A rossz nyelvek szerint azért Brüsszel lett az Európai Unió központja, mert a németek és a franciák nem tudtak megegyezni, kié legyen a dicsőség. A valóság persze ennél árnyaltabb, hiszen a Benelux országok együttműködése példaként szolgált az Európai Unió létrehozásához is. Ettől függetlenül tény: Brüsszel mellett bizony nem sok racionális érv szól.


Sőt, Brüsszel kimondottan irracionális város. Ami a látogatónak azonnal szemet szúr, az a kétnyelvűség: minden, értsd minden ami csak egy kicsit is hivatalos a buszmenetrendtől a közlekedési táblákig francia és flamand egyszerre. A brüsszelieknek különleges érzékük van ahhoz, hogy kínosan ügyeljenek a két nyelv egyenrangú használatára: még a sorrendet is variálják, nehogy sértődés legyen belőle. Az, hogy angolul még a legfontosabb információk is ritkán férnek ki, szemmel láthatóan kevésbé zavarja őket.


Brüsszel ugyanis Flandriában van. Keletre, nyugatra, északra és délre is flamandul beszélnek, Brüsszelben azonban franciául. A flamandok érthetően bosszúsak, hogy a város (amúgy az elmúlt 150 évben) gyakorlatilag teljesen elfranciásodott, ezért aztán szőrszálhasogatóan kérik számon a saját kisebbségi jogaikat. Az igazság az, hogy a kétnyelvűség még mindig jobb, mint ami Belgium útjain fogadja az egyszeri turistát. Az autópályák nem követik a tartományi határokat, így aztán előfordul, hogy ha valaki Liège-be szeretne eljutni, tíz kilométer után eltéved, ha nem tudja, hogy mostantól a Luik feliratú táblák viszik a céljához.


Az irracionalitás itt nem ér véget. Aki azt hiszi, az Európai Unió bonyolult képződmény, az jobb ha tudja, hogy Brüsszelben szám szerint hat parlament működik: az Európai Parlament mellett a Flamand Parlament és a flamand ajkú közösség parlamentje (ők együtt üléseznek, nem hiába takarékos nép a flamand), a Vallon Parlament, a francia ajkú közösség parlamentje (ők persze külön utakon járnak, amúgy franciásan), Brüsszel Régió parlamentje és a belga szövetségi parlament. Természetesen mindegyikhez tartozik kormány vagy valamilyen végrehajtó feladatokat ellátó bizottság is, úgyhogy Brüsszelben az 1000 főre jutó politikusok száma nagy valószínűséggel a legmagasabb az egész világon.
Brüsszel mindezek ellenére kedves és élhető város a maga egymilliós népességével. A fizetőképes kereslettől nyilván nem függetlenül kisvendéglők és sörözők százait találjuk a belvárosban, a sok eurokrata, flamandokrata, vallonokrata, brüsszelokrata és belgokrata pedig kapva kap az alkalmon: munkaidő után az uniós negyed egyik központjának számító Place de Luxembourg inkább emlékeztet a müncheni Oktoberfestre, mint egy decens németalföldi város rendezett terére.


Valójában Brüsszel nem csak egy város, hanem egy életforma, különösen azoknak, akik tudják, hogy csak néhány évre jönnek dolgozni, tapasztalatot gyűjteni. A világ egyik legizgalmasabb életformája, összezárva a legkülönbözőbb nemzetek képviselőivel és a galaxis egyértelműen legjobb gyümölcsös söreivel, a lehető legborzasztóbb időjárással a világ egyik legirracionálisabb, de bájos és szerethető városában. Ezt egyszer mindenkinek ki kell próbálnia!

 

Címkék: eu brüsszel belgium

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr802721931

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarország Európa parlamentjeiben 2011.03.08. 19:41:14

Ténytár Két európai parlamenti testületben is téma volt a magyar demokrácia helyzete. Az Európai Parlament strasbourgi ülésén a soros m

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grrr 2011.03.08. 19:23:55

Én úgy tudom, a vallon parlament Namur-ben van. Amúgy ők tagjai egyben a francia nyelvű közösség parlamentjének is, kivéve a német közösség egy szem képviselőjét

majomkutya 2011.03.08. 19:27:50

Én csak átutazóban voltam tavaly Brüsszelben egy fél napot.
A történelmi belváros (Bp-hez képest) nagyon kicsi.
A látnivalók ki merem jelenteni: szerények. Mert milyen főváros az aminek a leghíresebb látnivalója a pisilő kisfiú?
És a jó oldala:
A belváros gyönyörű, rengeteg a régi épület, gyönyörű terek, tisztaság, rend, mosolygós emberek.
Tényleg a galaxis legjobb sörei és kedves vendéglátóhelyek. A belváros akkora, hogy még élhető méretű.
Ami zavaró volt az a turisták özöne, az a rengeteg jövésebn-menében-fényképezésben lévő mindenféle ember.
Pontosan az járt a fejemben, hogy ha Budapestet egyszer ennyire rendbehoznák, így irányítanák és így állnának hozzá, akkor a fél fővárosunk urasan megélhetne a vendéglátásból.
Az más kérdés, hogy akkor nálunk sem lehetne már elférni az utcán a turistáktól.
Jó poszt, eszembe juttatta a tavalyi utazást. Köszi!
U.i.: egyik haverom mondogatja hogy menjek el egyszer Cesky Krumow(?) városába, mert az olyan mint meseország, csak ott is az a baj, hogy nem férni el a turistáktól.
A legbájosabb külföldi európai hely ahol valaha is jártam Man Sziget (Isle of Man)

JanDítě 2011.03.08. 19:54:51

@majomkutya:
český krumlov :)
igaza van a barátodnak, én két hete voltam és leesett az állam pedig sok helyen jártam már Európában, de ez eléggé ottvan. alig voltak, lévén tél de eltudom képzelni mi lehet ott nyáron.szóval igen menj el :)

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.03.08. 20:27:00

Nyílt levél Szájer József Európai parlamenti képviselőhöz
Arra kéri a Nyilvánosság Klub a Szájer József által vezetett "Az új alkotmányt előkészítő nemzeti konzultációs testületet", hogy a nekik visszaküldött kérdőívek feldolgozása során biztosítsák a folyamat áttekintésének lehetőségét.

A Nyilvánosság Klub levele Szájer Józsefhez:

Tisztelt Képviselő úr!

Az elmúlt napokban közel nyolcmillió felnőtt magyar állampolgár kapott levelet az Ön által vezetett "Az új alkotmányt előkészítő nemzeti konzultációs testülettől". A levélben arra kérik a címzetteket, hogy válaszoljanak arra a kérdőívre, amelynek kérdéseit az eddig lefolytatott konzultációk alapján állították össze. Ugyancsak a levélben ígéretet tesznek arra, hogy a beérkezett véleményeket összesítik és továbbítják az új alkotmány elfogadására jogosult valamennyi országgyűlési képviselőnek.

Demokratikus jogállamban az ilyen, az adófizető állampolgárok pénzéből finanszírozott, a teljes felnőtt lakosságot érintő közérdekű adatgyűjtés és adatkezelés esetén, nélkülözhetetlen az adatkezelés átláthatósága és a civil kontroll érvényesülése. Ezen követelmények teljesülése érdekében arra kérjük Önöket, hogy a kérdőívek feldolgozása során biztosítsák a folyamat teljes körű áttekintésének lehetőségét a Nyilvánosság Klub által felkért szakértők számára.

Az általunk felkért szakértők szeretnének részletesen tájékozódni a visszaérkezett kérdőívek számáról, a kérdőívek feldolgozásának menetéről, a válaszok összesítésének és nyilvánosságra hozásának módjáról, a visszaküldött kérdőívek további sorsáról, a személyes adatok kezelésének módjáról, valamint arról is, hogy mekkora összeget költöttek összesen el erre a nagyszabású akcióra.
Együttműködési készségükben bízva várjuk válaszát!

Edigej 2011.03.08. 20:33:11

Én másfél éve itt élek, és meg kell valljam, szörnyen utálom Brüsszelt. Irracionális: igen! Na de hogy szerethető lenne? Talán, ha az ember egy hétvégére ugrik el ide sörözni, mert a kocsmák, a sörök és a vendéglők terén tényleg vannak érdemei a városnak.

Amennyiben viszont az embernek itt is kell élnie, máris nem ilyen vidám a dolog. Arról megoszlanak a vélemények, hogy egy adminisztratív központnak kell-e kulturálisan is vonzónak lennie (több olyan ország van, amelyiknek nem a legnagyobb város a fővárosa, hanem egy ahhoz képest jelentéktelennek mondható porfészek - ld. pl. Washington DC), de egyrészt ez Európára nem jellemző, másrészt meg szerintem az ilyen városok is üssenek meg egy bizonyos szintet.

De ha elfogadjuk, hogy Brüsszel feladata nem ez, a helyzet egy kicsivel sem lesz jobb. A város totálisan működésképtelen. A munkakerülés csak Dél-Európában tapasztalható méreteket ölt, segítőkészségnek pedig nyoma sincsen. A szolgáltatások színvonala ezért általában véve rendkívül alacsony, legalábbis nyugat-európai mércével mérve. A posta borzalmas, a tömegközlekedés pontatlan, gyakoriak az egész várost lebénító sztrájkok, és általában igaz, hogy a szűk utcácskákban nem lehet közlekedni, ha viszont a belvárost valami miatt lezárják, azt az egész város megérzi. Hosszasan tudnék mesélni az internet bekötésével kapcsolatos ezernyi problémáról. A nagy állami szolgáltatónak külön gyűlölet-oldala van a Facebookon. A vonattal van a legkevesebb gondom, de lehet hogy csak azért, mert ritkán használom, és olyankor is általában valami sokkal jobb és szerethetőbb helyre visz, ami nem nehéz, ha az ember Brüsszelből indul. Munkaidőn kívül elintézni valamit gyakorlatilag lehetetlen a városban, totálisan alkalmatlan tehát arra a feladatra is, hogy az EU "fővárosa" legyen.

A várost össze sem lehet hasonlítani a környező nagyvárosokkal, Londonnal, Párizzsal, de még a hasonló méretű Amszterdammal sem. Összehasonlítható talán Antwerpennel, de akkor meg az eredmény az, hogy Antwerpen sokkal jobb hely. Ahhoz mérten, hogy Brüsszel milyen kicsi, nagyon sok az elslumosodó negyed, a veszélyes környék.

Egyáltalán, ha valaki nem szeretne európai intézményekben dolgozni, csak azt tudom ajánlani, hogy messzire kerülje el Brüsszelt.

lucc.gizi 2011.03.08. 21:00:05

Belga fiú a párom, ők maguk is rühellik Brüsszelt...:-)
Brugge, Gent, Vallónia viszont jó helyek!

HaCS 2011.03.08. 21:20:08

Tényleg jó lenne tudni, hogy csak néhány évre megyek oda dolgozni.
Kipróbálnám én is.

:)

Rókakígyó 2011.03.08. 21:37:31

Klassz zöldszínű papagájok repkednek a belvárosban.

kéne egy nick 2011.03.08. 21:44:13

Egy barátom ott dolgozik pár éve.

Kéthetente hazajár hétvégenként bulizni, mert szerinte Brüsszelben egy dolgot lehet csinálni: halálra unni magad.
(Szerintem már a légitársaság fizet neki, annyi törzsutaspontja van.)

Edigej 2011.03.08. 21:49:21

@Rókakígyó: Ha jól tudom, már nem. De még egy éve láttam őket.

@lucc.gizi: Egyértelmű! Gent <3

Eki 2011.03.08. 21:54:46

Nagyon igaz, amiket a postban olvastam. Viszont ellenkeznék a bejegyzés végével, ugyanis szerintem Brüsszel abszolút nem bájos és abszolút nem szerethető. Büdös, nehéz kiigazodni, és veszélyes is. Legalábbis fiatal nők számára (pláne akik egyedül élnek kinn). Szerencsére elköltöztem Leuvenbe, ahol szintén van gyümölcsös és mindenféle egyéb sör, és szintén sok-sok szórakozási lehetőség:)

Eki 2011.03.08. 21:55:39

@Rókakígyó: Hol láttál papagájokat repkedni a városban??:D

Spiritmonger 2011.03.08. 22:10:22

belgium az az ország, amit a sörfőzdék kivételével simán fel lehetne perzselni, és senkinek sem hiányozna

Európa legszarabb helye hollandiával együtt, Európa szemetének a gyűjtőhelye, tele fizikai szemétel és selejttel

Tidal Wave 2011.03.08. 22:35:52

Ez előtt a Friterie előtt a Place Jourdan-on (lásd a fenti képet) mindig nagy sor áll, állítólag itt lehet a legjobb sült krumplit kapni (még nem próbáltam ki, de hallottam). Pedig öt oercnyire dolgozom innen...

Edigej 2011.03.08. 22:40:00

@Tidal Wave: tényleg jó ez a sült krumpli, a legjobb az, hogy a legtöbb, a téren álló kocsmába be lehet vinni. Viszont sajnos átlag 20 perc, mire kiszolgálnak, addig állhatsz.

Mondom, a sültkrumpli/sör vonalon van keresnivalója Brüsszelnek, bármi egyéb téren a legalja.

maydayray 2011.03.08. 22:46:09

a közbiztonság viszont nevetséges ahhoz képest, hogy mennyire jelentős város

lucc.gizi 2011.03.08. 23:05:52

Viszont nagyon csíptem a sültkrumplijukat (a pasim beszart a röhögéstől, ahogy "flamandul.." kiejtettem a szót), és isteni sztékeket és kagylókat ettem - teljesen elfogadható áron, nyami! 1 hét alatt rámugrott 2,5 kg..

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2011.03.09. 00:03:42

Itt mindenki csak ócsárolja Brüsszelt. Én 3 évig éltem ott, és nagyon jól megvoltam vele. Néha honvágyam volt, de imádtam a sörözőket és a söröket, a parkokat, a Vendome mozit, a sültkrumplist meg a vasárnapi piacot a Jourdanon, az automata mosodát, a speculaas kekszet, a keskeny házakat a falépcsőikkel, a fesztiválokat (jazzmaraton, 20km-es futás, couleur café stb) és még sokminden mást. Szerintem nagyon élhető város, csak egyre kevesebb köze van a belgákhoz és ez egy kicsit virtuálissá teszi.

Nekem nem volt bajom az internetbekötéssel és a postán sem. A közlekedéssel sem, bicikliztem vagy gyalogoltam.

Azóta Budapesten élek, és ezt is nagyon élvezem. Nem mondom hogy jobban vagy rosszabbul, ez más. Itt része vagyok a történéseknek.

registraal 2011.03.09. 00:06:47

@lucc.gizi: volt az három is... :-) Csak őszintén ! :-)

endre2714 2011.03.09. 00:24:57

Én is csodálkozom, hogy annak ellenére, hogy mekkora egy koszfészek, sokan szeretik, persze akik nem voltak sokat ott.
De azért ennek a városnak is, mint mindegyik másnak, vannak jó és rossz helyei. Én pl az Ixelles-i tavaknál laktam és imádtam, de Anderlechtben vagy a főpályaudvar környékén nem szívesen flangálnék esténként.
Ami viszont szánalmas, hogy a hivatalos szerveknél nem lehet SEMMIT elintézni angolul, mert az nem hivatalos nyelv - az EU fővárosában.
Konkrétan a kerületi városházán vagy a rendőrségen hiába beszél az ember angolul az ügyintézőhöz, látod, hogy érti, de ingatja a fejét és löki a franciát. Mesés élmény.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2011.03.09. 01:11:47

@endre2714: Mert nálunk talán lehet? Attól, hogy oda pottyantották le az EU-intézményeket, a belga postai ügyintézők nem fognak maguktól megtanulni angolul. Persze a franciául beszélőkben van egy ilyen, hogy az világnyelv, tanulják meg mások.

Egyébként az, hogy pl. egy magyar és egy szlovák, vagy német között az angol az érintkezési nyelv, az Nyugat- és főleg Dél-Európában nem ilyen egyértelmű. Jellemző, hogy 2004, a tíz új tagállam csatlakozása előtt az EU-intézmények munkájának nagy része, de különösen a munkaértekezletek franciául zajlottak (az angoloknak sem volt probléma, az első idegen nyelvük általában a francia). Aztán megérkeztek a magyarok és a lengyelek, minimális franciatudással, és egyre többször váltanak át angolra. Szóval azért az angol nyelv használata abszolút nem evidens. Flandriában amúgy mindenki tud angolul.

Hát ezt a koszfészek jelzőt több magyartól hallottam, hogy pl. milyen csúnya, hogy nincsenek kukák és a szemetet zsákokban rakják az utcára. Na és? A kutyakaki hasonló probléma, mint nálunk, az engem is irritál. De amúgy semmi kirívót nem láttam ott ebben.

endre2714 2011.03.09. 01:20:07

@airdace: Nem a postáról van szó, hanem a kommünről, vagy a rendőrségről. Nem igaz, hogy nem tudnak hivatalonként egy angolul beszélő embert odaültetni. Pontosabban szabályt megváltoztatni, minket vezettek már át kisszobába, ahol tökéletes angolsággal vették fel a jelentést, csak kérték, hogy ne mások előtt beszéljünk, mert a munkatársai feljelentik, amiért angolul beszél.
És itthon igenis máshogy van. Állítólag mi, buta magyarok, nem beszélünk semmilyen idegen nyelven, de külföldi ismerősök mindig nagy mosollyal újságolják, hogy mindent el tudnak intézni. Láttam már postán ablakosnénit kézzel-lábbal angolul próbálva beszélni. Legalább megpróbálja, nem úgy mint a balga belgák.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2011.03.09. 01:31:23

@endre2714: Ez lehet, hogy tényleg így van, csak én kevésbé érzékeltem, mert tudok franciául, ami nem várható el mindenkitől. Nem beszélek olyan jól, de az ilyen alkalmakat örömmel használtam gyakorlásra. Néha próbálkoztam a flamandoknál az ő nyelvükön is, de mikor angolul válaszoltak, rájöttem, hogy nem lehet érteni, amit mondok..

endre2714 2011.03.09. 01:37:15

@airdace: A flamandokkal szerintem minden oké, ők velem mindig kedvesek voltak és nagyon jól is beszélnek angolul... Ez a vallonokról nem nagyon mondható el :)
Így, hogy tudsz franciául, biztosan sokkal könnyebb, meg ahogy észrevettem, ha franciául beszélsz kedvesebbek is.

Tuvalu 2011.03.09. 02:20:31

@Eki: A Simonis és a Basilix közötti parkban mindig átok papagájt, de már a Cenquantenaireben is láttam. Valami olyat hallottam, hogy télire befogják valami közeli padlásra őket.

Egyébként még a homokosok is imádják Brüsszelt, mert van elég nagy közösség, hogy gyakrabban van friss hús. Meg nyilván nem is bántják őket.

Amit szeretek (összehasonlítva pl. Párizzsal vagy Londonnal), hogy a belvárosból 20 perc alatt haza lehet gyalogolni sok lakónegyedbe (okés, Uccle-be pl. nem). Amúgy ez egy 1 milliós falu, aszerint kell összehasonlítani.

Ami viszont nevetséges, hogy sokkal jobb az úthálózatuk, mint Budapesté, és ugye feleakkora is a város, mégis ugyanakkora, ha nem nagyobb dugók vanak, mert a forgalomszervezés katasztrofális (kb. alkotmányos jog minden kereszteződésben, hogy balra lehessen kanyarodni pl.)

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2011.03.09. 08:27:49

@Tuvalu: Szerintem a forgalomszervezés sokkal jobb, mint Budapesten, az ottani körúton kb. minden kereszteződés szintben elválasztott és tele van lyuggatva a város alagutakkal. A különbség az, hogy ott jóval több autó van, a tömegközlekedést meg alig 30% használja.

ifjú padavan 2011.03.09. 08:32:03

Mi a különbség a flamand és a flamand nyelvűek parlamentje között? És ugyanez a kérdés vonatkozik a vallonokra is. A flamand nyelvűek nem azonosak a flamandokkal, a francia nyelvűek pedig a vallonokkal? Nálunk is kellene csinálni egy magyar nyelvűek parlamentjét.

Platon 2011.03.09. 09:13:38

A koszt, és mindent ellepő szemetet kifelejtetted. Európában kevés mocskosabb hely van Brüsszelnél.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2011.03.09. 09:34:02

@ifjú padavan: különböző területek tartoznak alá. A Flamand Parlamenthez tartozik pl. a közlekedés, amit nyilván területi alapon lehet megszervezni, tehát ez Flandria területén irányítja a közlekedést. A flamand (holland*) nyelvű közösség parlamentjéhez tartozik pl. az oktatás, ez viszont minden hollandul beszélőre vonatkozik, mindegy, hogy hol él. De a vallonoknál (pontosabban a francia nyelvű közösségnél) ez jobban elkülönül.

Az országrészt a flamandok Flandriának (Vlaanderen) hívják, a nyelvüket viszont hollandnak (Nederlands), merthogy az is, csak kicsit más kiejtéssel.

Tuvalu 2011.03.09. 10:34:23

@airdace: Azt, hogy szintben el vannak választva a kereszteződések, azt hívtam úgy, hogy jobb az úthálózatuk.

Forgalomszervezés alatt meg olyanokat értek, hogy a zöldhullám a Loi-t meg a Belliardot leszámítva ismeretlen Brüsszelben, meg azt, hogy mondjuk Hegyalja út fontosságú utak jobbkezesek (bár ez annyira nem lassít csak vicces).
Meg azt, hogy hiába 3 sávos a Montgomery körforgalom, ha mindenki csak a külsőt használja. De a legtöbb ffeldugósodás oka szerintem a balra kanyarodás lehetősége szinte minden helyen.

Eki 2011.03.09. 11:06:11

@Tuvalu: Rávilágítottál, hogy mi tűnt nekem olyan furcsának a közlekedésben! :)
Amúgy a metrót jó használni, azzal nincs semmi bajom. A buszok viszont rettenetesen kiszámíthatatlanok, ha tehetem, nem várok egyre sem, inkább gyaloglok.
Arról nem beszélve, h mostanában nem tudom, épp mikor van sztrájk, mert már nem is szólnak előre:)

Nektek mi a kedvenc környéketek Brüsszelben amúgy? Én most a városon kívül, Kraainemben dolgozom átmenetileg. Fasza kis (burzsuj) környék:D

Edigej 2011.03.09. 11:06:37

@Tuvalu: Emellett említeném pl. a Ravensteinnek a Bozar és a Putterie közti, kb. 150 méteres szakaszát, ahol három lámpa van, de csak egy kereszteződés. Zöldhullám hiányában megeshet, hogy 50 méterenként meg kell állnod, mert egy teljesen értelmetlen piros lámpát kapsz.

@airdace: Én is találkoztam már olyan emberrel, aki ismert olyat, aki egyszer látott olyasvalakit, akinek a másodunokatestvére szeretett Brüsszelben élni. Amiket felsorolsz, többésgükben tényleg szerethető dolgok. A probléma az, hogy ezek könnyűszerrel megtalálhatók máshol is, eközben pedig annyi negatívum van mellettük, hogy egyáltalán nem éri meg a sültkrumplit, a speculoost, a söröket, stb. éppen ITT élvezni. Nem vitatom el azt a jogodat, hogy szeresd Brüsszelt, sőt, örülök, ha van ellenvélemény, de annak még jobban örülök, hogy úgy látom, a többség nem szereti. Az elmúlt másfél évben ugyanis kezdtem úgy érezni néha, hogy túlzásba viszem, hogy ez nem is olyan rossz hely, csak a stresszt vetítem ki a városra. Úgyhogy ez a kommentsorozat most nagy megnyugvás. :)

Ami az angolt illeti, nos, nem egyik napról a másikra kell ezt sem elsajátítani, de Brüsszelnek megvolt az ideje ahhoz, hogy alkalmazkodjon az EU-intézmények jelenlétéhez. Hozzáteszem, nekem ezzel sosem volt bajom, nemcsak azért, mert beszélek franciául, hanem mert alig találkoztam olyannal, aki ne beszélne angolul. A problémám az "új szerephez" való alkalmazkodás terén azzal van, hogy szánalmasan lassú az ügyintézés, hogy a város kb. egy 18. századi flamand falu életritmusát követi még mindig, hogy a legtöbb dolog lassú és/vagy nem működik, valamint hogy emellett koszos és sok helyen veszélyes.

Az európai negyed nem az. Sem Uccle, sem Woluwe, sem az Ixelles-i tavak vagy a Cambres. Ezek Budapesten kb. az V. kerületnek, Rózsadombnak, a II. kerületnek meg mondjuk a Városligetnek felelnek meg. Emellett viszont aránytalanul sok a koszos és/vagy veszélyes negyed: Molenbeek, Anderlecht egyes részei, Ixelles egyes részei, St.-Josse, Schaarbeek, stb.

Egyszerűen méltatlan az egész egy ilyen fontosságú helyhez.

Edigej 2011.03.09. 11:10:46

@Eki: Oké, hogy ne csak rosszat írjak, én pl. nagyon szeretem a Bois de la Cambre-t, valamint Laeken bizonyos részeit (a Bockstael-tól kifelé). Sokan imádják Ixelles-t, én ha multikulti környezetet akarok valakinek mutatni akkor ehelyett inkább St-Gilles-be viszem.

A kedvenc "helyem" pedig az Au Bon Vieux Temps kocsma a Bourse melletti egyik kis sikátorban.

Grrr 2011.03.09. 11:17:08

@airdace: Ez melyik kommün volt? Nálunk a legnagyobb természetességgel beszélnek angolul - még ha nem is mindenki jól.

Grrr 2011.03.09. 11:20:42

@airdace: Eeredtileg többféle flamand tájnyelven beszéltek, de a XIX. sz-ban az "északi" irodalmi hollandot vezették be (az akcentus, néhány szó más), ezért nevezik most ők maguk is hollandnak a nyelvüket.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2011.03.09. 11:28:30

@Eki: Hát a tömegközlekedést én se nagyon használtam. Inkább gyalogoltam: az EU-negyedből a belváros fél óra, ez nekem belefért :) hosszabb távokat meg biciklivel.

Én Etterbeekben laktam, de nagyon bejött Ixelles is (azóta a Place Flagey is elkészült). A belvárosban van pár kedvenc helyem (pl. Toone söröző), de a japán turistáktól már herótom volt. A Woluwe-... kerületekbe a parkok miatt mentem általában.

Grrr 2011.03.09. 11:30:25

@Edigej: Erre mondhatnánk, hogy "beauty is in the eye of the beholder". Hozzáállás kérdése. Ha kötődsz a városhoz, akkor előbb-utóbb fontosakká válnak a szerethető részletek. Ha nem tartozol oda, ha tovább akarsz állni egy-két év múlva, akkor valószínűleg nem. A köztisztaság, a biztonság, a migránsok integrálása, munkakultúrája, a tömegközlekedés, az ügyintézés és még megannyi ügy javításra szorulna persze. A mérleg másik serpenyőjébe kerülhet viszont, hogy szeretnek kényelmesen élni, nem idegeskedni sokat, csökkenteni a frusztrációt. Más életritmus, az igaz.

Edigej 2011.03.09. 11:41:52

@Grrr: Ezzel a kényelmes élettel semmi baj nem lenne, hiszen sok más város is így él. Belgiumon belül pl. Brugge, de rendkívül relaxált hely pl. Aachen is, hiába van már Németországban. Csak ezek a városok nem fontos intézményi központjai az EU-nak. Az a tény, hogy Brüsszel EU-központ, más életritmust igényelne a várostól. Ebből viszont egyelőre nem sok látszik az elmúlt évtizedek ellenére sem. A jelenlegivel meg nálam (és még sok mindenkinél) éppen az idegességet, frusztrációt növelik. Ha ennyire nem működik a dolog, lehet, hogy egyszerűbb lett volna felhúzni egy teljesen új adminisztratív központot valahol a luxemburgi-belga-holland-német határ közelében. Az működhetett volna (ténylegesen) adminisztratív székhelyként, szórakozni meg mindenki oda jár, ahova akar. Londonba, Párizsba, Amszerdamba... vagy ha valakinek ahhoz van kedve, hát Brüsszelbe.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2011.03.09. 11:47:47

@Edigej: Nekem semmi bajom azzal, hogy az élet gyorsasága egy flamand faluhoz hasonlít. Ebben kicsit mediterránok, és hát igazuk is van, hova siessünk, az élet megvár. Persze van, aki sietősebb, őket ez nyilván zavarja.

A közlekedésről kívülállóként tudok nyilatkozni, soha nem közlekedtem autóval Brüsszelben. Oké, persze néha szükség lett volna rá, mikor pl. a zaventemi IKEA-ból a 2m hosszú bútorlapokat a buszon hoztuk, az azért vicces volt :)

Ezt a kosz-dolgot meg tényleg nem értem, Bp-en is van ugyanakkora kosz, sőt. Több külfölditől is hallottam, hogy nekik Pest jobban tetszik, mint Nyugat-Európa, mert ott minden túl steril és valahol egyetértek velük ebben (miközben úgy tűnik, a magyarok közül sokan a steril osztrák környezetet preferálnák). Na, ez Brüsszelre persze nem igaz, ebben hasonlít a két ország és ezért érezhettem ott jól magam :)

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2011.03.09. 11:51:25

@Edigej: Én azt gondolom, hogy bármilyen munkahelyen dolgozik az ember, jó, ha szabadidejében ki tud kapcsolódni, mert az tölti fel a következő napra, meg úgy egyáltalán, attól élet az élet. Így is sokszor elszakadnak a valóságtól az EU-intézmények, képzeljük el, mi lenne, ha világtól elzárva dolgoznának a semmi közepén (bár a luxemburgi épületekben dolgozó kollégáknak kb. ilyen lehet..). Nem kéne csodálkoznunk, ha akkor tényleg becsavarodnának.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2011.03.09. 11:52:45

@airdace: arról nem beszélve, hogy mint tudjuk, a legtöbb megegyezés nem a hivatalos tárgyalásokon és az irodában dől, hanem sörözőkben és éttermekben. Mely célra Brüsszel különösen alkalmas :)

Eki 2011.03.09. 11:54:08

@Grrr: Igazad van, ha nem akarok oda kötődni, nem fogom elkezdeni "direkt" szeretni a várost. :)

De azt én nem érzékelem,hogy az emberek kényelmesek/lassúak lennének.

Eki 2011.03.09. 11:54:49

@Edigej: Mondd már az utcát, hol van az a kocsma, megnézném:) (bár lehet h voltam már ott, csak a nevére nem emlékszem..)

Edigej 2011.03.09. 11:56:51

@airdace: A kényelemmel kapcsolatban ld. az előző hozzászólást:

europapont.blog.hu/2011/03/08/brusszel_en_igy_szeretlek/fullcommentlist/1#c12848188

Nem a kényelemmel van a bajom tehát, hanem hogy összeerőltetik egy nagy fontosságú adminisztratív központ szükségszerűen rohanó és a szolgáltatásoktól sokat és állandóan igénylő létét egy nyugis várossal, ami nem akar változni.

Autót még én sem vezettem Brüsszelben, viszont gyakran buszozok-taxizok, és ezek az apróságok ugyanolyan idegesítők tudnak lenni ilyenkor is...

Ami a koszt illeti, nem állítom, hogy Pest nem koszos. De az utóbbi években sokat fejlődött, erre, mikor nagy ritkán hazautazom, mindig rácsodálkozom. Nehéz lenne megmondani egyébként, mi a különbség a brüsszeli kosz és a pesti kosz között. Lehet, hogy csak annyi, hogy a pestihez a magyar ember hozzászokik, itt meg mást vár.

A másik különbség a kosz koncentrációja lehet. Vannak persze olyan részei Brüsszelnek, amelyek nagyon tiszták (pl. az európai negyed, kivéve persze a Luxemburg tér meg a Jourdan péntek reggeli állapotát :) ), de a belváros egyes részeiben szégyen, mekkora kosz van. Ez szerintem Pesten nem fordul elő.

Edigej 2011.03.09. 11:58:39

@Eki: Impasse Saint Michel, Rue du Marché aux Herbes 12

A Bourse mögött, ha a belváros felé nézel, akkor balra a második utca. Majdnem a sarkon már látható a cégér :) Ajánlom, zseniális hely!

Edigej 2011.03.09. 13:08:11

@airdace: A Luxemburggal kapcsolatos véleményt csak meg tudom erősíteni, az tényleg durva lehet. De szerintem két teljesen különböző dologról beszélünk. Azzal nincs bajom, hogy a város kikapcsolja az embereket a szabadidejükben. Azzal van bajom, ha ez a mentalitás hátráltatja egy fontos intézményi központ működését, a benne dolgozó, általában nagyon elfoglalt és nagyon kevés szabadidővel rendelkező emberek életét. Ez pedig sajnos így van. Sokan mondják, hogy egy intézményi központnak nem kell feltétlenül kulturálisan és esztétikailag is vonzó városnak lennie, ami akár igaz is lehet. Akkor viszont teljesítsen nagyon jól a másik skálán. Működjön gyorsan, hatékonyan, lehetőség szerint éjjel-nappal. A kényelemhez ez legalább annyira hozzátartozik, főleg egy olyan ember számára, aki a munka és az alvás mellett kb. napi 2 óra szabadidóvel rendelkezik. Ilyenből itt sok van.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2011.03.09. 15:30:20

@Edigej: Hát, emögött ugye az van, hogy bár valószínűleg sokat nyer Brüsszel az EU-intézményekkel, hiszen a csillagászati fizetéseket kapó hivatalnokok egy csomó pénzt költenek a városban, a közvélemény mégis utálja őket, mert miattuk felemelkedtek az ingatlanárak, nem fizetnek adót és egyéb kicsit soviniszta beidegződések. Így aztán nem is alkalmazkodnak, kicsit durva hasonlattal olyanok az EU-intézmények a belgáknak, mint nekünk 40 évig az oroszok voltak...

Szerintem az, hogy "gyorsan és hatékonyan" működjön, hiú ábránd. Főleg egy miniszterelnök nélküli országban :) Egyszerűen ennek nincs felelőse, és az EU sem egy egységes valami, hogy ezt kikényszerítse. Amúgy olyan tervek vannak, amik fejlesztenék az EU-negyedet több lakással, hogy ne csak irodák legyenek (már meg is épült pár a Leopoldpark mellett), új villamosvonalakkal stb.

Edigej 2011.03.09. 16:01:48

@airdace: Persze, ez így igaz. Ettől a problémák még megvannak :) Az új lakások egyébként tényleg jól néznek ki, a villamosvonalak viszont még csak folyamatban vannak.
süti beállítások módosítása