Az Európai Írótalálkozó harmadik kerekasztal-beszélgetése a jelenleg kimagaslóan népszerű kortárs skandináv krimik világába nyújtott betekintést. A bűnügyi regény férfiasnak hangzik, ám a beszélgetés résztvevői, akik zömében ebben a műfajban alkotnak – a beszélgetés cseh moderátorát, Marek Seckart leszámítva – mind a női nemet képviselték, a beszélgetés folyamán erre a női dominanciára is választ kerestek a meghívott északi írók.
 

A panelbeszélgetésen a bűnügyi történetek írói, Agnete Friis és Lene Kaaberbøl dán szerzőpáros, a dán Katarina Mazetti és a finn Leena Lehtolainen mellett Janne Teller dán egzisztencialista író, a Semmi című botránykönyv szerzője, valamint az „énekelt politikai költészet” elsőkönyves svéd szerzője, Naima Chahboun vettek részt.
 

A beszélgetés egy része az északi bűnügyi regények népszerűségének okait kereste: mivel magyarázható az, hogy Stieg Larsson Millennium trilógiája óta az északi könyvesboltok polcain folyamatosan újabb és újabb krimik jelennek meg, miben érhető tetten a műfaj nem szűnő népszerűsége, amely egyesek szerint túlzottan beárnyékolja és uralja a mai skandináv / északi irodalom nemzetközileg kialakult képét.
 

Naima Chahboun szerint ez a fajta irodalom – amelyet ő kevéssé ismer – értelmezhető a jó értelemben vett munkásosztály irodalmának, a középosztály széles rétege számára érthető és szerethető műfajnak. Janne Teller, aki szintén más területen alkot, úgy látja, hogy ebben fontos szerepe van annak is, hogy ezek a művek a bűnt mint társadalomkritikai eszközt használják. Emellett szerinte neves kiadók azért adnak ki ilyen könyveket – nem állítható, hogy a „munkásosztály” mellett az értelmiség ne lenne ugyanúgy vevő ezekre a történetekre –, mert ma Skandináviában sokszor nem a minőség, hanem az eladhatóság diktálja a szabályokat. Véleménye szerint ugyanakkor a krimiknek is rendelkezniük kell erős sztorival, jól megírt karakterekkel, szép nyelvezettel és mélyebb történettel, hogy jó könyvnek lehessen nevezni.
 

Ezzel egybehangzóan a krimiíró Leena Lehtolainen azt emelte ki, hogy ezek a történetek a bűnügyi esetnél mindig valamilyen mélyebb társadalmi problémára világítanak rá, amelyekről egy-egy ilyen könyv hasznos vitát generálhat az északi országokban – ahogy azt tette a műfaj egyik megteremtőjének tartott Stieg Larsson is. Agnete Friis szerint a bűnügyi regények különösen alkalmasak arra, hogy társadalmi visszásságokra hívják fel a figyelmet, ahogy az ilyen regények középpontjába többnyire valamilyen perifériára szorult egyén kerül, akinek problémáival a befogadó skandináv államoknak is szembe kell nézniük – a könyvek azzal kapcsolatban is adhatnak útmutatót, hogy mit lehet és mit kell az ilyen helyzetekkel kezdeni. Katarina Mazetti svéd írónő úgy érzékeli, hogy országában ez összekapcsolódik azzal a folyamattal, amelyben a hagyományosan baloldali, szociálisan nagyon érzékeny vezető svéd politika egyre inkább jobbra tolódik, a bűnügyi regények szerzői pedig ezt a folyamatot kritizálják baloldalról.
 

A társadalomkritikai vonulat mellett Lene Kaaberbøl szerint a műfaj sikeréhez nyilvánvalóan az is hozzájárul, hogy ezek a történetek alapvetően szórakoztatóak, izgalmasak – az olvasót kíváncsivá teszik, akik szeretnek borzongani, amely élményt mind megadják ezek a könyvek. Ezzel egyetértett Katarina Mazetti is, aki szerint, ha feltesszük a kérdést, miért olyan népszerű a bűnügyi regény ma, azt is meg kell válaszolnunk, hogy miért szeretnek az emberek a halálról és sötét dolgokról olvasni. Janne Teller szerint ez azzal magyarázható, hogy ezekben a könyvekben a gonoszság, a bűn „kordában van tartva” – az ilyenekről más olvasni, mint megélni őket, kíváncsiak vagyunk rá, de biztonságban is maradunk még ettől, mert jól tudjuk, hogy az „oroszlán a rácsok mögött van”. Ahogy az ő műveiben, úgy szerinte a krimikben is a bűn és az erőszak csak eszköz, ürügy ahhoz, hogy más, sokkal fontosabb és mélyebb dolgokról írjon – az ő esetében ezek az élet értelmével kapcsolatos kérdések, a bűnügyi regényeknél pedig bizonyos társadalmi problémák. Ugyanakkor szerinte fontos különbség, hogy míg ő olyan dolgokról ír, amelyekre nem tudja a választ, a bűnügyi regényeknél ez nem így van. Teller úgy érzi, mindig sokat tanul írásaiból, a saját maga által létrehozott karakterektől. Ebben egyetértett Leena Lehtolainen, aki bár jómaga pacifista, mégis bűnügyi regényeiről ismert – elmondása szerint ő az ilyen történetek megírása közben a saját maga legsötétebb részeit kutatja, és magában, illetve az emberben rejlő gonoszt keresi.
 

Agnete Friis a skandináv krimik nemzetközi sikerességével kapcsolatban kiemelte: lehet, hogy egyesek úgy érzik, túlzottan népszerű a krimi, de ez a népszerűség nagyon nagy lehetőség is az északi országok számára. Többek között ennek is köszönhető például, hogy az Egyesült Királyságban vagy akár az Egyesült Államokban mindezek kapcsán megjelent egyfajta kíváncsiság a dán, illetve az északi országok kultúrája iránt. Ma nagy sikerrel fut a tengerentúlon több olyan dán piacra készített filmsorozat is, amely bepillantást nyújt a skandináv mindennapokba.
 

Minek tudható be a női dominancia a skandináv irodalom és látszólag a krimi területén? Janne Teller szerint ez főként azzal magyarázható, hogy Skandinávia az a hely, ahol női egyenjogúság a legerősebb, és ez, ahogy az élet más területein, úgy a korábban férfiak által uralt irodalomban is megmutatkozik. Lene Kaaberbøl szerint ez összefüggésbe hozható azzal is, hogy a régióban mára a felsőoktatásban is felülreprezentáltak a nők. Szerzőtársa, Agnete Friis ehhez azt fűzte hozzá, hogy az irodalom és az írás az a terület, amelyhez nem kell különösebb vagyon vagy tőke. Míg filmet készíteni csak sok pénzből lehet, (és a pénzvilágot szerinte még mindig a férfiak uralják), addig az íráshoz bárki hozzákezdhet komolyabb pénzügyi háttér nélkül, így ez szabad érvényesülési területet jelent a nőknek is. Lene Kaaberbøl ezt még egy gondolattal egészítette ki: az irodalom olyan hely, ahol bárki sokat tud beszélni – anélkül, hogy megszakítanák.
 

Ha érdekel a skandináv krimik világa, vagy Teller vagy Chahboun világa, a szerzők könyveit megtalálod a nagyobb könyvesboltokban!

Kép forrása: © Anita Schiffer-Fuchs

A tavalyi hagyományokat folytatva a Könyvfesztiválhoz kapcsolódóan a Lettre és a EUNIC közreműködésével idén is megrendeztük az Európai Írótalálkozót az Európa Pontban. A fő téma idén a „Befogadó Európa” volt, ehhez kapcsolódóan az első kerekasztal-beszélgetés résztvevői a közép-európai, a skandináv – mint a Könyvfesztivál kiemelt kultúrrégiója – és általában az európai irodalom mibenlétét, a kultúrkörök egymásra hatását, tágabb kontextusban az „identitás” sokrétű fogalmát boncolgatták – erről olvashattok egy rövid összefoglalót.

Claudio Magris, a Könyvfesztivál díszvendége, aki trieszti íróként a közép-európaiságot és a multikulturális európaiságot is jól ismeri, és több művében be is mutatta (többek között Duna című esszéregényében vagy a Habsburg-mítosz című könyvében), első hozzászólóként kiemelte az északi irodalom, az északi mentalitás hatását a közép-európai, illetve német irodalomra. Ibsen műveinek fordítójaként, így a norvég és északi irodalom jó ismerőjeként Magris úgy véli, hogy a modern, szabad skandináv polgárok által közvetített és megjelenítettek szabadságeszmény nélkül nem lehet értelmezni az európai „észak és dél” kapcsolatát – az északi írók, többek között Ibsen írásai egyértelműen nagy hatással voltak az európai írók munkásságára. Magris méltatta Ibsen különleges meglátását az élet tragédiájáról, arról a tragédiáról, amelyben az ember folyamatosan kutatja önmaga tökéletes kiteljesedésének módját, amelyet ha nem talál meg, bűnösnek érzi magát – ez a gondolat a közép-európai irodalomban is megjelenik. Magris úgy fogalmazott: az emberek Közép-Európában a „gyűlölet foglyai”, az író szerint a nemzeti identitás sehol máshol nem okozott olyan károkat, mint errefelé.

Andri Snær Magnason izlandi író kiemelte: országában a nemzeti érzés, az identitás mindig egyfajta „ártatlan nacionalitásként” jelent meg, korábban sosem bírt negatív konnotációval. Az izlandiak számára annyit jelentett, hogy büszkén vallották: „mi is lehetünk / vagyunk olyan jók, mint más nemzetek”. Mára ez az önkép az izlandi gazdasági összeomlás miatt kissé átalakult, mára „Európa”, a mai EU sokszor olyan színben jelenik meg, mint akik nem segítettek Izlandnak a szükségben, ugyanakkor a nyersanyagaikat kihasználnák – mára megjelent egy olyan attitűd, amelyben arról beszél: mi „miben vagyunk jobbak”. Közép- és Kelet-Európával kapcsolatban Magnason elmondta: kiskorában sosem gondolta volna, hogy lehetősége lesz valamikor ide, Közép-Európába utazni, vagy hogy innen lehetnének barátai. Közép- és Kelet-Európa el volt zárva a nyugattól, innen nem érték impulzusok országát. Mára ugyanakkor a kelet és nyugat közötti választóvonal megszűnt, és örül, hogy generációja ilyenfajta nyitásnak lehetett tanúja, amelyben kultúrák teljesen szabadon találkozhatnak.

Pia Juul dán írónő az identitás kérdésére reagálva elmondta: ő európainak és dánnak is érzi magát. Mindig is Dániában élt, ezt a nyelvet és országot ismeri a legjobban, így dán. Ugyanakkor van európai identitása is, ahogy ezt most Magyarországra érkezve is érezte – vannak olyan apró dolgok, amelyek egy közösséggé tesznek minket, európaiakat. Ugyanakkor ő saját hazájában utazva is tudja idegennek érezni magát: ahogy minden régió más és más, országán belül is ismeretlen emberekkel találkozik – viszont szerinte az olvasás és az irodalom ereje által a nemzeti identitás jelentősége elvész – az emberek barátságot és közösséget érezhetnek idegenekkel is.

Pia Juul honfitársa, Henrik Nordbrandt ennél jóval provokatívabban fogalmazott: szerencsétlennek érzi magát, amiért dánnak született, ezért amint tehette, „menekült” hazájából – hosszú éveket töltött Törökországban, Görögországban és Olaszországban, ma már ismét Dániában él. Bár dánként ez nem olyan evidens, ő mindig az uniós integráció mellett foglalt állást, mindig támogatta az EU-ban megvalósuló közösségi teret, az egységes piacot, ő nem lát olyan éles különbséget a „kontinentális Európa” és Dánia között. Nordbrandt saját nyelvét visszataszítónak gondolja, más nyelveket is elsajátított, amelyeket szintén alkotott, de az anyanyelve – ahogy minden írót – végigkíséri, „megtanult ezzel élni”.

A beszélgetés magyar résztvevője, Konrád György többek között identitásunk rétegzettségére hívta fel a figyelmet – egy író érezheti magát európainak, közép-európainak, magyarnak, zsidónak, mind fontos adaléka munkásságának. Élet és irodalom kapcsolatáról úgy gondolja, hogy míg az életben mindenki a középpontban érzi magát, addig az íróknál természetes, hogy úgy érzik, távol vannak a valóságtól – bár oda igyekezenek, talán soha nem érkeznek meg oda. Az irodalom egyik fontos feladata szerinte a jelen minél intenzívebb megélése, felfedezése, jelentésének és mélységének megértése – szerinte ugyanerre vágynak a drogot vagy alkoholt használók is.

Jostein Gaarder, a panelbeszélgetés norvég írója Európa és Skandinávia relációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy mára megfordult a két térség viszonya: míg régen Európa volt gazdag és hozzá képest az Észak (kiváltképp Norvégia) szegény, mára ez épp fordítva van. Ez mindenképpen új jelenség, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Jostein – harcos környezetvédőkét – az emberiség közös, „kozmikus felelősségére” utalt identitásának értelmezésekor: bár ő norvég, és norvégnak érzi magát, szerinte van, és kell legyen egy ennél egyetemesebb attitűd, amellyel a világot szemléljük. Rá kellene eszmélnünk arra a közösségre, amely minden embert összeköt a bolygón. Vannak olyan erkölcsi normák, közös értékeink a földön, amelyeket minden embernek meg kell őriznie, mert mindenki felelős az emberiség és a Föld jövőjéért. Gaarder megfogalmazása szerint az egyetemesen vallott emberi jogok mellett ideje lenne megfogalmazni az egyetemes emberi kötelezettségeket is: globális felelősségünk tudatában törekednünk kell arra, hogy megőrizzük a Föld értékeit a következő generációk számára. Szerinte az irodalomnak is ezt a célt kell szolgálnia, ezt kell az irodalmi alkotás fókuszába állítani.

A szerzők könyveit megtalálod a nagyobb könyvesboltokban!

Fotó: prae.hu / Bach Máté

Úgy tűnik, most tavasszal megtalálnak bennünket a különleges pályát befutott írások – március elején Tomáš Sedláček volt a vendégünk, aki közgazdasági szakdolgozatát először elbukta, majd annak átirata nemzetközi bestsellerré vált, és ehhez hasonló karriert futott be mostani vendégünk, Janne Teller dán írónő egyik első írása is. Semmi című könyve 2000-ben jelent meg Dániában, amely – bár látszólag csak egy ifjúsági regény – provokatív tartalma miatt mégis hatalmas vihart kavart annak idején, és egy időre be is tiltották Dániában. Nem sokkal megjelenése után ugyanakkor számos irodalmi díjban részesült, és mára kötelező irodalomként oktatják sok dán iskolában. A Semmi című könyv az ifjúság számára is érthető, de mondanivalója mindenki számára elgondolkodtató lehet – a kötetben egy kisfiút próbálnak meggyőzni társai arról, hogy mégiscsak van értelme az életnek.

A könyv szerzője, Janne Teller eredeti foglalkozását tekintve közgazdász, és 1995-ig éveken át dolgozott az ENSZ munkatársaként olyan válság sújtotta területeken, mint Mozambik, Tanzánia vagy Banglades. Az ENSZ alkalmazottjaként szerzett élményei is hozzájárulhattak a háború kérdéskörét boncolgató könyvének megírásához, amely most tavasszal jelent meg nálunk is. A Ha háború lenne nálunk című esszéjében az írónő görbe tükröt tart az elkényelmesedett európaiak elé, akik sokszor nem tudják beleképzelni magukat mások helyzetébe. Politikai tanmeséje azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha nekünk, európaiaknak kellene valamilyen hirtelen kirobbant konfliktus elől egy afrikai menekülttáborba szöknünk. Az írónő ráadásul ebben az átiratban a magyarokat is beleszövi a gondolatkísérletbe: írásában Magyarország az egyik ország, amely egy fiktív konfliktus következtében háborúba sodródik szomszédjaival (Ausztriával és Szlovéniával). Legújabb könyve szintén elgondolkodtató írás a nyugati / európai társadalmak világszemléletéről, amelyben a fiatalok legnagyobb gondja az, hogy nem elég menő az okostelefonjuk.

Janne Teller valamennyi írása mély filozófiai és erkölcsi témákat boncolgat, amelyek valamennyi, olvasni tudó generáció számára mondanivalóval bírnak, mindezt lebilincselő stílusban. Nem véletlen, hogy az írónő könyveit közel húsz nyelvre fordították már le, a Semmi pedig az egyik legnépszerűbb ifjúsági könyv az Amazonon.

Janne Teller Európa Szalon című beszélgetés-sorozatunk vendége lesz, a Könyvfesztiválhoz kapcsolódóan a fesztivál díszvendég-standjánál beszélget Karafiáth Orsolyával most pénteken, április 20-án, 18 órától. Janne Tellerrel emellett nálunk, az Európa Pontban is lehet találkozni pénteken, az Európai Írótalálkozónkon, ugyanis az esti esemény előtt vendégünk egy kerekasztal-beszélgetésen is, 14:30-tól, amelyen nyolc másik kiemelkedő írótársával a skandináv irodalom titkairól beszélget. Pénteken Janne Teller mellett közel harminc, az európai irodalom élvonalába tartozó íróval és költővel találkozhattok nálunk – könyvmolyok, itt a helyetek! :-)

Kép: © Photographer Morten Holtum Nielsen

Ahogy korábbi, a programot is ismertető bejegyzésünkben írtuk, az EU legnépszerűbb ifjúságot célzó mobilitási programja, az Erasmus idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ez alatt a 25 év alatt – uniós tagságunk előtt, és azóta – több mint harmincezer magyar fiatal élt már a lehetőséggel, és töltött el egy-két szemesztert felsőoktatási hallgatóként egy másik tagország főiskoláján vagy egyetemén.

Áprilisi programunk témái – a fenntartható fejlődés és az irodalom – két e havi eseményhez kapcsolódnak: az április 22-ei Föld napjához, illetve a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválhoz (április 19-20., Millenáris).
 

Április 20-án, egy egész napos rendezvény keretében a Könyvfesztiválhoz kapcsolódva ismét az európai irodalom kiemelkedő alkotóit látjuk vendégül az Európa Pontban. Az idei Európai Írótalálkozó témája a Befogadó Európa, amely az EU2020 stratégia egyik alappillére. A témát négy szempontból, négy panelben járjuk körül meghívott vendégeinkkel – eljön hozzánk többek között a Könyvfesztivál díszvendége, Claudio Magris Olaszországból, Jostein Gaarder Norvégiából, de itt lesz magyar részről Konrád György is – a részletes program és a résztvevő írók listája az esemény Facebook oldalán részletesen tanulmányozható.

Szintén az európai írótalálkozó keretében jön el hozzánk Janne Teller dán írónő is. Idén – a dán elnökséghez kapcsolódva – Dánia és az észak-európai kulturális régió kerül a könyvfesztivál középpontjába. Teller Semmi című könyve igen érdekes karriert futott be: megjelenésekor nagy vihart kavart, a könyvet sokan veszélyesnek tartották, be is tiltották, de mára az irodalomoktatás része lett a dán iskolákban, több nyelvre lefordították, jelenleg a legnépszerűbb ifjúsági regény az Amazonon. Az írónővel Karafiáth Orsolya beszélget a Könyvfesztivál Díszvendég standjánál.
 

Április 25-i irodalmi estünk vendége a különleges, játékos stílusban, sziporkázó rímekkel, formai újításokkal és történetekkel szórakoztató író és költő, Varró Dániel lesz, aki tizenéves kora óta ír, illetve ültet át irodalmi műveket magyar nyelvre. Sokan a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényéről ismerhetik, de számos ismert színdarab újramagyarításával is hírnevet szerzett, legutóbb pedig „sms-enciklopédiában” (Szívdesszert) mondta el, hogy „kit, miért és mennyire”.  Ezen a napon egy másik fiatal magyar író műveiből is szemezgetünk: Lackfi János verseit Heidl György zenésítette meg, amelyeket egy „füstös-merengős, keserű-ironikus, jazzes” koncerten Lovasi András és a Véletlen nevű szupergroup ad elő 8 órától.
 

A zene játssza a főszerepet nálunk április 25-én is, a Nemzetközi Jazz Napon, amely napot tavaly jelölte ki az UNESCO, hogy felhívja a figyelmet a jazz alkotó, béketeremtő és együttműködést elősegítő szerepére. Az est folyamán meghívott előadóink egy kerekasztal-beszélgetés keretében beszélgetnek a zene szerepéről a nemzetek közötti párbeszéd erősítésében – az est végén Oláh Kálmán ezt „zongorával mondja el”.
 

Másik fókusztémánk, a fenntartható fejlődés. E havi filmklubunkban, 23-án a magyarországi mozipremier hetében – a Föld napjához kapcsolódva – a Severn, gyermekeink hangja című francia dokumentumfilmet vetítjük. A film Severn Cullis-Suzuki történetét meséli el, aki 1992-ben, tizenkét évesen kiállt az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferenciájának résztvevői elé, és felszólította őket, hogy gondoljanak az elkövetkező generációkra, és cselekedjenek annak érdekében, hogy leszármazottaiknak is legyen jövőjük.
 

A zöld gondolatok kerülnek előtérbe április 24-i programunkon is, amikor a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) szervezésében az élhető és fenntartható városi környezetről hallhattok előadásokat. Szó lesz számos fenntartható példáról, a biodinamikus gazdálkodásról, vagy a mostanában egyre népszerűbb városi, közösségi kertészkedésről, amelynek például a Millenáris park is helyet biztosít. Vendégünk lesz Gönczi Péter is, akit a Debrecenben megvalósított passzív üvegházas – aquapóniás – rendszeréről ismerhettek: hátsókertjében önfenntartó ökoszisztémát hozott létre, ahol egy önmagát hűtő-fűtő házban a pisztráng trágyázza a zöldségeket és fűszereket, a növények pedig tisztítják a halak vizét – az est során az ő előadását is meghallgathatjátok.
 

Az Európa Pont minden áprilisi programjának részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Gál Kinga uniós csatlakozásunk óta dolgozik az Európai Parlamentben (EP) képviselőként, ahova a Fidesz listájáról jutott be 2004-ben és 2009-ben is. Az Európai Néppárt tagjaként az EP szakbizottságaiban emberi jogi, bel- és igazságügyi kérdésekkel, külügyekkel és nem utolsósorban kisebbségi jogokkal foglalkozik. Munkájában kiemelt helyet foglal el a határon túl élő magyar közösségek jogainak megjelenítése és érvényesítése, két és fél évig volt társelnöke a nemzeti közösségekkel és kisebbségi nyelvekkel foglalkozó EP Kisebbségi Munkacsoportjának. 2008-ban az év EP-képviselőjének is megválasztották – amit viszont talán kevesen tudnak róla: négy fiú édesanyja. Aktuális témánkhoz, a női esélyegyenlőséghez kapcsolódva őt is megkerestük, és megkértük, hogy egy villáminterjú keretében (épp a sűrű plenáris héten csíptük el) mondja el, hogyan látja ő a karrier és család kérdéskörét.

Egy EP-képviselőnek számos szakbizottságban, munkacsoportban, plenáris üléseken és egyéb hivatalos rendezvényeken kell helytállnia, emellett ott van a folyamatos ingázás Strasbourg, Brüsszel és persze Magyarország között – kívülről nézve ez egész embert kívánó feladat, és ugyanezt gondolnánk egy négygyermekes anyukáról is. Hogyan tud egy személyként mindkét szerepben helytállni?

A kezdettől fogva együtt van a család Brüsszelben. Amikor 2004-ben EP-képviselőként ide szólított a munkám, a gyerekek még túl kicsik voltak ahhoz, hogy csak hétvégenként láthassák az édesanyjukat (azóta persze nagyobbak lettek, az ikrek, Áron és Gergő 14, Zsombor 12, Márton most 8 éves). Mindig a család volt a legfontosabb az életemben, minden más csak másodlagos szerep lehet. Ezt nem lehet egyedül csinálni, csak úgy, hogy száz százalékig mellettem áll a férjem. Szerencsém van, mert olyan férj és család vesz körül, akikkel minden feladat megosztható. A gyermekek körüli teendők – életük rendezése, egyszerűen csak a mindennapok levezénylése – pedig kifejezetten segítik a munkámat: a földön tartanak, a mindennapok realitásában, illetve rávezetnek arra, hogyan kell gyorsnak és hatékonynak lenni. Belőlük nyerem az energiámat.

Hogyan telik egy átlagos brüsszeli napja?

A strasbourgi hetek még mindig nagy kihívást jelentenek, de a hétköznapok, a brüsszeli munka során egy normális család életét éljük: reggel fél hét előtt kelek, elkészítem a gyerekeknek a tízórait és a reggelit, a férjem itt is segít. Ezután elengedem a gyerekeket iskolába, majd bemegyek a Parlamentbe, általában fél kilenc és fél öt / öt óra között mindig bent vagyok, néha tovább is. Este igyekszem haza, hogy mire mindenki hazaér az iskolából és különórákról, előkészítsem a meleg vacsorát, és még tölthessünk együtt egy kis időt.

Ebben a hónapban Péterfy Bori is a vendégünk volt az Európa Pontban, aki első gyermeke születése után most tér vissza a munkához – szerinte a gyermekvállalásra nincsen megfelelő idő, ez ha eljön, nem szabad a karrier miatt halogatni, mert csak egy nőnek adatik meg az a csoda, hogy gyermeket hozhat a világra. Ön mit gondol, van a gyermekvállalásra ideális időszak? Mit tanácsolna a karrier és család dilemmájával szembesülő fiatal nőknek?

Én is így gondolom, ha az ideális időszakot várjuk, elrepülhet az élet felettünk úgy, hogy nem is vettük észre, melyik napra is esett az „ideális”… A második kérdésre általános tanácsot nem lehet adni, véleményem szerint minden nő és család helyzete egyéni, és ugyanígy minden dilemma is egyéni. Mégis, amennyiben erre van lehetőség a „család és karrier” megoldásra szavaznék.

Jelenleg az EP-képviselők közel 35 százaléka nő (ugyanez az arány a magyar EP-képviselők között is),  Magyarországon ez a nemzeti parlamentünkben az EU egyik legrosszabb rátájával kevesebb mint 8 százalék. Lát-e arra esélyt, hogy ez a közeljövőben megváltozik?

Mentalitásváltozás mellett olyan konkrét – jogszabályi és egyéb ösztönző – lehetőségekre van szükség, amelyek a mindennapokban elérhetővé teszik a család mellett a karrier, és a karrier mellett a család lehetőségét. Erre a társadalomnak is szüksége van, hiszen minden olyan nő, aki mindkét területen helyt szeretne és tudna állni, ezáltal elégedettebb lesz életével. Számukra meg kell erre teremteni a lehetőséget, ösztönözni kell őket. A mentalitásváltásra pedig mind egyéni, mind pedig közösségi/intézményi szinten szükség van.

Jelenleg milyen ügyeken dolgozik az Európai Parlamentben?

A nemzeti kisebbségek érdekeinek képviselete állandó feladat, minden rendelkezésemre álló érdekérvényesítési parlamenti eszközt vagy munkacsoporti lehetőséget kihasználok erre. Minap éppen Szerbiával és ezen belül a vajdasági magyarok helyzetével foglalkoztunk többet. Az állampolgári – egyéni vagy közösségi – ügyeket és emberi jogok általános érvényesítését különböző dossziékban és szakbizottságokban igyekszem képviselni. Hogy konkrét dossziékat is említsek, továbbra is követem a bécsi ügynökséggel kapcsolatos ügyeket, vagy éppen az Európai Unió csatlakozását az Európa Tanács Emberi Jogi Egyezményéhez.

Eddigi élete, pályafutása során mi az, amire legbüszkébb, mi az, amit kiemelne?

A legbüszkébb természetesen a négy fiamra vagyok, hálás vagyok a jó Istennek a családomért. Minden egyéb szakmai siker csak ez után következik.

Köszönjük az interjút, további sok sikert kívánunk – mind anyaként, mind képviselőként!

Március 27-én nyílt legújabb kiállításunk, amely a dán irodalom kiemelkedő alakját, Karen Blixent mutatja be. Az írónő életét a magyar közönség elsősorban az életrajzi írásából született Távol Afrikától című filmből ismerheti, de világszerte népszerű írásai közül is több megjelent magyarul.

Karen Blixen 1885-ben született Koppenhágától északra, Rungstedlund városában, jómódú arisztokrata család gyermekeként. Családja gondosan ügyelt arra, hogy Karen kiemelkedő neveltetésben részesüljön, iskoláit Koppenhágában, a Royal Academy of Arton, valamint Angliában, Svájcban, Olaszországban és Franciaországban végezte. Felvilágosult, művelt nő volt, akinek nemcsak az íráshoz volt tehetsége, de kiválóan rajzolt és festett is. Első elbeszélései 1907-ben jelentek meg.

Élete – csakúgy, mint írásai – nem nélkülözték a drámai fordulatokat. 1913-ban beleszeretett másodunokatestvérébe, a svéd nemesi családból származó Hans von Blixen-Finecke báróba, de szerelme viszonzatlan maradt, és végül Brorhoz, Hans testvéréhez ment feleségül. Karen és Bror Afrikába (Kenyába) költöztek, ahol egy kávéültetvényt vezettek. Házasságuk korántsem volt sikeres: férje folyamatosan megcsalta, vélhetően ő fertőzte meg szifilisszel is, amelynek következményeitől az írónő egész életén át szenvedett. A szerelem azonban Afrikában ismét rátalált a szintén arisztokrata angol vadász és pilóta, Denys Finch-Hatton személyében – ellentmondásos kapcsolatuk áll a Távol Afrikától című film középpontjában. Miután Denys repülőszerencsétlenségben életét vesztette, és az ültetvényt a gazdasági válság miatt már korábban el kellett adniuk, Karent már semmi nem tartotta Afrikában, és tizenhét Kenyában töltött év után visszatért Dániába. Írói pályája valójában ekkor kezdődött el: a testileg-lelkileg meggyötört írónő nem adta fel, és az írásban talált menedékre. (Afrika hálából ma is őrzi emlékét: egykori kávéfarmja területét Kenyában Karenföldnek nevezték el.)

 Első elbeszélésgyűjteménye Hét fantasztikus történet címmel 1934-ben jelent meg Amerikában, amely egy csapásra világszerte ismertté tette. Ezt 1937-ben önéletrajzi regénye, valamint további elbeszélésgyűjteményei követték. Írói nagyságát az is bizonyítja, hogy kétszer volt a Nobel-díj várományosa – 1954-ben Hemingway, 1957-ben Camus kapta meg a díjat. Amikor Hemingway elnyerte az elismerést, azt nyilatkozta, boldogabb lett volna, ha azt Karen Blixennek ítélik.

 Blixen különleges világa a filmkészítőket is megihlette: Halhatatlan történet című művét Orson Welles, a Babette lakomáját Gabriel Axel vitte vászonra – ez volt az első dán film, amely megkapta a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjat. A Volt egy farmom Afrikában című regényét Sydney Pollack rendezésében, Meryl Streep és Robert Redford főszereplésével ismerhette meg a szélesebb közönség – a filmet hét Oscar-díjjal jutalmazták.

Karen Blixen igazi történetmesélő, ugyanakkor a külvilág szemében erős és öntörvényű asszony volt, aki személyes sérelmeit, fájdalmait a kemény felszín alá rejtette – a konvenciókkal keveset törődött, minduntalan átlépte a viselkedés társadalmi normáit. A Dán Kulturális Intézet támogatásával megvalósuló kiállítás ezt a rendkívüli és izgalmas életutat mutatja be, a kiállítás április 30-ig tekinthető meg az Európa Pontban; a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál ideje alatt (április 19-22.) pedig a könyvfesztivál helyszínén.

A kép forrása: Europeana.eu / The Royal Library: The National Library of Denmark and Copenhagen University Library / 92023_Ag_DK_kb.billeder (CC BY-NC-ND)