52957768523_ff2452cbe7_k.jpgEgyik legutóbbi beszélgetésünkön Al Ghaoui Hesna volt vendégünk, akit a bátorságról, illetve azzal összefüggésben a félelemről kérdezett Forró Bence. Hesna behatóan tanulmányozta a kérdéskört, a szakirodalom feldolgozásán túl rengeteg interjút készített a félelem és különböző traumák rövid és hosszú távú hatásairól, amiről könyvet is írt. A beszélgetésben részletesen elmondta, hogyan lehet segítségünkre ez a rendszerint már gyerekkor óta stigmatizált érzés, ha nem nyomjuk el – a program cikkünkben visszanézhető, hanganyaga pedig az összes nagy podcastcsatornán visszahallgatható.

0 Vissza

aktivizmus_tabla_ures_3vendeg.pngVan, aki otthonról hozza a mintát, van, aki érintett, és van, aki el sem tudja képzelni, hogy a rá irányuló figyelmet ne értelmes dolgokra fordítsa és ne segítsen vele másoknak. Más miatt lesz aktivista a szociális munkás, a pszichológus és a profi zenész, de a szándékuk azonos: segítségnyújtás a hátrányos helyzetű embereknek. Élő Fruzsina (EgySimaEgyFordított) Orosz Annamária (Utcáról Lakásba Egyesület) és Fekete Giorgio (Carson Coma) voltak vendégeink. A beszélgetés videónkon visszanézhető és podcastként is meghallgatható.

0 Vissza

cover.pngMindig nagy örömmel számolunk be arról, ha egy magyar kulturális projekt nemzetközi elismerésben részesül. Kiváltképp így van ez most, amikor egyik kedvencünket, a Budapest100 programsorozatot az Európai Unió Kulturális Öröksége díjjal tüntették ki. Valószínűleg sokan egyetértenek abban, hogy a hihetetlen gazdagságú budapesti épített örökség megismertetése és megőrzése, valamint a közösségformálás szempontjából valóban példaértékű lehet egész Európa számára. Szívből gratulálunk a Budapest100 szervezőinek az Európa Nostra-díjhoz!

0 Vissza

52903521101_fe38ed9c30_c_1.jpgRögtön el is áruljuk: a divat. Hogyan vállaljunk felelősséget vásárlóként a mindennapokban és mit tehetünk a fast fashion környezetszennyező hatásai ellen – méghozzá úgy, hogy mindez az önkifejezésünk része legyen és élményekhez segítsen minket hozzá? Hogyan kelhetnek új életre használt ruhadarabjaink? Az Európa Pontban Forró Bence Für Anikó Jászai Mari-díjas színésznővel, Döbrösi Laura színésznővel, környezetvédelmi nagykövettel és Burány Vera divattervezővel beszélgetett – a posztban végig is nézheted vagy meghallgathatod.

0 Vissza

5digitokt-16_copy_4.pngJúniusban két különleges személyiséggel zárjuk a szezont az Európa Pontban. Al Ghaoui Hesna egykori haditudósító a világ pokolzónáiban szerzett tapasztalatairól beszél, és azt is megmutatja, hogyan lehet hajtóerőként használni az életünkben a félelmet. Lumière filmklubunkban – ezúttal szabad téren – Tarr Béla filmjeinek világhírű zeneszerzője, a Sátántangó Irimiása, a magyar underground legendája, Víg Mihály lesz a vendégünk, és megnézhetjük az életéről készült Ott torony volt című dokumentumfilmet is. Mindkét program ingyenes, klikk a részletekért és a regisztrációhoz!

0 Vissza

elef1.jpgIdén – Veszprém és Temesvár mellett – Európa harmadik kulturális fővárosa a görögországi Elefszína. Egy csésze Európa sorozatunkban bővebben is megismerhettük a várost és az idei programokat.

0 Vissza

maj31_cover.pngMájusban több eseményünkön is a fenntarthatósággal foglalkozunk – azzal, hogyan érvényesíthető a divatban (erről Für Anikó, Döbrösi Laura és Burány Vera divattervező beszélget) és mi a szerepe a művészetben (erről pedig Puskás-Dallos Peti, többek közt a Művészetek Völgye fesztivál és a Magyar Madártani Egyesület vezetőivel). Készíthettek ökotudatos pénztárcát, bemutatkozik Veszprém, az idei kulturális főváros, filmklubunkban pedig egy izlandi fekete komédiát láthattok. Minden program ingyenes, klikk a részletekért!

0 Vissza

futas_cover.JPGIdén is lesz közös EU-s futás Magyarország uniós csatlakozásának évfordulójának alkalmából Budapesten. Már tizenkilenc év telt el azóta, hogy hazánk az Európai Unió teljes jogú tagjává vált, így idén már 19 kilométert kell teljesíteniük a jelentkezőknek (egyéniben, vagy akár két- vagy háromfős váltóban).

0 Vissza
süti beállítások módosítása