szencov_1.jpgAz emberi jogok tiszteletben tartása és védelme az EU egyik alapvető értéke, amelynek érvényesülését számos eszközzel védi és támogatja. Ehhez kapcsolódóan az Európai Parlament minden évben kitüntet az emberi jogok védelméért küzdő egy-egy aktivistát, elismerve ezzel erőfeszítéseiket és támogatva ügyüket. Az 1988-ban alapított díjat az elmúlt években olyan személyiségek és szervezetek kapták, mint Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár, a Riporterek határok nélkül, a 2014-ben Nobel-békedíjjal is kitüntetett pakisztáni lány, Malala Juszufzaj, vagy az idei két Nobel-békedíjas: Denis Mukwege kongói orvos és Nádia Murád, a fegyveres konfliktusokat kísérő szexuális erőszak elleni fellépésükért.

0 Vissza

focc.jpgMár csak négy csapat van versenyben a foci EB-n, de a legizgalmasabb meccsek még hátravannak – erre készülve utánanéztünk egy-két érdekességnek az Európa-bajnokságok történetével kapcsolatban.

Bár maga a foci jóval idősebb, és vitathatatlanul európai találmány (bármennyire is a „csatornán túliakhoz” kötődik a sport megjelenése), mégis, a mai Futball Európa-bajnokság közvetlen elődjét először 1960-ban rendezték meg, még „Európai Nemzetek Kupája” néven (az Európai Labdarúgó-szövetséget, az UEFA-t is csak a FIFA után 50 évvel, 1954-ben hozták létre). Akkor még csak 4 csapat játszott mérkőzéseket az Európa-bajnoknak járó elismerésért, ám ez a szám az idő előrehaladtával, nem kevésbé az Európai országok számának növekedésével folyamatosan nőtt. Mára hosszas előselejtezők és selejtezők után a kontinens 16 legjobb nemzeti válogatottja vívhatja ki az EB-n való szereplés jogát – idén összesen 53 ország vett részt a selejtezőkön – ez a 16 csapat a torna folyamán összesen 31 meccset játszik.

A bajnokságok eddigi győzteseit összegző tabellát eddigi három győzelemmel Németország vezeti (ebből kettőt még mint NSZK nyert meg). A futballértők szerint a németeknek idén is jó esélye van a végső győzelemre. Németországot két eddigi győzelemmel a mostani címvédők, a spanyolok követik a sorban. A mostani spanyol csapatot szintén a legnagyobb esélyesek között tartják számon – sokan várnak német-spanyol döntőt. Emellett kétszer volt Európa-bajnok a francia válogatott is (ők idén már ezt a számot nem gyarapíthatják), és egy-egy győzelemmel rendelkezik még Csehország (még Csehszlovákiaként), a volt Szovjetunió (amely csapat a legelső, 1960-as viadalt nyerte), Olaszország, Hollandia, Dánia és Görögország. Mi, magyarok eddigi legjobb eredményünket, egy harmadik helyezést 1964-ben értünk el, és egyszer lettünk negyedikek, 1972-ben. 1984 óta az elődöntő vesztesei az UEFA szabályozása alapján sajnos nem játszanak a harmadik helyért, pedig a döntőt elbukó, ugyanakkor éppen ezért a nagy nyomás alól felszabaduló csapatok játéka különösen izgalmas meccseket hoz például a foci VB-ken. A magyar válogatott legutóbb 1972-ben vett részt az EB-n. A legutolsó selejtezőn a hollandok és svédek mögött a harmadik helyen végeztünk – így sajnos ebben az évben sem tudtunk a magyar válogatottnak drukkolni az EB-n.

Egy ilyen jelentős sporteseményt megszervezni nem egyszerű feladat, viszont nagy dicsőséggel jár.  A házigazda egyben automatikusan bekerül a bajnokság 16 válogatottja közé is. Az idei az első kelet-európai rendezésű EB. A lengyel-ukrán szervezőgárda hatalmas fejlesztéseket hajtott végre, hogy a bajnokság meccseit zavartalanul le tudják bonyolítani – még ha nem is tűnt zökkenőmentesnek a felkészülés – a szervezés megfelel az előzetes kívánalmaknak.

És hogy melyik csapat a legesélyesebb arra, hogy kapitánya idén magasba emelje a Henri Delaunay-ről elnevezett kupát? Ha a tabellát nézzük: a németek, ha a fogadóirodákat nézzük: a németek, ha a közhelyes focis mondást nézzük („a futball az a sport, melyet huszonketten játszanak, és a végén mindig a németek nyernek”), akkor is a németek. Lesz-e vajon meglepetés? :-)

0 Vissza

soccer-768685_340_pb.jpgEurópa nagy részét még hetekig lázban tartja a foci EB. Ehhez kapcsolódik vendégposztunk az EUvonal blogjáról (errolugatok.blog.hu), mely kezdőknek és haladóknak tartalmaz információt úti okmányokról, biztonságról, alkoholról és cigarettáról, valamint hasznos telefonszámokról – aki esetleg olyan szerencsés, hogy a helyszínen követ egy meccset, annak kötelező olvasmány! :-)

Június 8. és július 1. között szurkolók milliói érkeznek Lengyelországba és Ukrajnába, szurkolni, bulizni, vagyis jól érezni magukat. Nem árt tudni, hogy ha magyar állampolgárként érkezünk ezekbe az országokba, milyen jogaink és kötelezettségeink vannak, valamint, hogy mire figyeljünk annak érdekében, hogy ne váljon rémálommá a 2012-es EB. Ne gondoljuk, hogy csak a vandál szurkolók kerülhetnek nehéz helyzetekbe…

Fontos tudnunk, hogy a magyar állampolgárok érvényes személyi igazolványukkal is beutazhatnak Lengyelországba (nem kell útlevél), azonban Ukrajnába útlevél szükséges. Ezt akkor se felejtsük el, ha például egyik helyszínről a másikra, Lengyelországból Ukrajnába utazunk. Indulás előtt tehát nézzük meg jól a lejárati dátumokat utazási okmányainkon, ugyanis könnyen kárba veszhet a megvásárolt jegyünk.

A másik „okmány”, amiről érdemes gondoskodnia a felkészült sportrajongónak, az Európai Egészségbiztosítási Kártya, amely Lengyelországban (sajnos Ukrajnában nem) feljogosítja használóját az orvosilag szükséges ellátások igénybevételére. A kártyát ingyenesen igényelheti az, aki biztosítással rendelkezik Magyarországon. Ha valakit baleset ér, a kártyával felvértezve biztos lehet abban, hogy ugyanabban feltételekkel részesülhet ellátásban, mint a lengyel állampolgárok.

A lengyel és az ukrán nagykövetségek honlapjai is figyelmeztetnek arra, hogy az EB ideje alatt elszaporodhatnak a bűncselekmények az országokban, így a szurkolóknak fokozottan kell figyelniük okmányaikra, értékeikre. Javasolt, hogy a szurkolók ne is vigyék magukkal útlevelüket, személyijüket a meccsekre, csak annak fénymásolatát hordják maguknál a zsúfolt helyeken.

Az alkohol és dohánytermékek be- és kivitelével is vigyázni kell. Lengyelországgal kapcsolatban könnyebb a helyzet, mivel uniós országról van szó, így egységes szabályok vonatkoznak arra, hogy pontosan mennyi alkohol és dohányterméket vihetünk be – azaz milyen mennyiség nem minősül még kereskedelmi mennyiségnek. (800 szál cigaretta, 110 liter sör, bor és pezsgő együttesen 90 litert, alkoholtermékből 10 liter stb.) Ukrajnába kisebb mennyiséget lehet csak bevinni (200 szál cigaretta, 1 liter égetett szesz, 2 liter bor, 5 liter sör.) Azonban arra is figyeljünk, hogy Ukrajnából Magyarországra  autóval már csak személyenként 2 doboz cigaretta hozható be vámmentesen.

Az sem mindegy, hogy a bevitt alkoholtermékeket hol fogyasztja el az ember. Lengyelországban és Ukrajnákban is tilos az utcákon, parkokban és egyéb nyilvános helyeken alkohol tartalmú italokat fogyasztani, a szabályok megszegése súlyos büntetést vonhat maga után. (Figyelem, az utcai vizeléssel is ez a helyzet.) Ha valaki a stadionokba szeretné bevinni az alkoholt, kár megpakolni a bőröndjét, ugyanis egyik stadion lelátójára sem lehet bevinni italt, és az ittas személyek beléptetését is megtagadhatják a bejáratnál.

Ha mégis baj történne az Európai Unió segélyhívó számát, a 112-es telefonszámot, valamint az EB ideje alatt működő fogyasztói információs forródrót egyikét (800 007 707, +48 228 27 5474) lehet feltárcsázni. Továbbá a két országban működő magyar nagykövetségekhez is bátran fordulhatunk.

0 Vissza
süti beállítások módosítása