1_hely_letra.jpgOnline játék az afrikai gyerekek élelmezésére, esővízgyűjtés, egy idegen álmának őrzése a metrón – hétköznapi és kevésbé hétköznapi ötletek arra, hogyan lehetne jobbá tenni a világot. A plakátokon megfogalmazott ötletek az ARC és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete közös plakátpályázatára érkeztek, amely a fejlesztés európai évéhez kapcsolódóan biztatta alkotásra a kreatív gondolkodókat.

Jelenleg a világon több mint 1,3 milliárd ember él rendkívüli szegénységben, közel 700 millióan élnek napi 1,25 dollárnál kevesebb pénzből, 780 millióan nem jutnak egészséges ivóvízhez, 61 millió gyerek nem jár iskolába, és közel másfél milliárd ember (!) él fegyveres konfliktus sújtotta területen. Mindezen problémákra mondhatnánk, hogy szerencsére nem érint minket – de nem így van. Az évad éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a világméretű problémáktól senki sem függetlenítheti magát, és igenis mindenki tehet azért, hogy ezen a helyzeten maga próbáljon valahogy segíteni. Az EU is ezt teszi a maga eszközeivel – a közösség már jó ideje a világ legnagyobb segélydonora. Az utóbbi évtizedekben számos területen jelentősen javult a leginkább rászorulók helyzete. Az EU-nak köszönhetően ma 70 millióval több ember jut tiszta ivóvízhez, 14 millióval több gyerek járhat általános iskolába, 18 millióan kaptak védőoltásokat, 24 millió ember kapott támogatást ahhoz, hogy gazdálkodásba kezdhessen.

A pályázatban feltett kérdés elsősorban a fejlődő világ problémáira keres megoldásokat. A zsűri által legjobbnak ítélt három pályamű díjazásban is részesült. Az első helyezést Északi Tamás nyerte, „Gondoltam” című alkotásával, a második helyezett Mester Kata és Mester Éva Hajnalka „Mobil ötlet” című pályaműve lett, míg a harmadik díjat Koncz Tímea „Esővízgyűjtés” című alkotása kapta. A pályázatra érkezett pályamunkákból a legjobb huszonkilencet szeptember 25. és november 9. között óriásmolinókon nézhetitek meg az Európa Pont melletti téren, a Millenáris parkban.

1_hely_letra.jpg
Északi Tamás: „Gondoltam” (1. helyezett)

2_hely_kislany.jpg
Mester Kata és Mester Éva Hajnalka: „Mobil ötlet” (2. helyezett)

3_hely_esoviz.jpg
Koncz Tímea: „Esővízgyűjtés” (3. helyezett)

11391_juhasz_eva_napi_jotett.jpg
Juhász Éva: Napi jótett

11337_otletgazda.jpg
„Megszűnt könyvtár”: Ötletgazda

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr717846706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása