„A női kvóta jó megoldás – de csakis egyszer”

Margaret Thatcher áttörést hozott a brit politikában. Soha korábban (és azóta sem) volt olyan hatalma egyetlen nőnek sem, mint a Vasladynek – 1979 és 1990 között a Konzervatív Párt vezetője és az Egyesült Királyság miniszterelnöke volt. Az életéről szóló film kapcsán Lévai Katalin korábbi EP-képviselővel, kisebbségi szakértővel beszélgettünk Thatcherről, a nők politikai szerepvállalásáról és az esélyegyenlőség kérdéseiről.

Ön szerint mi a titka Margaret Thatchernek, hogy hatalmát ilyen sokáig meg tudta tartani?

Thatcher olyan „macsó” területen tudott eljutni a csúcsra, amelyet a mai napig hagyományosan férfiak uralnak. Hatalomra kerülése a hagyományosan konzervatív Egyesült Királyságban kivételes alkalom volt. Amíg számos skandináv országban társadalmi és történelmi okokból nagy hagyománya van a női egyenjogúságnak, és a nők nagyon sok helyen töltenek be vezető pozíciót a politikában is, addig az Egyesült Királyságban ennek nem volt semmilyen hagyománya. Thatchernek meg kellett tanulnia „férfiként” politizálnia – miniszterelnöksége ideje alatt teljesen idomult az adott politikai stílushoz és hagyományokhoz; nem akarta megváltoztatni politikai környezetét. Nemcsak a nőknek, mindenkinek, aki vezető politikai pozícióba kerül, meg kell találnia a szövetségeseit, hátországot kell építenie. Enélkül mindenki kihullik a politikából. A részvételével gyakorlatilag legitimálta és erősítette a férfiak dominanciájára épülő rendszert – ez a jelenség egyébként nagyon sok más női politikust is fenyeget. A politika világában olyan nagy a küzdelem, hogy sok nő, miután politikusként elér valamit, saját pozícióját védve nem segíti női társait, sokkal inkább saját hatalmának bebetonozására koncentrál. Ez a méhkirálynő-effektus sokakat fenyeget, és nagy hiba.

Mi az a kritikus tömeg, amely már valódi változást képes hozni egy ilyen rendszerben? Mi kell ahhoz, hogy a nők politikai döntéshozatalban való részvétele a nők javára változzon?

Azt gondolom, hogy ha egy nemzeti parlamentben a nők részvétele eléri a 30 százalékot, az már valódi változásokat hozó kritikus arány. De a lényeg mégsem ez, illetve nem csak ez számít – nagyon fontos, hogy a nők, akik bekerültek a politikába, ne felejtsék el, honnan jöttek, minek köszönhetően (például egy női kvóta) eredményeképp juthattak döntéshozatali pozícióba. Ez is egy tipikus hiba, amit a női politikusok elkövethetnek, pedig tartoznak a nőknek azzal, hogy munkájuk során képviseljék ennek a „kisebbségnek” az érdekeit is.

Hol tartunk mi ma, Magyarországon a nők esélyegyenlőségének tekintetében?

Nem beszélhetünk egységes „női társadalomról”– ez roppant heterogén csoportot fed le, számtalan különböző érdekkel és világlátással – éppen ezért nem is nagyon látom értelmét női pártoknak. Egyes nők szerint esélyegyenlőség szempontjából mára eljött a Kánaán, miután biztosított, hogy ha akarnak, a család mellett a nők is karriert építhetnek. Mások szerint még közelében sem vagyunk annak, hogy nemek közötti esélyegyenlőségről vagy egyenjogúságról beszéljünk – szerintem az egyének feladata, hogy próbálják érvekkel megvilágítani, hogy sok még a tennivaló ezen a téren.

Nemzetközi összehasonlítások alapján jelenleg Magyarországon a legalacsonyabb a női képviselők aránya a nemzeti parlamentekben (mindössze 9%) – és jelen állás szerint úgy tűnik, ez az arány nem is nagyon fog változni április 6. után. Mi a véleménye például a női kvóta alkalmazásáról?

Azt gondolom, a kvóta jó megoldás lehet – de csakis egyszer. Aki egyszer kvóta révén kerül a politikai életbe, annak van rá elég ideje (általában négy éve), hogy rátermettségét bizonyítsa. A továbbiakban – például a következő választáson – már saját jogán illene bekerülnie, kap elég lehetőséget és teret, hogy bebizonyítsa, ért szakterületéhez, és valóban érdemes a pozícióra. Ugyanakkor a bekerüléskor tapasztalható esélyegyenlőtlenségen szerintem a kvóta hatásosan tud segíteni.

Amikor Ön még politizált, hogyan küzdött a pálya egyenlőtlenségei ellen?

Én mindig „civilként” politizáltam, nem vettem részt a politikára oly jellemző hatalmi játszmákban – se időm, se kedvem nem volt hozzá. Mindvégig igyekeztem szakterületemre (többek között a kisebbségek, a roma kérdés és a női esélyegyelőség kérdéseire) koncentrálni, minden energiámat ennek szenteltem – időm sem lett volna ezekben a csatározásokban, pozícióharcokban részt venni. Ez politikai szempontból rossz stratégiának bizonyult, ugyanakkor én tudtam számomra fontosabb, szakmai kérdésekkel foglalkozni. Úgy látom, hogy ilyen stratégiával lehet szép sikereket elérni. Manapság egyre több, ilyen szakterületekre specializálódott magyar politikusnőt láthatunk a közéletben – és ez szerintem jó tendencia.

A nők társadalmi szerepvállalása, karrierépítése kapcsán mindig felmerül az örök dilemma – hogyan lehet a nők karrierjét, például politikai szerepvállalását összeegyeztetni a hagyományos családi feladataikkal? A közelmúlt egyik nagysikerű dán sorozata, a Borgen hasonló kérdéseket feszegetett. A filmsorozat Dánia első női miniszterelnökének hatalomra jutását mutatja be, többek között azt is, ahogy a munkamániás miniszterelnöknő magánélete és családja széthullik.

Ehhez nem kell feltétlenül miniszterelnöknek lenni, elég, ha sikeres karriert szeretne befutni. Ahogy a nők folyamatosan egyre több szerepet vállalnak, úgy ez egyre több terhet ró a férfiakra is. Sokszor megfigyelhető, hogy a férfiak nem ugyanolyan tempóban „fejlődnek”, mint a nők – nagyon sok múlik azon, hogy a férfiak hogyan viselik, ha a társuk karrierje beindul. Ilyen szempontból Magyarország rettentően tradicionális ország, hagyományosan elvárt női szerepekkel, ugyanakkor azt gondolom, hogy ez folyamatosan, generációról generációra javul.

Jó személyes példám, mikor nemrégiben a lányomnál voltam vendégségben. Megrökönyödtem azon, hogy míg a ő a számítógép előtt dolgozott, a férje készítette nekünk a vacsorát, amit szóvá is tettem a lányomnak. Ő mindezt annyival nyugtázta, hogy „…és?” Szóval nekik teljesen természetes volt az, ami nekem, anyának – aki ráadásul a női egyenjogúságot „sorstémámnak” tekintem – furcsa. Ahogy egyre nyitottabbá válik a világ, a fiatalok egyre több előremutató példát ismernek meg a nagyvilágból, úgy változik ez folyamatosan – még egy olyan, a női szerepeket sokkal inkább hagyományosan kezelő országban is, mint Magyarország.