nurn3.jpgAz európai városok különböző eszközökkel igyekeznek az autó helyett egyéb közlekedési módok felé terelni a városiakat – ez az idei autómentes hét (szeptember 16-22.) egyik legfontosabb témája is. Az egyik módszer a személyautók teljes kitiltása bizonyos városrészekből – erre mutatunk pár jó példát Európából.

kon1.jpgIdén a kulturális örökség európai évét tartjuk Európa-szerte, amelynek kiemelt eseménye a mostani hétvége programja: a kulturális örökség napjai. Ez az a hétvége (a szeptemberi harmadik), amelyen a kulturális és történelmi jelentőségű épületek, múzeumok, emlékhelyek vagy műemlékek különleges programokkal várják az érdeklődőket, és még egyébként nem látogatható helyek is megnyitják kapuikat. Idén is rengeteg izgalmas program közül lehet válogatni: megnézhetjük, milyen az, amikor az Országgyűlési könyvtár szabadulószobává válik, megismerhetjük a Fiumei úti sírkert titkait, vagy épp zenés nyomozásba kezdhetünk Lipótváros utcáin. Szegeden pedig azt is megtudhatjuk, hogy mely magyarországi értékekkel bővül a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke.

0 Vissza

malta.pngAz évad második felében a környezetvédelemhez és az európai kulturális örökséghez kapcsolódó programokkal készül az Európa Pont. Májusban vendégünk lesz a világhírű etológus, Jane Goodall, és a hónap során megtekinthető lesz a Valletta 2018 Európa Kulturális Fővárosa fotókiállítás. Havi talkshow-nkban az építészet, a zene és a szellemi örökség kérdéseit járjuk körbe vendégeinkkel. Idén az Európa-napi fesztivált május 13-án tartjuk, a helyszín ismét a Szabadság tér. A hónapban fellép nálunk a Halott Pénz énekese, Járai Márk is, júniusban pedig fergeteges Fran Palermo koncerttel zárjuk az évadot.

0 Vissza

cover.jpgIdén is színes fesztivállal készülünk az EU születésnapjára – a Pál Utcai Fiúk, a Budapest Bár, Szalonna és Bandája és Hangácsi Márton koncertjével, számtalan érdekes és hasznos programmal várunk benneteket az idei Európa-napon Budapesten. Kicsik és nagyok, sportosak és kényelmesek, uniós tudásra éhezők vagy csak szórakozásra vágyók – május 13-án irány a budapesti Szabadság tér!

0 Vissza

futas_cover.pngIdén is lesz hagyományos, ingyenes futóverseny Magyarország uniós csatlakozásának évfordulójához kapcsolódóan Budapesten. Már tizennégy év telt el azóta, hogy hazánk az Európai Unió teljes jogú tagjává vált, ezért idén a teljesítendő táv 14 kilométerre nőtt. Az idei EU-s futás útvonala mentén tizennégy európai uniós forrásból megújult vár és kastély képét helyezzük el, szimbolizálva az EU jelentős szerepét Magyarország kulturális örökségének megőrzésében. Ennek kiemelt aktualitást ad, hogy 2018-at az Európai Unió a kulturális örökség európai évévé nyilvánította.

0 Vissza

valetta2018_01.jpgMáltára utazni akármikor jó, erről már mi is többször írtunk. Szerencsére fapados járattal könnyen és viszonylag jó áron meglátogatható ez a távoli szigetország, „amelyet receptre kellene felírni depresszió ellen”. De nemcsak azért érdemes odautazni, hogy kipróbáljuk a híres nyúlhúsos fogásokat vagy a kaktuszpálinkát, részt vegyünk egy festán, esetleg ringatózzunk Luzzuval Valletta egyik öblében – idén eggyel, pontosabban négyszázzal több okot tudunk arra, hogy miért érdemes meglátogatni Máltát. Bemutatjuk a kulturális fővárosi program legizgalmasabb programjait. 

0 Vissza

lumiere.jpgMárciusban két témát, a női egyenjogúságot és az európai kulturális örökséget járjuk körbe vendégeinkkel. Az Európai Unió támogatja a férfiak és nők közötti egyenlőséget, feladatának tekinve az egyenlőtlenségek megszüntetését. „Hogy vagy?” című talkshow-nkban Jakupcsek Gabriellával, Réz Annával és Skrabski Fruzsinával beszélgetünk a témáról. Lumière Filmklubunkban ezúttal egy igazi filmtörténeti kuriózumot vetítünk. Egy francia dokumentumfilmből megismerhetjük filmklubunk névadói, a Lumière testvérek munkásságát – amely egyébként az európai kulturális örökség része. Egy csésze Európa sorozatunkban pedig – Szent Patrik nap alkalmából – ezúttal Írország úti célunk.

0 Vissza

leeuwarden_1.jpgIdentitását és nyelvét büszkén ápoló és összetartó nép a fríz, amely erősen bízik a közösség erejében, ugyanakkor nyitott a külvilág felé. Ez tükröződik Frízföld (Friesland / Fryslân) fővárosa, Leeuwarden idei kulturális fővárosi programján is – többek között ezt is megtudtuk Egy csésze Európa sorozatunk legutóbbi estjén, amikor Hollandiába, azon belül Leeuwardenbe tettünk képzeletbeli kiruccanást. Volt még szó teljesen őrültnek tűnő nemzeti sportokról a rudas csatornaátugrástól a régió teljes átkorcsolyázásáig, Mata Hari, a holland-magyar dadaista kapcsolatok és a remek tejet adó fríz tehenek is szóba kerültek. Szederkényi Olga és vendégei segítségével ismét egy nagyon izgalmas várost és régiót ismerhettünk meg. 

leeuwarden_2.jpg

Az est díszvendége, René van Hell, a Holland Királyság magyarországi nagykövete röviden bemutatta Frízföld és Leeuwarden történetét. Frízföld Hollandiánál is régebbi történelemmel rendelkezik, a terület különös jelentőséggel bírt már a reformáció idején, a szintén fontos kálvinista központtal, Debrecennel már ekkor szoros kapcsolatban állt. A frízek történelmét meghatározta a vízzel való küzdelem, amely szoros egységbe kovácsolta őket az évszázadok folyamán. Saját nyelvüket beszélik, a frízt, amely egyben Hollandia hivatalos nyelve is. Bár a nagykövet maga nem fríz, nyelvükre, és hagyományaikra büszke nemzetként jellemezte a frízeket, akik számára a felelősségvállalás, kölcsönös tisztelet és egyenlőség nagyon fontos értékeket jelentenek.

A nagykövet röviden beszélt a kulturális főváros programjáról is, amelynek központi eleme a nyitottság, a nyitott közösségek (iepen mienskip) gondolata, amely azt hangsúlyozza, hogy a közösségeknek – úgy Hollandiában, mint Európában – nyitottaknak kell lenniük a külvilágra és a külső hatásokra. A kis közösségeknek nem szabad bezárkózniuk, meg kell mutatniuk magukat és kapcsolatba kell lépniük egymással, csakis így gazdagodhatnak és maradhatnak erősek. „Merj álmodni, merj cselekedni és merj más lenni” – ez a három vezérgondolat fogja át a kulturális évad igen gazdag, több száz eseményt tartalmazó programját. Pár érdekesebbet kiemelt ezek közül: augusztusban – először Hollandia történetében – például a híres, francia Royal de Luxe óriási marionettfigurákkal játszó utcaszínházi társulat lép fel a városban. Száz évvel halála után, Frízföld egyik legismertebb személyiségéről Margaretha Zelléről – vagy közismert nevén Mata Hariról, a híres kémnőről – nyílik majd kiállítás a városban októberben. A valóságot gyakran lehetetlen, elmét becsapó grafikákba foglaló Escher is Leeuwarden szülöttje, egy átfogó kiállítás mutatja be az évad során életművét. Aki a hollandok tengerész múltjára kíváncsi, azoknak különösen érdekes lehet az „Onedin-féle” magas árbocos vitorlás hajókat bemutató kiállítás, de például a dadaizmus történetét is feldolgozza egy tárlat (amely megvalósításában együttműködnek a pécsi Victor Vasarely múzeummal). (A képekre kattintva galéria nyílik)


Az est második felében Jan Veenstra, és fia, Jelmer Veenstra mesélt Frízföldről, a helyi szokásokról. Jan Frízföldön született, ott nőtt fel, Magyarországra egy 1987-es fapapucsos stoppolás eredményeképp jutott el, ahol megismerte magyar feleségét, Jelmer édesanyját. Bemutatták a város nevezetességeit – többek között a leeuwardeni ferdetornyot (Oldehove), a Mérlegházat és a rengeteg csatornát, amely behálózza a várost.

leeuwarden_8.jpg
A régió sportokban nagyon erős, több különleges fríz sport is kötődik a térséghez. Ilyen például az Elfstedentocht schatzen nevű gyorskorcsolya-verseny, amely 200 km hosszan vezet, tizenegy jelentős fríz várost érintve. A versenyzők a befagyott csatornákon, folyókon, tavakon korcsolyázva járják végig a távot. A versenyt csak akkor tartják meg, ha a csatornák befagynak, legutóbb erre sajnos elég régen, 1997-ben került sor. Ilyenkor boldog-boldogtalan, profi és amatőr jégre lép – aki kimarad, a befagyott csatornák mellett biztatja a több ezer résztvevőt. A táv megtételének van biciklis változata is (Elfsteden fietstocht). A helyi munkaszerződésekben gyakran külön pontként kikötik, hogy a verseny napjain – amennyiben adott évben meg tudják rendezni az Elfstedentochtot – a munkáltatók szabadságot biztosítanak a dolgozóknak, hogy részt vehessenek a nagy közös csúszáson.


Hasonlóan érdekes frízföldi játék a kézilabda és a tenisz sajátosságait mutató Kaetsen, amelyet a világ egyik legrégebbi labdajátékának tartanak, már a XVI. század legelején is játszották a régióban. A játékban egy pingponglabda nagyságú labdát ütnek meg szabadkézzel (kesztyűben) a játékosok.


Tipikusan fríz sport még a Skûtsjesilen, egy hajós regatta, amelyet a XIX. század első felétől rendeznek meg a régióban. A verseny szabályait teljes körűen 1945 után dolgozták ki. A regattán a tradicionális fríz hajótípussal, a skûtsje vitorlással versenyeznek, amely eredetileg teherszállító hajó volt, mára pedig Frízföld egyik szimbóluma lett.


Mindenképpen említésre méltó még a helyi sportok közül a Fierljeppen, amelyben a versenyzők egy hosszú (8-13 méteres) rúddal ugranak át csatornákat vagy kisebb vízfelületeket. A helyi sport a XVII. században alakult ki, abból a szükségletből, hogy a helyi farmereknek valahogy át kellett jutniuk a régiót átszelő csatornákon – amelyhez praktikusan egy-egy hosszabb rudat használtak épített átkelő híján.


Az említett sportok a kulturális főváros programjában is megjelennek: augusztusban több héten keresztül lesznek majd látogathatók az európai nemzeti sportjátékok versenyei, ahova a fent említett, nemzetközileg talán kevésbé ismert játékokhoz hasonló nemzeti és regionális sportok képviselőit várják a szervezők. (Korábbi kapcsolódó gyűjtésünkben épp ilyen nemzeti játékokat gyűjtöttünk össze – valószínűleg többel is lehet majd találkozni a versenyek ideje alatt.)

Az est harmadik vendége Gerrit Kiers vízrendezési mérnök szintén stoppolva jutott először Magyarországra, és szintén egy magyar feleséggel lett gazdagabb útja végén. Feleségével Hollandiában is éltek, de már húsz éve Magyarországon telepedtek le. Gerrit magyarul is jól megtanult és egy árvízvédelemmel foglalkozó itteni cégnél dolgozik, de a talajvédelem és a mezőgazdaság aktuális kérdései is foglalkoztatják. Véleménye szerint a magyar és holland árvízvédelem közt nincsen jelentős különbség, a víz itt is ugyanúgy viselkedik, és a szakértelem itt is ugyanúgy megvan. Egyedül a költésben van jelentős eltérés – Hollandia, miután egész történelmét a vízzel folytatott küzdelemmel töltötte, összehasonlíthatatlanul nagyobb árvízvédelmi büdzsével rendelkezik.

Szerinte Frízföld nyitottsága és modernsége – például Leeuwarden zöldenergiára épülő közlekedése – példaértékű, amiből érdemes mindenkinek tanulni. 

További információ Leeuwarden kulturális fővárosról:
A kulturális főváros hivatalos honlapja
A kulturális főváros programfüzete

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza