudásra. Nem csak a terepen dolgozókra van szükségünk, de olyanokra is, akik akár munka mellett tudnak támogatni egy-egy projektet adminisztrációval, marketinggel, weblapfejlesztéssel. Kutatásaink szerint az uniós állampolgárok 80 százaléka támogatja a humanitárius akciókat, így nem félünk attól, hogy nem lesz elegendő jelentkező.
Mindenki ismeri a békefenntartó kéksisakosokat. Ezentúl lesznek uniókék kabátos segítségnyújtók is?
Pontosan erről van szó. A program egyik része az önkéntesek bevonása, a képzések, a háttérinfrastruktúra megszervezése. A világ Európán kívüli része ebből annyit fog látni, hogy európai fiatalok, európai zászló alatt segítenek a bajbajutottaknak tekintet nélkül az állampolgárságra, nemre, etnikai vagy vallási hovatartozásra és politikai meggyőződésre. Európaiként akár még jemeni hadurak közé is jó elmenni tárgyalni (leszámítva az ilyen “meetingek” alatt nekünk is kötelező khatrágást), mert tudják, hogy komoly és segítő szándékkal érkezünk.
Az Unió a világ gazdaságának mintegy 20 százalékát adja, a humanitárius segítségnyújtásnak viszont több mint a felét. Itt az ideje, hogy ezt megmutassuk. Arcot szeretnénk adni Európának, méghozzá szerethető és segítő arcot, amivel a világ összes polgára képes azonosulni.