A nyári időszakra csakis valami könnyedebb ételt ajánlanánk: egy friss, idényzöldségekből elkészíthető krémet. A pástétom kiváló bármilyen kenyérre kenve, de – például egy családi grillezésnél – remek kísérő étel is lehet. 

Ahogy Erdélyben a padlizsánból vineta vagy zakuszka készül, a délszláv államokban ajvár, úgy Bulgáriában kjopulu kerül az asztalra, amelyben a többi hasonló paprika- és padlizsánalapú krémtől eltérően egy kis borecet is van, fűszerezéséhez pedig jellemzően hozzátartozik a petrezselyem. A Balkánon és a Közel-Keleten nagyon népszerű padlizsán török közvetítéssel jutott el Magyarországra. Viszonylag igénytelen természete miatt könnyen termeszthető akár otthoni kiskertben is – nincs is finomabb a saját kertből származó padlizsánból készült krémnél , ami a főzéssel tartósítva üvegben sokáig eláll, így télen sem kell nélkülözni az asztalról! :-)

Hozzávalók (négy személyre)

- 1 padlizsán
- 2 közepes méretű, sült és hámozott zöldpaprika
- 2 közepes méretű, érett, kemény paradicsom húsa (lehetőleg mag nélkül) apróra vágva
- 4 evőkanál extraszűz olívaolaj
- 3 evőkanál vörösborecet
- 3 evőkanál apróra vágott petrezselyem
- 2 evőkanál apróra vágott fokhagyma
- só, feketebors



Elkészítés

Süssük meg a padlizsánt és a paprikákat az alábbiak szerint: szurkáljuk meg 3-4 helyen, majd a tűzhelyen vagy a sütőben grillezve süssük addig, míg a héja el nem kezd feketedni, időnként fordítsuk meg. A legjobb az, ha szabad tűz fölött tudjuk megsütni – ekkor egy kis füstös ízt is kap a pástétom.

Tegyük öt percre nedvesített konyharuhába, majd távolítsuk el a héját. A padlizsánt vágjuk először félbe (lehetőleg fa- vagy kerámiahegyű késsel), majd kisebb darabokra, utána pépesítsük. Hasonlóképpen pépesítsük a meghámozott paprikákat. A padlizsánt és a paprikát keverjük össze.

Adjuk hozzá kanalanként az olivaolajat és az ecetet. Fakanállal alaposan keverjük össze, hogy sima állagú legyen a pástétom. Adjuk hozzá az apróra vágott paradicsomot, a petrezselymet, a fokhagymát, valamint a sót és a borsot. Keverjük tovább, amíg teljesen sima nem lesz.

Ízlés szerint fűszerezzük még, majd tegyük a hűtőbe, hogy jól áthűljön. Tányérra halmozva vagy kenyérre kenve tálaljuk előételként.

Добър апетит / dobur apetit, azaz jó étvágyat! :-)


Az általunk bemutatott recepthez az Európai Bizottság Európa ízei: Kulináris utazás 27 recepttel Európán keresztül című kiadványában foglaltakat használtuk fel.

Kép forrása: Wikimedia Commons / Ikontact, CC BY-SA 3.0

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

A hagymás rostélyos (Schwäbischer Zwiebelrostbraten) hagyományos helyi étel, amelyet szinte kötelező megkóstolni svábföldi tartózkodásunk alatt. A sváb mellett az osztrák konyhában készített (bécsi) hagymás rostélyos vasárnapi, ünnepi ételnek számít a helyiek körében. Az étel így közvetetten a magyar éttermek kínálatában is megjelent és elterjedt. Sváb körökben legalább a XVIII. század óta népszerű étel. 

Szinte minden sváb étterem kínálatában megtalálhatjuk ezt a húsételt, a kérdés igazán csak az, hogy milyen körettel fogyasztjuk. Van, aki szerint a házi készítésű Spätzle illik hozzá a leginkább, mások a pirított krumplira esküsznek a rostélyos kísérőjeként, esetleg magos parasztkenyeret esznek hozzá. Az echte svábok köretként ragaszkodnak a Maultaschéhoz (szó szerinti jelentése pofazacskó), az egyfajta ravioli-szerű helyi töltött tésztaspecialitáshoz. Ebből is látszik, hogy ennek az ételnek is rengeteg variánsa létezik. Az általunk bemutatott recept – amelyhez az Európai Bizottság Európa ízei: Kulináris utazás 27 recepttel Európán keresztül című kiadványában foglaltakat használtuk fel – a burgonyás változatot preferálja.


Hozzávalók (4 személyre)

- 4 szelet marhafartő

- olíva- vagy repceolaj

- 4-6 fej közepes méretű hagyma

- 3 evőkanál olvasztott vaj

- 5 dl marhahúsleves-alap

- 2,5 dl száraz vörösbor

- só, bors, friss kakukkfű, metélőhagyma

Elkészítés

Megfelelően érlelt húst használjunk. A hűtőből elővéve hagyjuk szobahőmérsékleten felmelegedni, mielőtt a főzéshez kezdenénk.

Vagdossuk be a hús minden oldalát a kövér részen. Kenjük be a húst olajjal, és hagyjuk így pácolódni legalább 20 percig. Eközben hámozzuk meg és vágjuk fel 2 cm vastag karikákra a hagymát. Hevítsük fel a megolvasztott vajat, és süssük ki benne a hagymakarikákat. Vegyük lejjebb a lángot, adjunk hozzá sót, majd süssük ropogósra. Ezután vegyük ki az edényből, csepegtessük le, és helyezzük rövid időre papírtörlőre, hogy az felszívja a felesleges zsiradékot. Tartsuk melegen, amíg a húsra nem helyezzük.

Öntsünk kevés olajat ugyanebbe az edénybe, hevítsük a lehető legforróbbra, majd a húst pirítsuk 3-3 percig mindkét oldalon. Ezután helyezzük át a húst a serpenyőből egy tálra, és tegyük 90 °C hőmérsékletre előmelegített sütőbe 15-20 percre, lassú tűzön készre sütve azt.

Amíg a hús a sütőben van, a serpenyőben maradt lesült zsiradékot melegítsük össze a húslevesalappal és a borral, adjunk hozzá egy csokor vászonzacskóba kötött kakukkfüvet. Forraljuk felére, majd öntsük rá a húsra.

Pirított burgonyával és vegyes salátával tálaljuk.

An Guada! / Guten Appetit! :-)

Kép forrása: Flickr / Dave Collier (CC BY-ND 2.0 license)

--

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

A mondás szerint a csehek kétféle ételt ismernek: a sörhöz valót és a sörrel készítettet. A sokak által ismert nemzeti köretüket, a zsemlegombóchoz hasonlatos knédlit (houskové knedlíky) akár az utóbbihoz is sorolhatjuk, ugyanis élesztő helyett sört is használhatunk az elkészítéséhez.

A knédlihez hasonló gombócok, nudlik jellegzetesen közép-európai ételek, a cseh mellett a magyar, szlovák, bajor, osztrák, lengyel, szlovén és olasz konyhában is előfordulnak különböző méretű és ízesítésű variánsok. Ma már elsősorban csak köretként ismerjük ugyan a knédlit, de korábban a kevésbé tehetős vidékeken főételként kerültek a tápláló gombócok az asztalra. Emiatt is készítették változatosan, a cseh knédli alapját ugyanis nemcsak a zsemle, hanem krumpli is alkothatja (bramborové knedlíky), emellett például édes nudliverziója is népszerű, amelyet mákkal tálalnak (šulánky). A knédli és gombóctársai egész biztosan nem szerepelnek a fitnessmenükben, ugyanakkor pörkölt, vadas, vagy egyéb szaftos hús mellé tálalva, egy korsó sörrel kísérve néha érdemes engedni a csábításnak, főleg, ha éppen Csehországban járunk. Kár lenne kihagyni ezt a hagyományos cseh fogást!

Tájegységek és típusok szerint számos módon főzhetünk knédlit. A most bemutatott receptünkhöz az Európai Bizottság Európa ízei: Kulináris utazás 27 recepttel Európán keresztül című kiadványában foglaltakat használtuk fel.

Hozzávalók (4 személyre):

- 50 dkg búzaliszt
- 3-4 tojás
- 5 dl tej
- 1 csomag élesztő vagy 1 dl sör
- 6 dkg vaj (ha száraz zsemlét használunk)
- víz, szerecsendió, 1 teáskanálnyi só

Elkészítés

Olvasszuk fel a szétmorzsolt élesztőt (vagy keverjük el a sört) a meleg tejben, majd adjuk hozzá a lisztet, a tojásokat, a sót, valamint egy csipet őrölt szerecsendiót.
Dagasszuk simára a tésztát, majd fedjük le vászon konyharuhával, és pihentessük legalább másfél órát. Ezután gyúrjuk át a tésztát, majd pihentessük további fél órát.
Formázzunk a tésztából hosszú hengert, majd tekerjük be vászon konyharuhába vagy megvajazott sütőpapírba, és főzzük húsz percig forrásban levő sós vízben.
Ha megfőtt, vegyük ki a vízből, és varrócérnával szeleteljük fel.

Húsételek mellé kitűnő, vagy tálalhatjuk önmagában, előtte vajban megpirítva.

Dobrou chuť, azaz jó étvágyat! :-)

Kép forrása: Pixabay

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.
Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

Aki már beült Görögországban egy tavernába, vagy járt itthon görög étteremben vagy giroszosnál, biztosan ismeri a tipikus, elsősorban ünnepi, padlizsános ételt, a muszakát. A muszaka nagyjából annyira hozzátartozik Görögországhoz – vagy a görög klisékhez –, mint a szirtaki, az ouzo, az ókori istenek vagy az olimpia. Hozzávalói mind beszerezhetők Magyarországon is, az elkészítése pedig nem túl bonyolult (ám kétségtelenül időigényes), így érdemes mondjuk egy hétvégi ebédként kipróbálni – mutatjuk az autentikus muszaka receptjét! :-)

Aki járt már Szlovákiában, a klasszikus helyi ételek között biztos találkozott már a bryndzové haluškyval (brindzás galuskával), amit mi magyarok sztrapacska néven ismerünk. A juhsajttal (brindza) és finom szalonnás pörccel készített krumplis galuska tipikus – és laktató – szlovák étel, amelyet nagyon könnyű elkészíteni. Bár az autentikus juhtúró beszerzése okozhat némi nehézséget, erre vannak helyettesítő lehetőségek.

„A szlovákoknak a halušky olyan, mint az olaszoknak a pizza, vagy a japánoknak szusi” – írja a hivatalos szlovák turisztikai portál. Persze ahogy Közép-Európa legtöbb országára igaz az, hogy a nemzeti ételek kis változtatással ismertek és kedveltek a szomszédos országokban is, nincs ez másképp a haluškyval sem. Maga a liszttel és vízzel készített, forró vízbe szaggatott tészta, a nokedli elterjedt és kedvelt étel már évszázadok óta szerte Európában. Az általános gabonahiány vagy a szegénység miatt sok helyen olcsóbb helyettesítő került a liszt helyére a galuska receptjébe: a mai Szlovákia elsősorban hegyvidéki területein ez nyers vagy főtt burgonya volt, így a galuska azon a tájon burgonyás-lisztes lett. Más, gazdagabb (főleg alföldi) területeken a tésztát tojással gazdagították – így már a XVIII. században többféle változata volt ismert.

A klasszikus étel meghatározó hozzávalója még a brindza, amely erjesztett juhtúróból készül. Az ételt erdélyi vlach (román) pásztorok vitték a 14-17. században a felvidéki területekre, készítése során eredetileg a juhtúrót sóval összegyúrták, juhbőrbe varrták, majd felfüstölték.

A haluškynak sokféle változata kedvelt Szlovákiában – kerülhet rá többek között túró, párolt savanyított káposzta, pirított hagyma. A haluškynak külön fesztiválja („világbajnoksága”) is van, 1995 óta minden nyáron Turecká (magyar nevén Török) településére gyűlnek az ételt kedvelő érdeklődők – ott biztosan minden változatát végig lehet kóstolni, idén július 15-16-án.

Hozzávalók:
- 70 dkg burgonya
- 50 dkg liszt
- 12-15 dkg juhtúró (szlovák brindza)
- 50 dkg kockára vágott szalonna
- só

A krumplit hámozd meg és reszeld le apró lukú konyhai reszelőn. A lereszelt burgonyából és a lisztből keverd ki a tésztát, sózd ízlés szerint. A szalonnát kockázd fel és egy lábasban pirítsd meg. Tegyél fel egy fazékban sós vizet forrni, a tésztát a nokedlihez hasonlóan szaggasd a lobogó vízbe, és főzd ki. Ha feljöttek a galuskák a felszínre, főzd még további 2-3 percig. Szűrd le, és apróra morzsolt brindzával tálald. Ha a boltban nem találsz brindzát, helyettesítheted valamilyen feta sajt, tejföl és tej keverékével. Szórd meg a serpenyőben zsírjára lesütött szalonnakockákkal. Díszítésként és ízesítésül kaprot, petrezselymet vagy snidlinget is szórhatsz a tetejére.

Dobrú chuť! :-)

Kép forrása: Flickr.com / Alpha (CC BY-SA 2.0 license)

Az étel történetének és receptjének leírásához a Food and Wine gasztromagazin, a hivatalos szlovák turisztikai portál és a Visit Europe anyagait használtuk.

Tésztája nagyon finom lisztből készül, két ütemben. Igen hosszan kelesztik, kézzel nyújtják nagyon vékonyra, kis jellegzetes peremmel. Hirtelen (maximum másfél perc alatt), nagyon magas hőmérsékletű fatüzelésű kemencében sütik meg, a tésztára az aprított paradicsom mellett fokhagyma, extra szűz olivaolaj, oregánó és bazsalikom, esetleg (bivaly)mozzarella kerülhet: ezek az igazi, hagyományos nápolyi pizza megkülönböztető jellemzői. Az egyszerű recept az 1700-as évek óta hódít Nápolyban, a pizza szülővárosában, mára pedig onnan elterjedve az egész világon. Hagyományos elkészítéséhez ragaszkodnak az olaszok, így nem csoda, hogy a receptet az EU eredetvédelmi oltalma (HKT) is védi (innen származnak a fent felsorolt előírások is). Sőt, lehet, hogy hamarosan az UNESCO is felveszi a szellemi világörökségek közé. E havi hagyományos receptünk a nápolyi pizza Olaszországból.

A nápolyi pizza megjelenése az 1715-1725 közötti időszakra tehető. Vincenzo Corrado, Emanuele di Francavilla herceg főszakácsa a Nápolyban leggyakrabban készített ételekről szóló írásában ír először a paradicsommal ízesített tésztakorongról, amellyel „Nápoly beírta nevét a konyhaművészet történetébe”. Az első pizzériák Nápolyban nyíltak, a pizza egészen az 1900-as évek közepéig kizárólag Nápolyban és pizzériáiban volt jellemző. Hírük egészen Nápoly királyáig, Bourbon Ferdinándig eljutott, aki szakítva az udvari etikettel, személyesen látogatott el az egyik leghíresebb pizzériába. Ettől kezdve vált a „pizzéria” divatos hellyé és kizárólag a „pizza” elkészítésének szentelt helyiséggé.


Nápoly legnépszerűbb és leghíresebb pizzája a marinara, amely 1734-ben született meg (ezen nincs mozzarella feltét), illetve a margherita, amely 1796 és 1810 között "formálódott". Ez utóbbit feltétjeinek olasz trikolorra emlékeztető színei miatt (paradicsom, mozzarella és bazsalikom) 1889-ben Nápolyban tett látogatása során az olasz királyné, Savoyai Margit számára is elkészítették, innen származik a neve. (Érdekesség, hogy Margit királynő egy másik olasz finomság névadója is: a fehér, azaz porcukros panforte sütemény szintén a királynő után kapta nevét, ahogy arról a Panforte elkészítéséről készült cikkünkben írtunk.) Idővel Olaszország valamennyi városában és még külföldön is megjelentek a pizzériák, azonban ezek – annak ellenére, hogy nem Nápolyban működtek – mindig is alkalmazták a „pizzeria napoletana” kifejezést vagy más utalást a Nápollyal való kapcsolatra.

A hagyományos pizza elkésztéséhez tartozik a kb. 485 °C-ra felmelegített kemence, amellyel nem minden háztartás rendelkezik. Ezért az alábbiakban az eredeti, kemencés recept mellett egy normál otthoni körülmények között is elkészíthető receptvariációt is bemutatunk.



A pizza receptje (a hagyományos különleges termék eredetvédelmi oltalmához kapcsolódó hivatalos leírása (EUR-Lex) alapján):

A tészta hozzávalói (2-3 pizzához):

- 500 g nullás liszt
- 10-15 g só
- 10 g sörélesztő
- 2,5 dl víz

Feltét:

- 15-20 g hámozott, aprított paradicsom
- 20-25 g (bivaly) mozzarella felszeletelve
- 2-4 g extra szűz olivaolaj
- 1 gerezd fokhagyma (az eredeti recept szerint csak a marinara pizzán, elhagyható)
- oregánó
- bazsalikomlevél
- só

A pizza margherita tésztájához vegyünk negyed liter vizet, oldjunk fel benne 10-15 g sót, adjunk hozzá 50 g lisztet, 10 g élesztőt és kezdjük el gyúrni. Mindeközben folyamatosan adagoljuk hozzá a maradék 450 g lisztet. A gyúrást addig folytatjuk, amíg a tészta sima tapintású, puha, rugalmas állagú nem lesz.

A tésztát ezután nedves konyharuhával lefedve, 2 órán át 25°C hőmérsékleten kelesztjük, majd négy egyforma (180-250 grammos) gombócra osztjuk, és újabb 4-6 órán át meleg helyen, külön kelesztjük. Ezt követően a tésztát lisztezett felületen, kézzel (nem nyújtófával!) addig nyújtjuk, amíg a közepén kb. 4 mm vastag nem lesz, a szélein 1-2 cm vastag peremmel.

A tészta közepére 15-20 g hámozott, aprított paradicsomot szórunk, majd középről induló spirálisan szétterítjük. A paradicsomra csipetnyi sót, oregánót, 20-25 g szeletekre vágott (bivaly)mozzarellát és friss bazsalikomlevelet szórunk. A pizzára középről kiindulva körbe extra szűz olívaolajat is csorgatunk. Fatüzelésű kemencében 485°C hőmérsékleten, 60-90 másodperc alatt készre sütjük. Hagyományos sütőben ajánlott sütőkövet használni a kőhöz mellékelt utasítás szerint. Mindezek hiányában a sütőt előmelegítjük a legmelegebb hőfokra, és a pizzát addig sütjük, amíg a tetején a sajt meg nem olvad, és színesedni nem kezd.

Buon appetito! :-)


További receptvariációk:
Autentikus kemencés receptvariáció
Kemencés receptvariáció (angol feliratos videóval Enzo Coccia nápolyi szakácstól)
Otthoni receptvariáció
Otthoni receptvariáció 2

Új sorozatot indítunk: ezentúl minden hónapban bemutatunk egy-egy jellegzetes vagy különleges nemzeti ételt valamelyik uniós országból, részletes receptjével együtt. A menüsort Szlovénia egyik hagyományos, Idrija városából származó finomságával, az idrijski žlikrofival kezdjük, amely egy burgonyával töltött tésztaétel – ideális fogás a hideg téli napokra.

Idrija Nyugat-Szlovéniában található kisváros, amely elsősorban higanybányászatáról ismert: a város adta a bányászat fénykorában a világ higanytermelésének nyolcadát. A higanybánya az 1980-as években bezárta kapuit, de korábbi járatainak egy része ma élménybányaként bejárható. A város a világ egyik legjelentősebb higanykitermelőjeként kerülhetett fel (a spanyol Algadén városával együtt) 2012-ben az UNESCO Világörökségi listájára. A város szintén ismert hagyományos technikával készített csipkéjéről, amelynek története egészen a 16. századig nyúlik vissza. A városban mára csipkeverő iskola is működik.

A kisváros emellett gasztronómiájáról is híres: a hagyományos recept alapján itt készített žlikrofi volt az első szlovén étel, amely az EU eredetvédelmi oltalma alá került 2010-ben, hagyományos különleges termékként (HKT). Szlovéniában már 2002 óta védelem alatt állt. 1936-ból származik az étel első írásos említése, amelyből kiderül, hogy a žlikrofi igazi ünnepi fogásnak számított a régióban, amely bizonyos írásos emlékek szerint Erdélyből került a régióba.

A töltött tésztát sokan az olasz tortellinihez hasonlítják, de az inkább hasonlít az osztrák Schlickkrapferlhez (levesben tálalt főtt húsos tésztabatyu). A tészta mai, hagyományos étel töltelékében főtt krumplit, hagymát, apróra vágott szalonnát vagy füstölt sonkát és fűszereket találunk. Az egyenként megformázott tésztadarabok jellegzetessége a formája, amely régi francia fejfedőket (Napóleon-kalapot) idéz. A tésztát általában valamilyen húsos szósszal tálalják, gyakran kerül báránnyal vagy nyúllal készített szósz rá. Egy átlagos étteremben is legalább fél tucat szósz közül választhatunk, jobb helyeken akár 10-12 féle is előfordulhat.

Az étel nemrégiben felkerült egy szlovén postai bélyegre is.

Íme a receptje:

Hozzávalók

A tésztához (kb. 150 darab, amely elég az egész családnak)

- 30 dkg finomliszt
- 1-2 tojás,
- étolaj,
- a tészta puha állagának biztosításához szükséges mennyiségű víz vagy tej.

A töltelékhez

- 50 dkg burgonya,
- 5 dkg apróra vágott szalonna vagy apróra vágott füstölt sonka,
- 5 dkg hagyma
- ízlés szerint só, bors, majoránna és metélőhagyma

Elkészítése

A lisztet, a tojást és a vizet vagy tejet puha tésztává keverjük, majd rugalmassá gyúrjuk. A tészta akkor készült el, amikor már nem tapad a kézhez vagy a deszkához. Ekkor a tésztát kis cipóformára alakítjuk, bekenjük étolajjal, befedjük, hogy ne száradjon ki, majd legalább fél órára pihenni hagyjuk.

A töltelék főtt burgonyából készül, amelyet nyomóval még melegen áttörünk. A hagymát az apróra vágott szalonna vagy füstölt sonka zsírján megsütjük, majd hozzáadjuk a még meleg burgonyához. A masszát megszórjuk sóval, borssal, majoránnával és metélőhagymával, majd sima töltelékké keverjük. A töltelékből ezután kézzel egyforma méretű, mogyorónyi méretű gombócokat készítünk.

Az elkészített tésztát a pihentetés után mintegy 2 mm vékonyra nyújtjuk, majd a töltelékgombócokat egymástól kb. egy-egy ujjnyi távolságra a kinyújtott tésztára helyezzük. A tésztát ráhajtjuk a töltelékgombócokra, közöttük az üres helyeken összenyomjuk úgy, hogy kis „füleket” képezve összeragadjon. Az egyes darabok tetejét kicsit bemélyesztjük, vigyázva, hogy a tészta ki ne szakadjon. Így nyerik az egyes darabok jellegzetes, kalapot idéző alakjukat.

A tésztadarabokat forrásban lévő sós vízbe szórjuk, majd elkeverjük, és az edényt lefedjük. Az étel akkor van készen, amint a tésztadarabok feljönnek a víz felszínére és a víz ismét forrni kezd. Elkészülte után azonnal tálalandó.

Dober tek! :)


További receptek, videók az étel készítéséről:

- Culinary Slovenia
- 220 stopinj posevno (Urška Fartelj blogja)
- Videó a Visit Idrija oldaláról

Kép forrása: Wikimedia Commons, Yerpo, CC 3.0

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

Karácsony környékén a vásárokban nagyon gyakran találkozni a téli szezon egyik kedvenc édességével, a kürtőskaláccsal. A kalácsra hagyományosan magyar / székely eredetű finomságként gondolunk, ám a fellelhető dokumentumok alapján (ha nem az ókori görögöktől származtatjuk :-)), a legnagyobb valószínűséggel német eredetű a legelső ilyen jellegű sütemény. Ez később, a 15. századtól német / szász / székely közvetítéssel szinte egész Európában elterjedt. A nyílt tűz felett, forgatott dorongon sült finomságok, a dorongsütemények európai családját mutatjuk most be röviden.

A kürtőskalács is egy olyan különlegesség, amelyre sok nemzet büszke sajátjaként, ugyanakkor kisebb-nagyobb változtatásokkal ismert és kedvelt több másik tagállamban. A „kié az igazi” vitába semmiképp nem mennénk bele – éppen ez az, ami azt mutatja, hogy mennyire sok mindenre igaz, hogy közös, „európai” gyökerekkel rendelkezik. Mindig van egy közös alapja ezeknek a különlegességeknek, amelyek aztán sok tíz vagy száz év alatt különböző helyeken más és más jellegzetességeket vesznek fel, terjednek el, és lesz belőlük helyi jellegzetesség.

Ugyanezt láthatjuk a népszokásoknál is: elég csak a sok különböző nemzeti, de végeredményben nagyon hasonló télbúcsúztató rituálékra, a közel azonos funkciót betöltő farsangi szörnyek köré kapcsolódó szokásokra, vagy épp az európai karneválokra gondolni. Ugyanez a „sokféleképpen ugyanaz” jelleg figyelhető meg az európai népek közmondásaiban is (erről is több gyűjteményt készítettünk már), de ennek az igazán látványos színtere az európai gasztronómia. Ilyen példa a finn nemzeti finomságként számon tartott Laskiaispulla (amelyet szintén sajátjuknak tartanak a svédek semla néven), vagy a ciprusi nemzeti süteménynek tartott baklava, amelyet saját nemzeti ételének tekint több más ország is (arab országok, törökök, görögök, örmények, bolgárok). A hasonló példákat nagyon sokáig lehetne sorolni az osztrák Gugelhupftól a Wienerbrødig – épp ezen sorba illeszkedik a kürtős kalács is.

A mai – immár Hungarikumként is számon tartott – kürtőskalács ősét kutatva a sütemény legelső európai írásos említése az 1450-es évekből származik, a Speissekuchen (dorongsütemény) elkészítését egy heidelbergi kézirat írta le: „ha dorong-süteményt (kuchen an eyne spiss) akarsz készíteni... a kőttestésztát egy fa dorongra tekerjél és tojás-sárgájával kenegesd... így egyben marad és ne süsd túl forrón”. A süteménycsalád fejlődése a 16. században több ágra vált, amely jellegzetességek a család mai – lengyel, litván, svéd, német, stb. – változatánál is megfigyelhetők. Ezek a nagy csoportok a tésztacsíkokból készített; a folyékony tésztából készült; és az összefüggő tésztalapból készített dorongsütemények.

A poszt (szövegének és képi anyagának) forrásául a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület www.kurtos.eu oldalát használtuk. További részletek a kürtős kalácshoz hasonló süteményekről (történetük, elkészítésük módja, receptek, kapcsolódó szakirodalom, képgyűjtemény) ezen az oldalon található.

Borítókép forrása: Wikipedia / Kurtos.eu