Korábban már írtunk az uniós jogokról, amelyekkel Magyarország EU-hoz történő csatlakozása óta uniós polgárként minden magyar állampolgár rendelkezik. Ezek olyan többletjogok, amelyek biztosítják, hogy az EU-n belül egyebek mellett szabadon utazhatunk, munkát vállalhatunk, tanulhatunk; szabadon vehetünk termékeket megfelelő garanciális feltételekkel; részt vehetünk a helyi választásokon, stb. Ezek a jogok alapvető fontosságúak, de sajnos a gyakorlatban nem minden esetben érvényesíthetők zökkenőmentesen, ezért az Európai Bizottság nagyszabású konzultációt indított, hogy feltárja és orvosolja a még esetlegesen létező hiányosságokat.
Itt az idő tehát, hogy elmondjátok véleményeteket az uniós jogok működéséről – bármi olyan élményt, tapasztalatot érdemes megosztani, amely arra mutat rá, hogy a gyakorlatban valamiért nem tudtatok megfelelően élni uniós jogaitokkal. Ha esetleg egy másik uniós országba utazva akadályokba ütköztetek, vagy valamilyen gyakorlati problémával szembesültetek egy másik tagállamban folytatott tanulás vagy munkavállalás esetén, érdemes ezt jelezni e konzultáció keretében. A Bizottság mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb felszámolja a még létező akadályokat, amelyek az uniós polgárok életét esetlegesen nehezítik, ehhez viszont első körben arra van szüksége, értesüljön minden ilyen hiányosságról – ehhez kelletek ti.
És hogy ez nem csupán „pusztába kiáltott szó”, bizonyítja, hogy korábbi észrevételek és visszajelzések alapján a Bizottság számos lépést tett az elmúlt években, hogy az uniós polgárok zavartalanul élvezhessék adott jogaikat az EU-n belül. Az elmúlt évek ilyen lépéseit foglalja össze ez az eredménytábla, amelyből megtudhatjátok, hogyan erősítette az EU az uniós jogok gyakorlati érvényesítését. Csak néhány példa: az utazás területén a légi és vasúti utasok jogai után az EU lépéseket tett annak biztosítására is, hogy a vízi vagy buszos utazás során is biztosak lehessünk benne, hogy utasjogainkat azonosan értelmezik és védik valamennyi tagállamban (az ezeket előíró uniós jogszabályok 2012 végén és 2013 tavaszán lépnek életbe). Mindezek mellett új kezdeményezések indultak a mozgásukban korlátozott személyek kényelmesebb utazása érdekében is, a nemzetközi online kereskedelem biztonsága, vagy a házastársak jogi helyzetének egyértelműsítésének érdekében, vagy épp a tagállami társadalombiztosítási rendszerek közötti kommunikáció meggyorsítása céljából. Számos lépést tett tehát már eddig is az EU azért, hogy minél jobban ki tudjuk használni az unió adta előnyöket – ehhez viszont elengedhetetlen, hogy értesüljön a fennálló nehézségekről.
A konzultáció még szeptember 9-ig folytatódik – mondjátok el véleményeteket!
A konzultáció honlapja:
http://ec.europa.eu/justice/opinion/your-rights-your-future/index_hu.htm
Kerek évfordulót ünnepel az EU: idén lesz ötvenéves a közös agrárpolitika (KAP), az európai integráció egyik sarokköve. A KAP nagy utat tett meg ez alatt az idő alatt: bár a közösen kialakított és formált klasszikus közösségi politika alapvető céljai változatlanok, az erre épülő szabály- és intézményrendszer, illetve a prioritások folyamatosan az aktuális szükségletekhez és kihívásokhoz igazodva formálódtak.
A KAP története tehát a folyamatos változás és reformok története is: alapításakor, 1962-ben – amikor a világháború emléke még élénken élt az alapító atyák és akkori vezető politikusok fejében – a legfontosabb prioritás az élelmezésbiztonság, a termelékenység fokozása volt: az, hogy a mezőgazdasági termelők megfelelő árakon megfelelő mennyiségű élelmiszert állítsanak elő. Ez a cél viszonylag hamar teljesült is, sőt, a hetvenes és nyolcvanas évekre a KAP saját sikerének áldozatává vált, amikor a mezőgazdasági üzemek olyan termelékenyek voltak, hogy a szükséges élelmiszermennyiségnél többet állítottak elő. Ez a túltermelést eredményező rendszer egyértelműen reformra szorult, amelyre megoldást az jelentett, hogy a KAP-on belül működő támogatásokat fokozatosan függetlenítették a termeléstől, a hangsúly áthelyeződött a termelők támogatására (a termelőknek közvetlenül nyújtott közvetlen kifizetésekre). Ezzel párhuzamosan, a kilencvenes évek elején fokozatosan előtérbe került egyfajta globális szemlélet, az, hogy a mezőgazdasági termelésnél is mind fokozottabban vegyék figyelembe a fenntarthatóság elvét. (Ebben nagy szerepet játszott a húsz évvel ezelőtti riói Föld-csúcs is.) Az európai mezőgazdaságban azóta egyértelmű a korábbi mennyiségi megközelítés helyett alkalmazott minőségi megközelítés alkalmazása: az egyre jobb minőségű áruk, a regionális élelmiszerek védelme és az ökológiai termelés kiemelkedő szerepet játszik a közös agrárpolitika alakításában. A mezőgazdasági politikán belül a kétezres évektől vált hangsúlyosabbá a vidékfejlesztés, a vidéki térségek gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztése, a vidék és a természeti erőforrásaink épségének megőrzése, valamint a szigorú környezetvédelmi és állatjóléti szabályok betartatása.
Mindezek az alapelvek játsszák a legfontosabb szerepet a KAP aktuális (át)alakításában is – a jelenlegi támogatási csomag ugyanis 2013-ban lejár. Az újabb reformnál mindezek mellett figyelembe kell venni a mezőgazdasági termelés legfontosabb aktuális is és jövőbeli kihívásait is: 2050-re a világ élelmiszer-termelését meg kell kétszerezni, mivel a Föld lakossága folyamatosan nő, a jólét növekedésével pedig megugrik a húsfogyasztás. Emellett a politika megújításánál az éghajlatváltozás hatásaira (csökkenő biodiverzitás, talaj- és vízminőség romlása) is tekintettel kell lenni. Ezeket mind figyelembe veszi az EU 2010 során ismertetett reformjavaslat-csomagja, amelyben a fenntartható gazdálkodási módszerek, az innováció, a kutatás és az ismeretterjesztés kiemelt helyet kapott. Az ehhez kapcsolódó nyitott uniós konzultáció után, tavaly októberben ismertetett konkrét jogszabályokat tartalmazó javaslatcsomag már a konzultáció során felmerült szempontokat is figyelembe veszi.
A közös agrárpolitika tehát folyamatosan megújul, ahogy a külső körülmények és igények is folyamatosan változnak – a KAP fennállásának 50. évfordulója kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vidék főbb szereplői és az európai polgárok egy közös projekt keretében gondolkodjanak és vitatkozzanak a mezőgazdaság életünkben betöltött szerepéről, valamint a KAP működéséről. Erre teremt lehetőséget „a KAP 50 éve" kampány, amelynek keretében szerte Európában számos fórumot szerveznek a mezőgazdasági politikában érdekelt szereplők bevonásával az uniós és nemzeti intézmények – ezekről részletesebb információ található a kampány hivatalos honlapján. A honlap részletesen bemutatja a közös mezőgazdasági politika történetét, fejlődését és eredményeit, valamint a jövő kihívásait, az ehhez kapcsolódó helyi szintű rendezvényeket, valamint gyakori kérdéseket a KAP-pal kapcsolatban – érdemes tanulmányozni. A KAP emellett a Sziget immár szokásos EU-pontján (European Meeting Point) is főszerepet kap majd, ahol a hasznos információk, játékok és nyeremények mellett idén interaktív formában az EU egyik legrégebbi és legfontosabb szakpolitikájával is megismerkedhettek.
A nyár a pihenés, nyaralás és bulik ideje – ugyanakkor a rengeteg szabadidőt érdemes lehet hasznosan eltölteni. Facebook oldalunkon folyamatosan beszámolunk az ilyen kezdeményezésekről, amelyekből most összegyűjtöttük egy csokorra valót – ha érdekel az EU, érdemes ezekre a szünidő alatt is egy kis időt szánni (részletes információt a hiperlinkekre kattintva érhettek el az egyes pályázatokról).
Nagy várakozással készült a világ a múlt héten állam- és kormányfői szinten megrendezett riói ENSZ-csúcsra, amely 20 évvel követte a mára ikonikussá vált 1992-es, szintén Rio de Janeiróban megrendezett Föld-csúcsot. Akkor, 20 éve valóban nagyot lépett előre a világ a fenntartható fejlődés és a klímaváltozás világszintű kezelésének ügyében, ám a csoda ezúttal elmaradt. Bár a konferencia záródokumentuma tartalmaz néhány újdonságot, mégis mind a környezetvédő szervezetek, mind a fejlődő országok csalódottak. A zöldek leginkább a konkrét kötelezettségvállalásokat, számon kérhető célok nevesítését, egy cselekvési terv és konkrét menetrend elfogadását hiányolják, a fejlődő országok vezetői pedig úgy érzik, nem kaptak kézzelfogható segítséget problémáik enyhítéséhez.
A konferencián született megállapodás – a közel 50 oldalas „A jövő, amit akarunk” címet viselő záródokumentum – egyik fontos újdonsága ugyanakkor az, hogy a résztvevők kinyilvánították, hogy szükség van általánosan elfogadott „fenntartható fejlesztési célok” meghatározására az élelmiszerbiztonságtól kezdve a víz- és energiagazdálkodásig, amelynek menetrendjét 2013-ig meghatározzák. Emellett 50 milliárd dollárnyi felajánlás gyűlt össze annak az ENSZ-kezdeményezésnek a javára, amelynek célja, hogy 2030-ra a világ teljes népessége hozzájusson az áramszolgáltatáshoz, a Fenntartható energiát mindenkinek néven futó terv szerint pedig globálisan a jelenlegi nagyjából 15%-os megújuló energiaforrás arányt meg kell duplázni (30%-ra) 2030-ig – bár ez a célkitűzés sem kötelező érvényű, így nem is számon kérhető.
Látva az országok közötti nagy nézetkülönbségeket a tárgyalásokon, a konferencián felmerült, hogy a fenntartható zöld gazdaság kiépítésében a kormányok helyett nagyobb szerepet kellene adni a magánszektornak, például a természeti erőforrások (víz, levegő, erdők stb.) beárazásával és a jelenlegi széndioxid-kreditekhez hasonló kereskedési rendszerhez hasonló piacosításával. Bár a kvótakereskedelem működése sem zökkenőmentes, de egyesek szerint ez segíthetne elmozdítani a tárgyalásokat a holtpontról.
Egy héttel a konferencia után a konferencia megítélése vegyes: a zöld szervezetek elhatárolódtak a záródokumentum szerintük üres politikai állásfoglalásától, míg a konferencia szervezői azzal védekeznek, hogy a tanácskozásnak nem is volt célja kötelező érvényű egyezmények kidolgozása, hanem sokkal inkább egy folyamat elindítása, amelynek végén a nemzetközi közösség elfogadja a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem új alapelveit. Hogy mennyire jelent ez a találkozó előrelépést egy fenntarthatóbb világ megteremtésében, vagy mennyire jelzi a jelenlegi rendszer cselekvőképtelenségét, még korai lenne megítélni. Bízzunk benne, hogy ez a mostani csúcs valóban egy hosszabb folyamat része, amely előbb-utóbb elvezet egy megnyugtatóbb és fenntarthatóbb jövőhöz.
Fotó: a konferencia idejére zöld fénybe öltöztették a Megváltó Krisztus szobrát, forrás: http://www.nature.com/
E havi filmünk a Lumière filmklubban a Lorna csendje című belga-angol-francia-olasz koprodukció, amely egy Belgiumba bevándorló albán lány, Lorna viszontagságos történetét meséli el. A lányt álmai és egy jobb élet reménye hajtja „Nyugatra”, ahol a legkeményebb dolgokkal kell szembenéznie – hazugságok, érdekházasság, drogfüggőség, emberkereskedelem –, saját és mások életéről szóló döntéseket kell meghoznia.
A filmet a belga Dardenne fivérek (Jean-Pierre és Luc) jegyzik rendezőként – róluk azt mondják, ha neveznek egy filmet Cannes-ba, onnan nagy eséllyel nem térnek haza díj nélkül. A rendezőpáros filmjei több Arany Pálmát is elhoztak már Cannes-ból (mint például a munkanélkülivé váló fiatal lány történetét elmesélő Rosetta 1999-ben, vagy a fiatal pár gyermekének eladásáról szóló A gyermek 2005-ben), de megkapták már az Ökumenikus Zsűri Díját is A fiú-ért 2002-ben. E mostani filmjük, a Lorna csendje „csak” a legjobb forgatókönyv díját kapta Cannes-ban.
A filmet számos más díjra is jelölték, köztük az Európai Parlament Lux-díjára, amelyért 2008-ban épp Mundruczó Kornál Deltájával versengett, és végül el is vitte a díjat a magyar filmrendező elől. Az Európai Parlament filmes Lux-díját 2007-es alapítása óta minden évben olyan kiemelkedő alkotásnak ítélik, amely az európaiak életét, véleményét, kétségeit, vágyait, identitását, valamint az EU-integráció vitás pontjait mutatja be különleges formában. A díj az elismerés mellett azzal is jár, hogy az EP fizeti a nyertes film feliratozását az EU valamennyi hivatalos nyelvére (jelenleg 23), valamint támogatja 35 mm-es filmkópiák elkészítését és DVD kiadását – így biztosítva, hogy a film minél szélesebb európai közönséghez eljusson.
A filmeket szakmai zsűri és az EP-képviselők válogatják, ők minden évben nyáron kiválasztanak tíz európai filmet, amelyek a hivatalos „válogatásba” (Official Selection) kerülnek, ezeket még egyszer megszűrik, és végül három döntős versenghet (Films of the Competition) a novemberben kiosztott Lux-díjért.
Erről a díjról Mundruczó filmje sajnos 2008-ban lecsúszott, de bízunk benne, hogy hamarosan ismét lesz magyar jelölt a végső három film között – a tíz jelölt közé eddig egyetlen év (2009) kivételével minden évben beválasztottak magyar alkotást is. 2007-ben a Bollók Csaba rendezte Iszka utazása, 2008-ban Mundruczó Kornél a Deltával, 2010-ben Hajdu Szabolcs Bibliothèque Pascalja, tavaly pedig Tarr Béla Torinói ló című filmje került be a legjobb tíz közé. Bízunk benne, hogy ez idén sem lesz másképp, és még talán tovább is eljuthat magyar alkotás. Hogy ez így lesz-e, hamarosan kiderül: az idei tíz jelöltet e hónap végén ismertetik, tavaly erre a Karlovy Vary filmfesztiválon került sor.
Addig is érdemes megnézni nálunk a Lorna csendjét – most csütörtökön vetítjük az Európa Pontban – gyertek el! A film után László Sára, rendező, producer lesz a vendégünk. A vetítés – ahogy az Európa Pont összes programja – ingyenes.
A Lux-díjról, a korábbi jelöltekről és díjazottakról további információ a Lux-díj honlapján olvasható.
A tavalyi, nagy sikerű kezdeményezés után idén is vendégül látjuk a kortárs európai irodalom krémjét Budapesten egy éjszaka erejéig, a Margó Irodalmi Fesztivál részeként idén is belekóstolhattok a legnépszerűbb európai alkotók műveibe.
Az Európai Irodalom Éjszakája (http://europaiirodalomejszakaja.blog.hu) ezúttal június 9-én, szombaton vár benneteket Budapest 18 különleges helyszínén, ahol 18 ország 18 kiváló írójának műveivel ismerkedhettek meg a TÁP Színház színészeinek tolmácsolásában. A kiválasztott helyszínek mind valamilyen módon kötődnek a felolvasásra kerülő műhöz. Erre az éjszakára színházzá válik több, a műfajtól talán távolabb eső hely is Budapest belvárosában: például a Múzeum Antikvárium, Gerber Pál festőművész műterme, az Erzsébet téri játszótér, a Retrock secondhand divatüzlet, a Blue River Pub Állóhajó, a Fruccola vagy az Ybl Palota is.
A program este hétkor kezdődik. Egyetlen éjszakába nem férhet bele 18 író műve, ezért érdemes előre megtervezni a túrát: a félóránként ismétlődő előadások és a közeli helyszínek lehetővé teszik, hogy jó pár szerző művével megismerkedhessetek. A válogatáshoz adunk itt egy kis segítséget az esthez kapcsolódó blog írásai alapján – vigyázat, hosszú lesz! :-)
A művek és helyszínek:
1. Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra (Szlovákia)
Petra Nagyová-Džerengová Pozsony alpolgármestere, egyben a „női irodalom” talán legnépszerűbb képviselője Szlovákiában. Regényeiben a család, a párkapcsolatok, a szerelem, a gyerekvállalás kérdéskörét dolgozza fel, gyakran tabutémákat is feszegetve, és ezzel különös feszültséget adva romantikus történeteinek. Az írónő szerelemből, a párja kedvéért tanult meg magyarul, férje, Nagy József az előző szlovák kormány környezetvédelmi minisztere volt, jelenleg parlamenti képviselő.
Regénye egy fiatal anya történetét beszéli el, aki férje és egyben volt főiskolai tanára kínzásai között éli mindennapjait. A regény a női kiszolgáltatottságról mesél, miközben lerántja a leplet egy tiszteletben álló ember két arcáról.
Helyszín: ELTE BTK, kari tanácsterem, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4. A épület
2. Kőrösi Zoltán: Az utolsó meccs (Magyarország)
Kőrösi Zoltán nemrégiben megjelent kötetében - amelynek alcíme „Történetek a titkos Magyar focikönyvből” – 42 novella rajzol ívet a pályák világától az életutat megjelenítő két félidőig. Ezek a futballélmények korántsem csak a fociról szólnak, hanem arról az országról, amit Magyarországnak nevezünk.
Helyszín: ELTE BTK Campus, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4., Gólyavár mögötti tér
3. Niccolo Ammaniti: Én és te (Olaszország)
Niccolo Ammaniti műveivel megnyerte magának mind az olasz, mind a külföldi olvasókat, műveit 44 országban fordították le, összesen négy film készült regényeiből. Az Én és te című regény egy Rómában élő zárkózott tinédzserről, Lorenzo Cuniról szól. Lorenzo élénk fantáziájú és rendkívül fogékony, nem szeret társaságban lenni, gyakran kerüli az embereket. Határtalan képzelőereje segítségével elmeséli édesanyjának napjait, melyeket – a valóságtól teljesen eltérően – lelkesítőnek és mulatságosnak fest le.
A Strega-díjas író könyvét Olaszországban eddig már több mint félmillióan olvasták. Bernardo Bertolucci hosszú évek után éppen az Én és te megfilmesítésével tért most vissza a rendezéshez.
Helyszín: Budapesti Olasz Kultúrintézet, 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 8.
4. Ian McEwan: Szombat (Egyesült Királyság)
A számos irodalmi díjjal kitüntetett Ian McEwan Szombat című könyve Henry Perowne idegsebész egy napját beszéli el. A már önmagában is eseménydús szombati nap – 2003. február 15-én milliók tüntettek Londonban az iraki háború ellen – egy tizenkilencedik századi nagyregény komplexitásával tágul ki, enged bepillantást a főhős múltjába és a jelenébe.
Helyszín: Brody House, 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 10.
5. Urs Widmer: A kék szifon (Svájc)
Urs Widmer a kortárs svájci széppróza élvonalába tartozik. Az esten A kék szifon című regényéből, a svájci irodalom egyik legjelentősebb alkotásából hallható felolvasás. A könyv egy különös álommal kezdődik a kéken csillámló szódásüvegről, amelyet hősünk gyerekkorából, a szülői házból ismer. Másnap, ahogy leszáll a vonatról, ötven évet repül vissza az időben, hogy felnőttként élje át saját gyerekkora világát. Felnőtteknek szóló mese, sziporkázó, álomszerű, mitikus történet, játék az idővel, amely mögött fölsejlik a komor kérdés: van-e értelme eljátszani bármiféle időutazás gondolatával, ha egyik háborúból a másik háborúba csöppenünk?
Helyszín: Múzeum Antikvárium, 1053 Budapest, Múzeum körút 35.
6. Mehis Heinsaar: Jó napot! (Észtország)
Mehis Heinsaar 1997-ben versekkel debütált. Négy évre rá megjelent két novelláskötete egyből az észt irodalom zenitjére röpítette – azóta is tartósan ott tanyázik. Hazánkban mégis méltatlanul kevesen ismerik, egyetlen magyarul megjelent kötete (Pár úr krónikái, 2004) nemigen hozzáférhető. Ezen kíván változtatni az Észt Intézet, amikor az idei Európai Irodalmak Éjszakáján őt állítja reflektorfénybe, és a Pluralicával közösen Heinsaar-miniantológiát jelentet meg, amelyet az észt helyszín látogatói ajándékba kapnak. A TÁP Színház színészei Jó napot! című novellájából olvasnak fel az esten.
Helyszín: Csendes Társ, 1053 Budapest, Magyar utca 18.
7. Rui Cardoso Martins: És ha nagyon meg szeretnék halni (Portugália)
Rui Cardoso Martins az egyik legtekintélyesebb portugál napilap, a Público alapítói közé tartozik, riporterként többek között a szarajevói ostromról és mostari háborús eseményekről tudósított. Az És ha nagyon meg szeretnék halni első regénye, amelyet számos nyelvre lefordították, magyarul 2010-ben jelent meg.
A regény megtörtént eseten alapul. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy miféle hely lehet az olyan, ahol még a sírásó is öngyilkos lesz. Az ifjú elbeszélő szörnyű titkot hordoz magával az afrikai portugál gyarmati háborúkból egy kézigránát formájában, amely a legvéresebb mészárlásoknak volt tanúja. A fiú egy eldugott vidéken él Portugáliában, de az internet segítségével most el tud jutni bárhova. Bensőséges, erőszakos és elég mulatságos utazásra indul, hogy megfejtse Európa egyik legnagyobb rejtélyét, a meglepően magas öngyilkossági rátát Alentejo-ban, Dél-Portugália legnagyobb régiójában.
Helyszín: Ybl Palota, 1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 12.
8. Andrei Makine: Az ismeretlen (Franciaország)
A Szibériában született Andreï Makine 1987 óta él Franciaországban és franciául írja műveit. 1995-ben A francia hagyaték című, negyedik regényével elsöprő sikert aratott, több mint húsz nyelvre fordították le, majd a Goncourt-díjat is megkapta.
Az ismeretlen című regény párhuzamos történetei rendkívüli művészi finomsággal mutatják be az orosz származású, Párizsban élő kortárs író alkotói válságát, és az „ismeretlen” öregember életét, aki végigküzdötte a második világháborút.
Helyszín: Március 15. tér, 1052 Budapest, templom előtti forgószékek
9. Toine Heijmans: A tengeren (Hollandia)
Toine Heijmans (1969) a De Volkskrant újságírója. Op Zee (A tengeren) című első regénye hamar a kritikusok és könyvkereskedők kedvence lett.
Palaszürke, felhős ég, egy bizonytalan kimenetelű hajóút izgalmai, gyermekük elvesztésétől rettegő szülők – ezek a letehetetlen könyv alkotóelemei. Főhőse Donald, a középkorú férfi, akinek az élete zsákutcába kerül. Három hónapos vitorlásútra megy az Atlanti-óceánon és az Északi-tengeren, abban a reményben, hogy visszatérve jobb férj lesz Hagar mellett.
Helyszín: Blue River Pub állóhajó, 1056 Budapest, Petőfi tér 8. kikötő
10. Daniel Glattauer: A hetedik hullám (Ausztria)
Daniel Glattauer a Die Presse, majd 1989 óta a Der Standard osztrák napilap munkatársa, évek óta regényeket is ír. Közülük a nyolcadik, a 2006-ban megjelent Gyógyír északi szélre az utóbbi évek egyik legnagyobb osztrák és német könyvsikere.
A hetedik hullám című regénye főhősei, Leo és Emmi véletlenül kezdenek e-mailezni egymással, s noha egyetlenegyszer sem találkoznak, szenvedélyesen egymásba szeretnek. Csakhogy Leo váratlanul Amerikába távozik, s levélváltásuk megszakad. A férfi egy év után tér vissza Bostonból, s újra levelezni kezdenek…
Helyszín: Marriott Hotel, 1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 4., terasz
11. Gabriela Adameşteanu: Az elveszett délelőtt (Románia)
Gabriela Adameşteanu újságíró, szerkesztő. Az elveszett délelőtt, A hétköznapok egyenlő hossza és A találkozás című köteteit több nyelvre lefordították és számtalan díjjal jutalmazták.
A regény cselekménye két idősíkon, a Ceauşescu-éra sivár jelenében és a (némelyeknek) megfényesedő múltban játszódik. Főhőse egy öregasszony, aki miközben átutazik Bukaresten egykori gazdáihoz sovány kegydíjáért, visszatekint hányatott életére. Az ő szemszögéből bomlik ki a többi szereplő, élők és holtak észjárása. Majd egy évszázadnyi román történelem elevenedik meg egyszerre alul- és felülnézetből, pőre tényeivel és kényes dilemmáival: emberi viszonyok és indulatok árnyalt, groteszk és szívszorító rajza.
Helyszín: Fruccola, 1052 Budapest, Kristóf tér 3.
12. Jenny Erpenbeck: Otthon (Németország)
Jenny Erpenbeck író és színházi rendező, több német és osztrák színház és opera munkatársa. Írói pályafutása a kilencvenes években indult, először színpadi művekkel.
Otthon című regényében tizenkét élettörténet fonódik egymásba: megannyi otthonkeresés a huszadik század viharaiban. A tóparti házban egymást váltó lakók, egy család különböző generációinak tagjai megélik a Weimari Köztársaságot, a Harmadik Birodalmat, a háborút, a keletnémet szocializmust és felbomlását, s az újraegyesítés utáni zavaros éveket. Az öt generáción átívelő családtörténet alig kétszáz oldalon bomlik ki, az idő feltorlódik e csendes tóparton, s múlását szinte csak a váltakozó nyelvi síkok érzékeltetik.
Helyszín: Gerber Pál műterme, 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 23., IV. emelet
(Előzetes bejelentkezés szükséges: info@budapest.goethe.org, Találkozó: 19.00, 19.40 és 20.30 órakor a kapuban.)
13. Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól (Finnország)
Elina Hirvonen író, szerkesztő és dokumentumfilmes Legtávolabb a haláltól (Avain 2010) című második regényét 2010-ben Kalevi Jäntti irodalmi díjjal jutalmazták, és fordítási jogát hat országba adták el. A regény szereplői mind arra keresik a választ, hogy mi az, ami legtávolabb áll a haláltól. A párhuzamos idősíkok és történetek egyikében egy kamaszéveit Afrikában töltő férfi visszatér gyermekkora színhelyére, hogy a régi helyen újrakezdje életét. Egy tehetséges fekete lány kemény munkával ki tud ugyan szakadni a nyomorúságból, de az igazságtalanság ellen hiába küzd. Lenyűgözően szép gyermekkori barátnője már egészen fiatalon a prostitúció poklának legsötétebb bugyraiba kerül, ahonnan nincs visszatérés. Véglényként tengődő utcagyerekek, nyomorgó falusiak, vaktában lövöldöző fegyveresek és korrupt hajdan volt gyarmatosítók között próbálják megtalálni a szeretetet és a jóságot – másokban, ha már a világban lehetetlen. Az elesettek iránti részvét, a tehetetlenség fájdalma és az egyéni felelősségvállaláson alapuló személyes hit teszik megindító, humanista könyvvé Hirvonen regényét.
Helyszín: Erzsébet téri játszótér, 1051 Budapest
14. Trisse Gejl: Pátriárka (Dánia)
Trisse Gejl regényíró, folyóirat-szerkesztő, íróként az igazi áttörést ötödik, Pátriárka (Patriarken, 2006) című regénye hozta számára, melyet több irodalmi díjra is jelöltek. Azóta két újabb regénye jelent meg. 2003-ban drámaíróként is debütált.
A Pátriárka főhőse egy apa, aki hozzászokott, hogy az övé az első és az utolsó szó. Nem rejti véka alá időnként szélsőségesen konzervatív véleményét sem. Különös hévvel kel a hagyományos dán értékek védelmére, s dühödt, ironikus kirohanásaival nem kíméli a Dániában élő bevándorlókat. Lánya felveszi vele a harcot, mert nem akarja belátni, hogy álláspontjaik mennyire közel vannak egymáshoz.
Helyszín: Hybridart Design Shop & Café, 1051 Budapest, Erzsébet tér 13.
15. Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok (Norvégia)
Erlend Loe, Norvégia legnépszerűbb kortárs írója, számos nemzetközi díjjal jutalmazott szerző. Vegyesbolti csendes napok című regénye főhőse egy norvég drámaíró, Telemann, aki feleségével és három gyermekével egy bajor kisvárosban tölti a nyarat. Miközben igyekszik meggyőzni nemcsak feleségét, de saját magát is, hogy egy színdarabon dolgozik, mely „maga az ősenergia, az életet is veszélybe sodró elemi erő”, valójában a dús idomokkal megáldott sztárséfről, Nigelláról ábrándozik. Loe regénye szinte maga is dráma: hétköznapiságukban groteszk párbeszédtöredékek sorozata, melyek rendkívül pontosan és éleslátóan mutatják meg egy céltalanul sodródó, a széthullás határán egyensúlyozó házasság történetét.
Helyszín: Design Terminál, 1051 Budapest, Erzsébet tér 13.
16. Andrzej Stasiuk: Taksim (Lengyelország)
Andrzej Stasiuk könyveiért számos irodalmi díjat, rangos szakmai elismerést kapott Lengyelországban és világszerte. Műveit szinte minden európai nyelvre, valamint koreaira is lefordították.
A Taksim hősei bár öregszenek, de nem adják fel. Menekülve, hajszolva országokat szelnek át, miközben embereket csempésznek, vagy maga a megtestesült ördög által elragadott nőik megmentésére sietnek. Mindeközben pedig csak beszélnek, végeláthatatlanul ontva rettenetes, szomorú és vicces történeteiket. Vajon megmenekülnek?
Helyszín: Retrock, 1061 Budapest, Anker köz 2-4.
17. Jáchym Topol: Az ördög műhelye (Csehország)
Jáchym Topol cseh költő, próza- és dalszövegíró, a nyolcvanas években több cseh underground zenekar tagja, az évekig szamizdatban megjelenő Revolver Revue című irodalmi folyóirat egyik alapítója. Napjaink egyik világviszonylatban is legismertebb cseh szerzője, prózai munkáit több nyelvre lefordították.
„Kelet-Európa olyan téma, amelytől minduntalan próbálok menekülni, de mindig utolér“ – mondja a szerző Az ördög műhelye című könyvével kapcsolatban. A történet két helyszínen, a csehországi Terezínben és a Minszkhez közeli Hatinyban, a nácik vezette népirtás egykori emlékhelyein játszódik − jelezve, hogy minden szörnyűségnél lehet még szörnyűbb. A holokauszt és a háborús terror túlélő áldozatai, illetve azok leszármazottai mindennel és mindenkivel szembeszállva próbálják létrehozni az emberiség elleni bűntettek múzeumát. Az Ördög műhelye azonban az emberben lakozó gonosz termékévé válik. A névtelen együgyű és pszichopata főhős, svéd barátnőjével együtt az őrült projekt akaratlan kiszolgálójává válik.
Helyszín: OSA Archívum, 1051 Budapest, Arany János utca 32.
18. Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota; Ernesto Sabato: Az alagút (Spanyolország)
Egy arequipai perui, akinek a sors kiemelkedő szerepet szánt a kortárs spanyol irodalom homlokzatán: Mario Vargas Llosa, aki 1994-ben a Cervantes-Díjat, 2010-ben pedig az irodalmi Nobel-díjat nyerte el. A Zöld Palota két, egymástól nagyon messzire eső helyszínen játszódik, a perui tengerpart mellett, a sivatagos Piurában, valamint Santa María de Nievában, egy Amazónia szívében rejtőző vallásos misszióban. A történet szimbóluma Don Anselmo, az idegen mitikus bordélyháza, amelyet Piura külterületén emelt.
Helyszín: Thália Cafe, 1064 Budapest, Hajós u. 9.
Ernesto Sabato Az alagút című könyvében a mesélő egy szerelemről és halálról szóló történetet mond el, mely a modern ember magányát láttatja. Ebből a hihetetlenül izgalmas bűnügyi regényből az őrület sem hiányzik, és végigkövethetjük a főszereplő, Juan Pablo Castel erőfeszítéseit, amelyekkel az okokat akarja megérteni, hogy miért kellett megölnie María Iribarnét, a nőt, akit szeretett, és aki egyetlen mentsvárát jelentette.
Helyszín: Budapesti Cervantes Intézet, 1064 Budapest, Vörösmarty utca 32.
Az Európai Irodalmi Fesztivált az EUNIC (Európai Kulturális Intézetek Hálózata), az Európa Pont és 18 európai kulturális intézet közösen szervezi, a részvétel valamennyi programon ingyenes!
Ryszard Kapuściński vitathatatlanul a XX. század egyik legkiemelkedőbb riportere. Tudósításai és könyvei világszerte népszerűek, írásait számos nyelvre lefordították, egy szakmai pályázaton, 1999-ben az „évszázad újságírójának” választották. Kapuściński rangos lengyel folyóiratok és a lengyel hírügynökség riportereként a fél világot beutazta, és beszámolt a fejlődő világ felszabadító mozgalmairól: 27 forradalom szemtanúja volt, sokszor forgott életveszélyben, négyszer akarták agyonlőni, 12 háborús fronton fordult meg Fekete-Afrikától Dél-Amerikáig. Könyvei – mint például a Hailé Szelasszié etióp császár birodalmának végnapjait megidéző Császár (1978) vagy a Reza Pahlavi elűzéséről és az ajatollahok forradalmáról tudósító A sahinsah (1982) – Magyarországon is bestsellernek számítottak a nyolcvanas évek elején. Nem is csoda, hiszen Kapuściński írásaiban olyan helyekre kalauzolta el olvasóit, ahova az előző rendszerben maximum képzeletben juthattak el. Egyesek szerint, ha nem hal meg 2007-ben, előbb-utóbb megkapta volna az irodalmi Nobel-díjat is, ami kevés nem szépirodalmi alkotóról mondható el. Méltatói szerint ő az, aki „irodalmi szintre emelte a riport műfaját” – ez a mondat jól jellemzi írói stílusát, sikerének okát, ugyanakkor összefoglalja azt a szakmai vitát is, amely nemrégiben írói munkássága kapcsán kirobbant. E vitát Artur Domosławski lengyel újságíró, Kapuściński tanítványa és barátja indította, aki nemrégiben életrajzi könyvet jelentetett meg mesteréről.
Domo
sławski e könyvét (Háborúk és forradalmak költője) három évnyi kutatómunkára alapozva készítette: mindent elolvasott és alaposan kielemzett mesterétől, felkereste írásainak korábbi helyszíneit, közel száz interjút készített az életrajz minél pontosabb kimunkálásához. Munkájában a riporter családja mindvégig segítette, azonban a mű elkészülte után özvegye mégis jogi úton próbálta ellehetetleníteni a megjelentetését (sikertelenül). Ennek legfőbb oka, hogy Domosławski terjedelmes könyvében a riporter-legenda portréját új színekkel árnyalta: könyvében leplezetlenül beszél házasságtöréséről, a lányával kialakított feszült viszonyról, valamint Kapuściński titkosszolgálati múltjáról. Mégis nem ezek azok a részletek, amelyek a munkásságáról kialakult vitát kirobbantották, hanem az, hogy Domosławski könyvében azt is leírta, hogy a mester sok bizonyított esetben kiszínezte a történteket. Azaz bár jelen volt a helyszínen, egyes sztorikat mégis maga talált ki, beszámolóit nem tényszerűen, a valósághoz hűen írta meg, hanem maga kiegészítette színesebb epizódokkal, ahogy Domosławski fogalmaz, írásaiban „sokszor elragadta az irodalmi hév”. Domosławski továbbra is csodálatos és kiemelkedően értékes műveknek tartja Kapuściński írásait, ugyanakkor azt állítja, hogy írásaiban elmosódik a határ a tényszerű riport és a fikció, azaz újságírás és szépirodalom között.
Számít ez valamit olyan nagyszerű írásoknál, mint a Császár, a Futballháború vagy az Ében? – tették fel a kérdést sokan, a válasz pedig megosztotta a szakmát. Egyesek szerint teljesen lényegtelen, hogy szépirodalom vagy tényirodalom címkével látjuk el Kapuściński írásait, könyvei a XX. század történetének olyan kiemelkedő lenyomatai, ami miatt mindenképpen a legnagyobbak között van a helye. Mások szerint riporterként nem tehette volna meg azt, amit megtett: újságíróként tartozik annyival olvasóinak, hogy egyértelműsíti, írása valós történetet rögzít vagy fikció – egy riporter nem teheti meg, hogy saját ízlése vagy mondanivalója szerint számol be tényekről.
Többek között erről a vitáról is szó lesz következő rendezvényünkön, május 22-én, amikor az életrajzíró Artur Domosławski lesz vendégünk. Domosławski könyve az általa generált szakmai vitán túl igazán érdekes olvasmány is, élvezetes „történelemkönyv és szakmai tanulmány egy portré ürügyén”, amely megjelenésekor egyetlen nap alatt elfogyott Lengyelországban – ajánljuk mindenkinek, aki szerette Kapuściński írásait, vagy aki szereti a történelmi témájú írásokat – legyen az fikció vagy riport.
A közösségi kertekhez – amelyet egy korábbi programunkon már bemutattunk – hasonló urbánus jelenség napjainkban a közösségi terek létrejötte: ezek olyan befogadó, közösségi munkára és együttműködésre épülő kulturális találkozóhelyek, amelyek a modern városi élet különböző szükségleteit igyekeznek kielégíteni valamilyen alulról jövő kezdeményezés keretében. Vannak művészek számára alkotói közösségi terek, kiállítóterek, képző-, táncművészeti vagy akár újmédiás alkotásokat és programokat befogadó és létrehozó helyek, amelyek egyben természetesen találkozó- és szórakozóhelyként is működnek. Ami közös bennük, az a civil kezdeményezés és a közös munka.
Ahogy európai nagyvárosokban, úgy szerte az országban találkozhatunk hasonló kezdeményezéssel. Ilyen a már évek óta működő Sirály (amelyet lassan talán érdemes lenne átnevezni Főnixre), amely rövid idő alatt irodalmi találkozókkal és színházi előadásokkal a pesti Király utca egyik izgalmas és forgalmas találkozóhelyévé vált. Rokona a pécsi Király utca egyik foghíjtelkén 2010-ben létrejött Varázskert, vagy ugyanitt Pécsett a Labor kísérleti kultúrtér. A budapesti szcéna egyik legújabb ilyen helye a MÜSZI (Művészeti Szint), amely a Corvin Áruház harmadik emeletén jelenleg is formálódik. A kortárs művészetet több (előadói és alkotói) szinten megjelenítő kulturális és civil találkozóhely végleges kialakításán jelenleg is lelkes önkéntesek dolgoznak.
Az alulról jövő kezdeményezések az ilyen közösségi helyek mellett a hivatalos kulturális intézmények ajtaján is kopogtatnak – számos civil projekt keres (és talál) helyet magának ilyen keretek között is.
Hogyan és hol találnak befogadóra a független projektek? Mennyiben van szüksége egy városnak ilyen közösségi terekre, kinek és mire jók ezek? Milyen példaértékű nemzetközi előképei vannak ezeknek a helyeknek? Milyen forrásokból gazdálkodnak? A néha a legalitás és – a nyugati foglaltházak mintájára – az illegalitás határán működő terek hogyan tudják megoldani hosszú távú fennmaradásukat? Mennyire lehet központi a „részvételiség” a hagyományos kulturális terekben?
Ilyen kérdésekre keressük a választ meghívott előadóinkkal most csütörtökön az Európa Pontban a közösségi tereket bemutató rendezvényünkön. A beszélgetésen részt vesz Bársony Júlia (MÜSZI), Szuhay Márton (Kulturális Labor Szociális Szövetkezet), Schönberger Ádám (Sirály), Hartmann Zoltán (PeCsa Music Hall) és Rózsa Zoltán (Zsolnay Kulturális Negyed) – gyertek el, izgalmas beszélgetés lesz! :-)
Fotók: Sirály (Budapest), Varázskert (Pécs)