Az EU Hivatalos Lapjait is magába foglaló EUR-Lex főleg uniós jogszabályokat és egyéb hivatalos dokumentumokat tartalmaz. Nem az első gondolatunk lenne, hogy szakácskönyvként használjuk – új sorozatunkban mégis ezt próbáljuk meg. A Hivatalos Lapban ismertetik ugyanis, ha valamilyen termék uniós oltalom alá kerül, a termék pontos leírásával, receptjével, így ebben megtalálható az EU földrajzi eredetvédelmi oltalma alatt álló valamennyi hagyományos európai termék, többek közt sütemények is. Ezek közül mutatunk be néhányat – kizárólag az EUR-Lexben olvasható, hivatalosan tradicionálisnak tekintett recept alapján.
Az oltalom alatt álló termékek közös jellemzője, hogy elkészítésük és forgalmazásuk tradicionálisan egy-egy adott földrajzi régióhoz kapcsolódik, és az eredetiséget biztosító védjegyet hivatalosan csak a hagyományoknak megfelelően elkészített termékek viselhetik. (Erről írtunk részletesen a tepertős pogácsa kapcsán nemrégiben.) A bejegyzett és folyamatban lévő bejegyzéseket a DOOR adatbázis tartalmazza. Innen szemezgettünk mi is, első körben – tavalyi sorozatunkat kiegészítve – az adventi időszakra készülve karácsonyi süteményeket.
Először az egyik legismertebb toszkán finomságot mutatjuk be, amely nélkül a karácsony Sienában és Toszkánában elképzelhetetlen lenne: a Panforte di Sienát, abból is a fehér változatot. A „pan forte” jelentése erős kenyér, amely az édesség fűszeres jellegére utal – ízében a helyi fűszerek mellett kandírozott és szárított gyümölcsök, illetve a méz dominál. A fekete sütemény borítása fűszerekből áll, míg a fehér változaté porcukorból – ezt először a híres sienai lovasversenyre, a Palióra 1879-ben ellátogató Margit királynő tiszteletére készítettek kevesebb fűszerrel, amely így „Panforte di Margherita” vagy „Panforte Bianco” néven híresült el.
A kelesztés nélkül készülő Panforte di Siena a hagyományos sienai gasztronómia egyik leghitelesebb képviselője, legelőször a XII. században terjedt el a helyi kolostorokban és kereskedésekben. Siena egyeduralma a fűszerkereskedelemben már a középkortól nyilvánvaló volt – ezzel magyarázható a tészta nagy mennyiségű fűszertartalma. A sienai fűszerkereskedők által féltékenyen őrzött évszázados tudás, a „panfortaio”-nak is nevezett szakemberek alapozták meg a XIX. században az édesipar beindulását, amely ma is a gazdaság legjelentősebb ágazata Sienában. (Ennek az erős hagyománynak köszönheti sikerét Siena másik oltalom alatt álló, szintén karácsonyi süteménye, a Ricciarelli di Siena is.) Akkoriban a Panfortét nem csupán értékes táplálékként tartották nagyra, de a benne lévő fűszereknek köszönhetően gyógyhatást tulajdonítottak a tésztának, amely így egyfajta placebóként működött.
A felhasznált fűszerek minősége, mennyisége és a hozzáértés évszázadokon át a sienai kolostorok és fűszerkereskedések kiváltsága volt, a Panforte di Siena leghíresebb üzemeit jellemzően a korábbi helyi fűszerkereskedésekből alakították ki. Sienában azt tartják, egy igazán jó panfortének 17 különböző összetevőt kell tartalmaznia, amely megegyezik Siena kerületeinek számával. A panforte készítése általában szeptemberben kezdődött – amikor könnyebb volt egyes hozzávalók, például a szárított gyümölcsök beszerzése –, és az év végéig tartott.
A feljegyzések szerint a sütemény először a XIX. század első éveiben lépett ki a fűszerkereskedésekből, és lett közkedvelt például Firenzében is. Mára Toszkánában már nem csak a karácsonyi időszakban, hanem egész évben kapható, és a sütemény ismertetése nem hiányozhat egyetlen toszkán gasztronómiai beszámolóból sem.
A sütemény felhasználóbarát receptjét az alábbiakban olvashatjátok a Hivatalos Lapban közzétett recept alapján. Ezzel érdemes megtörni a bejgli és a szaloncukor hegemóniáját, próbáljátok ki! :-)
|
Hozzávalók és elkészítés – fehér változat:
- 150 g nullás (rétes) liszt - 200 g hámozatlan egész édes mandula - 15 g aprított mogyoró - 250 g kandírozott citrom - 150-200 g kandírozott narancshéj - 100 g kandírozott sárgadinnye - 200 g cukor (nádcukor, répacukor, glükózszirup vagy ezek keveréke) - 50 g vegyes virágméz - fél teáskanál őrölt fahéj - fél teáskanál frissen reszelt szerecsendió - ízlés szerint bors, szegfűbors, koriander, őrölt szegfűszeg - porcukor az édesség megszórásához, süthető ostya a termék alapjához. A kandírozott, felaprított gyümölcsökhöz hozzáadjuk a lisztet, mogyorót és mandulát, a fahéjat és az egyéb fűszereket. Az egészet alaposan összekeverjük. A cukrot és a mézet egy kis lábasban lassú tűzön kavargatva felmelegítjük, addig, amíg fel nem olvad a cukor és folyós lesz. Ha kész, félrehúzzuk a tűzről és hagyjuk picit kihűlni, de ne várjuk meg, míg elveszti folyósságát. Ezt a száraz keverékünkhöz öntjük, kézzel összegyúrjuk. Az így kapott ragacsos masszát kivajazott / sütőpapírral kibélelt, kör formájú, kb. 30 cm átmérőjű formába nyomkodjuk a kezünkkel. 160 fokosra előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt készre sütjük. Ha kész, hagyjuk hűlni, majd meghintjük porcukorral és szeletekre vágva tálaljuk. |
Képek forrása: Flickr / Kim van Velzen; Pixabay
Bár a szokások az Európai Unió országaiban nagyon változatosak, a lényeg mindenhol ugyanaz - a karácsonyi ünnepeket aki csak teheti, a legközelebbi szeretteivel tölti Európa minden szegletében. Szép Ünnepet kívánunk mindenkinek!
December 24-én reggel apu belefaragja a fát a talpba, délelőtt karácsonyfává díszítjük a fenyőt, kora este gyertyagyújtás, ajándékozás, majd vacsora, lehetőleg hal. Opcionálisan éjféli mise. Másnap aztán megkezdődik a Nagy Rokonlátogatás, egymás karácsonyfájának szakértő szemrevételezésével, ismét csak ajándékozással, és persze bejglivel. Itt nálunk a legtöbben így töltik a Karácsonyt. Más országokban azonban egészen furcsa szokásokat találunk.
Kevésbé különleges, viszont nagyon is francia a le revellion, a nagy éjjeli karácsonyi vacsora. A trakta csak az éjféli mise után kezdődik, ráadásul sokszor nem is otthon, hanem étteremben. Hiába, a franciák tudnak élni.
Elég nagy riadalmat okozna a pincérek körében a consoada, ez az egyszerre kedves és rémisztő portugál szokás. A szép elnevezés a karácsonyi reggelit takarja, ahol általában több terítéket tesznek az asztalra, mint ahányan ténylegesen esznek. A hagyomány szerint az üres székekre ilyenkor a holtak lelkei ülnek, hogy együtt ünnepeljék a Karácsonyt az élőkkel.
A cosoada a mai napig élő hagyomány, nem úgy, mint a szlovákok loksadobálása, ami viszont annyira vicces, hogy érdemes megemlékezni róla. A loksa vagy bobalky tulajdonképpen a mi mákos gubánknak felel meg. Kelet-Szlovákia és Nyugat-Ukrajna falusi házaiban a családfő a karácsonyi vacsora előtt kivett egy kanál loksát az edényből, és teljes erőből hozzávágta a plafonhoz. A népi bölcsesség szerint minél több tapadt meg a gubából, annál bőségesebb lett a jövő évi termés.
A loksa és a consoada még megjegyezhető, az igazi zavar akkor kezdődik, ha megpróbálunk rendet tenni a Szent Milkós - Mikulás - Télapó legendakörben. A belgáknak például két mesebeli alakjuk is van: St. Nicholas és Pere Noel, vagyis Karácsony Apó. A mese szerint Pere Noel súgja meg St. Nicholasnak, hogy melyik gyerek volt jó, és melyik gyerek annyira rossz, hogy ajándékot sem kaphat. Az olasz télanyó, a la Befana viszont vízkeresztkor, január 6-án érkezik a kéményen keresztül a gyerekekhez. Nem épp nőies elfoglaltság.
De ha már januárnál tartunk: nem is kell messzire menni Magyarországról, hogy szellős bevásárlóközpontokat és nyugodtan dolgozgató embereket lássunk. Az ortodox keresztény országokban ugyanis kevesen ünneplik decemberben a Karácsonyt, ott a vásárlási roham még csak most kezdődik. Ha valakinek már nagyon elege van, tudunk néhány szuper és üres belgrádi plázát! :)