ee0.jpgJúlius elsejétől az EU egyik legkisebb országa, Észtország vette át az Európai Unió Tanácsának vezetését, soros elnökként. Az ország számos területen kiemelkedő eredményekkel és igen jelentős tapasztalattal rendelkezik – legyen szó online fejlesztésekről, e-közigazgatásról vagy épp környezetvédelemről. Ez tükröződik elnökségi programjában is, amely kiemelten foglalkozik többek között a digitális egységes piac és a fenntartható gazdaság kérdéseivel. Észtország a korábbi tervekhez képest fél évvel hamarabb kapta meg az uniós elnökséget, miután a Brexit-szavazást követően az Egyesült Királyság lemondott a feladatkörről.

Az EU legfontosabb döntéshozó szerve, a Tanács elnökségének levezénylésében jóval szűkebb mozgástere van egy tagállamnak, mint ahogy azt talán elsőre gondolnánk. Az EU Tanácsának napirendje – ahogy az unióé is – nagyrészt előre meghatározott. Ehhez az aktuális elnöknek mindenképpen igazodnia kell. Ugyanakkor mindig felkerülnek a napirendre olyan témák is, amelyeket az elnökség elején még nem lehet előre látni, de az adott periódus során foglalkoznia kell (ilyen lehet egy válság, természeti katasztrófa, vagy épp nemzetközi politikai események). Amennyire lehet, természetesen minden tagállam igyekszik valamilyen nemzeti színt is belevinni az elnökségi félévbe. Próbálnak lendületet adni olyan szakpolitikáknak, amelyek fontosak az adott elnökséget adó ország számára – nincs ez másként Észtországnál sem.

Az észt elnökség négy prioritása az elnökség alatt a nyitott és innovatív európai gazdaság, a biztonságos Európa, a digitális Európa és szabad adatforgalom, valamint a befogadó és fenntartható Európa megteremtése és támogatása.

ee2.pngNyitott és innovatív gazdaság: Tallinn célja a vállalkozói környezet fejlesztése, új vállalkozások létrehozásának megkönnyítése. Emellett kiemelt figyelmet kap az EU négy szabadságának – munkaerő, termékek, szolgáltatások és tőke szabad áramlásának – védelme. A program külön foglalkozik az e-kereskedelem fejlesztésével, az adóelkerülés elleni küzdelemmel és az energiapiac fejlesztésével.



ee3.pngBiztonságos Európa: a közelmúlt eseményei miatt az észt elnökség is kiemelt figyelmet szentel a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni küzdelemnek, többek között a terrorista szervezetek pénzügyi támogatásának megnehezítésével. Emellett igyekszik erősíteni az ehhez kapcsolódó információ még jobb megosztását, fokozottabb együttműködést a tagállamok között például modern infokommunikációs eszközök használatával. A NATO-val és a szomszédos országokkal való együttműködés erősítése, a védelmi együttműködés fejlesztése, a külső uniós határok védelmének fokozása szintén fontos célok Tallinn számára.

ee4.pngDigitális Európa és szabad adatforgalom: a világban egyre több mindent érünk el digitálisan, ami hatalmas lehetőségeket, egyúttal jelentős veszélyeket is rejt. Az észt elnökség saját tapasztalataira építve igyekszik a veszélyeket minimalizálni, ugyanakkor az európai szinten esetleg még kiaknázatlan lehetőségeket tovább fejleszteni. A digitális egységes piac további építése, az e-megoldások és adatok kiterjedtebb használata és a határon átnyúló digitális szolgáltatások elősegítése mind napirendre kerül a következő félévben Tallinn vezényletével.

ee5.pngBefogadó és fenntartható Európa: az észtek számára prioritás az EU belső piacának előnyeit kihasználó, mobilis munkaerő jogainak megerősítése és korszerűsítését, számukra azonos lehetőségek biztosítása. Az észtek azt vallják, hogy a gazdasági fejlődés nem mehet a környezet és a természetes erőforrások kárára, ezért különböző modern, digitális megoldások használatával támogatják a fenntartható gazdálkodást és gazdaságot.

„Már sokszor bizonyítottuk, hogy élen járunk ezen a téren, így mintegy kötelességünk, hogy minél több, a digitális technológiával kapcsolatos ügyet végigvigyünk” – mondta az elnökségi programmal kapcsolatban Marju Lauristin EP-képviselő. Yana Toom képviselő azt reméli, hogy az elnökségnek köszönhetően Európa-szerte gyorsabban elterjed majd a digitális szolgáltatások használata a közszférában, hiszen az észt kormányzati rendszert mindenhol dicsérik nyitottságáért és megbízhatóságáért. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek az e-kereskedelem fejlesztésére nemzetközi szinten.



Eredményes és sikeres elnökséget kívánunk Észtországnak!

Észtország 2017. december 31-ig látja el a Tanács elnökségének feladatát, majd Bulgária és Ausztria követi a sorban. Az észt elnökség részletes programja itt olvasható angol nyelven, az elnökség hivatalos oldala itt található.

Képek forrása: https://www.eu2017.ee

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

cimke.jpg13 évvel a csatlakozással az EU mindennapjaink részévé vált. A legtöbbször észre sem vesszük, mi mindent köszönhetünk az uniós előírások következtében bevezetett változtatásoknak – annak, hogy mi is a közösség tagjai vagyunk. A rengeteg uniós támogatás, mobilitási program, a roamingdíjak megszűnése vagy a fapados légitársaságok elterjedése mellett többek között azért is rengeteget tett az EU, hogy megfelelő tájékoztatást kapjunk az élelmiszerek vásárlásánál. Még egy érv az EU mellett.

Nincs zsákbamacska – az összetevők egyértelmű jelölése

cimke.PNGAkár allergiás valaki, akár diétázni szeretne, akár a mesterséges, esetlegesen káros összetevőket szeretné kiszűrni, nagyon fontos, hogy vásárlásnál tisztában legyen azzal, mit rakott a kosarába. Az egészségtudatos táplálkozáshoz lehetővé kellett tennie az EU-nak, hogy a piacán forgalmazott élelmiszerekből tájékozottan válasszanak. Ezt az EU 2013 decembere óta szigorú címkézési előírásokkal biztosítja. Minden terméknél jelezni kell, hogy tartalmazza-e a 14 legfontosabb allergén anyag valamelyikét (pl. glutént, tejet, dióféléket, földimogyorót, tojást, zellert, halakat, szóját). Mindezt vizuálisan jól elkülönülő módon kell megtenni. Az allergiások szempontjából fontos szabály, hogy a csomagolatlan élelmiszerek esetében – például az éttermekben – is tájékoztatást kell adni valamilyen formában az allergénekről.

Emellett az EU-ban minden csomagolt élelmiszeren egységes táblázat használatával kell megadni, hogy a termék milyen tápanyagokat tartalmaz. Ehhez 100 grammra / 100 milliliterre vetítve fel kell tüntetni legalább az élelmiszer energiatartalmát, továbbá a zsír, a telített zsírsav, a szénhidrát, a cukor, a fehérje és a só mennyiségét. Mindezek mellett az EU számos további tápanyag nem kötelező feltüntetését javasolja (pl. egyszeresen /  többszörösen telítetlen zsírsavak; cukrok / poliolok / keményítő; rostok; vitaminok) – ezen pluszinformációk feltüntetéséről a forgalmazó dönt.

A közelmúlt állati járványai miatt a marhahús, valamint a friss sertés-, bárány-, kecske- vagy baromfihús esetében a származási helyet is meg kell nevezni.

A szabályozás emellett előírja a minimális betűméretet, vagyis biztosítja az olvashatóságot is – a fogyasztók ugyanis korábban sokszor képtelenek voltak elolvasni a kötelezően feltüntetett információkat.

Tilos megtévesztő hirdetéseket készíteni

Szigorú szabályok vonatkoznak az egészséggel összefüggő állításokat tartalmazó reklámokra is. Ha a gyártó feltünteti termékén a „zsírszegény” kifejezést, akkor az 100 grammra vetítve valóban legfeljebb 3 gramm zsírt tartalmazhat. A címkén azt is meg kell adni, ha az élelmiszerben genetikailag módosított összetevő van. Ez vonatkozik például a genetikailag módosított növényekből készült növényi olajokra. Ez lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy eldöntse, szeretne-e ilyen élelmiszert vásárolni.

Egységes minőség- és eredetjelzések

cimke3.jpgTájékozódásunkat az EU különböző védjegyei, elismerési rendszerei is segítik – például a különleges termékek eredetiségét igazoló uniós oltalom, amelyben egységes jelöléssel védik és népszerűsítik a termékeket. A rendszer célja, hogy a valóban különleges módon készülő vagy valamilyen földrajzi helyhez köthető hagyományos termékeket megvédje a hasonló, de nem minden szempontból eredeti termékektől (és a fogyasztókat a becsapástól; lásd Tocai / Tokay vs. Tokaji ügy). Hasonló „biztonsági garanciát” jelent a CE-jelölés és a bioélelmiszerek ökológiai tanúsítványa.

Biztonságos élelmiszerek – folyamatos riadókészültség

Ha az Unióban egészségre ártalmas élelmiszer kerül a piacra – például szalmonellával fertőzött hús vagy higannyal szennyezett hal –,az uniós élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszer (RASFF) segítségével erről mindenki azonnal értesülhet. A rendszeren keresztül bármely tagállam a termékre vonatkozó figyelmeztetést adhat ki a többi tagállam számára, az egész EU-ban gyorsan ismertté válik a kockázat, és a hatóságok intézkedni tudnak. Ezután az élelmiszert kivonják a piacról és megsemmisítik, a külföldi élelmiszert pedig visszaküldik a származási országba.

Képek forrása: pexels.com; elelmiszer.hu

A cimkés illusztrációt az Élelmiszer Online vonatkozó anyagából vettük át.

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünket, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

3402-oksanen1-jpg.jpgEbben a sorozatunkban egy-egy adott ország öt legfontosabb / legjobb / mindenképpen elolvasásra érdemes könyvét mutatjuk be. A kezdeményezés szándékosan provokatív, hiszen az öt „legjobb” könyv mindenkinek mást és mást jelent, aki ismeri egy-egy ország irodalmát – ha egyáltalán meg tudja határozni, melyek szerinte a legjobbak.Célunk egy olyan „must read” lista összeállítása az adott ország szerzőinek könyveiből, amelyek elolvasása közelebb viszi az olvasót az adott ország kultúrájának és embereinek megismeréséhez, amelyek sokat mondanak az ország lakóiról, történelméről. Minden ilyen lista vitatható természetesen, de ez is a célja – vitassátok, egészítsétek ki saját ötleteitekkel, kedvenceitekkel, ajánljatok további könyveket!

1 Vissza

wifi.jpgBár idén nyártól már az EU többi országában utazgatva sem kell a roamingdíjtól tartanunk, ahogy itthon, úgy külföldön is sokan keresik az ingyenes WiFit. Az európai vakációk kényszerű net-diétáján eddig tipikusan innen-onnan elcsent, kávézókban, éttermekben elérhető ingyenes vezeték nélküli kapcsolat segített. Ez azonban teljesen kiszámíthatatlan és esetleges volt, míg az EU azt szeretné, ha az EU-ban mindenhol szélessávú, biztonságos és ingyenes internetkapcsolat állna az európaiak rendelkezésére. Ezért indította el WiFi4EU kezdeményezését, amely várhatóan már idén elindul, a közintézmények bevonásával és támogatásával segít a helyzeten, kiszélesíti és kiszámíthatóvá teszi a külföldi netezést.

Hogyan működik?

wifi2.pngA képlet egyszerű: az EU külön alappal támogatja, hogy az európai közintézmények új wifi hotspotokat alakítsanak ki Európa-szerte, a közösségi élet helyszínein. Ehhez szükségük van kezdeti beruházásra, meg persze fenntartásra – az EU az infrastruktúra kialakítását támogatja majd (az internet-hozzáférés költségeit legalább három évig a pályázónak kell biztosítania). A cél az, hogy a város főterein, városi parkokban, múzeumokban, könyvtáraknál, vasútállomáson, kórházakban elérhető legyen a ma már szinte alapigénynek számító nagysebességű és ingyenes wifi. Az utalványok formájában biztosított forrásokra ezért jellemzően közintézmények és fenntartóik (önkormányzatok, könyvtárak, múzeumok, stb.) pályázhatnak majd, a tervek szerint 2017 végétől.

A program megengedi a már létező nyilvános hálózatok csatlakoztatását is a WiFi4EU kezdeményezéshez. Ezzel egységes azonosítási rendszert biztosíthatnak a már létező nyilvános hálózatokhoz, így a felhasználók nem csak az általuk már használt WiFire, hanem Európa-szerte a WiFi4EU hálózat bármely más hotspotjára is automatikusan rá tudnak majd csatlakozni.

A keret

Első körben 20 millió eurós keretből a tervek szerint 2020-ig 6-8000, eddig ingyenes WiFi-vel le nem fedett településen támogatják majd a hotspotok kiépítését, összesen 120 millió euró értékben. A pontos összeg még függ a többéves pénzügyi keretre vonatkozó tárgyalások és a költségvetési eljárás eredményétől.

Várt eredmények

A program várt hatásaként egyrészt turistaként könnyebben elérhetjük majd az utazáshoz hasznos online információkat. A közhivatalok és a közintézmények pedig ennek segítségével kifejleszthetik és könnyebben hozzáférhetővé tehetik digitális szolgáltatásaikat, például az e-kormányzat, az e-egészségügy vagy az e-turizmus területén. Így az ingyenes és gyors netezés mellett az egyszerűbb és gyorsabb ügyintézésnek szintén mindenki hasznát látja – egyszerre csökken a lakossági digitális szakadék és fejlődnek a digitális közszolgáltatások. Becslések szerint a WiFi4EU naponta 40-50 millió ember számára fogja biztosítani az ingyenes internetelérést.

További részleteket a kezdeményezésről itt találtok: bit.ly/WiFi4EU   

 

 

Képek forrása: pexels.com; Európai Bizottság

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünket, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

belfry-2611575_960_720.jpgVannak olyan városok Európában, amelyeket klasszikusan a szerelmesek városának tartanak, ahova rengeteg nászutas és friss kapcsolatban lévő pár utazik, akár csak egy hosszú hétvégére. Az első a sorban egyértelműen Párizs, amely nemcsak a fények, de a szerelem városa is – ezt jól mutatja például a Párizs, szeretlek! című film, amelyben 22 rendező kis etűdjében ismerhetjük meg a város rózsaszín oldalát. Párizs mellett azonban rengeteg ismert és kevésbé ismert romantikus úti célt találunk még Európában, amelyet egy kétszemélyes utazás keretében – mondjuk egy olcsó fapados repjeggyel – érdemes felkeresni. Ebből mutatjuk most a kedvenceinket a legjobb európai úti célokat népszerűsítő és európai turisztikai szolgálatokat összefogó European best destinations válogatása alapján. Ti hova utaznátok legszívesebben a párotokkal? :-)

paris.jpeg

Párizs

A francia főváros neve egybeforrt a romantikával. Ki ne szeretne egyet sétálni szerelmével a Szajna-parton, kószálni a Montmartre-on, vagy este együtt letekinteni a város fényeire az Eiffel-toronyból? Gyönyörű kirakatok, régi utcák, hangulatos kávéházak, elegáns éttermek – Párizs egyszerűen kihagyhatatlan a szerelmeseknek. Szerencsére a fapados repülőjáratok korában gyorsan és jó áron el is tudunk jutni oda.

venice.jpeg

Velence

A nászutasok kedvenc úti célja a lagúnák városa, ami a különleges, vízre épített házaival tovább fokozza az olasz városok amúgy is szinte mindenhol érezhető romantikáját. A szerelmeseknek nem kell feltétlenül gondolán siklania a kanálisokon ahhoz, hogy magával ragadja őket Velence egyedülálló atmoszférája. A hangulatos sikátorok között bolyongva, kis hidakon átkelve, a vízparti palotákat csodálva senkit sem hagy hidegen a város romantikus kisugárzása.

cinque-terre-666601_960_720.jpg

Cinque Terre

Az egyébként is magával ragadó Toszkána egyik legromantikusabb helyszíne a tengerparti hegyoldalon található öt kis középkori faluból álló Cinque Terre. Mivel az autóforgalmat kitiltották, a településeket leginkább a 19. században kiépített, közvetlenül a tengerparti nyomvonalon haladó vasútról megközelítve érhetjük el, amivel már eleve a slow life és a romantika hangulatába kerít minket a táj. Ez után nincs is más dolgunk, mint egy helyi bárban egy pohár toszkán bort ízlelgetve csodáljuk a naplementét.


Firenze

Toszkána számtalan szebbnél szebb látnivalója közül kihagyhatatlan Firenze. A reneszánsz város rengeteg kulturális látnivalót és csodás helyeket kínál, elég csak például Brunellesci máig egyedülálló építészeti remekművét, a dómot, vagy a középkori színes „bevásárlóhidat”, a Ponte Vecchiót megemlíteni. A több száz éves firenzei lakóházak, templomok és paloták biztosítják az utazás romantikus színterét.

santorini.jpg

Santorini

Aki már egyszer is átélte a tengerbe bukó nap látványát a magas sziklatetőre épült Oia városka hófehérre meszelt épületei között, tudja, hogy a görög szigettel romantikában nehéz versenyezni. A vulkáni aktivitás által formált, egyik oldalán meredek sziklafal által határolt sziget nemcsak egyedülálló látnivalót kínál, de remek strandokon pihenhetünk, és hajózhatunk is a sziget körül.

belfry-2611575_960_720.jpg

Bruges

Bár Belgiumot szinte biztosan nem az elsők között neveznénk meg a romantikus úti célok között, a Brüsszel, Antwerpen és Gent melletti egyik legnépszerűbb célpont Bruges, amely abszolút rászolgál erre a jelzőre. A keskeny tégla- és mézeskalácsházak, a közöttük húzódó kanálisok és a felettük átívelő hidak hangulatos helyszínt biztosítanak a romantikázásra, akár a jellemző borongós időben, akár szikrázó napsütésben sétálunk a városban.

portugal-393865_960_720.jpg

Sintra

Lord Byron nyomdokain haladni nem rossz recept a hangulatos helyek felfedezésére. Márpedig a romantikus költészet egyik legnagyobb alakjának nagy kedvence volt a hegyek és az óceán találkozásánál fekvő portugál városka. Az egykori mór központ 18-19. századi palotái, villái, parkjai és a lenyűgöző panoráma egész biztosan felejthetetlenné teszik Sintrát az ide utazók számára.


madeira-103235_960_720.jpg

Madeira

A portugál sziget nemcsak a csipkéről, sztárjáról, a szoborszépségű Cristiano Ronaldóról, az európai hírű gesztenyefesztiváljáról és gyönyörű szikláiról ismert, de nagyon népszerű a szerelmesek közt is. Aki ellátogat Funchal virágpiacára, felmegy siklóvasúttal a hegytetőre, kirándul a magas sziklapartokon, és onnan letekint a végtelen óceánra, azt biztosan megragadja a hely sajátságos atmoszférája.

bridge-534334_960_720.jpg

Róma

Az olasz fővárost valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Az ókor óta napjainkig összegyűlt kulturális látnivalók mellett azonban érdemes kicsit visszavenni a rohanásból, mivel Róma számtalan lehetőséget kínál a nyugalmas romantikázásra is. Nem is lehetne erre alkalmasabb helyszín a Villa Borghesénél – a hatalmas városi parkban kifeküdhetünk a gyepre, csónakázhatunk a tavak egyikén, vagy lenézhetünk a magasból a város régi házaira. Nem is beszélve egy esti sétáról a belvárosban, útba ejtve egy pihenőt a spanyol lépcső tetején.

portugal-839817_960_720.jpg

Porto

Már akár fapadossal is repülhetünk Portóba, Európa egyik kedvenc turistacélpontjába. Az év minden szakában rengeteg látnivalót kínál a számos kulturális és építészeti remekművel rendelkező város, amely dimbes-dombos, kockaköves utcáival, a Douro folyóra néző óvárosával, középkori templomaival és a kis borospincékben elfogyasztott finom boraival hamar romantikus hangulatba hozza az utazókat. 

chain-bridge-111326_960_720.jpg

Budapest

Nemcsak elfogultságból nem hagyhatjuk ki a felsorolásból Budapestet – a romantikus városokat bemutató összes listán bérelt helye van fővárosunknak, amelyet nemcsak legénybúcsúhoz, de nászutakhoz is nyugodt szívvel ajánlhatunk. A régióban Prága és Krakkó mellett Budapest a legnépszerűbb helyszín romantikus utazásokra. Talán nem is kell részleteznünk, miért – elég, ha esti sétát teszünk a budai várban, csónakázunk a Városligetben, sétahajózunk a Dunán, ázunk egy termálfürdőben, vagy piknikezünk a Margitszigeten – a város számtalan lehetőséget kínál a nyugodt időtöltéshez is.

Képek forrása: Pexels, Pixabay

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünket, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

1 Vissza

9978332893_8e15a526ac_z.jpgA hagymás rostélyos (Schwäbischer Zwiebelrostbraten) hagyományos helyi étel, amelyet szinte kötelező megkóstolni svábföldi tartózkodásunk alatt. A sváb mellett az osztrák konyhában készített (bécsi) hagymás rostélyos vasárnapi, ünnepi ételnek számít a helyiek körében. Az étel így közvetetten a magyar éttermek kínálatában is megjelent és elterjedt. Sváb körökben legalább a XVIII. század óta népszerű étel. 

Szinte minden sváb étterem kínálatában megtalálhatjuk ezt a húsételt, a kérdés igazán csak az, hogy milyen körettel fogyasztjuk. Van, aki szerint a házi készítésű Spätzle illik hozzá a leginkább, mások a pirított krumplira esküsznek a rostélyos kísérőjeként, esetleg magos parasztkenyeret esznek hozzá. Az echte svábok köretként ragaszkodnak a Maultaschéhoz (szó szerinti jelentése pofazacskó), az egyfajta ravioli-szerű helyi töltött tésztaspecialitáshoz. Ebből is látszik, hogy ennek az ételnek is rengeteg variánsa létezik. Az általunk bemutatott recept – amelyhez az Európai Bizottság Európa ízei: Kulináris utazás 27 recepttel Európán keresztül című kiadványában foglaltakat használtuk fel – a burgonyás változatot preferálja.


Hozzávalók (4 személyre)

- 4 szelet marhafartő

- olíva- vagy repceolaj

- 4-6 fej közepes méretű hagyma

- 3 evőkanál olvasztott vaj

- 5 dl marhahúsleves-alap

- 2,5 dl száraz vörösbor

- só, bors, friss kakukkfű, metélőhagyma

 

Elkészítés


Megfelelően érlelt húst használjunk. A hűtőből elővéve hagyjuk szobahőmérsékleten felmelegedni, mielőtt a főzéshez kezdenénk.


Vagdossuk be a hús minden oldalát a kövér részen. Kenjük be a húst olajjal, és hagyjuk így pácolódni legalább 20 percig. Eközben hámozzuk meg és vágjuk fel 2 cm vastag karikákra a hagymát. Hevítsük fel a megolvasztott vajat, és süssük ki benne a hagymakarikákat. Vegyük lejjebb a lángot, adjunk hozzá sót, majd süssük ropogósra. Ezután vegyük ki az edényből, csepegtessük le, és helyezzük rövid időre papírtörlőre, hogy az felszívja a felesleges zsiradékot. Tartsuk melegen, amíg a húsra nem helyezzük.


Öntsünk kevés olajat ugyanebbe az edénybe, hevítsük a lehető legforróbbra, majd a húst pirítsuk 3-3 percig mindkét oldalon. Ezután helyezzük át a húst a serpenyőből egy tálra, és tegyük 90 °C hőmérsékletre előmelegített sütőbe 15-20 percre, lassú tűzön készre sütve azt.


Amíg a hús a sütőben van, a serpenyőben maradt lesült zsiradékot melegítsük össze a húslevesalappal és a borral, adjunk hozzá egy csokor vászonzacskóba kötött kakukkfüvet. Forraljuk felére, majd öntsük rá a húsra.


Pirított burgonyával és vegyes salátával tálaljuk.


An Guada! / Guten Appetit! :-)

Kép forrása: Flickr / Dave Collier (CC BY-ND 2.0 license)

 

--

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.


Olvasd el többi
 bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

 

0 Vissza

osztondij1.jpgLassan vége a vizsgaidőszaknak, kezdődik a jól kiérdemelt nyári feltöltődés időszaka. A pihenés mellett mi most is arra ösztökélnénk a frissdiplomásokat és hamarosan végzőket, hogy a megérdemelt strandolás, fesztiválozás és nyaralás mellett szánjanak egy kis időt a lehetséges folytatás felkutatására. Ehhez, mint minden évben, idén is segítséget adunk – íme minden egy helyen azoknak, akik szívesen szereznének tapasztalatot az EU valamelyik intézményénél.

Szinte valamennyi uniós intézmény fogad gyakornokokat hosszabb-rövidebb időre. A 2018 tavaszán induló EU-s gyakornoki programokra sokszor már nyár végén vagy ősz elején kell jelentkezni, és mivel a pályázati anyagok összegyűjtése időigényes, érdemes nem az utolsó pillanatra halasztani.

Az intézmények többsége öthónapos gyakorlatokat hirdet meg, minden évben azonos időszakokban, legtöbbször egy tavaszi és egy őszi turnusban. Jelentkezni egy-egy programra általában legalább fél évvel az aktuálisan megpályázott gyakornokság előtt kell – a 2018 tavaszán induló programokra például most augusztus / szeptember végéig, illetve októberig lehet jelentkezni. A gyakornoki munkáért kapott ösztöndíj általában fedezi a megélhetés költségeit, a részvételhez a legtöbb esetben sikeresen befejezett BA diploma szükséges, de számtalan egyéb lehetőség áll rendelkezésre akár még a tanulmányok idejére vagy az MA diploma megszerzése utáni időszakra is.

Táblázatunkban a frissdiplomások előtt nyitva álló fizetett lehetőségekről találtok rövid összefoglalót a legfontosabb alapinformációkkal: az ösztöndíjak időtartamáról, a támogatás megközelítő összegéről, a túljelentkezés mértékéről és a nem kevésbé lényeges jelentkezési határidőkről. Részletes információt valamennyi típusú gyakornoki programról az Európa Portál összefoglaló oldalán, valamint az egyes intézmények hivatalos oldalain olvashattok – mindehhez segítségül a táblázat alatt összegyűjtöttük az egyes uniós szervezetek vonatkozó linkjeit.

A táblázatra (vagy ide) kattintva nagy méretben láthatjátok az információkat. Jó böngészést és készülődést!

 osztondij2_jpg.png

Információs oldalak az uniós intézmények gyakornoki programjairól:

 

További gyakornoki lehetőségek az Európai Unió ügynökségeinél:

 

 A kép forrása: pexels.com

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.


Olvasd el többi
 bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

 

0 Vissza

roaming1.jpgEmlékeztek még rá, hogy tíz éve mennyibe került, ha nyaralás közben hazatelefonáltatok? 2007. augusztus 1. előtt akár 650 forintot is fizethettünk egy perc mobilhívásért (!), ha egy uniós országban járva magyar számot hívtunk. Ezt kezdte el felszámolni az EU, amikor első lépésként akkor 144 forintra csökkentette a hívás percdíját. Mostantól nem lesz kellemetlen élmény egy európai út után a telefonszámlát böngészni – a fokozatos csökkentés után mától teljesen megszűnik a roamingdíj!

Az Európai Bizottság kezdeményezésére tíz év alatt több lépcsőben leépített barangolási díjak nagy könnyebbséget jelentenek, amikor külföldről kommunikálunk a mobileszközeinkkel. Óriási eredmény ez, főként, ha az elmúlt évtized során megváltozott mobilhasználati szokásainkat nézzük. Míg korábban kevesen gondolták azt, hogy mobilon akarunk majd internetezni (lásd Uj Péter ominózus cikkét a nagy „Wap-blöffről” :-)), mára ez mindennapjaink része lett. Az okostelefonok elterjedésével hatalmas segítséget kaptunk a nyaralás, utazás alatti tájékozódásban: az online térképek, szálláshelykeresők, menetrendek jelentősen megkönnyítik az utazók életét, az üzleti úton járók kommunikációjáról nem is beszélve.

A mobilhívásokra, üzenetküldésre és adathasználatra vonatkozó plusz díjak eltörlése azt jelenti, hogy ha hosszabb-rövidebb utazás céljából egy másik uniós tagországban használjuk a mobilunkat, akkor az itthoni tarifák szerint fizetünk érte. Bizonyos korlátozások azért vonatkoznak a külföldi mobilkommunikációra. Egyrészt be kell tartanunk a méltányos használat feltételeit, ami azt jelenti, hogy arra alkalmazzák a kedvezményt, amire kitalálták: az utazásra. A négy hónapot meghaladó, állandó külföldi tartózkodás (munkavégzés, tanulás egy másik tagországban) esetén többletdíjat számíthatnak fel a szolgáltatók, ha legalább a kint tartózkodás felében nem a „hazai” hálót használjuk. Előfordulhat, hogy bizonyos szolgáltatói kedvezményeket nem vehetünk igénybe utazásaink során, illetve lehet, hogy nem használhatjuk fel a teljes itthoni adatkeretünket külföldön. Az üzleti előfizetők számára szükség lehet egyedi megállapodásokra is. Mindezekkel fontos tisztában lennünk, ezért javasoljuk, hogy alaposan tanulmányozzátok át a Bizottság erről szóló összeállítását és kiadványát, valamint szolgáltatótok (Telekom, Telenor, Vodafone) tájékoztatóját a roaming pontos feltételeiről.

A roamingdíjak eltörlésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat az alábbi infografikán foglaltuk össze, érdemes átböngészni: (a kép kattintásra megnő!)


roaming2.png 

A fenti információkon felül a Bizottság összeállítása és kiadványa alapján kérdés-válaszok formájában még néhány hasznos tudnivalóvalót gyűjtöttünk össze:

Mit jelent pontosan a roaming (barangolás)?

Azt nevezik roamingnak/barangolásnak, ha valaki mobilkészülékét, táblagépét hazai SIM-kártyával egy másik országban használja (telefonál, üzenetet küld vagy internetezik).

Kik tudják mostantól roamingdíj nélkül használni a mobiljukat?

Elsősorban az utazók, akik SIM-kártyájukat a lakóhelyük szerinti országban vagy egy olyan másik uniós országban szerezték be, amelyhez szoros szálak fűzik. A mobiljukat ők ugyanolyan feltételekkel használhatják másik EU-tagországban, mint otthon. (Szoros szálak fűznek jellemzően valakit egy országhoz akkor, ha például ott dolgozik vagy tanul, és ebbe a kategóriába sorolhatók többek között a határmenti ingázók és a kiküldött munkavállalók is.)

Mit kell tenni az aktiváláshoz?

Alapvetően semmit. Nincs szükség pl. regisztrációra ahhoz, hogy valaki többletdíj nélkül használja telefonját külföldi útja során. A szolgáltató automatikusan megszünteti a barangolási díj alkalmazását, amikor 2017. június 15. után egy másik uniós tagállamba utazunk. A szolgáltatók ugyanakkor kérhetik ügyfeleiktől, hogy igazolják, lakóhelyük a mobilszolgáltató működési helye szerinti tagországban van. Más esetben az ügyfélnek azt kell igazolnia, hogy szoros szálak fűzik az adott országhoz – például mert munkaviszonyban áll, vagy tanulmányokat folytat ott –, és emiatt gyakran és huzamosabb ideig tartózkodik az ország területén.


Hogy a legjobban járjak, megvehetem az EU legolcsóbb díjait nyújtó szolgáltató SIM-kártyáját egy másik tagországban?

Alapvetően az EU lakosai a jövőben is vásárolhatnak további SIM-kártyákat bármely tagállamban, és azt a helyi díjszabás szerint használhatják telefonálásra vagy internetezésre, illetőleg barangolásra. Nem biztos azonban, hogy a vásárlás országa szerinti árakon barangolhatnak egy másik országban, ha szokásos tartózkodási helyük nem abban az országban van, ahol beszerezték a kártyát, vagy ha nem tartózkodnak gyakran és huzamosabb ideig a kérdéses országban. (Ha egy előfizető négy hónapból több mint két hónapot külföldön tölt, és ez idő alatt telefonját többet használta külföldön, mint belföldön, a szolgáltatók figyelmeztethetik őt. A figyelmeztetés kézhezvételét követően az előfizetőnek két hete van arra, hogy magyarázattal szolgáljon. Ha továbbra is külföldön marad, a szolgáltató kismértékű többletdíjat számíthat fel neki.)


Akkor itthonról ezentúl olcsóbban hívhatom a másik tagországban dolgozó barátaimat a külföldi telefonszámaikon?

Nem. A belföldről indított hívás nem barangolás. A szabályozás arra vonatkozik, ha az EU más országaiban tartózkodva kommunikálunk. A belföldről külföldre (így az EU-n belülre) irányuló hívás ára nincs szabályozva.


Mától tehát ugyanúgy használhatjuk a mobilunkat az unió területén, mintha otthon lennénk. Nagy vívmány, éljetek vele! Jó nyaralást kívánunk! :-)


Borítókép forrása:
pexels.com

0 Vissza
süti beállítások módosítása