drought-19478_960_720.jpgPár nap múlva, november 30-án kezdődik Párizsban a COP21 klímakonferencia, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye feleinek találkozója. A találkozó sorsfordító lehet a bolygó jövője szempontjából: a Rióban, 1992-ben elindult nemzetközi klímavédelmi együttműködés 2020 utáni időszakra vonatkozó megújítása a cél, minden országra kötelező vállalásokkal. Számos kutatás és tanulmány igazolja, hogy az éghajlatváltozást elsősorban az emberi tevékenység okozza, kiemelten az üvegházhatású gázok (ÜHG) túlzott légkörbe engedése. Új megállapodás híján Földünk beláthatatlan károkat szenved – kiszámíthatatlan időjárással, olvadó jégtakaróval, általános tengervízszint-emelkedéssel, éhínséggel kell szembenéznünk, milliók kényszerülhetnek lakóhelyük elhagyására. Előzetes számítások alapján mindez csak úgy előzhető meg, ha az évszázad végégig az átlaghőmérséklet 2°C alatti mértékben emelkedik csak, ehhez viszont valamennyi – fejlett és fejlődő – országnak nagyon komolyan vissza kell fognia károsanyag-kibocsátását.

A mostani találkozót rengeteg tárgyalás előzte meg, nemcsak az együttműködés részes feleinek (COP) találkozói (amelyből ez a 21. lesz), de számos formális és informális egyeztetés is, amelyek a világ országainak eltérő álláspontját és elkötelezettségét igyekeztek közös útra terelni. A tagállamok nem bízzák a véletlenre az egyezmény létrejöttét: az elfogadandó kötelező erejű egyezményt a megelőző tanácskozások alatt már megszövegezték, és a végső tárgyalások eredményeképp szinte csak a megfelelő részeket kell majd aláhúzni / kitörölni a szövegéből. (Ez a draft szöveg itt olvasható.)

Ugyanígy nem bízták a véletlenre az egyes országok vállalásait sem – előzetesen egyeztetve felkérték a tagállamokat, hogy idén október elejéig hozzák nyilvánosságra, milyen vállalással érkeznek majd a decemberi csúcsra. Ezt a globális kibocsátások 93 százalékáért felelős 164 ország időre megtette, köztük az Európai Unió is, amely példaként elöl járva már tavaly ősszel ismertette az uniós tagállamok számára kötelezően teljesítendő közös vállalását, miszerint az EU a 2030-ig legalább 40%-kal csökkenti az ÜHG-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Az EU abból a szempontból is élen jár, hogy korábbi ambiciózus célkitűzéseinek valóra váltásával is nagyon jó úton halad: a legfrissebb kimutatások alapján 1990 és 2014 között már 23%-kal csökkentette ÜHG-kibocsátását, az eddig mért legalacsonyabb szintre redukálva azt.

Az unió bejelentésének hatására a világ két másik legnagyobb kibocsátója, az USA és Kína is viszonylag korán ismertette vállalásait – e három térség a világ összes ÜHG-kibocsátásának közel feléért felel. (Jelenleg az EU a globális kibocsátás 9%-áért, Kína a 25%-áért, az USA a 11%-áért felelős.) Az USA azt vállalja, hogy kibocsátását 26-27%-kal csökkenti a 2005-ös referenciaévhez viszonyítva, Kína pedig azt, hogy az egységnyi GDP-re jutó CO2-emisszióját 60-65 százalékkal csökkenti 2030-ig, szintén 2005-höz viszonyítva. Számos elemzés látott már napvilágot az eddig ismertetett vállalásokon alapulva. Egy független klímavédelmi kutatóközpont, a Climate Action Tracker a megismert kibocsátás-csökkentési célértékek alapján például úgy látja, hogy nagyon messzemenő eredményeket hozhatnak a vállalások, de még ennyivel nem biztosított a 2°C-os célkitűzés teljesítése. Mindezek mellett is vannak még törésvonalak a részes államok között – például a fejlődő országok erőfeszítéseinek támogatása, vagy a folyamatos és kötelező érvényű felülvizsgálatok kapcsán – de sokan derűlátóak a tárgyalások kapcsán, Párizsban meg kell születnie a megállapodásnak. Ahogy az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun fogalmazott: „Nincs B-terv, mert nincs B bolygó”.

Mi drukkolunk.


További információ a klímacsúcsról, az EU álláspontjáról és előzetes kutatásokról:

Az illusztációként használt kép készítője Banksy.

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr488118222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2015.11.27. 17:43:29

Kihalnak a pontyok...

gigabursch 2015.11.27. 18:21:59

Szkeptikus vagyok azügyben, hogy bármi érdemi változás történne.

legeslegujabbkor 2015.11.27. 20:08:19

@gigabursch: Egy nap alatt lehetne hozni egy törvényt az energiatakarékos működésről, ennek csak az a feltétele, hogy Orbán pereputtya részesüljön a bizniszből.

devilstrueface 2015.11.27. 20:14:25

kimehettem vóna. de inkább nem.

jágör68 2015.11.27. 20:58:31

PETM
lehet google- zni

midnight coder 2015.11.27. 21:07:21

Az EU amint megold bármit is...

kvadrillio 2015.11.27. 23:36:56

egy hsz:
Mária Orlay · Budapest
Szégyellem, hogy nyugatinak számítok ebben a pillanatban. De keletinek sem szeretnék lenni. Hunyadi tudta, akkor magyar ha nem dől be sem fenyegetésnek, sem zsarolásnak. és nem csodálkozik, ha elárulják. Az igaz magyar hősök soha nem az árulók közül kerültek ki. Az an épség akikkel kénytelenek vagynk egy levegőt szívni, idegen szívű, ha van egyáltalán szíve, simn elrulták a hazájukat és Európát és a keresztéynséget.. . Egyelőre Putyin az egyetlen fehér ember aki bele mert vágni a lecsó közepébe. A szocsi olympia előtt a szaudi trónörökös fenyegette meg vérfürdővel ha beavatkozik, Szíriában, sőt nyájjasan elmondta, hog az iszlám terror szálai Szaúd-Arábia kezében vannak és fellázítja az összes -isztán országot ellene., Októberben nagy volt a jövés menés Moszkvában, maga Bin Saltan és hosszú menysszönyi ruhában bajszos férfaki is sorban álltak Putyinnal parolázni. Törökk nagykövet nyáron fenyegette meg Putyint aki elküldte a bal 2-őn ahova való, azt ordítva utána: Mondja meg annak diktátor főnökének hogy Szira Sztálingárd lesz számára!.A legmagasabb szinteken ilyen egyszerűek a dolgok, és még logaritmust sem kell tudni számoni. Erdogán még mindig rázza láncait és dühös az olaj üzletbe belebombáztak az oroszok de még az USA is bár ők 45 pervel a támadás előtt fiigyelmeztették a mohamedán pribékekt, hogy mentsék az életüket, mert bár tessék -lássék bombűzgatni fognak, de véletlenül még eltalálja őket egy kavics.

ÉS...TÉNYLEG ILYEN ALJAS LENNE OB AMA, AZ USA, A NATO ÉS A NYUGATIAK ??????
MERT AKKOR PUSZTULJON MIND !!!!!
MEGÉRDEMLIK, HA ÉLŐ TEREPASZTALNAK NÉZIK EZT A JELENLEG EGYETLEN ÉLŐ FÖLDGOLYÓT !!!!!

E.Katolnai 2015.11.28. 03:34:42

„... komolyan vissza kell fognia károsanyag-kibocsátását”
minek? Csak kérdezzük meg a világunkat irányító Wall street hiénákat mi a fontos. Nos a pénz a fontos, a profit a fontos, ezért nyugodtan lehet irtani a Brazil őserdőt, elpusztítani, kivágni minden fát Borneón, mérgekkel szennyezni vizeinket, szennyet pumpálni a levegőben, kiirtani a vadállatokat … minden meg van engedve a profitért, a növekedésért, a gazdasági fejlődésért. Semmi nem baj, fejlődni és szaporodni kell!
Már 7 milliárdan vagyunk, de nem baj, főleg a harmadik világba továbbra is lehet szülni 8-10 gyereket, latrinát, wc-t sem kell építeni, úgyis minden tiszta dzsuva már. Semmi sem számít csak a pénz, a profit!
Meleg lesz? Majd feljebb csavarom a légkondit. Csak a naiv, ostoba emberek aggódnak, akiknek van pénzük (kérdezzük meg pl. a Koch testvéreket), azok csak nevetnek a mindig rinyáló természetvédőkön és nagyon jól tudják, h a sok látszatintézkedés ellenére földünk további elszennyeződése elkerülhetetlen.
A pénz az isten, csak az számít, meg a profit …

midnight coder 2015.11.28. 07:01:37

@E.Katolnai: A fő probléma pont a 7 milliárddal van, és ehhez semmi köze a profitnak, a kicsi négerek teljesen ingyen csinálták őket. A folyamatot pedig a naiv és ostoba emberek erősítették akik gyógyszert, kaját vittek nekik, aminek persze az lett a következménye, hogy egy generációval később még többen éheznek. A kultúrájukba max. erőszakkal lehetne beavatkozni, de az ugye csúnya gonosz nácizmus lenne, elvégre mindenkinek istenadta joga teleszaporodni a bolygót, csinálni 10 gyereket úgy is, hogy saját magát sem tudja eltartani.

Éhes ló 2015.11.28. 07:03:25

A földtörténet kutatói dokumentáltak párezer klímaváltozást az eltelt párszázezer és során.
Gyakorlatilag a változás folyamatos volt.

Ennek okait kutatják, de gyakorlatilag fogalmuk nincs róla a mai napig és nincs tudományos konszenzus sem bizonyíték arra, hogy ezeket az emberek okozták volna.

Olyasmi ellen harcolni, aminek okait sem ismerjük és jövőbeli lefolyásáról sincs semmi információnk, hiszen az erre kiképzett, felszerelt és ebből élő szagértők hada sem képes még 3 napra előre sem megmondani milyen hőmérséklet, csapadék, szél és felhőzet lesz a föld egy egészen piciny szegletében, olyan elképesztő méretű vallásos fanatizmust, papságot, hívőket és erőforrásokat feltételez, amivel kevés elmebaj vetekedhet ma a szétmanipulált világunkban.
Aki ilyen szektás, intoleráns, tudománytalan elmebajt szolgál - hívőként, vagy fizetett kultistaként- nem tisztességes ember.

Netuddki. 2015.11.28. 09:06:34

Szakirodalom:
Michael Crichton
Félelemben
moly.hu/konyvek/michael-crichton-felelemben

Ja, és Ádám is magyarul beszélt...

nemecsekerno_007 2015.11.28. 10:33:59

@Éhes ló: "A földtörténet kutatói dokumentáltak párezer...."

Az igaz, hogy a földtörténet során sok klímaváltozás volt, de ezek okai eltérőek. És tévedés, hogy nem ismerik az okokat. A ciklusosan megjelenő klímaváltozásokat a Föld pályaelemeinek változása okozza, de voltak olyan események amelyek rövidebb idejű változásokat idéztek elő. Meteorit becsapódás, vulkánkitörés v. lávaömlés.
Szóval:
1. Nem igaz, hogy nem tudják
2. A ciklikus klímaváltozás szerint egy lehülési fázisban vagyunk
3. Annyira gyors a melegedés, hogy azt csupán az ember okozhatja. (emellett nem történtek pl. óriási vulkánkitörések.)

midnight coder 2015.11.28. 12:48:45

@nemecsekerno_007: A vulkánkitörések speciel pont hűtenek.És igen, a gond az, hogy rég nem volt.

midnight coder 2015.11.28. 12:50:26

@Punxsutawney Mormota: Nem az árja árja okozza a problémát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.28. 12:58:01

"ovember 30-án kezdődik Párizsban a COP21 klímakonferencia, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye feleinek találkozója. A találkozó sorsfordító lehet a bolygó jövője szempontjából:"

A poisztoló álmodik. A konferencia semmit nem fog megoldani.

Jolka40 2015.11.28. 12:59:23

Az ember megjelenése előtti többszáz millió évben drasztikus klímaváltozások zajlottak le a Földön. Lehet, hogy most az ember is rátett egy lapáttal, de túl jelentéktelenek vagyunk ahhoz, hogy egy globális felmelegedést meg tudjunk akadályozni. Azt azonban el tudjuk érni, hogy a környezetkímélő technológiák kidolgozói, megvalósítói és értékesítői szép kis profitot zsebeljenek be. És ha 50 év múlva mégis melegszik a Föld légköre, őket ez már nem érinti. Mi meg rájövünk, hogy megint átvertek bennünket.

Éhes ló 2015.11.28. 13:05:53

@nemecsekerno_007:
1. Nincs tudományos konszenzus a lehetséges okokról, elméletek sokasága van forgalomban.
2. Fogalmad nincs nem a két nap múlva bekövetkező időjárásról, nem, hogy a két év, húsz év múlva bekövetkezőről.
4. Volt ennél gyorsabb i,s amber meg sehol nem volt.

Tehát szerintem és szerintük amit vallásos hittel it bizonygatsz, az nagyon nem így van:
www.worldclimatereport.com/index.php/2010/02/24/update-on-global-drought-patterns-ipcc-take-note/#more-411

www.globalwarminghoax.com/news.php?extend.123

pages.science-skeptical.de/MWP/MedievalWarmPeriod.html

earthobservatory.nasa.gov/Features/WorldOfChange/sea_ice_south.php

pages.science-skeptical.de/MWP/Noon-2003.html

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.28. 13:21:27

@Éhes ló:

"gyakorlatilag fogalmuk nincs róla a mai napig és nincs tudományos konszenzus sem bizonyíték arra, hogy ezeket az emberek okozták volna."

Az eddigieket nem is az ember okozta. :D

"szagértők hada sem képes még 3 napra előre sem megmondani milyen hőmérséklet, csapadék, szél és felhőzet lesz a föld egy egészen piciny szegletében"

Attól, hogy nem tudják pontosan megmondani, milyen idő lesz 2 hét múlva Bivalybasznádon a Kossuth utca 7 fölött, még elég pontosan meg tudják jósolni a Föld várható éghajlatát. Persze van még sok homályos pont, sok egymással vetélkedő klímamodell, de a tendencia egyértelmű.

De mondok egy példát: Van egy tartályban x mólnyi gázod. Annak ellenére, hogy nem tudod megjósolni az egyes gázmolekulák sebességét és mozgásirányát, az egész gázmennyiségre vonatkozóan igen pontos kijelentéseket és jóslatokat tudsz tenni. Sőt jól figyelj: látatlanban megmondom neked a gáztömeg molekuláinak átlagos sebességét és mozgásvektorát: mindkettő NULLA. :D

Persze ez a legegyszerűbb eset. Áramlástannal foglalkozó szakemberek dinamikus folyamatokról is igen pontos kijelentéseket tudnak tenni.

"olyan elképesztő méretű vallásos fanatizmust, papságot, hívőket és erőforrásokat feltételez, amivel kevés elmebaj vetekedhet ma a szétmanipulált világunkban."

Ugye most azokról beszélsz, akik tagadják, hogy az emberi tevékenység is nagyban rásegít az egyébként valóban meglévő természetes folyamatokra? Csak azért kérdem, mert minimális szintű fizikai és kémiai tudás biztokában is igazolható az emberi közrehatás megléte.

Éhes ló 2015.11.28. 15:00:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ha az eddigieket nem az emberek okozták, akkor miből következik az, hogy a mostanit emberek okozzák?

Szerintem semmi. Sőt. Ez sokkal inkább arra bizonyíték, hogy közünk nincs hozzá, mint eddig se volt.

Elég durva tudományosnak tűnő érvelési hiba zárt rendszereket összekeverned nyílt rendszerekkel.

Maradjunk annyiban: olyan jósnak nem hiszek, aki még egy hétvégére sem tud előrejelzést adni, nem hogy három hétre, három hónapra, három évre...

Sajnálom, ha nem érted.

Időjárással foglalkozó tudósok, szagemmberek még egy vitorlás futam lokális szélviszonyait sem tudják előrejelezni 1-3 órás időtávban, nem hogy globális előrejelzést adjanak 1-3 hétre, 1-3 hónapra és 1-3 évre előre.

Évtizedes méregzöld jóslásokról a kifogyó olaj jut eszembe.
Szóval kérlek ne fárasszuk egymást hitvitákkal.

Nem, nem a szkeptikusokról írtam, mert nekik se pénzük, se mádiájuk, se biztonságuk nincs, egyetemi tanszékek százairól, akadémiai kultistákról, médisztárokról, államelnökökről nem is szólva, akik szent hittel szórják az igét és terjesztik a hitet minden hullámhosszon éjjel-nappal:
http://profitline.hu/hircentrum/hir/341866/Elbocsatotta-a-'klimaszkeptikus'-meteorologust-a-kozszolgalati-teve

A terror, a diktátum és a hatalmi szó nem mellesleg nem megoldás semmire, még akkor se, ha ehhez rengeteg pénz, médiafelület, állami és szervezeti hatalom társul.

Nem akarlak alábecsülni de neked sem sikerült semmit sem igazolnod itt, másnak meg sehol, holott feltételezem, hogy te, bárki más, rendelkezel (minimális) fizikai és kémiai tudással és képes vagys egy nyitott és zárt rendszer között különbséget tenni.

jogalany 2015.11.28. 15:32:00

Számomra sokat mond, hogy franciáknál kirúgtak egy Tv -s meterológust, aki kutató is egyben, mert kimondta adásban, hogy az egész felmelegési hisztéria egy cirkusz, a valóságot elhallgatják az emberek elől.
A cirkusz a népnek megy miközben a nagy gyárak ontják a füstőt, az autók másfélszer többet fogyasztanak és rosszabbul mennek, hogy állítólag ne szennyezzenek, miközben egyetlen busz egy nap alatt többet szennyez, mint egy trabant egy év alatt, ugyanannyit menve.
Hazugság világában élünk. Mióta - már húsz éve halott színész volt egy filmben a főszereplő, azt sem hiszem amit filmen látok.
Valami disznóság lehet a háttérben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.28. 20:48:40

@Éhes ló:

"Nem akarlak alábecsülni de neked sem sikerült semmit sem igazolnod itt"

Nézd, én semmit nem akarok igazolni neked. Ha téged nem győz meg a fizika és a kémia (pedig elég lenne csak tanulmányoznod, min alapul az üvegházhatás - emissziós és abszorpciós spektrumok stb.) meg a számtalan tudományos tanulmány, akkor semmi és senki sem fog meggyőzni - miért éppen én lennék az, akinek sikerülne?

Na meg semmi érdekem nem fűződik ahhoz, hogy meggyőzzelek. Felőlem abban hiszel vagy nem hiszel, amiben akarsz. És ugyanezt mondhatod te is énrám. :) Az az apróság se zavarjon téged, hogy a tudomány nem hiten alapul.

Persze, hogy vannak tagadók, akik jól megélnek ebből a tagadásból, fizeti őket az olaj- és szénipar. Ahogy vannak, akik tagadják a holdutazást:

www.moonhoax.com

Meg vannak még, akik hisznek a homöopátiában, az asztrológiában, a Pi-vízben, csökkentett deutériumtartalmú vízben, a reikiben, a kézrátételes és televízión át történő gyógyításban, a paleo-diétában meg hasonló marhaságokban. Még olyan komolynak tűnő társaság is van, amely azt hirdeti, hogy a Föld lapos:

www.theflatearthsociety.org

Ebben a díszes társaságban igazán elférnek azok is, akik hozzád hasonlóan tagadják, hogy a globális felmelegedésben közrejátszik (nem egyedül okozza, mert ezt senki nem állítja!) az emberi tevékenység is.

(Természetesen nyilvánvaló, hogy vannak, akik üzletileg is meglovagolják a klímavédelmet, akár tisztességtelenül is. De attól, hogy én üzletet alapozok a gravitációra, még valós és létező tény a gravitáció, nem igaz?)

Éhes ló 2015.11.29. 11:34:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem győz meg egy elhibázott hasonlatod, ahogy nem győz meg az a hatalmasok által támogatott és agymosásuk minden eszközével túltolt szektás kultusz, ami a globális felmelegedés témája köré felépült az elmúlt pár évtizedben.

Engem azok a tudós grémiumok tudnának meggyőzni, akik közérthetően, validált adatsorokkal bemutatnák, miért is más ez a változási periódus az ezt megelőző (sok)ezertől.

Ilyet nem mutattál be se te se ők.
Mert ilyenek nincsenek.

Helyette a mások lekicsinylése, a primitív személyeskedés és mellébeszélés van amikor kérdezni mer valaki.
Eközben kioktatnál te, aki egy zárt rendszerben végbement változást hoznál fel példaként olyan változásokra, melyek a példádtól eltérően nagyságrendekkel összetettebb nyitott rendszerekben mennek végbe évmilliók óta, embertől függetlenül, nem ismert bonyolult kölcsönhatások révén, máig modellezhetetlenül, mint arra az időjárási modellek 72 órás beválási valószínűtlensége kapcsán is világosan és ellenőrizhetően utaltam?
Ez komoly?

Idéztem nem keveset olyan nálam képzetteb tudósoktól, akik szerint a hatalom, a média és a komoly pénzekkel támogatott tudományosnak hazudott kultisták hittételei számos vonatkozásban tévedéseken, meghamisított, senki által soha nem validált állításokon alapulnak.
sokan leírták, hogy a hitet szent hevülettel terjesztők hazudnak, adatokat hamisítanak és hatalmi eszközökkel,terrorral, agyonhallógatással próbálják kivételezett helyzetüket fenntartani, az emberi létezés és minden tudomány alapját jelentő szkepszist elfolytani.

Megismétlem a pár perc alatt hozzáférhető és világosan érveló forrásokat, de van még ezer ezen kívül is:
www.worldclimatereport.com/index.php/2010/02/24/update-on-global-drought-patterns-ipcc-take-note/#more-411

www.globalwarminghoax.com/news.php?extend.123

pages.science-skeptical.de/MWP/MedievalWarmPeriod.html

earthobservatory.nasa.gov/Features/WorldOfChange/sea_ice_south.php

pages.science-skeptical.de/MWP/Noon-2003.html

Nem értem miért kevered ide a holdutazást, amikor nem írtam róla, sem más marhaságokról, ráadásul nem is ide tartozik egyik sem, mert képviselőik nincsenek hatalmi helyzetben, hittételeiket nem hirdetik a média, az államok tucatjai, politkusok tízezrei, egyetemi tanszékek ezrei.

Szemben azzal a hatalmi tébollyal ami a költségvetési, alapítványi támogatások híján is ez ellen a tudományosnak hazudott hitvita és módszerei, meghamisított adatai ellen tiltakozókat éri:
www.theguardian.com/world/2015/nov/02/french-weatherman-fired-for-promoting-book-sceptical-of-climate-change

Amikor többek mellett a totálisan félrevezetett és bezöldült káder jános azt sugallja, hogy az emberek okozták ezért az emberek meg is akadályozhatják a klímaváltozást, akkor hazudik:
www.magyarkurir.hu/hirek/ader-janos-pazmanyon-klimavaltozasrol-van-kiut

Nincs káder jánosi "kiút", a tudomány és az eberiség technikai fejlettsége nem akadályozhat meg olyan folyamatokat, melyeknek fő okait nem ismeri, nem tudja kiküszöbölni az ismertnek hazudott, de ember által jelenleg befolyásolhatatlan főbb okokat (napsugárzás ciklukus változásai, a föld nap körüli pályaváltozásai, föld tengelydőlés változásai, földi mágneses tér és magaslégköri változásai, magmatikus és vulkáni változások stb.).

Bármiféle "harc" ezek ellen a mára már tudományos vitákban többé kevésbé megnevezett, de mértékeiben, hatásaiban nem azonosított "okok" ellen szektás hittel átitatott marhaság, átverés és blöff olyanok részéről, akik ebben hisznek és akiket semmi - sem tudományos adatosrok, sem a hamisítások, tévedések leleplezése - nem tántorított el eddig sem ettől.

Az emberi tevékenyésg olyan, amilyen és abban nincs vitám még káder jánossal sem, hogy nem helyes a környezetet elszennyezni, pusztítani.
De amikor globális multik, bankok és nem ismert "befektetőik" madzagjain rángatják őket és minket is háborúról háborúra, katasztrófáról, kataszrófára, gazdasági összeomlásból gazdasági összemlásba - ők lennének a tudás és a megoldás horodzói a hamis kultistáikkal, cenzoraikkal, manipulált hazug médiájukkal, nos ehhez nincs meg bennem sem a szektás hit, sem a kellő ostobaság.

A világ és az emberiség sorsa olyan természeti törvények, olyan hatalmak és hatalmasak kezében van, akiket nem is ismerünk, nem hogy szavazzunk róluk, vagy helyettük, ellenük döntsünk, cselekedjünk.

Hazugságokra, szektás átverésre lehet üzletet, politkát alapozni, mint a klímaváltozás biznisz is mutatja. De ttől még nem válik sem igazzá a sok sok hazugság, meghamisított adat és téves következtetés, módszer.

A világ a maga rendje az emberek tömegeit pénzükkel, befolyásukkal pusztító hatalmasok akarata szerint szerint halad előre, hazudjanak bármit azok, akiknek ennek elfedése, kiszolgálása, működtetése a pénzkeresetük, politkai túlélésük kulcsa.
Aki pedig ezt támogatja, nos nem tisztességes ember.

nemecsekerno_007 2015.11.29. 11:38:53

@midnight coder: 2011-ben volt az Izlandi Ejafjallajökul kisebb kitörése, akkor leállt a légiforgalom. Amúgy tényleg inkább hűtő hatása van a vulkánkitörésnek, kivéve ha rohadt sok széndioxidot is juttat a légkörbe. A szibéria tajga talajában lévp metán azt olvadással felszabadulhat. A metán sokkal erősebb üvegház-gáz mint a széndioxid.

nemecsekerno_007 2015.11.29. 11:44:51

@Éhes ló: Földrajz szakon végeztem, kicsit olvass utána a dolgoknak. A klímaváltozás csak egy globális problémák között, de pont az a gond vele, hogy nem tudjuk pontosan mennyire lesz drasztikus a változás. De ez elég bonyolult kérdés, nem ilyen blogokban fogjuk megoldani. Egy kis paleoklimatológia:

www.met.hu/eghajlat/fold_eghajlata/foldtorteneti_korok_eghajlata/

nemecsekerno_007 2015.11.29. 11:45:23

@Éhes ló: Földrajz szakon végeztem, kicsit olvass utána a dolgoknak. A klímaváltozás csak egy globális problémák között, de pont az a gond vele, hogy nem tudjuk pontosan mennyire lesz drasztikus a változás. De ez elég bonyolult kérdés, nem ilyen blogokban fogjuk megoldani. Egy kis paleoklimatológia:

www.met.hu/eghajlat/fold_eghajlata/foldtorteneti_korok_eghajlata/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.29. 11:54:43

@Éhes ló:

Bocsáss meg, de nem olvastam végig sem a kommentedet, sem a belinkelt oldalakat. Nem zavar, hogy nem győztelek meg, nem is akarlak. A holdraszállást tagadók erőlködése is csak egy rövid ideig volt szórakoztató, aztán már csak unalmas vagy még inkább bosszantó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.29. 12:07:53

@nemecsekerno_007:

Köszönöm az infót. Lenne egy kérdésem. Azt hiszem, a belinkelt oldalon említett "csillagászati pályaelem-változások" elsősorban a Föld forgástengelyének precesszióját jelentik. Ezen kívül mi mást?

Nem baj, ha részletesen kifejted, érdekel a téma. Köszönöm.

Éhes ló 2015.11.29. 14:59:30

@nemecsekerno_007: olvastam a forrást és másokat is évekkel ezelőtt, amikor az első botrányok kipattantak a leleplezett trükkök és csalások kapcsán, az ezekról szóló emailek közzétételekor.
Te elolvastad azokat a forrásokat, amiket megadtam?
Válasz?
Reakció?

Azóta sem változott semmi, amint azt fentebb leírtam, max. annyi, hogy a tudományos viták ellehetetlenültek, az eretnekeket pedig egzisztenciálisan megsemmisítik a kultisták és az őket támogató hatalom.

Ez már korántsem tudomány, hanem szektás hatalmi őrület.

nemecsekerno_007 2015.11.29. 16:10:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Itt egy jó ábra erről. Annyival bonyolultabb még a sztori, hogy a forgástengely kúpszöge nem szabályos körön "mozog" hanem színusz hullámot ír le, aminek a középtengelye maga a kör. Nem tudom ez mennyire világos :)

mkweb.uni-pannon.hu/tudastar/ff/02-eghajlat/images/077.png

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.29. 17:09:06

@nemecsekerno_007:

Azt hiszem, világos, a kúpszög leírta körre szuperponálódik egy kisebb, de nagyobb körfrekvenciájú. :) Jól sejtem?

Vagy talán még több még kisebb is, hiszen egy komolyabb aszteroidabecsapódás tovább fodrozza a kört.

nemecsekerno_007 2015.11.30. 10:03:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: igen, végül is így van. Olyasmi ez mint a búgócsiga, csak sokkal hosszabb ideig tart.

gigabursch 2015.12.04. 13:57:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Miért?
Olyan klassz felvételek vannak róla a TeCső-n, ahogy összeomlik a díszlet.

:-)
süti beállítások módosítása