Az Erasmus programmal már korábban többször foglalkoztunk itt a blogon, most ennek egy speciálisabb változatát, a több (nem csak európai) egyetem együttműködésével létrejövő képzéseket kínáló Erasmus Mundus programot ajánljuk figyelmetekbe – mindezt hallgatói szemszögből.
Az Erasmus Mundus program az Európai Bizottság egy olyan kezdeményezése, amelynek célja az európai felsőoktatás színvonalának további emelése, elsősorban kiemelkedő minőségű mester-, vagy doktori képzések kialakításával. A Bizottság olyan programokat támogat, amelyek legalább három felsőoktatási intézmény összefogásából jönnek létre, és új, a korábbiaktól gyökeresen eltérő interdiszciplináris mesterképzéseket vagy doktori programokat kínálnak. A program egyik erőssége az, hogy nagyon sokszínű és változatos képzést tesz lehetővé: az ilyen képzéseket hallgatók több országban tanulhatnak, akár szemeszterenként más-más egyetemen, emellett a programok igen magas színvonalú, elit-képzéseknek számítanak – ez természetesen tükröződik a sokszoros túljelentkezésekben is.
Az Erasmus Mundus keretében a képző intézmények több éven át fogadhatnak diákokat a világ minden tájáról. Hallgatóként az Erasmus Mundus képzésekre az alap- vagy a mesterdiploma megszerzése után lehet jelentkezni, hallgatói jogviszony nem szükséges hozzá. Jelenleg több mint 130 mesterképzés közül lehet válogatni valamennyi tudományág területéről, mindezekről a legfontosabb információk (a képzésben résztvevő egyetemek, azok elérhetőségei, a képzés fő területei, stb.) megtekinthetők az Európai Bizottság ezen oldalán. Az Erasmus Mundus keretein belül doktori képzésből is akad jó pár, ezek frissített listáját itt lehet megtekinteni.
Hallgatóként természetesen egy ilyen képzésnek hatalmas költsége van, ehhez az Európai Bizottság ösztöndíjat biztosít az arra legérdemesebbnek bizonyuló diákoknak – ennek elnyeréséhez a képzést nyújtó egyetemi konzorciumnál kell pályázni. A feltételek képzőintézményeként változnak, ezért érdemes alaposan tanulmányozni a kiválasztott képzés, illetve koordináló intézmény információs oldalait, ahol megtekinthetők a pontos pályázási feltételek, a jelentkezési lapok és a leadási határidők. A pályázat jellemezően önéletrajzból, motivációs levélből, nyelvismeretet igazoló bizonyítványból és oklevelekből áll, ehhez kérhetnek még esszét, kutatási tervet, szakdolgozatot az iskolák. A hallgatók 3 hónaptól 3 éves időtartamra pályázhatnak ösztöndíjra – fontos különbség tehát az Erasmus programhoz képest, hogy itt az elnyert ösztöndíj alapvetően nem részképzésre, hanem a program teljes hosszára szól. A magyar hallgatók évente körülbelül 10-12 ezer euró ösztöndíjat kaphatnak, ebből a tandíj befizetésén felül is nagyjából havi 500 euró maradhat a diákok zsebében, amely bizonyos országokban akár a teljes megélhetést is fedezi.
A programban résztvevő fiatalok mind hatalmas élményként írják le az Erasmus Mundus keretében folytatott tanulmányaikat. Ahogy az Erasmus programnak, úgy ennek is egyértelmű előnye a multikulturális környezet, a sok új ismeretség, a különböző nézőpontok, kulturális hátterek, amelyekkel megismerkedhetnek a program alatt. A program további erősségei ezeken túlmenően a változatos képzési helyszínek, a sok utazás, valamint a több egyetem által kiállított, rendkívül piacképes diploma. A tapasztalatok alapján a képzésben résztvevő hallgatók általában nagyon gyorsan el tudtak helyezkedni valamilyen jól fizető állásban.
Ha érdekel a lehetőség, hogy e program keretében tanulj tovább, érdemes idejében elkezdeni a felkészülést (általában az év utolsó három hónapjában várják a jelentkezéseket az egyetemek), ehhez az alábbi oldalakon megtalálod a legfontosabb információkat:
- A programot Magyarországon koordináló Tempus Közalapítvány oldala
- Programismertető a leendő pályázók és kedvezményezettek tájékoztatására
- Az Európai Bizottság hivatalos Erasmus Mundus oldala (angol nyelven)
- Az Európai Bizottság információs kiadványa a programról (angol nyelven)
- Az EU oktatási ügynökségének információs oldala a programról (angol nyelven)
- Az Erasmus Mundus Alumni oldala sok hasznos információval (angol nyelven)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.