Ha Finnország, akkor szauna, világszínvonalú oktatás, környezetvédelem és nehezen megközelíthető emberek – egy csésze Európa sorozatunkban Szederkényi Olga ezúttal a Tanács soros elnökségét adó országba, Finnországba invitált. Az est során egy picit a sztereotíp – de teljesen igaz – kép mögé is láthattunk, ehhez kaptunk részleteket egy Finnországból elvágyott, Magyarországon letelepedő finntől és egy Finnországba elvágyott finnmániás magyartól, és persze az est díszvendégétől, a budapesti finn nagykövettől.

Áprilisban a természet végre felébred téli álmából és minden zöldell. Amikor a Földet ünnepeljük, számot vethetünk azzal, hogyan áll kontinensünk a környezetvédelemmel. Most sincs ez másképp: a fenntartható divat és az éghajlatváltozás kapcsán a HolyDuck! blog szerzője, Mengyán Eszter és Jurányi Zsófia Antarktisz-kutató is eljön hozzánk, Európai gondolkodók sorozatunk mostani vendége pedig a dán Lasse Schelde lesz, a fenntartható várostervezés kiemelkedő figurája. A Tünet Együttes izgalmas, interaktív színházi kalandjátékát, míg Kollár-Klemencz László Rengeteg című szólólemezét hozza el hozzánk. Hagyományosan ilyenkor, a Nemzetközi Könyvhét keretében látjuk vendégül a kortárs európai irodalom izgalmas személyiségeit is, és ezúttal Egy csésze Európa sorozatunk is irodalmi témával jelentkezik Skandináviából. Filmklubunkban a nagyszerű Cate Blanchettet láthatjátok – tizenhárom különböző szerepben. Zöld – de leginkább színes – áprilisi programkínálatunkat olvashatjátok.

Szederkényi Olga többek között erről is kérdezte vendégeit Egy csésze Európa sorozatunk legutóbbi estjén, ahol az egyik idei európai kulturális főváros, Aarhus ürügyén négy év után ismét Dánia került a középpontba. Az EU legboldogabb országa, Dánia titka nem a „boldogságbogyókra” és nem is kizárólag a mára Dánián kívül is divatos hyggére vezethető vissza. Sokkal inkább olyan értékekre, amelyek a dán társadalom alapkövei – derült ki a vendégek válaszaiból.

Dánia: ahol kevés embernek van túl sok, de még kevesebbnek túl kevés

Az est első vendége, Kirsten Geelan, a Dán Királyság nagykövete Aarhusban született. A tengerparti város gondosan őrzi hagyományait – ez tükröződik például a Den Gamle By-n, azaz az Óvároson. Ez tulajdonképpen egy hatalmas skanzen, amely az előző évszázadok dán városi életének állít emléket 75 házával, és amely a maga nemében az első volt a világon. A skanzen rengeteg interaktív programot kínál – ahogy Aarhus múzeumai általában –, bevonja, átélhetővé, személyesen megtapasztalhatóvá teszi a bemutatott témákat. Híres még Aarhus különleges kortárs gyűjteménnyel rendelkező művészeti múzeuma, de találhatunk itt a nőknek is múzeumot, a Moesgard múzeumnak pedig egyedülálló őskori gyűjteménye van.

A város ugyanakkor nemcsak hagyományokban erős, de emellett nagyon fiatalos is, és ez nemcsak egyetemének köszönhető. Ez a kettősség jelenik meg a város kulturális fővárosi programjában és jelmondatában (Gondold újra!) is. Hangsúlyos a történelmi vonal, de egyben erre építve előre is tekint, fontos aktuális társadalmi kérdéseket boncolgat – természetesen az Aarhusba látogatók aktív bevonásával. A nagykövetasszony szerint a „dán DNS” alapja a nagyon erős bizalom: a dánok bíznak egymásban, a közösségekben, a politikai vezetőkben, a közszolgákban. Ahogy a dán történelem a részvételen, párbeszéden és sokféleségen alapszik, ezek ma is a legmeghatározóbb értékek. Többek között ennek is köszönhető, hogy a jelentős demokratikus hagyományokkal rendelkező Dániában „nemzeti tragédia”, ha egy parlamenti választáson 80% alá esik a részvétel. Kirsten Geelan kedvenc idézete a dán írótól, N. F. S. Grundtvigtól származik, ami szerinte jól leírja az ideális társadalmat a dánok szerint, amelyben „kevés embernek van túl sok, de még kevesebbnek túl kevés” ("når få har for meget og færre for lidt").

Boldogságbogyók vagy a biztonság

Allan Sørensen már több éve a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál programigazgatójaként dolgozik, Magyarországon él. Az egyik legnevesebb hazai alternatív filmfesztiválra évek óta ő válogatja össze a filmeket, emellett egy másik cégben magyar és közép-európai orvosokat közvetít ki Dániába és készíti fel őket az ottani életre, a dán kultúrára. Kint egyértelműen erősebb a biztonság, nagyobb szerepe van a közösségnek, és a munka és magánélet is általánosan kiegyensúlyozottabb. Nem szeret azonban túl idealisztikus képet festeni országáról – a túlságosan pozitív kép könnyen csalódáshoz vezethet.

A dán filmek sikerének egyik titka szerinte, hogy univerzális, mindenkit érintő témákat dolgoznak fel nagyon hatásos módon. Erre jó példa Thomas Vinterberg A vadászat, vagy a Születésnap című korábbi filmje, amelyeket itthon is nagy sikerrel játszottak a mozik. Az ENSZ kutatása alapján a világ egyik legboldogabb nemzetének boldogsága mögött gúnyosan sokan a „boldogságbogyókat” (az antidepresszánsok intenzív használatát) látják, de szerinte ez inkább az emberek erős biztonságérzetével van összefüggésben. Dániában tudják az emberek, hogy ha bajba kerülnek – például megbetegednek vagy elveszítik állásukat – , az állam gondoskodik róluk, ettől mindig biztonságban érezhetik magukat. Benny Andersen dalszerzőtől választott kedvenc idézetet: „Az élet nem a legrosszabb dolog, ami történhet veled, és a kávé is mindjárt lefő” („Livet er ikke det værste man har og om lidt er kaffen klar”).  

A közösség a fontos

Szőke Thomas menekültként érkezett Dániába még 1985-ben, ahol először sokkolta őt a dánok közvetlensége és nyitottsága, ahogy befogadták. A dán társadalom szerinte is nagyon erősen épít a közösségekre, amelyben az emberek a közösség jólétére koncentrálnak: „Először mindenkinek legyen jó, aztán nekem nagyon jó” – valahol ez húzódik meg a dánok híres boldogsága mögött is, ami szerinte nem valami nagy csoda, egyszerűen a dán életszemléletből következik. A humor szintén erősen befolyásolja a dánok jól-létét: egyik dán munkahelyén kollégájával megjegyezték, hogy ha egy nap nem nevettek együtt legalább húsz percet, az pocsék nap volt. Tesznek is azért, hogy jól érezzék magukat.

A közösség fontossága megjelenik az ő személyes hygge definíciójában is. Szerinte a manapság minden életmódmagazin és -blog kedvenc szava azt írja le, amikor a dánok időt szánnak arra, hogy kihasználják a jóléti társadalomban adott anyagi javakat, és az élményt megosztják egy közösséggel – legyen az a közösség akár csak kétfős. Szerinte nagyon könnyű félreértelmezni a dánok viselkedését, ha az ember nem tudja dekódolni: könnyen hidegnek és távolságtartónak gondolhatja őket valaki, pedig inkább csak szerények, és nem akarnak tolakodóak lenni. „Van, aki a szél ellen kerítést épít, és van, aki szélmalmot” ("når vinde blæser, bygger nogle vindmøller, mens andre bygger læhegn") – zárta kedvenc mondásával a beszélgetést.

-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

Jól pörgő startupvilág, digitális innovációk, mindent behálózó, világszínvonalú e-közigazgatás – ez is Észtország, de ennél sokkal több. Jó humorú, a világra nyitott, optimista emberek, akikkel könnyű barátságot kötni, akiket különleges szeretet fűz feketekenyerükhöz és a nagymamájuk káposztaföldjéhez is. Többek között ezekről is hallhattunk legutóbbi estünkön, amikor Szederkényi Olga és vendégei segítségével Észtországot fedeztük fel.

A természetközeli high-tech ország

Az est első vendége, Észtország Magyarországra akkreditált – egyébként hivatalát Bécsből ellátó – nagykövete, Rein Oidekivi nagy szeretettel mesélt hazájáról, a 2222 sziget és megszámlálhatatlan erdő országáról. A nagykövet is az egyik észt szigetről, a harmadik legnagyobbról, Muhuról származik, amely népszerű nyaralóhely az észtek körében, és többek között a helyi hímzésről és struccfarmjáról híres. Otthonából többek között az észtek kedvelt fekete kenyere, a rozs alapú leib hiányzik neki nagyon – természetesen szerettei, barátai, az észtországi fények, illatok, hangok mellett.

A nagykövet röviden beszélt országa elnökségi programjáról is, amely az egyensúly megteremtésére helyezi a hangsúlyt – egyensúlyra a közös európai kultúra és közös ügyek, valamint a tagállami kultúra és nemzeti érdekek közt; de ugyanígy a természettel való közvetlen kapcsolat és a legújabb technológiákra épülő életmód közt. Rein Oidekivi szerint az elnökség hatalmas megtiszteltetés és egyben lehetőség, hogy Észtország európai szinten képviseljen valamit, amiben nagyon erős: például hogy a digitális innovációk, e-közigazgatás területén támogassa a közösséget.

Az észt nyelv – csakúgy, mint a finn – a magyarral rokon, de ez kimerül kb. 7-800 közös gyökerű szóban. A hagyományosan ismert hasonló szópárok mellett (pl. hal / kala) két érdekes – persze nem komoly – példa is jelképezi távoli rokonságunk: a gumimatrac és a kézigránát is nagyon hasonlóan szól észtül (kummi madrats és käsi granaat). Nemcsak az ország klímájáról, de az észtek hagyományos optimizmusáról is vall a nagykövet egyik kedvenc észt közmondása, amely szerint nincsen rossz idő – csak rossz öltözet. Búcsúzóul Oidekivi egyik kedvenc észt írójától, Karl Ristikivitől idézett: See, mis sa naeratades kinkisid / võib kunagi otsa saada / aga naeratus jääb; azaz az ajándék, amit mosollyal adsz, eltűnhet egy nap, de a mosoly mindig megmarad.

Legyen kenyér!

Az est második vendége szintén nagykövet volt, de ő Magyarországot képviselte Észtországban hosszú ideig: Jávorszky Béla két terminust töltött Tallinnban (illetve a három balti államban, közös akkreditációval), megszakítással 1991 és 2002 között. Mint elmondta, a kedves emberek és a városok szépsége egyből magával ragadta Észtországban. Itteni nagyköveti megbízatása hosszú időt ölelt fel, amely alatt hatalmas változáson ment át a kis balti állam. A hetvenes- nyolcvanas évek Észtországára „jég alatt alvó vérfolt”-ként hivatkozott, amelynek hatása még érződött 1991-es kinevezésekor is. Ekkor az ország még nagyon szürke volt, lepusztult állapotban – ez tükröződött az általános állapotokon, infrastruktúrán, de az emberek meggyötört lelkén is. Ekkor Magyarországot és a magyar embereket még „távoli nagy testvérként” kezelték, akik fontos kapcsot jelentettek Európa felé. Majd 2002-re, mikorra Észtország már sokkal fejlettebb, öntudatosabb nemzet képét mutatta, ez a vonal és Magyarország jelentősége az észtek számára jelentősen meggyengült.

Jávorszky Béla íróként és műfordítóként számos magyar és észt alkotást fordított észtről magyar nyelvre, legutóbb épp Viivi Luik Árnyékszínház című esszéregényét ültette át magyarra. A nagykövet mesélt észtországi magyar hatásokról, helyekről, például annak a patikának a történetéről, amelyet 1582-ben egy Pozsonyból elvándorolt magyar gyógyszerész, Burchard-Bélaváry János alapított. A Burchard-Bélaváry család az egyik első magyar gyógyszerészdinasztia, akik apáról fiúra örökítve a hivatást egészen 1911-ig működtették Tallinn központjában gyógyszertárukat.

Jávorszky Béla szerint az észtek sokban hasonlítanak közeli rokonaikra, a finnekre (Finnoszágban szintén dolgozott diplomataként), ugyanakkor szerinte az észtek sokkal nyitottabbak, könnyebb velük közeli kapcsolatba kerülni, mint a finnekkel; és a finnekkel ellentétben szerinte az észteknek remek a humorérzékük. Az észtek feketekenyér-szeretetéről vall az egyik kedvenc észt mondása is: az étkezést legtöbbször „Jätku leiba!” kívánsággal kezdik, amely nagyjából annyit jelent, hogy „legyen kenyér”.

Az erdei bogyók és a nagymama káposztaföldje

Az est utolsó vendége egy észt-magyar házaspár, Farkas József és felesége, Anne Kuldkepp voltak, akik még 1968-ban ismerkedtek meg az akkori „birodalmi fővárosban”, Moszkvában. Családjuk egy része ma Észtországban él, ők Magyarországon – de ha összejön a család szigetszentmiklósi házukban, akkor „ott magasabb az egy négyzetméterre jutó észtek száma, mint Észtországban”.

Farkas József szenvedélyesen mesélt második otthonáról, Észtországról, ahol az emberek szeretik szalonnaszagúvá pácolni magukat a füstös szaunában (suitsusaun), és akiknek különös örömet okoz átautózni a befagyott Balti-tengeren – még ha néha a jég be is szakad egy-egy autó alatt. Szerinte az észtek igazi gyűjtögető nemzet: nagyobb örömet nem tudunk okozni észt barátainknak, mint hogy elkísérjük őket az erdőbe mindenféle erdei bogyókat vagy gombákat szedni. Nagy csodálattal mesélt a mai modern észt építészetről is, amely a népművészetből merít. Egyik fiuk, Dénes képzőművész lett, aki nagy büszkeségükre 2013-ban Észtországot képviselte a velencei Biennálén.

Szó esett még az észtek hazaszeretetéről is, amelyet Farkas József szerint hétköznapi természetességgel élnek meg. Észtországhoz, az észt földhöz való ilyen ragaszkodásuk jól tükröződik az egyik legkedveltebb észt gyerekdalban is: Mulle meeldib Eestimaa / Saaremaa, Hiiumaa / Pärnumaa ja Raplamaa / vanaema kapsamaa. (Szeretem Észtországot / Saare földjét, Hiiu földjét / Pärnu földjét, Rapla földjét / a nagymama káposztaföldjét.)

A sorozat következő estjén, november 16-án Dániába utazunk majd képzeletben legalább egy csésze ital erejéig – várunk akkor is mindenkit szeretettel!

-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

Itt az újév, amelynek első hónapjaiban az uniós alapértékeket járjuk körbe – januárban a menekültválság kapcsán a szolidaritás, februárban pedig a demokrácia és sokszínűség kerül fókuszba. A komoly témák mellett persze könnyedebb hangulatú rendezvényekkel is várunk benneteket: Tompos Kátya és Hrutka Róbert zenés európai kalandozásra invitál, és teszünk egy rövid kiruccanást Várnába, az idei év ifjúsági fővárosába is.

Az Európai Unió célja olyan közös menekültpolitika kialakítása, amely egyszerre veszi figyelembe az emberi jogokat és a menekültek helyzetét, valamint az európai polgárok és az uniós határok védelmét is. A válság megoldásához nem csak a tagállamok kompromisszuma szükséges, hanem a harmadik országokkal való szoros együttműködés is. A Lumière Filmklub filmje, a Tűz a tengeren (Fuocoammare) és az azt követő beszélgetés a menekültválság különböző szempontjait mutatja be január 30-án.

A 2016-os olasz-francia dokumentumfilm Aranymedve-díjat nyert tavaly a Berlinalén. A film Lampedusa szigetén játszódik, mely az Afrikából és a Közel-Keletről érkező menekültek első állomása, így a menekültkrízis egyik központja. A film készítője, Gianfranco Rosi többek között a 12 éves Samuele életén keresztül mutatja be Lampedusa mindennapjait és a reménykedő, szabadságra és békére vágyó menekültek világát, akik szerencsétlenül járt társaik halálával napi szinten szembesülnek. A vetítést követően Melegh Attila szociológussal és Orbán Balázzsal, a Századvég kutatási igazgatójával beszélgetünk arról, hogy a menekültválságnak milyen hatása van rövid és hosszú távon az európai polgárok életére és mindennapjaira. A Lumière Filmklub háziasszonya Gyárfás Dorka, kurátora Bujdosó Bori újságíró.

Február 16-án, csütörtökön 20 órától zenés programra várunk benneteket: „Keresztül Európán” című estünkön Tompos Kátya és Hrutka Róbert lesz vendégünk. Tompos Kátya végigkalauzol minket Európán, Angliától egészen Oroszországig. Kátya kitűnő nyelvérzékének köszönhetően nem csupán a stílusokban, de a nyelvekben is országról országra haladunk, hiszen egyaránt énekel angolul, franciául, bolgárul, magyarul és oroszul. Dalait Hrutka Robert kíséri gitáron. A koncert alapját Kátya Keresztül Európán című albuma adja, de az előadók további, a közönség számára még újdonságnak számító dalokkal is készülnek.

Február 21-én, kedden 18 órakor folytatódik Egy csésze Európa sorozatunk, amelynek idei első vendége 2017 Európa Ifjúsági Fővárosa, a fekete-tengeri bolgár város: Várna. Bulgária harmadik nagyvárosa több egyszerű üdülőhelynél. Beszélgetünk a látnivalókról: a világ legrégebbi aranykincséről, a római kori fürdőkről, az egyedülálló természeti képződményekről, a királyi nyaralóról, a katedrálisról és a népszerű Retro Múzeumról. Megfejtjük, mi az oka annak, hogy Várna 340 ezer lakójából 158 ezer 35 év alatti fiatal. Érintjük emellett Európai Ifjúsági Fővárosának céljait és programjait is. Közben kóstolófalatokat kapunk a bolgár konyha remekeiből. Az est díszvendége Ulyana Bogdanska, a Bolgár Köztársaság Magyarországi Nagykövete, az est műsorvezetője Szederkényi Olga újságíró. A rendezvényen való részvétel szokás szerint ingyenes, de regisztrációhoz kötött, az eseményre február 10-től lehet jelentkezni.

Februári filmklubunkban 23-án, csütörtökön 19 órától a Spotlight – Egy nyomozás részletei című filmet vetítjük. A 2016-ban bemutatott film igaz történet alapján készült, egy bostoni újságíró oknyomozó munkájával ismerteti meg a nézőket egy olyan ügyben, amellyel érzékenysége miatt régóta nem foglalkoztak. A csapat egyre mélyebben megy bele az ügy részleteibe, újabb és újabb elképzelhetetlennek tűnő, megrázó tényekre bukkanva. És amit a végén találnak, az nem csak rájuk van óriási hatással, hanem az egész világot is megváltoztatja. A vetítés után vendégünkkel, Pethő Andrással, a Direkt36 oknyomozó újságíró központ alapító szerkesztőjével beszélgetünk.

Az Európa Pont januári és februári programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

Filmes képek forrása: Tűz a tengeren

Portugália a magyarok szemében általában egy kicsit misztikus és fura, ugyanakkor szerethető, és nagyon vonzó vidék; izgatja a fantáziánkat, és vágyunk rá, hogy eljussunk ebbe a különleges országba. Ezt sugallja például Egressy Zoltán Portugál című drámája, a Honeybeast Portugál című száma, vagy az utóbbi évek egyik legsikeresebb filmes alkotása, a „Van valami…” is, ahol a főhősnek egyértelmű, hogy Portugáliába kell utaznia az Erasmus ösztöndíjjal. Az irodalmi, filmes és zenei példák mellett, megerősíti ezt az ELTE portugál szakának vezetője is: Portugália az, ahova Magyarországról általában mindenki szívesen, kíváncsisággal és izgalommal telve utazik, és onnan soha nem tér vissza csalódottan.

Portugália sok szempontból – lakosság és összterület, vagy épp a „sírva vígadás” (fado) különleges képessége miatt – hasonlít Magyarországra. A portugálokról általában tudjuk, hogy erősek fociban, hogy fővárosuk hangulatos utcáin aranyos kis villamosok járnak, vagy hogy a borosüvegünk parafa dugója jó eséllyel tőlük származik. De mi egyebet lenne még érdemes tudnunk erről a távoli és vonzó országról és lakóiról? És ők mit tudnak és gondolnak rólunk? Egy csésze Európa sorozatunk legutóbbi estjén Szederkényi Olga vendégeivel ezekre a kérdésekre kereste a választ, annak apropóján, hogy az unió legnyugatibb országa idén ünnepli EU-s csatlakozása harmincadik évfordulóját.

Az óceán…

Maria José Teixeira de Morais Pires nagykövet asszony elsőként az óceán jelentőségét emelte ki: a portugálok életét mindig meghatározta a víz közelsége. Az óceán az, ami Portugáliát elválasztja másoktól, egyben összeköti más nemzetekkel és a világgal, ami az élelmét és megélhetését adja, és amely segítségével egykor világot hódított. Portugália – Magyarországhoz hasonlóan – nagyon sok támogatást kapott az EU-tól. Az ország uniós csatlakozása segített konszolidálni az 1986-ban még nagyon fiatal demokráciát, a fejlesztési források pedig az ország infrastruktúráját, intézményeit segítettek modernizálni és megerősíteni. A portugálok ezzel tisztában vannak, és általánosságban pozitívan vélekednek országuk uniós tagságáról. Persze EU-kritikus hangokat ott is hallani, kiváltképp az eurozóna stabilitása érdekében korábban bevezetett megszorítások miatt, de ez a komorabb időszak „lassan, úgy tűnik, véget érhet”.

Magyarországon talán kevesen tudják, de Lisszabon mai arculatának kialakításához jelentősen hozzájárult egy magyar származású építész, Carlos Mardel (Mardell Károly). Mardel a Lisszabon belvárosát 1755-ben leromboló földrengés után tagja volt annak az építészi csapatnak, amely a főváros képét újraszabta. Nevéhez kötik a korábban Lisszabonban bevett lapos tető helyett a manzárd-típusú, ablakos kialakítás elterjesztését. A portugál és magyar nép közös történelmének egy másik fontos közös mozzanata volt, amikor Portugália a második világháború, illetve az 1956-os események után sok magyar menekültet fogadott be. Aki nem állt tovább az Egyesült Államokba, vagy nem tért vissza Magyarországra, azok a portugál közösség megbecsült tagjai lettek, és hozzájárultak a portugálokban élő pozitív magyar-kép kialakításához.

A foci…

„Jó foci, jó zene és paprika” – közel negyven évvel ezelőtt így summázta Joaquim Pimpão édesapja, hogy mi vár a fiára Magyarországon, amikor megtudta, hogy a fia hazánkban szeretne továbbtanulni. Pimpão azóta 37 évet töltött el nálunk, ma a portugál kereskedelmi kirendeltség (AICEP) magyarországi vezetője, felesége magyar, akivel Budapesten nevelik négy gyermeküket. Megfogalmazása szerint még mindig ismerkedik a magyar néppel: bár kitűnően beszél magyarul, szerinte a magyarok meglehetősen zárkózottak, amit nagyon nehéz volt megszoknia. Szerinte mi, magyarok ebben túlteszünk a „legszomorkásabb és legzárkózottabb latin népen”. Nagyra becsüli a magyar oktatási rendszert, amely véleménye szerint sokkal erősebb a portugálnál, ugyanakkor a gyerekek szigorúbb fegyelmezése, a megengedő nevelés hiánya először nagyon furcsa volt neki.

Pimpão is úgy gondolja, hogy a portugálokban általában pozitív kép él a magyarokról. Ehhez szerinte jelentősen hozzájárultak a Portugáliában dolgozó magyar sportszakemberek is, akik első sorban a vízi- és kézilabda területén tevékenykednek. Szerinte foci nélkül nem lehet érteni Portugáliát, ami élet-halál komolyságú kérdés szülőhazájában; a szurkolói hűség pedig mindenek felett áll. Ahogy a portugál mondás tartja: „inget, vagy feleséget lehet cserélni, de csapatot nem” – utalva arra, hogy élhet bárhol, a legjobb csapat számára mindig a Sporting CD marad.

A nyelv és az irodalom…

Az est harmadik vendége, Pál Ferenc, az ELTE Portugál Tanszékének vezetője a hetvenes évek óta foglalkozik a portugál nyelvvel, amikor még nagyon „ritka madárnak” számított ezzel az érdeklődésével. Ma az ELTE-n azt tapasztalja, hogy Portugália (a bevezetőben említett misztikussága és vonzósága miatt) és a portugál nyelv rendkívül népszerű a fiatalok körében. A nyelvszakra nem ritka a tíz-tizenötszörös túljelentkezés. Pál Ferenc egyúttal a portugál irodalom, és a sokarcú portugál költő, Fernando Pessoa egyik legjelentősebb magyarországi ismerője és fordítója, akitől az est végén kedvenc versét, az Autopszichográfiát is felolvasta. Sokáig kutatta, hogy miért mondja a magyar, hogy „vígan dudál a portugál”. Vizsgálódása kimutatta, hogy a magyarok e szólásban testet öltő portugálképét valójában egy 19. századi francia operettslágerből önállósodott szállóige ferdítette el.

Ha egy pár napos felfedező túrára készülnénk az országba, akkor szerinte Lisszabon Belém kerülete mindenképpen kötelező. Innen származik a különlegesen finom, tejkrémes Pastéis de Belém sütemény, és ugyanitt látható a Belém-torony, amely egy 16. századi erődítmény az óceán partján. Feltétlenül ajánlja, hogy tegyünk meg pár megállót a híres 28-as villamossal is a fővárosban. Szerinte érdemes még felkeresni a királyi család nyári pihenőhelyét a Lisszabontól kb. 30 kilométerre fekvő Sintrában. Nagyobb kiruccanáshoz pedig Madeira csodálatos szigetét ajánlja, ahol a strelícia (papagájvirág) „úgy nő, mint a gyom”.

Az esten készített képek megtekinthetők Flickr oldalunkon.


Fernando Pessoa: Autopszichográfia

(Kukorelly Endre fordítása)

A költő mindig tettető.
Oly pompásan csinálja,
Ha szenved is, csak úgy tesz ő,
Mintha valóban fájna.

S érzi a fájdalmat, aki
Csak kiolvassa innen.
Nem valódi, s nem tetteti,
Azt érzi, ami nincsen.

És így köröz, és így tolat,
Hogy szolgáljon az észnek
Ez a felhúzós kis vonat,
Amit szívnek becéznek.

Felfokozott hangulatban, hatalmas biztonsági előkészületekkel, új, többfunkciós stadionokkal és bizakodással várják a franciák a közelgő foci EB-t – idén már harmadszor  rendezik meg az EB-t, és reményük szerint most meghozza nekik a harmadik trófeát is. Lantos Gábor sportújságíró vendégünk szerint erre minden esélyük megvan, Dull Szabolcs újságíró szerint érdemes majd vigyázni a francia ultrákkal és az elszabadult árakkal, a francia nagykövet pedig szívesen látna egy francia-magyar döntőt július 10-én. Egy csésze Európa sorozatunk legutóbbi vendégei az Euro 2016-ra készülő Franciaországról, tapasztalataikról, várakozásaikról és tippjeikről meséltek.

A sokak fejében élő sablonos holland képet igyekezett árnyalni és mélyíteni Szederkényi Olga vendégei segítségével az Egy csésze Európa sorozat aktuális, holland estjén. Az est folyamán sokszínű, nyitott, dolgos és toleráns társadalom képe rajzolódott ki, amelyben az emberek panaszkodás és pesszimizmus helyett inkább megoldják a problémáikat – ami a holland elnökség felfogásán is tükröződik.